Szia Abacs!
Van kedved írni? Hogy zajlott a 7 végéd?
HELP! Gyerektartási összeg.
Bocs derill, de véletlenül nem sért személyiségi jogokat az, ha a másik fél tudta nélkül veszi hangszalagra, vagy akár telefonra a beszélgetést?
Én úgy tudom, igen. Én most válok és az ügyvédem ezt kategórikusan NEM TANÁCSOLTA nekem!!!!
Secret
Azért szerencsére mégsem az. Menj el szombaton, és ciki vagy nem, vigyél tanut. Ha nem adja oda a gyereket jelentsd a gyámhivatalnak, és igazold a tanuval. Az, hogy akkor a lányod mit mond, nem számit. Ezt kizárólag az anyja előtt mondja. Ha már kettesben lesztek nem fogja. Ekkor majd meséld el, hogy nem haragszol rá ezért, hisz nem ő tehet róla. Mondd meg neki, hogy anya majd megbékél, csak idő kell neki. Meg fogja érteni (nem hülye, csak még kicsi). Anya bármit mond, bármire is hivatkozik, vidd el a lányodat. Mondd meg neki, hogy kapcsolattartási jogod van, készitse fel rá. Vigyél magnót, és vedd fel a beszélgetést. Õrizz meg minden ilyen beszélgetést. Nem kell, hogy tudjon róla, csak ha szükségessé válik. Ha a lányod tiltakozik, mondd meg neki, hogy most mindenképpen veled kell mennie, anya ezt nem akadályozhatja meg, és majd megbeszélitek a dolgot kettesben.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
Sziasztok,
Ha visszaemlékszem,akkor a válásunk után 2 évvel még azt mondogatta a lányom,hogy "az lenne a jó,ha apa meg anya újra együtt lenne". Eddig jó is volt a lányommal a kapcsolatom.De utána az anyuka mindent bevetett,hogy apuka eltűnjön a képből és a gyerek most az 5. év után ezt mondja: "apa,te is idegen vagy nekem".
Én (őszintén) a magyar jogrendet és a bíróság anyapártiságát hibáztatom ezért.Azt,hogy az anya az apa ellen neveli a gyermeket és ez mellé a visszafordíthatatlan folyamat mellé még asszisztál is a jogrend az ennek köszönhető.
Ha az anya fedélt tud biztosítani(pedig a volt apuka által) a gyermeknek,tudja öltöztetni,etetni,...akkor már nem veszik el a gyermeket az anyukától.Lehetetlennek látom ma azért harcolni,hogy apukához kerüljön a gyermek azért mert anyuka akadályozza a láthatást és apa ellen neveli a gyermeket.
Kedves Secret!
Hogy a manóba tudod meggyőzni a férjed, hogy nem a gyerektől válsz, hanem tőle???
Ez nekem nem sikerül és nem is érti meg! Olyan szinten ellenem fordította őket, hogy csak na! Évekbe telik majd, mire megértik a döntésem!
Most indult a válás és folyik a csata a gyerekekért! Én a maximumot ajánlottam: közös szülői felügyelet, de nem érdekli. Hihetetlenül birtokolja őket, semmivel nem lehet meggyőzni,
érdekelne, hogy sikerült Neked??
Szia Kandi!
„Nem a gyerekedtol valtal el, hanem a felesegedtol. ” :-)
Én is most válok és pont ezp próbálom a férjemnek megmagyarázni. Több-kevesebb sikerrel.
Abacsnak: kitartás! (Bár ez nem volt jogi!)
Secret
Sziasztok,
Sajnos ma(pénteken) van csak ott a lányom a szüleimnél,én pedig dolgozom.Az ex pedig hétvégén nem engedi sehova el(szüleimhez sem),így nem is tudok találkozni vele.
Ötleteket szeretnék kérni.(jogit)
Szia Abacs!
Az en mamam olyan volt, mint a Te exfeleseged. :(
En is mindig hasonlokat mondtam a papamnak, ha ott volt a mamam, mert a talalkozasokon kivul mindig, minden nap az edesanyammal voltam, igy mar 8 evesen is belattam, hogy elemi erdekem az anyam vagyanak megfeleloen "nemszeretni" az apamat. A valosagban persze imadtam.
Amugy nem vagy eltiltva a gyerektol, szerintem minden tovabbi nelkul elmehetsz a sajat szuleidhez, hogy talalkozhass a gyerekeddel. Mint ahogy gondolom ha egy helyen laknatok, akar minden delutan az isi elott is megvarhatnad a lanyodat. Nem a gyerekedtol valtal el, hanem a felesegedtol.
Amugy sok sikert!
Szia Abacs!
Én ezt tenném: hagynám, hogy elvigye Anyukám a gyermeket, odamennék és beszélnék a leányzóval, majd - esetleg - mivel láthatás lenne egyébként is, elvinném magammal haza.
Nem biztos, hogy jó ötlet!
Secret
Kedves Derill!
Gyorsan pörögnek az események...
Az előbb hívtam fel telefonon a lányomat,hogy megbeszéljük,hogy szombaton reggel hány órakor menjek érte.Az első telefon csengésre félrenyomta "valaki" (ex?)A másodikre 5 perc múlva felvette a lányom.
Az anyukája ott volt a háttérben a telefon mellett.Azt mondta a lányom,hogy azt beszélték meg anyával,hogy most csúszós az út és most mennek az ügyeletre mert anya azt mondta.Kérdeztem,hogy beteg vagy,fáj valamid? Azt mondta a lányom,hogy "nem fáj semmim".
Elmagyaráztam a lányomnak,hogy ha felírnak gyógyszert,akkor azt csak be kell szedni,12 éves nagy lány vagy,ez nem okozhat problémát.Meg hogy egyáltalán nem csúszik az út,mivel felénk (Alföld közepe a Tisza mellett) alig esett a hó és azt is letakarították az útról.De csak 60 km van köztünk és tudom,hogy ott sem esett nagy hó.
Szóval 3-szor is rákérdeztem,hogy akkor akar-e jönni,menjek-e érte.Szinte hallottam az anyja levegővételét a telefonban( a háttérből) és azt mondta,hogy "most nem".
Mit lehet tenni ilyenkor? Gyámhatóság? Gyámhivatal? Rendőrség?
Annyira az anyja befolyásolja,hogy az már mérgesítő.
Ráadásul holnap reggel fél 6-ra odarendelte a szüleimet hozzájuk(ők egy városban laknak),hogy vigyék el a lányomat hozzájuk,mert ő iskolába megy és 6-kor indul a vonat.(a szüleim meg ugranak,mert hogy az "a gyerek érdekét nézik")
Tudsz valami ötletet adni?
De én nem akarok tanukat vinni szombat reggel,mert ez olyan ciki valakit erre kérni.Szombaton pedig úgy tudom,hogy nincs senki a gyámhivatalban sem.
Sziasztok Kedves Derill és Kedves Atrám!
Jön a hétvége és feleségemmel ezen rágódunk,hogy mi lesz hétvégén majd.
Most egy kis lelket öntöttetek belém,így megpróbálok mindent,hogy "kizökkenjen" anyuka irányításából a lányom és hátha......,szóval hátha szereti az apját és elhiszi,hogy mi is szeretjük.
Ja igen. Kérdezted, hogy ez megoldodik-e valahogy. Egyetlen módon: ha függeetlenül attól, hogy a gyerek az anya előtt mit produkál, Te azért elviszed magaddal. Amint kikerül az anya "hatósugarából" már nem fogja produkálni. Ez tuti.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
Szia Abacs!
Hétfőn várjuk jelentkezésed, hogy mi történt a láthatással kapcsolatban!
Légy erős!
üdv.: Secret /Atrám/
Ezt ugy hivják, hogy a gyermek manipulációja. PAS szindróma. Olvashatsz róla a neten. Ird be a keresőbe Dr. Tomasovszki László nevét, ő elég sokat irt róla. De nem kell ehhez nagy pszichológus, hogy ez kiderüljön. Az "anyával megbeszéltük" pont ezt jelenti. Az anya bemagyarázza a gyereknek, hogy mindenki idegen számára, természetesen az apja is. Vidd el kapcsolattartásra, keresd meg Tomasovszkit és készittess egy szakvéleményt vele a gyerekről. Ha az anya tényleg ellened neveli, ezt valószinüleg ő képes kimutatni. Ha pedig kimutatja, akkor kérheted a gyerek nálad történő elhelyezését egyrészt a kapcsolattartás akadályozása, másrészt a gyermek ellened nevelése miatt. Egy jó ügyvéddel jó eséllyel indulhatsz.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
Kedves Derill!
Most hétvégén került volna sor a láthatásra.A lányommal meg akartam beszélni,hogy mikorra menjek érte,és a következőket mondta: "Apa énnem nagyon akarok ám hozzátok menni." Kérdeztem,hogy miért nem? "Azért mert anyával megbeszéltük,hogy olyan idegen vagy te is és mindenki,aki ott van."Kérdeztem meglepődve,hogy "Én is idegen vagyok neked? De hát az apukád vagyok".Erre azt mondta:"De olyan ritkán találkoztunk".
Persze a 12 éves lányomnak nem tudom elmagyarázni,hogy anyád akadályozta a láthatást,ellenem nevelt téged.
Írtam,hogy azon gondolkodtunk a feleségemmel,hogy ha a lány is akarja,akkor harcolunk érte,hogy mi neveljük ezután.Hát ez fuccs.Most azon töprengünk,hogy mi legyen a láthatással.Eröltessük? De ha nem akar jönni?
Találkoztál ilyen esettel? megoldódik ez valaha?Vagy mit lehet tenni?
Ez nem elfogultság, és nem az anya miatt hagyják ilyenkor általában nála, hanem a gyerek miatt. A gyermek elsődleges érdeke a biztonság, ami azt jelenti, hogy a biróság nem szivesen változtatja meg az elhelyezést, hogy a gyermek állandóságérzete megmaradjon. Rendkivül ütős indok kell a gyermekelhelyezés megváltoztatásához (a gyermek nem megfelelő nevelése, a kapcsolattartás folyamatos akadályozása).
Önmagában az, hogy ugyanaz a birónő tárgyalja, nem elfogultsági indok. Sőt, igazából sokszor jó is, hiszen az már ismeri az ügyet, emiatt láthatja az azóta bekövetkezett változásokat is. Elfogultságot más okokból (pl. diszkriminativ döntés, vagy a tárgyaláson diszkriminativ meghallgatás - az egyik fél minden előadását meghallgatja, a másikat folyton "leállitja") lehet bejelenteni. Ha jó az ügyvéded, akkor elvileg pontosan fogja tudni, hogy a biró elfogult-e vagy sem.
Nem "nyerő" mindig mindenki ellen elfotultságot bejelenteni, aki esetleg nem olyan döntést hoz, ami Neked tetszene. Ilyen alapon valamelyik fél számára mindenképpen elfogult lenne a biró, hiszen nem tud mindkét fél óhajának megfelelni a döntésével. Ezért jó az ügyvéd, mert ő pártatlanul látja, hogy van-e értelme az elfogultság bejelentésének, megalapozott-e, vagy sem. Igy kikerülhetők olyan kérelmek, amik egyértelmüen elutasitó határozatot vonnának maguk után.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
Kedves Derill!
Először is: Boldog Új Évet Kívánok!
Azt szeretném megkérdezni,hogy mennyire veszi szerinted figyelembe a bíróság "gyermekelhelyezés megváltoztatása" ügyben,hogy válás óta (4 év) az anyukával volt a gyermek? Nem elfogult ilyenkor a bíróság? "Ha már egyszer neki ítéltük,akkor miért változtassuk meg?"-mondhatják.
Másik kérdésem,hogy ha ugyannak a bírónőnek adják az ügyet,akkor mi alapján kérhetek elfogultsági kifogást? Ugyanis pont az első kérdésem miatt szeretném,ha más tárgyalná az ügyet.
Vannak információk, amiket neked kell megszerezned. Például a gyermeked előmeneteléről érdeklődhetsz az iskolában és kötelesek tájékoztatni mindenről. Ha a gyerek beteg erről az anya köteles tájékoztatni, ha ez a kapcsolattartás idején is fennáll és emiatt a gyermek kezelésre szorul. Ha nem teszi meg, ezzel veszélyezteti a gyermeket, ezt jelezd a jegyzői gyámhatóságnak azzal, hogy intézkedjenek. Õk ez esetben kötelezik az anyát, hogy a továbbiakban ezeket az információkat közölje. Ha nem teszi meg ennek ellenére sem, akkor a gyermeket veszélyeztetés miatt kiemelhetik a családból (ez már gyámhivatali feladat, de a jegyzői gyámhatóság fogja a javaslatot megtenni).
Nem irtad meg, miért marad el a kapcsolattartás. Ha az anya akadályozza, jelezd a gyámhivatalnak.
A német és a suli nem indok arra, hogy emiatt elvegyék tőle a gyereket, hiszen nyilván a gyermek érdekét is szolgálja, hogy az anya képezze magát.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
A lányom áprilisban lesz 12.
Az anyuka németre jár vasárnap egy másik városba,szombaton pedig iskolába.
"...joga van tudni a gyermek minden betegségéről, problémájáról, beleértve a pszichológiai vizsgálat eredményét is, ugyanis mindez kihat a kapcsolattartásra is..." Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék kérdezni,hogy ha van valami érdemleges,és nem tudok róla,akkor az kinek a hibája? Az enyém,mert nem érdeklődtem,vagy az anyáé,aki nem tájékoztatott. 70km van köztünk és a két hét láthatásból jó ha havi láthatás van. Ugyanis elmondhatom,hogy semmi információt nem juttat el a volt feleségem a lányomról amióta elváltunk. A lányomnak nem engedi, hogy elhozza magával az ellenőrző könyvet,bizonyítványt. (év végén kapok egy fénymásolatot a bizonyítványról-ennyit sikerült elérnem)
Ha mindaz amit leirsz (ellenetek nevelés, szidalmazás) egyértelmüen bizonyitható, akkor jó esélyetek van. Százalékot nem tudok mondani, azért nem, mert ez birófüggő is, továbbá iratfüggő. Attól függ pl. hogy az anya miért nem ér rá a gyerekkel foglalkozni. Ha ugyanis azért, mert dolgozik, akkor nyilvánvalóan valamiből meg kell élni. a gyermeket a biróság meghallgathatja, ha elmult 14 éves, kötelező meghallgatnia. Ott nyilatkozhat arról, hogy kivel szeretne élni és miért.
A pszichológiai szakvéleményt természetesen a gyerek apja elolvashatja, kötelesek neki kiadni. Ez ugyan jogszabályban sehol nincs rögzitve, azonban az apa kapcsolattartási joggal rendelkezik, emiatt joga van tudni a gyermek minden betegségéről, problémájáról, beleértve a pszichológiai vizsgálat eredményét is, ugyanis mindez kihat a kapcsolattartásra is - figyelembe kell vennie az abban leirtakat, és ennek megfelelően kell a gyermekről gondoskodnia.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
Kedves derill!
Szeretném megkérdezni,hogy a gyermek elhelyezés megváltoztatását érdemes-e elkezdeni? Mennyi az esélyem %-ban? A tények röviden:(az anyát vizsgálva)
pozitív:
- anya-gyermek kapcsolat normális
- anya rendesen öltözteti,eteti a gyermeket
- anya jövedelme fedezik a gyermek szükségleteit
- a gyermek jól tanul (bár nehezen,mert nem foglalkoznak vele otthon)
negatív:
- az anya naponta csak fél órát foglalkozik a gyermekkel,naponta 2 órát tölt vele
- hétvégéket a nagyszülőknél(az apa szüleinél) tölti a gyermek,mert anyuka nem ér rá
- az anya az apja ellen nevelte(neveli) a gyermeket
- az anya rendszeresen akadályozza a láthatást
- az anya állandóan szidja a gyermek előtt az apát
- a gyermeket eltanácsolták az iskolából.Indok: nem tud beilleszkedni,magatartászavar,verekedik,a többiek kiközösítették.A gyermek utál iskolába menni a kiközösítés miatt.
- az apát teljesen kizárta a nevelésből,az apát minden információtól elzárta(elzárja) a gyermeket illetően.
- az iskolaigazgató gyermekpszichológusi vizsgálatot,szakvéleményt kért a gyermekről,hogy megállapítsák hogy a nevelésben vagy az iskolában van a hiba.
- az anya tudatosan negatív képet alakít ki az apa új családját illetően (pedig egy boldog család két gyermekkel)
egyéb paraméterek:
- az apa új felesége is szeretné,ha hozzánk kerülne a gyermek
- a gyermeket megkérdezve,hogy neki mi lenne a jó.: "Egy kicsit hiányozna anya,de azért jó lenne nálatok.MInd a két helyen egyformán jó lenne."
..és két kérdés:
Milyen perköltségei és egyéb költségei vannak egy "gyermekelhelyezés megváltoztatása" pernek?
Érdemes-e megvárni a pszichológiai szakvélemyényt és én hogy nézhetek abba bele? (ugyanis csak a gyermektől tudok mindent ezzel kapcsolatban is)
Szerintem mindenképpen harcolj érte. Ezeket a dolgokat, hogy az anya mi mindent vásárol, fodrász, stb. tanukkal nyilvánvalóan igazolni lehet.
Hogy miként lehet kivinni a városból az ügyet? Kell egy jó ügyvéd. És fontos, hogy ne a saját városodba akard vinni, csak a volt feleséged városából ki. Ennyi elvileg épp elég.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
Még egy apró momentum amit most tudtam meg.A lányom osztályfőnöke és az igazgató eltanácsolták az iskolából a gyermeket.Mivel kiközösítették az osztályból.Szerinted mit tegyek? harcoljak a lányomért,hogy hozzám kerüljön? Egyre súlyosabb a lányom helyzete,ha az anyjánál marad.
Ismételten köszönöm amit írtál.
Rosszul írtam: Gyermekjóléti szolgálat (de ez ebben a városban egy helyen van).Van egy kis előtörténetem ezzel kapcsolatban,amit még nem említettem.A volt feleségem szakképzetlen bölcsödei gondozó volt egy bölcsődében.(1,5 év munkanélküli után).Fél év után jött egy létszámleépítés.A szakképzetleneket elbocsájtották.Nagy szerencséje volt,mert a jegyzőnő gyermeke is ebbe a bölcsődébe járt.Megsajnálta a volt feleségemet és felvette az okmányirodába.Nos kialakult egy kapcsolat közöttük.A gyermekjóléti szolgálatnak pedig ugyebár főnöke a jegyző.Nem folytatom tovább.Így én is el lettem marasztalva, hogy "a gyermeket felhasználom a volt feleségem elleni civakodásban".Hiába mondtam,hogy én csak a láthatást szeretném nyugodt helyzetek közé terelni.Engem már abszolút nem is érdekelt a volt feleségem, én békét szerettem volna.Akkor és azóta úgy érzem,hogy tehetetlen vagyok.Próbáltam az én városomban beadni egy pert a láthatással kapcsolatban,de továbbküldték vissza az ő városába.Akkor elfogultságot adtam be és kértem,hogy másik város,másik megye legyen.Elutasítottak.Visszavontam a pert. De mivel az apa-lány kapcsolat már erősen sérült,nem is eröltetem a kétheti kapcsolattartást.Találkozgatunk,úgy mint ma Karácsonykor, a szüleimnél.Ez kb.havi 2-3 órát jelent.Na ez is érdekes.Amikor láthatás volt régebben és mentem érte a lakásuk elé, a volt feleségem mindig elkezdett veszekedni a lakótelep szeme láttára.(pl. beült az autómba és nem akart kiszállni)Így kénytelen voltam kérni a bíróságon,hogy a nagyszülők hozhassák és vihessék haza a lányomat,én pedig a szüleimtől vittem el.Na de a szüleim elég idősek és nem sokáig fogják tudni ezt megtenni.Belegondoltam abba is,hogy ha ennyire kizár a gyermekem életéből,mi lesz akkor ha hosszabb ideig lerobban,kórházba kerül,vagy netán meghal.Erre is gondolni kell.A saját anyjával nem jó a kapcsolata.Mi lesz a lánnyal?
Most pereskedni fogunk sajnos a gyerektartás összege miatt.De meg kellene pendítenem a láthatási problémákat is.
Azt szeretném kérdezni,hogy szerinted miként lehetne áthozni az ügyet az én megyémbe,az én városomba?A másik kérdésem pedig azzal kapcsolatos,hogy azt írtad hogy mindenkinek mások a rezsie költségei.Igen.A volt feleségem minden héten fodrászhoz,kozmetikushoz,szoláriumba,műkörmöshöz megy,mindig is szeretett rengeteg új ruhát vásárolni magának.Így neveli a lányunkat is.A mostani feleségem félévente egyszer elmegy fodrászhoz.Mi nem költünk italra,cigire,nem járunk el szórakozni.Az ex lepasszolja a nagyszülőknek a lányt és megy bulizni,kirándulni.A lányom ma mesélte,hogy az anyja milyen drága mobilt,dig.fényképezőgépet,tv-t,videot vett.Az ő életéhez és kiadásaihoz nincs közöm(hálistennek),de ezt nem fogja látni a szakember,aki kimegy háznézőbe.Mi az ilyen pénzeket a gyerekekre és a házra költjük inkább.Akkor hogy lehet objektíven megállapítani a jövedelmi,vagyoni viszonyokat? Õ sírhat,hogy nincs pénze és lehet hogy hisznek is neki.
Önmagától nem. Ha az anya nem biztositja a láthatást, ezt bizonyitanod kell (tanukkal kell a kapcsolattartásra menned a jogerős határozatban megjelölt helyre és időpontban), és kérelmezned kell, hogy intézkedjenek a végrehajtás érdekében.
Ez esetben ha még nem figyelmeztették egy éven belül az anyát a határozat betartására, figyelmeztetni kötelesek (149/1997. (IX. 10.) Kormányrendelet 33. §), és fel kell szólitaniuk a Gyer. 30. §-a miatt az elmaradt kapcsolattartások pótlására. Erre az Áe. (1957. évi IV. törvény) 44. §-a miatt határidőt kell tüzniük, amiben közlik a kötelezettel, hogy meddig kell pótolnia az elmaradt kapcsolattartást. Ha addig nem teszi meg, akkor a végrehajtási eszközök közül kell választania: vagy birságol, vagy karhatalmi végrehajtást alkalmaz a gyámhivatal.
Ha birságol (ezt szokták elsőnek alkalmazni), akkor szintén határidőt kell tüznie, hogy meddig köteles az anya pótolni (Áe. 82. § (3) bekezdés). Ha tisztázatlan valami, vagy az anya előre közölte, hogy nem hajlandó a kapcsolattartásra az apának odaadni a gyereket, akkor karhatalmi végrehajtás a célszerü intézkedés, és az Áe. szabályai szerint a gyámhivatal a legcélszerübb intézkedést köteles megtenni. Ha ezek is eredménytelenek, és ujabb birság kiszabásától sem várható eredmény, akkor a gyermek védelembe vételére kerül sor (Gyvt. (1997. évi XXXI. törvény) 68. §. ), mivel az anya azzal, hogy akadályozza a kapcsolattartást, veszélyezteti a gyermeke erkölcsi fejlődését.
Ennek keretében a családgondozók megpróbálják rávenni az anyát arra, hogy a gyermeke veszélyeztetését, tehát a továbbiakban ne akadályozza a kapcsolattartást. Ha ez eredménytelen, akkor a családgondozók ezt megirják a jegyzőnek, a jegyző a védelembe vételt megszünteti, és visszaadja az iratot a gyámhivatalnak azzal, hogy a védelembe vétel eredménytelen volt, ezért a gyermekvédelmi gondoskodás más eszközét kell alkalmazni. Ez esetben a gyámhivatal pert indit a gyermek elhelyezésének a megváltoztatása érdekében, és szükség esetén kiemeli a gyermeket a gondozó szülő családjából. Ilyenkor vagy a különélő apánál helyezi el, vagy ha erre nincs lehetőség, más alkalmas személynél, esetleg állami gondoskodási formában (pl. átmeneti nevelés). Ez utóbbira még nem láttam példát. Egyetlen esetben lett volna szüksség erre, de a gyermek érdekében nem alkalmazták.
A helyzet akkor az volt, hogy az apa sulyos beteg volt, nála nem lehetett emiatt elhelyezni, átmeneti nevelésbe meg nem akarta venni a gyámhivatal a gyermeket, mert egyébként az anya jól ellátta, csak a kapcsolattartást akadályozta. Emellett viszont a gyámhivatal feljelentést is tehet az anya ellen kiskoru veszélyeztetése miatt.
A Gyer. 33. paragrafusa ugyanis leirja, hogy veszélyezteti a gyermekét az a szülő, aki a kapcsolattartásra vonatkozó jogerős határozatnak nem tesz eleget. Ez egy erkölcsi-érzelmi tipusu veszélyeztetés. A büntetőjogi részben elvileg két dolgot kellene vizsgálni: ténylegesen akadályozta-e az anya a kapcsolattartást, és ezzel a magatartásával veszélyeztette-e a gyermeket.
Ez utóbbi nehezen mutatható ki, hiszen érzelmi, erkölcsi veszélyeztetésről van szó, ami nem nagyon mérhető. Amikor egy gyermeket testileg bántalmaznak, az kimutatható, látleletet lehet venni. Az érzelmiről nem, és sajnos nem áll olyan szinten a pszichológia, hogy ezt korai stádiumban kimutassa.
Sok országban van példa arra, hogy az akadályozás már önmagában börtönbüntetést von maga után, mindenféle egyéb vizsgálat nélkül. Valószinü,, hogy a magyar jogalkotói szándék is erre irányult, de a végrehajtással még gondok vannak. Nem merik, vagy nem tudják hogy kellene. Itt az ügyészségeknek kellene határozottabban fellépniük, és persze hiába lép fel az ügyész, ha a biróság végül mégis felmenti a gondozó szülőt.
Azt irod egyébként, hogy moderátort jelöltek ki a családsegitőben. Ezzel valami nem stimmel. A Családsegitő Központoknak ugyanis semmi közük a kapcsolattartáshoz. A Gyermekjóléti Szolgálatok családgondozóinak a hatásköre. Azt sem értem, hogy téged miért marasztaltak el, hiszen amit leirtál, abból az derül ki, hogy nem Te akadályoztad a kapcsolattartást. Ezek szerint viszont Te sem ugy jártál el, ahogy az itélet szerint kellett volna? Igaz, láttam már olyat is, hogy a családsegitőknek fogalmuk nem volt mit kellene csinálniuk, csak azt "érezték", hogy valamit kellene, igy biztos ami biztos, mindkét szülőt figyelmeztették. Ez egy helytelen eljárás, hiszen azt a szülőt, aki helyesen jár el, nem figyelmeztethetik. (Ez valami olyasmi, mint amikor rajtakapnak valakit a közértben a lopáson, és a biróság a tolvajt és azt is elitélné, aki rajtakapta).
Ha a gondozó szülő azt mondja a gyermekének, hogy "apuka rendőrökkel vitet el" ezzel sulyosan veszélyezteti a gyermeket, tehát ilyen esetben véleményem szerint azonnal ki kellene a gyermeket emelni a gondozó családjából. Ez ugyanis egyértelmüen a gyermek érzelmi veszélyeztetése, félelemkeltés a gyermekben, és a különélő szülő ellen nevelése, ami külön-külön is elég sulyos ahhoz, hogy azonnali intézkedésre adjon okot. Ez, hogy történt-e ilyen fenyegetés viszont elvileg kimutatható pszichológiai vizsgálattal. A karhatalmi intézkedéseknél egyébként (ha a gondozó szülő akadályozó magatartása miatt kerül rá sor, és nem azért, mert tisztázatlanok a körülmények, tehát nem tudni, hogy melyik szülő akadályozó magatartása miatt nem került sor a kapcsolattartásra) véleményem szerint azonnal meg kellene tenni a feljelentést a gondozó szülő ellen, hiszen magával azzal a magatartásával, hogy rendőri intézkedés vált szükségessé, épp eléggé veszélyezteti a gyermekét. Aki ugyanis képes a gyermekét kitenni egy ilyen intézkedésnek, az véleményem szerint teljes mértékben alkalmatlan a nevelésére.
Én azt gondolom, hogy nem szabad annyiban hagyni, mert a gyermeked sérült gyermekként nő fel, és sérült felnőtt lesz belőle.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02