„indok volt az is,hogy kapcsolattartást csak 1 hónapra visszamenőleg tud végrehajtani…De egy hónapból már így is kicsúszott ” itt valaki nagyon keveri a dolgokat. A végrehajtási kérelmet lehet egy hónapra visszamenőleg benyújtani, de ha már benyújtották, akkor egy hónap alatt el kellene intézni. Attól, hogy a hivatal nem intézi el, nem évül el a kérelem, tehát akkor is el kell intézni, ha már 8 hónapja csinálják (ahogyan volt már rá példa). Tapasztalataim szerint ahány gyámhivatal, kb. annyiféleképpen zajlik, sőt, egy gyámhivatalon belül is előfordul, hogy ahány ügyintéző, annyi féleképpen, sőt olyat is láttam, hogy ugyanaz az egyik döntésben azt mondta, hogy a nagyszülői kapcsolattartás alanyi jog, a másikban meg azt, hogy az, hogy az apai nagyszülő jogosult kapcsolattartásra, nem jelenti azt, hogy az anyai is.
Nem hivatkozhatsz rá, mert az ellenérdekű ügyfél jogait sérti, neki joga van arra, hogy határidőben szülessen döntés. Viszont írásban megteheted a nyilatkozatodat, észrevételeidet.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu