Tisztelt Fórumozók!
Válás után mire terjed ki, milyen jogok gyakorlására?
Kösz a választ
László
Tisztelt Fórumozók!
Válás után mire terjed ki, milyen jogok gyakorlására?
Kösz a választ
László
Valami ilyesmi:http://www.ugyvedvilag.hu/…felugyeletet.
De találsz még rengeteg anyagot olvasgass.
Legalább azt a kis illúziót amit a törvény sugall hagyd meg neki...
Ha nincs megegyezés közös szülői felügyeletben, akkor egy apától elvehetik az alábbi alapjogokat?
Vagy ezekben a kérdésekben is egyszerűen jogfosztott lesz az apa?
A vagyonjogi kérdésekbe a különélő szülő alapvetően nem szólhat bele főszabály szerint. Az egészségügyi kérdésekkel is ez a helyzet.
Tisztelt ObudaFan!
Anya és apa elváltak de közösen laknak egy osztott használatú lakásban. Ekkor is ez a helyzet?
Vagyis az apák jogfosztottságának esete áll fenn?
László
"A vagyonjogi kérdésekbe a különélő szülő alapvetően nem szólhat bele főszabály szerint. Az egészségügyi kérdésekkel is ez a helyzet."
Ez nem így van Kolléga Úr.
A kizárólagos szülői felügyelet azt jelenti, hogy a gyakorlója a kisebb kérdésekben dönthet egyedül. Pl. elmehet-e a gyerek diszkóba, nézheti-e az esti krimit, reggel felvehet-e miniszoknyát, milyen sminket tehet fel stb. A nagyobb kérdésekben közösen dönthet csak a másik szülővel. Főleg vagyonjogi kérdésekben.
„A nagyobb kérdésekben közösen dönthet csak a másik szülővel. Főleg vagyonjogi kérdésekben.”
Ezt jogszabályi hivatkozásokkal is meg tudnád támogatni? Főleg, ami a vagyoni kérdéseket illeti.
Sőt, tulajdonképpen már a tartózkodási hely megválasztása sem számít a "gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek". Olyan kivételt tételez ugyanis a törvény, ami a gyakorlatban főszabály.
T. Szeme Zsóka!
„Csak a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésben: a kiskorú gyermek nevének meghatározása, illetve nevének megváltoztatása, tartózkodási helyének kijelölése, továbbá iskolájának, valamint életpályájának megválasztása.”
Tehát ezek lennének a közös szülői felügyeletből kiragadott jogok közül egy jogfosztott apa minimális jogai?
Mit jelent az hogy elméleti jellegű?
A pályaválasztásnál dönteni kell pl. melyik gimnáziumokat jelölje meg a gyerek és milyen sorrendben. Ez szerintem gyakorlati dolog. Apaként akkor ebbe beleszólhatok, javaslatot tehetek, vagy nem?
László
De. Aztán, ha nem tudtok megegyezni, akkor a gyámhatóság eldönti. Mit tippelsz, hogyan?
Ott 99.99%-ban nők ülnek ugye?
Akkor én ott nem rúghatok labdába apaként, kivéve ha átoperáltatom magam Nővé. Technikailag manapság minden lehetséges...
Kovács_Béla_Sándor!
Mikor szokta egyébként a gyámügy csökkenteni a közös szülői felügyeletből származó apai jogokat?
Nem vagyok sem alkoholista, sem drogfogyasztó, sem erőszakos, sem asszonyverő, sem idegbeteg.
Egy normális keresettel rendelkező hajnaltól sötétedésig dolgozó átlagapuka vagyok.
László
hókuszpók100, ha átoperáltatod magad, akkor gyakorlatilag végleg megszűnne az apai jogod a gyermeked fölött, hiszen anyja már van, két anyára nincs szükség, de félretéve és komolyabban: próbáljatok megegyezni két normális emberként hiszen közös érdeketek a gyermek érdeke, - csak a feleségedtől váltál el, gyermekedtől nem, ezt a volt feleségednek is kell értenie, én mindig a gyermeket sajnálom, ő ártatlanul kerül ebbe a helyzetbe, - miért feltételezed, hogy jogfosztott lettél ? mondjuk, ha te látástól-mikulásig dolgozol akkor a válás eleve azt hozza magával, hogy nem tudsz vele lenni bármikor, - ha még együtt lennétek akkor is az ágyában látnád a legtöbbet, - ezért a hétvégékre és szünetekre koncentrálj, és a békére főleg, hogy bármikor vele lehess, amikor tudsz, de ha ti civakodtok akkor nem lehet megegyezni, és az kinek lesz jó? a gyermeknek biztosan nem ...
T SzemeZsoka!
Zsóka! Akkor te is nő vagy ugye?
„A pénzt időre küldeni van jogod.”
Egyet mondj még meg nekem ebben „a törvény előtt nincs nemi diszkrimináció és persze jogállamban élünk” világban.
Ok. Apuka küldi a pénzt.
Mi van akkor ha a nőnek évek óta nincs munkahelye két diplomával és három nyelvvizsgával?
Ekkor is ilyen elnéző a törvény a nőkkel szemben?
Idézet a csjt.-ből
„Kiskorúak eltartása mindkét szülőnek a kötelessége.”
SzemeZsóka, ez nem így van, nagyon sarkított a véleményed, csak egy dolgot felejtenek el a házasságból kilépett felek, legyen az férfi, vagy nő, hogy a másiknak nem kell úgy táncolnia, ahogy ő fütyülni akar, nem a jogok betű szerinti alkalmazása a megoldás, hanem a békekötés, - elváltak, a közös életük lezárult, intézzék úgy a közös gyermek sorsát, hogy a gyermeknek, de mindkét félnek IS! jó legyen, - nem olyan nagy vaszizdasz az, de követelődzésből, hogy kinek mi a joga , még sosem lett béke, először próbálja meg mindkettő teljesíteni a kötelességét, és akkor nem az lesz a fő irányvonal, hogy a másikkal hogy tol ki, - életre szóló lelki-sérüléseket ejtenek a gyermeken, pedig azt hiszik, hogy a másikon ütnek nagyot, - szegény gyerek...
Igazad van Mamamacoka!
Teljesen igazad van.
Gyermek érdeke az első!
ez durva, - szerintem kultúrán múlik amivel a szülőpár rendelkezik, mindkettőn!
Félreértés ne essék: én nem apáról meg anyáról beszéltem, hanem a szülői felügyeleti jogokat gyakorló szülőről és külön élő szülőről.
Üdvözletem!
Közös szülői felügyeletet szeretne a férjem a válást követően. Alapvetően benne is lennék, de egy beszélgetés elbizonytalanított, hogy mennyire fogja ez a mindennapjainkat megkeseríteni.
Olvasgattam a témában, látom, hogy mibe lehet beleszólása (iskolaválasztás, névváltoztatás, stb, ez abszolúte rendben is van), a kérdésem az lenne, hogy olyan aprónak tűnő, ámde roppant bosszantó akadályokat gördíthet-e elém, mint hogy hova és mikor vihetem őket nyaralni, elfoglaltságom esetén rábízhatom-e őket a felnőtt, normális életet élő, a gyerekek által imádott unokahúgomra, stb.
Sajnos ilyenek előfordulnak már most is (nem élünk együtt jó ideje), de én inkább kötözködésnek érzem, hogy ilyenekben keresztbe tesz. Ha azt mondom, hogy elviszem a gyerekeket 10 napra a tengerhez, akkor ügyvéddel fenyegetőzik, szerinte a határt át nem léphetem velük az ő írásos engedélye nélkül. Így mi lesz később?
Azért sem érzem fair dolognak a viselkedését, mert kapcsolatot nem igazán tart a gyerekekkel, van, hogy hetekig nem látják, és így furcsa nekem, hogy mégis mindenbe bele akar szólni.
Engem megnyugtatna, ha tudnám, milyen fenyegetéseket nem kell komolyan vennem részéről, mert az ügyvédes monológok már nagyon kimerítőek.
Köszönettel:
Rapunzel
Szerintem az itt leírtak nem a kérdésre adtak választ.
A felsorolt "lényeges kérdések köre" akkor van, ha a gondozó szülőé a felügyeleti jog, az apáé pedig mögötte nyugszik.
A közös felügyeleti jognál nincs ilyen felsorolás, akkor elvileg közösen gyakorolják azokat. Nem de?
Arra is válaszoltam: „De. Aztán ha nem tudtok megegyezni, akkor a gyámhatóság eldönti. Mit tippelsz, hogyan?”
Egy fontos jog kimaradt ami azért létezik egy különélő szülőnek is: a kapcsolattartás joga
Ez ráadásul a gyerek joga is.
noilar
Nem maradt ki, csak nem tartozik a szülői felügyeleti jogok körébe.
Hehe, ezeket a vélekedéseket összeszedve azért már eléggé kilóg a lóláb a magyar igazságszolgáltatás működésével kapcsolatosan.
Lassan ideje lenne egy apai jogokért valóban küzdő szervezetnek szétperelni a magyar államot mondjuk az európai bíróságon...
noilar
Azoknak, akiknek egyszer kevés: „én nem apáról meg anyáról beszéltem, hanem a szülői felügyeleti jogokat gyakorló szülőről és külön élő szülőről.”
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Az egyéb kategorizálatlan sütik azok, amelyek elemzése folyamatban van, és még nem kerültek kategóriába sorolásra.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |