Temetés költségei kit terhelnek ?


dr.Varga # 2019.08.15. 16:23

Kedves Zelena,

A "événybe lép-e a d) pont, vagy az önkormányzat köteles viselni a költségeket és nem háríthatja át azt" félmondatát nem értem: az ön által hivatkozott és általam is alább bevágott jogszabály szerint egyértelmű, hogy az önkormányzat elmehet a költségek megtéríttetésében mindaddig, amíg talál közeli hozzátartozót, akivel megtérítteti. Ha még ön sem tudja, hogy él-e a férj, akkor feltehetően az önkormányzatnak sem sikerült elérnie, így jutottak el önhöz. A közeli hozzátartozót az önkormányzat csak akkor temetteti el a hozzátartozó helyett, ha az nem intézkedik, de a költségeket akkor sem az önkormányzat viseli. Felteszem, hogy a költségek megtérítéséről szóló határozatban volt egy indokolás is, csak azt itt nem ismerteti, abból kellene kiindulnia, ill. ha valami nem egyértelmű, a határozatot hozótól kérhet további tájékoztatást.

Zelena # 2019.08.15. 13:38

Tisztelt Szakértők!
Köztemetés költségeinek megtéríttetésével kapcsolatos a kérdésem.

1.Köztemetés esetén mennyi időn belül kell az önkormányzatnak értesítenie a költségek megtérítéséről a hozzátartozót, (féltestvér) ha nem is értesítették sem a halálesetről, sem a hagyatéki tárgyalásról? Ebben az esetben majd két év telt el, mire megérkezett a határozat a fizetési kötelezettségről.

2. Ha az 1999. évi XLIII.tv. 20.§ (1)bek. c) pontja szerinti, az elhalálozás előtt az elhunyttal együtt élő házastárs nem gondoskodott a temetésről, mert ismeretlen helyre távozott rögtön a halál beálta után, hatályba léphet-e a d) pont, vagyis hogy az elhunyt féltestvére fizesse meg helyette az önkormányzat felé a tartozást, bár még él a férj valahol.

3. Ha az elhunyt férje, akinek a c) pont szerint viselnie kellene a költségeket, a temetés után szintén elhalálozott, amit nem tudunk biztosan, akkor événybe lép-e a d) pont, vagy az önkormányzat köteles viselni a költségeket és nem háríthatja át azt.

Válaszukat nagyon köszönöm.

dr.Varga # 2019.07.09. 16:50

Kedves Forest,

Úgy gondolom, hogy kötelezhető a köztemetés költségeinek megtérítésére.

A temetőkről és a temetkezésről 1999. évi XLIII. törvény szerint:

20. § (1) A temetésről sorrendben a következők kötelesek gondoskodni:

  1. aki a temetést szerződésben vállalta;
  2. akit arra az elhunyt végrendelete kötelez;

c)végintézkedés hiányában elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa;

  1. az elhunyt EGYÉB, KÖZELI HOZZÁTARTOZÓJA a törvényes öröklés rendje szerint.

Szoc.tv. szerint:

48. § * (1) * A haláleset helye szerint illetékes települési önkormányzat képviselő-testülete - a halálesetről való tudomásszerzést követő huszonegy napon belül - gondoskodik az elhunyt személy közköltségen történő eltemettetéséről, ha *

  1. nincs vagy nem lelhető fel az eltemettetésre köteles személy, vagy
  2. az eltemettetésre köteles személy az eltemettetésről nem gondoskodik.

(2) * Az elhunyt személy elhalálozása időpontjában fennálló lakóhelye (a továbbiakban: utolsó lakóhely) szerinti települési önkormányzat a köztemetés költségét az (1) bekezdés szerinti önkormányzatnak megtéríti. A megtérítés iránti igényt a köztemetés elrendelésétől számított egy hónapon belül kell bejelenteni.

(3) Az elhunyt személy utolsó lakóhelye szerinti települési önkormányzat

  1. a költségeket hagyatéki teherként a területileg illetékes közjegyzőnél bejelenti, vagy
  2. AZ ELTEMETTETÉSRE KÖTELES SZEMÉLYT A KÖZTEMETÉS KÖLTSÉGEINEK MEGTÉRÍTÉSÉRE KÖTELEZI.

(4) * A települési önkormányzat a rendeletében szabályozottak szerint a (3) bekezdés b) pontjában meghatározott megtérítési kötelezettség alól részben vagy egészben különös méltánylást érdemlő körülmények fennállása esetén mentesítheti az eltemettetésre köteles személyt.

Forest # 2019.07.09. 08:18

Tisztelt Szakértők,

Egy nyugdíjas ismerősöm testvére elhalálozott. Nem tartották a kapcsolatot és úgy tudjuk más örökös nincs.
Az ismerősöm nem kért hagyatéki tárgyalást, az örökségről lemondott. Az önkormányzattól kapott egy levelet, amiben köztemetést rendeltek el.
A kérdésem az lenne, hogy az örökség lemondása ellenére ismerősöm kötelezhető-e a temetés költségeinek utólagos rendezésére az önkormányzat részéről?

köszönettel, Forest


Forest

Kovács_Béla_Sándor # 2018.10.22. 09:58

Ha teljesítőképes, akkor igen.

Keresztanya74 # 2018.10.22. 09:36

Tisztelt Fórum,

Temetėsi kõltség rendezésėvel kapcsolatban ėrdeklődöm.
Keresztlányom nevelőszülőknèl, előtte ållami gondozásban nőtt fel. A vér szerinti szūleivel nem találkozott kis koråtól.
Az vér szerihti anyukája tavaly meghalt és most a temetės költségeinek rendezése miatt felszólìtást kapott az illetėkes önkormånyzattôl. Kõtelezhető ő erre?
Előre is köszönöm a vàlaszt!

partizan01 # 2018.10.19. 10:56

Nagyon szépen köszönöm a segítséget és a válaszokat.

Witch87 # 2018.10.19. 09:36

Köszönöm szépen! Felkészülten fogok menni, igyekszem a legtöbb dolognak utána járni.
De pontosan úgy lesz, ahogy írod! Nem sokáig lesz meg a pénze... De ez legyen az ő dolga.

KBS! Köszönöm a helyreigazítást, rosszul fogalmaztam meg!

Szomorú örökös # 2018.10.19. 08:44

Witch87

Az ilyen pénzsóvár özvegyet nem tudom sajnalni. Szerintem az ilyen nagyon gyorsan nyakára hágna a pénznek, aztán megint kopp van neki. De még is érdemli.

Nektek sok szerencsét a hagyatéki tárgyaláson, tanítsátok móresre!

Kovács_Béla_Sándor # 2018.10.19. 08:21

így törvényes öröklés menete szerint megy majd.
Nem. De a törvényes örökösnek fizetik ki.

Witch87 # 2018.10.19. 08:10

Szomorú örökös!
Természetesen tudjuk bizonyítani, beszéltem apa cégével is. Van életbiztosítást,kettő is! De egyiknek sincs kedvezményezettje (az özvegy sajnálta, hogy utólag nem lehet módosítani - nagymamámnak mondta), így törvényes öröklés menete szerint megy majd.
Az elhalâlozâshoz maximum a nemtörődöm hozzâállás,közös ivászat és bagózás jârult hozzâ,vagyis kettejük életmódja... Szóval ez nem krimi sztori,és nem is fekete özvegy,csak pénzsóvárság.. :)

Szomorú örökös # 2018.10.19. 07:45

Witch87

Az ilyen "jó indulatú" özvegy esetében én annak is utána járnék, nem-e köze volt az elhalálozáshoz. Életbiztosítás, a más által már kifizetett temetési költségek követelése...ez egy igazi fekete özvegy lehet. Vagy túl sok krimit nézek? :-O

Szomorú örökös # 2018.10.19. 07:44

Witch87

Az ilyen "jó indulatú" özvegy esetében én annak is utána járnék, nem-e köze volt az elhalálozáshoz. Életbiztosítás, a más által már kifizetett temetési költségek követelése...ez egy igazi fekete özvegy lehet. Vagy túl sok krimit nézek? :-O

oligaliga # 2018.10.19. 07:32

Amennyiben máshonnan megtérült, és ezt igazolni is tudjátok, akkor természetesen van helye a vitatásnak a hagyatéki tárgyaláson.

Witch87 # 2018.10.19. 07:24

Partizan01
Apukám temetését az ôzvegye rendelte meg,elég busás összeg lett a vége. Nah ezt az összeget beadta hagyatéki teherként. Mindezzel nem is volna gond, csakhogy a temetés költségét teljes mértékben állta apa munkahelye. Ezt el is utalták neki... Így már nincs alapja (szerintem). De a jegyző úgyis utána jár.De ha nem fizette volna ki a cég, akkor természetesen a felét álltam volna (ketten vagyunk örökösök).

drbjozsef # 2018.10.19. 06:13

partizan,

Bár a temetési költségek az örökösöket terhelik, ha nem ők fizették ki, akkor legalábbis vitathatják az összegét, ha az a helyben szokásos költségeknél lényegesen több. De persze ehhez is pereskedned kell, ha nem tudtok megegyezni.

Az örökhagyó temettetési költségeinek meghatározásánál érvényesülnek bizonyos korlátok a hagyatéki hitelezői oldalon is. Ha a síremlék állításáról az örökösök előzetes megkérdezése nélkül olyan hozzátartozó dönt, aki maga nem örökös, akkor csak a szokásos méretű és minőségű síremlék állításának költségei és csak olyan mértékben számíthatók fel, amilyen mértékben azok az örökhagyó emlékének megőrzését szolgálják (Bírósági Határozatok 1996/367.).

oligaliga # 2018.10.19. 05:35

partizan01

Azt, hogy az örökhagyó mit akart, nem tudhatjuk. Ha tényleg azért kötötte az életbiztosítást, hogy abból temessék el, még nem jelenti azt, hogy az örökösöktől nem követelhető a temetési költség, feltéve, hogy az életbiztosítás szerződéses feltételei mást nem mondanak. Szóval a tanúk nem biztos, hogy elegendő bizonyíték.

És igen, ha én eltemetettem a szomszédomat, bár nem vagyok rá köteles, akkor kérhetem a számla kifizetését az örökösöktől.

partizan01 # 2018.10.19. 05:11

Köszönöm a gyors választ. Azt nem értem ha nem kérte őt senki és eltemetteti akkor utólag miért nyújthat be számlát,mert mi van ha nem ilyen temetést szerettünk volna(egyszerűbbet). A legszomorúbb,hogy az életbiztosítást ezzel a céllal kötötte megbízva a testvérében, amit tanúkkal tudnánk bizonyítani de gondolom ezt a bíróság döntené el, nem tudjuk lenne-e értelme. Arról nem is beszélve, hogy kifosztották előtte a házat(ezt majd másik fórumban).Ezek szerint ha pl a szomszédnak én állom a temetési költségét akkor az örökösnek benyújthatom a számlát?

oligaliga # 2018.10.19. 04:17

partizan01

A Ptk. szerint a hagyatékot terhelő tartozásokat, melyek között szerepel az örökhagyó illő eltemettetésének költségei, az örökös vagy örökösök kötelesek megfizetni. Az életbiztosítás nem része a hagyatéknak, ezért a kedvezményezett joggal kéri a temetés költségeit.

partizan01 # 2018.10.18. 21:45

Tisztelt Jogi fórum!

A problémánk a következő. Elhalálozott édesapám temetését az egyik rokon fizette mivel ő volt az életbiztosítása kedvezményezettje . Most temetés után előállt,hogy az neki járt(az életbiztosítás), a temetési költséget fizessük ki neki az örökségből.A számlákat benyújtotta a jegyzőhöz.Kérdésem van-e neki hozzá joga, és utólag mi alapján követelheti a pénzt.Válaszukat előre is köszönöm.

bobzsal # 2018.03.23. 12:43

Köszi az eddigi válaszokat, és segítséget, sokat segített.

nonolet # 2018.03.23. 11:05

"Mondjak le a negyed részemről, és felejtsem el a temetési költség megfizetését?"

Az előző alapján számolj, saccolj...

Aztán tudsz dönteni
hogy

  • inkább eleve lemondasz az örökségről (nem fizetsz temetést se)
  • átveszed az örökséget és fizeted a temetést KP-ben

aztán az örökségből csinálsz pénzt
(az előzőben írott szerint)

nonolet # 2018.03.23. 11:01

Az 1/4 rész tulajdontól szabadulhatsz
a "közös tulajdon megszüntetésével" ...

Erre két mód van.

1.
Megegyezel vele valami kis pénzmagban és ő megveszi tőled.
Nyilván potom pénzért veszi meg csak, hisz

  • csupán 1/4 rész
  • haszonélvezettel terhelve
  • ami ráadásul az ő javára szól
  • más vevő gyakorlatilag kizárt

2.
Megegyezés híján perben éred el ugyanezt.
Az ár ugyanúgy kicsi lesz és még lejön belőle a per költség is...
(netán az árverésé, ha ő nem veszi meg)

- -

Az 1. pont csak az alku képességeden múlik

De ha eléggé jelentős értékű az 1/4 rész, az a 2. pontot is gazdaságossá teheti.

Nyilván egyik esetben sem kapod meg a piaci árat, sőt csak jóval kevesebbet.

De legalább némi pénzhez jutsz és szabadulsz
az általad ki tudja még meddig nem használható 1/4 résztől.

(vagy vársz, vársz, vársz...)

bobzsal # 2018.03.23. 07:01

Mi lenne a logikus, felvilágosítana valaki?

bobzsal # 2018.03.21. 17:40

Szóval én ebből a lakás egynegyed részéből soha a büdös életben nem látok egy csepp pénzt sem, csak papíron az enyém az egy negyede?

  • Minek nekem akkor ez az egész hercehurca?

Mondjak le a negyed részemről, és felejtsem el a temetési költség megfizetését?