_Wasp_ köszi
Én is így gondoltam laikusként, de szükségem volt megerősítésre.
_Wasp_ köszi
Én is így gondoltam laikusként, de szükségem volt megerősítésre.
ha a tartási szolgáltatás teljesítésére a feleségeddel fennálló életközösség alatt került sor, (a leírásod alapján így történt) akkor az ingatlannyilvántartáson kivül szereztél tulajdonjogot, tehát a ház házastársi közös vagyon volt.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
Tisztelt Fórumozók!
Lenne megint egy kérdésem.
A helyzet a következő: Volt egy ingatlanunk, amihez a következőképpen jutottunk hozzá. A házastársam kötött egy eltartási szerződést egy távoli rokonnal, akinek ő nem közvetlen örököse. A távoli rokonnak vannak élő testvérei, de mivel azok is már idős emberek úgy gondolta, hogy a házát egy távolabbi, de fiatal és általa kedvelt rokonára hagyja. A szerződést megkötötték, a házastársam nevére. Jelzem, mi akkor már 15 éves házasok voltunk. A szerződés a házastársam nevén volt, de az ápolásban, a ház körüli munkákban én is részt vettem. Ha kellett füvet nyírtam, vagy havat takarítottam, vagy a beteg néni ápolásában részt vettem. Amikor már idősek otthonába került betegsége és állandó felügyeleti igénye miatt, bejártam látogatni. Ha szeretett volna a házába átmenni, hogy valamit magához vegyen, átvittem, hoztam. Ha kért valamit amihez az otthonban nem tudott hozzájutni, beszereztem. Az idős rokon 4 éve elhunyt. Akkor a ház a házastársam nevére került. A házat 2005-ben eladtuk. Most azt szeretném megtudni, hogy a ház ára annak ellenére, hogy minden az ő nevén futott, közös vagyon-e, vagy az ő magánvagyona lett.
„nem a bejegyzés számít kizárólag, tudni kéne, az ingatlant ténylegesen ki milyen arányban miből vette vette, van-e erről szerződés/miegyéb.”
Amíg az özvegy nem támadja meg a bejegyzést, addig igenis csak az számít. Hivatalból - vagy nem jogosult kérelmére nem fogják megváltoztatni a közhiteles adatot.
Köszönöm a segítséget ,bár ez sajnos nem ennyire egyszerű!
Látom ez majd a hagyatékin derül ki vagy a bíróságon.
Bár szerintem mindent elkövet hogy semmit se örököljek.
Köszönöm mégegyszer!
nem a bejegyzés számít kizárólag, tudni kéne, az ingatlant ténylegesen ki milyen arányban miből vette vette, van-e erről szerződés/miegyéb.
Tegyük fel, hogy a valós állapotokat tükrözi a földhivatali bejegyzés. (vélhetően) Édesapád után ez esetben csak te örökölsz. (kivéve ha a végintézkedés mást mond.) tehát az ingatlan 3/4 részén állagot örökölsz, de ez terhelt lesz az özvegyi haszonélvezettel.
Ennek megváltására természetesen van mód.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
A hagyaték megnyíltával az örökhagyó teljes vagyona az örökösre száll.
Üdvözlök mindenkit!
Szeretnék kérni egy kis segítséget, hogy tisztán lássak!
Az édesapám meghalt az anyám él még férj feleség voltak!
Van egy közös ingatlan tulajdonuk, a földhivatalnál 3/4 rész az apám nevén van az 1/4-rész az anyám nevén van bejegyezve!
Módósítva nem lett sose.Bár 40-éve együtt voltak már! Az utolsó 10 évben házasodtak össze csak.
Most 3/4-részt öröklök én az a pám után a földhívatali bejegyzés alapján ? Vagy csak 1/2-részt??? Mivel az apám meg az anyám összeházasodtak így mint feleség jogán 1/4-ről 1/2-részre módusúlt?
Nem értem most ki mennyit örököl!!???
Bár a jobbik eset ha csak 1/2-et örökölnék!
Egyedüli gyeremek vagyok!Más örökös nincs!
Köszönöm a segítséget!!
Köszönöm mindkettőtöknek a segítséget.
Munkátokhoz jó egészséget kívánok.
Megalapozott, elvégre már ketten mondjuk. :)
köszönöm, ez akartam hallani.
Ez jogilag is megalapozott kijelentés volt, vagy egy magánvélemény?
nyilván jár neked a biztosítás rád eső értéke.
Azonban ne felejtsd el, hogy ez nem a befizetett összegek kamatokkal megnövelt értéke lesz, hanem a biztosítás visszavásárlási értékének a fele. Csükkentve a visszafizetendő adóvonzatokkal.
(a 20% kedvezményről van szó, ami csak 10 éves, vagy hosszabb lejáratú termékek esetén jár)
Viszont ha a volt házastárs megváltja feléd a tartozását (tehát nem vásároltatjátok vissza a biztosítást, hanem megtartja, és saját pénzből teljesít feléd) akkor a visszavásárlási érték fele jár neked.
_Wasp_
póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása
házastársam, és nem rosszmájúskodásnak szántam azt amit írtam. Nincs semmi bajom a biztosítókkal. Úgy értettem, hogy ma sok olyan befektetés van ami bizonyos közterhek alól kikerül a formája miatt, de attól még befektetés. És ok hogy mentesül, mert az állam is elismeri, hogy az állami nyugdíj nem sokat ér és még kevesebbet fog érni majd, és így támogatja a saját gondoskodást.
A dolog nem áll rosszul, nem vagyunk haragban, csak nem tetszik ez így nekem. Hogy egy darab lekötést akar, és mért nem két kisebbet? Egyet az ő nevére és egyet az enyémre Ha jól értem, ha az ő nevére kötjük, akkor afelett a pénz felett, kizárólagos rendelkezési joga lesz. És ha netán mégis elromlik a házasságunk akkor attól a pénztől, még ha az alapja közös vagyon is volt, búcsút vehetek?
Várj csak!
Párom? Ha ez azt jelenti, amit eufemisztikusan szokott, akkor végképp nem egyszerű a helyzet. De akkor miért válás?
De.
Csak az nem egy egyszerű kérdés, hogy mennyi egy ilyen biztosítás értéke adott időpontban, de még a futamidő lejárta előtt.
Apropos: nem "életbiztosításnak álcázott" - hanem az. Nem csak az az életbiztosítás, amely kizárólag halálesetre szól. (Nem kell a biztosítóval rosszmájúskodni azért, mert fújsz a férjedre.)
Üdv mindenkinek!
Egy kérdésem lenne, ha párom a közös vagyonból köt egy szerződést egy biztosítóval ami életbiztosításnak álcázott befektetés, a pénzt alapokba fektetik és a végén vagy egy összegben felveheti a tőkét vagy életjáradékra váltja, akkor egy esetleges válás esetén ebből nem kell oda adni a rám eső részt, ami a befektetett vagyonból korábban az én részem volt?
Akkor az az ingatlan a férj különvagyona. Az ági vagyon jelleg vitatható - attól függően, hogy úgy tekintjük, a szülők pénzt ajándékoztak, illetve a lakást. Mindkét állápontnak van létjogosultsága, és egy esetleges perben a felek nyilván érdekeiknek megfelelően tennék magukévá egyiket vagy másikat.
Számodra az kedvezne, ha a bíróság készpénzajándéknak tekintetné - szerimtem erre van több esély, mert az összeg a vételárnak csak kisebb részét fedezte.
Tehát
Szóval, ha vita van, bízz meg egy ügyvédet. Egyedül aligha fog menni.
Mivel az egésszel ma szembesültem, nekem ezek a jogi kifejezéek is kínaiak, azért kértem segítséget:(
Akkor az (jog)tiszta.
azt hiszem igen, hogy ők utaltak
És ezt tudják is bizonyítani, vagy csak mondják így utólag., a fiuk már nem tud pro és/vagy kontra állást foglalni.
Kedves Kbs,
Házasság előtt.
„5 éve a kezdőrészletet a szülei adták.”
És az a házasságkötés előtt volt vagy utána?
Tisztelt - Wasp-
köszönöm válaszát
5 éve a kezdőrészletet a szülei adták.
Köszönöm
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02