Kedves Tanár Úr!
köszönöm a gyors és vigaszt adó választ. Sajnos a testvéri kapcsolatok át tudnak alakulni egy ilyen haláleset kapcsán, és az anyagiakat többre értékelik (kell értékelniük), mint 1-1 régi könyvet, bútort, mert átmenetileg segítséget nyújthat.
öröklés,ingatlan
Kedves Mehsi!
Amíg nincs jogerős hagyatékátadó végzés, elvben senki nem adhat el semmit, hiszen még legalábbis elméletben azt sem tudni, kik az örökösök (pl. előkerülhet egy váratlan végrendelet, öröklési szerződés sb.). Úgyhogy meg lehet fenyegetni a testvéreket, hogy az eladás jogellenes, és mivel még nem tulajdonosok, nem is lesz érvényes. A helyében felhívnám a régiségkereskedőt, és kicsit ráijesztenék, hogy kihívják a rendőrséget. A kereskedők általában nagyon félnek az ilyen ügyektől, mert ritkán adnak számlát, nem hiányzik nekik egy rendőrségi ügy, vizsgálódás a boltjukban. Amíg nincs jogerős hagyatékátadó végzés, nem veheti meg tehát a kereskedő. Lehetőleg küldjenek neki egy e-mailt vagy faxot is, hogy legyen nyoma a figyelmeztetésnek, ne tagadhassa le utólag, hogy tudta, nem tulajdonosoktól vásárol. A testvéreknek meg ígérjenek rá valamicskét a kereskedő ajánlatára, az úgyis tuti nem piaci áron veszi meg, hanem mélyen áron alul. Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Tanácsot szeretnék kérni. Apukám édesanyja 3 hete meghalt, el is temettük. A házban ahol élt, több, antik használati tárgya, családi bútora volt (egyenként több százezer forint értékűek). A másik két testvér, apukám tudta nélkül (ők laknak ott, apa 300 km távol) ma reggel egy régiségkereskedőnek eladták a bútorokat, aki leelőlegezte és holnap el is akarja szállítani onnan. Apa kapott egy telefont amiben kijelentő módban közölték ezt a tényt. Jogosan adták ők ezt el, mikor egyértelműen kijelentettük a temetéskor (nem is volt vita ezen), hogy minket érdekelne onnan néhány bútor, amit megváltanánk természetesen reális áron.
Előre is köszönöm a választ. Sajnos a két lány eléggé rá van szorulva pénzre, mi pedig úgy érezzük, családi kötelékeink vannak az eszközökhöz és szívesen megvettük volna.
Lacka!
Nem olyan egyszerű.
A sógornő a gyerekei számára kérheti a számlából a kötelesrészét, ami 750e Ft, de ha más vagyontárgyból a kötelesrésze teljesítve lett, akkor nem jár.
Megjegyzem szemét húzás volt kisemmizni 3 gyereket.
„meghalt a bátyám , akinek 1/6-od része van egy osztatlan közös tulajdonban amit édesapám halála után örökölt ”
A báty tulajdona volt az ingatlan része, amikor meghalt. Akkor viszont házas volt, így gyermek nélkül, a feleség az első aki utána örökölhet.
Tisztelt Ügyvédek!
Egy ismerösöm ügyéről szeretnék önökkel konzultálni
Az esett arról szól,hogy az édesanyjának volt egy 3millió forintról szoló betétkönyve.amit halála előtt kb. 1 honappal megszuntetett és banki átutalással neki adta a lányának és ennek az összegnek a felét vagyis 1.5millió forintot követel tőle a sogornöje akinek van 3 gyermeke.A kérdésem csupán anyi lenne,hogy jogossan követeli-e az 1.5millió felét?
Nagy László
Miért is? Ági vagyonról volt szó.
„ki örökli bátyám részét a jog szerint . ”
klhi!
Szerintem a feleség.
Ha van ok a kitagadásra - nem írtál ilyet - akkor van.
És van rá mód arra hogy a külső gyerek egyáltalán ne részesüljön a vagyonból?
Kedves ObudaFan!
Valóban pontatlan voltam, köszönöm a kijavítást.
Köszönöm a választ.
„Ha a párod végrendelkezik és abban kizárja az örökségből a „külső“ gyermekét, akkor csak a 25%-át örökli annak amit egyébként örökölne az apja után.”
Felét, nem 25%-át.
Nincs mit.
Köszönöm szépen a választ!
ineri08
"Csupán" a leglényegesebbet felejtetted el megírni - keresztapád mikor halt meg: mostanában vagy még keresztanyád elhunyta előtt?!
Ha keresztapád 6 évnél régebben halt meg akkor az örökségéről kellett hogy legyen közjegyzői örökségátadó végzés, tehát az enyhén szólva "kusza" örökség már ott nagyrészt letisztulhatott.
Azon mit kell érteni, hogy anyukád nem tartott igényt semmire?
Szerintem ügyvédhez kellene fordulnod aki megmondja: egyáltalán van-e jogalapja az öröklési igényednek.
"Lisa"
laikus hozzászóló
melinda87
A párod kérje ki a gyermek anyakönyvi kivonatát, azon feketén-fehéren rajta lesz ki van apaként megjelölve. (Pár ezer forint költség az anyakönyvi hivatalban.)
Ha nem a párod a gyermek apja (...) akkor valaki másnak a gyermekét látogatja...
Ha a párod a gyermek édesapja, akkor bármi is van tulajdonrészként a nevén, ezen gyermek is éppúgy fog örökölni mint a leendő közös gyermekeitek.
Ha a párod végrendelkezik és abban kizárja az örökségből a "külső" gyermekét, akkor csak a 25%-át örökli annak amit egyébként örökölne az apja után.
"Lisa"
laikus hozzászóló
Üdvözlet, kérdésem a következő lenne: keresztanyám elhunyt 6 éve, házasságban élt kereszt apámmal több mint 15 évig. Keresztapám elhunyt és az ingatlant szeretném megörökölni. A családi jogállás a következő: keresztapámnak volt lánya aki elhunyt tudomásom szerint nem volt gyermeke, szülei elhunytak, de két testvére van ebből eyg testvérrel nem tartott kapcsolatot. Keresztanyámnak nemvolt gyermeke a testvére részéről én vagyok egyedül mivel a testvér azaz édeanyám nem tart igényt semmire, és keresztanyám édesanyja azaz a mamám aki az elhunyt papámmal rengeteg pénzt adott a lánya és veje házába. Ebben az ügyben kérek szíves segítséget és maradok üdvözlettel
Kedves Fórumozók!
A kérdésem a következő lenne. A jelenlegi páromnak van egy gyereke, aki nincs a nevén, de valószínű hogy az anyakönyvi kivonatban apaként az ő neve szerepel. A gyerekkel törődik és látogatja csak nincs a nevén. Az lenne a kérdésem ha lesznek közös gyerekeink, akkor csak a közös gyerekek örökölnek majd mindent, ha másképp nem rendelkezünk? Vagy az a gyerek is jogos örökös aki nincs a nevén?
Ketten a testvéreddel.
Tisztelt Fórumozók !
Választ szeretnék kapni a problémámra , sajnos nem vagyok járatos az öröklés jogban . Szóval , meghalt a bátyám , akinek 1/6-od része van egy osztatlan közös tulajdonban amit édesapám halála után örökölt , velem és a testvéremmel együtt , 3/6 viszont az anyámé . Bátyámnak van felesége akivel 3 égig éltek együtt , viszont vér szerinti gyereke nincs. Kérdésem az lenne , hogy ki örökli bátyám részét a jog szerint . Előre is köszönöm a válaszokat !
Üdvözlettel : klhi
Ha visszautasítottad volna, nem neked kellene, de már elfogadtad ezek szerint.
A szüleimmel kiskorom óta nem tartom a kapcsolatot,apám után örököltem három szinte értéktelen ingatlan amit úgy gondoltam hogyha anyámnak átadom az jó lesz.
Írtam levelet a közjegyzőnek erről aki azt írta a beleegyezését is meg kell szereznem akkor érvényes,de ezt nem tettem ,ennek ellenére később kaptam egy hivatalos végzést erről hogy én elajándékoztam neki és ő ezt köszönettel elfogadta stb.
Majd a földhivataltól egy csekket a 3 ingatlan eljárási díjáról hogy fizessem be 15 napon belül különben...18.000Ft
Ezt miért nekem kell fizetni?Arra gondoltam ha visszautasítom az örökséget akkor is nekem kell?És egyáltalán visszautasíthatom még?És ha nem akkor minimálbérből most hogy fizessem be 15 napon belül ezt a díjat?Ez a dilemmám
Zoé
A lényeg az írásos forma.
Legjobb lenne a szüleid lakhelyén időpontot kérni a közjegyzőtől és annak alapján közösen felkeresni majd. És akkor fog készülni egy magánokirat melyben előre lemondasz a majdani örökségről. Aztán ezt az okiratot te is és a közjegyző is megőrzitek, hogy amikor eljön majd az ideje (...) a hagyatéki eljáráskor elővehető lehessen.
"Lisa"
laikus hozzászóló
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02