Tény, hogy jogod van csak a megállapított összeget fizetni, és igen nagy kényszer lehet a pénzhiány. Azonban én nem lépném meg. El kell dönteni, hogy a gyerekért harcolsz, vagy a gyerekednek akarsz ártani. Azzal, ha kevesebbet fizetsz, neki lesz rosszabb, nemcsak mert anya ingerültebb lesz, hanem mert kevesebb jut neki, bár az is tény, hogy megteheted, hogy Te vásárolsz a különbözetért részére ruhanemüt, vagy amire épp szüksége van.
Esetleg jó lenne elgondolkodni azon is, hogy az ügyvédeknek általában nem nagyon áll érdekükbem, hogy a felek megegyezzenek, hiszen ha nem sikerül megegyezni, évekig meg lehet élni egy-egy kapcsolattartási, gyermekelhelyezési ügyből (ráadásul egyszerre két ügyvéd él meg belőle).
Próbálj ügyvéd nélkül leülni a nejeddel, hátha az jobban menne (az biztos, hogy olcsóbban). Azt a pénzt, amit ügyvédre költötök, költhetnétek a gyerekre is. Mindemellett viszont nem ártana esetleg egy közvetitő, ha ezek a beszélgetések vitába torkollanának az első szó után. Ez lehet barát, közös ismerős, családtag, vagy kivülálló is, akár ügyvéd is.
speedy-vel egyetértek. A gyerek próbál a két szülő közt lavirozni, és a kevésbé rossz megoldást választani. Nem akar konfrontálódni egyikkel sem, hiszen neki mindkettő egyformán fontos, mindkettőt szereti. A szülők közti háboru megviseli, tehát a gyereknek igazából erről az egészről nem is szabadna tudnia.
moamoa: ez nagyjából igy igaz, bár a gyer már tartalmazza, hogy amennyiben a kötelességeit nem teljesiti, a kapcsolattartási jog is megvonható, de ez nem annyira átgondolt szabály, hiszen a gyereket is bünteti, ráadásul forditva meg nem létezik (tehát ha nem kap gyereket nem kell fizetnie), ily módon tehát diszkriminativ is. Egy alkotmánybirósági vizsgálatnál igencsak elhasalna.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu