A segítségeteket szeretném kérni.
Másfél évvel ezelőtt a bíróság jogerősen megítélt nekem két gyermekem után fizetendő tartásdíjat, amit havi 40.000 Ft-ban határozott meg. Tudom ez nem sok, de nekünk erre is szükségünk lenne a megélhetéshez. A bírósági végrehajtás sikertelennek bizonyult, de hallottam, hogy az állam is megelőlegezi a tartásdíjat. Ehhez azonban szükséges volt, hogy végrehajtási eljárást indítsak. A végrehajtó több mint egy év után megállapította, hogy nincs végrehajtható vagyontárgya az apukának, illetve nem lelhető fel. Így most kaptam egy határozatot, hogy a végrehajtási eljárás szünetel, és fizessek be nyolc napon belül 50 000 Ft végrehajtási költséget. Én úgy tudtam az eljárás költségmentes, és valóban nem tudom előteremteni ezt az összeget.
Segítsetek, hova fordulhatok ez ügyben? Előre is köszönöm!
Gyermektartásdíj végrehajtása
baroque
2006.02.02. 12:48
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Címkék
adatvédelem
adózás
alapjogok
Alkotmánybíróság
alkotmányjog
bíróság
büntetés-végrehajtás
büntetőeljárás
büntetőjog
egészségügy
Európai Bizottság
Európai Parlament
Európai Unió
Európai Unió Bírósága
Európai Unió joga
fogyasztóvédelem
GVH
igazságszolgáltatás
Internet
jogalkotás
kereskedelem
kormányzat
környezetvédelem
közigazgatás
közlekedés
munkajog
médiajog
NAV
OBH - Országos Bírósági Hivatal
oktatásügy
ombudsman
Országház
polgári eljárásjog
polgári jog
pr
pénzügyi jog
rendőrség
Románia
szerzői jog
törvényhozás
versenyjog
választás
önkormányzatok
ügyvédség
ügyészség