Gyakori téma (sajnos) - GYERMEKTARÁSDÍJ


_Wasp_ # 2007.01.16. 11:11

Hmm....

Igaz, hogy a jog elsősorban természetbeni tartást ír elő az együttélő szülő számára. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a gyermek eltartásának a költségei bármiféle jogi vagy erkölcsi alapon kizárólag a különélő szülőre hárulnának.
Úgy gondolom, hogy a gyermek terheit közösen kell viselni. Ha így közelítjük meg a kérdést, akkor a havi 30-40-50e Ft-nyi gyerektartás, azzal együtt, amit a gyermekkel együttélő szülő hozzátesz (hozzá kellene tennie) pénzben és természetben 60-100e Ft-ra jön ki. Mindez úgy, hogy a lakás általában adott, ennek az összegnek "csak" a ruháztatást, iskoláztatást, étkezést kell fedeznie. Nem azt állítom, hogy ebből gazdagodik meg a különélő szülő, de nehogymár nyomorogni kelljen belőle a gyereknek.

A gyermektartás a közkeletű tévhittel ellentétben nem a gyermekkel együttélő szülő ÉS a gyermek, hanem kizárólag e gyermek érdekeit kell szolgálnia (persze a kettő nehezen választható el.)

(Egyébként meg: miért kéne az együttélő szülőnek bejárónő, mosónő, szakács? Egy átlag férfi is megoldja anélkül, és a gyermektartásba a különélő szülő sem számolja bele, amit ő költ a gyermekére, időben és pénzben. Nem is számolhatja, legalábbis a Legfelsőbb Bíróság egységes álláspontja szerint nem.)

Természetesen ez az életviszony is olyan, mint az összes többi: aki "birtokon belül" van, az előnyt élvez, és aki tisztességtelenül jár el, az jobban jár, mint aki tisztességes.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a másik felet a jog bunkósbotjával rabszolgává lehet alázni anélkül, hogy valamit adnánk cserébe.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Cherry # 2007.01.16. 10:37

Úgy látom, Te sem figyeltél arra, amit írtam. A gyerektartás mellett ruhákat, ételt (mivel majdnem mindig a nagyszülők etetik), tisztálkodási dolgokat, stb. kap a gyermek, mert ezt az anyuka nem veszi meg. Továbbá MINDEN NAP este 7-8 óráig (ha éppen nem egyedül van otthon) a nagyszülők vigyáznak rá. Ráadásul az apának hosszabb időre oda sem adja, aki foglalkozna vele. A tanulással is gondok vannak. És ne írj olyat egy emberről, amit nem tudsz.Ne vádaskodj. Ha pénzben fejeznénk ki, amit az apa és a szülei havonta gyerektartásra költenek (a vele való foglalkozást, időt leszámítva, amit egy bébiszitter, stb elkérne-hamár a takarítónő lett felhozva), az már 50 ezer környékén van! És még mindig nem lehet a gyerekével akkor, amikor szeretne. A kislány sírógörcsei,kirohanásai, amiért nem lehet az apjával, az meg pénzben nem fejezhető ki.

derill # 2007.01.15. 23:01

Én azt gondolom, hogy egy gyerek mindenképpen sokkal többe kerül, mint havi 25 ezer. Ne felejtsd el, hogy a különélő szülő csak kifizeti a 25 ezret. A gondozó viszon nap mint nap mos, főz, takarit a gyerekre, és amennyiben ezt egy bejárónő végezné, a 25 ezer semmire sem volna elég. Nem figyelted amit irtam (amit a jogszabály ir): a gondozó szülő természetben tartja, a különélő pénzben. A természetben tartás nem azt jelenti, hogy a másik 25 ezret konkrétan pénzben rákölti a gyerekre. Sokat költ rá, de nap mint nap "dolgozik" is a gyerekkel. Én azt gondolom, hogy ilyeneket, amit Cherry irt, olyanok irnak, akik még életükben gyereket soha nem tartottak. A gondozó szülő ráadásul nem azért vállalja a gyerekkel való együtt élést, mert mindent "fel tud számitani". Épp forditva. A minden felszámitása adódik abból, hogy vállalta. A gyerek pénzbe kerül akkor is, ha nagyon szeretjük. Szerintem a 25 ezer forint az a tipikus összeg, ami egy gyereknek az éhenhaláshoz sok, de még egy minimális, szegényes életvitelhez is kevés, hát még ahhoz, hogy a gyermek a legjobbat kapja, amit egy normális szülő biztositani akar a gyerekének.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Cherry # 2007.01.09. 12:13

Én úgy gondolom, ha minden vacakot a gyerektartásból akar valaki fizetni (rezsi, kaja, stb), akkor ne vállalja, hogy vele éljen a gyerek. Az én véleményem az, hogy a plusz rezsi nem sok (pláne ez esetben, hiszen szinte soha sem otthon eszik a gyerek, és nem hiszem, hogy annyival több áramot, vizet gázt használ, mintha egyedül élne az anya). Mellesleg az "édes"anya nettóban DUPLA annyi fizut kap, mint az édesapa. Rendben, hogy nem sok a havi 25 ezer, de ehhez hozzájön amit a nagyszülők és az apa plusszban hozzátesz (kaja, ruha, stb,lásd lentebb). Azért, ha már úgyis a gyerek sínyli meg legjobban a válást, akkor valami jó is jusson neki. Másrészt meg az apa hiába kéri, hogy jöhessen el a lánya 1-1 hétre, az anya nem engedi, holott minde nap le van valakihez passzolva. Ha nem lenne miből fizetnie a rezsit, ez is segítség lehetne, arról nem is beszélve, hogy a kislánynak ez mennyire rossz, hogy csak 2 hetente láthatja az apukáját. Még mielőtt bárki szóvá tenné, az apuka nem rossz, nem bántalmazott senkit, stb, csak egyszerűen nem akart a feleséggel együtt élni, mert kihasználta.

kiábrándult # 2007.01.09. 07:03

Az, hogy a rezsi független a lakásban élők számától, legfeljebb a távfűtésre és a lakásbiztosításra igaz, a villany, víz, telefon, gáz költségre nem.

VDori # 2007.01.08. 22:47

S akkor még hol van a fűtés, a villany, a víz- s egyéb számlák....

A rezsit is a gyerektartasbol kell fizetni? A rezsi nagy resze ugyanannyi ha az anyuka egyedul lakik a lakasban, mintha egy gyerekkel egyutt lakik ott. Szerintem nem fair a gyerektartas rovasara felszamolni a rezsi felet. Mi errol a jogaszok velemenye? Egyebkent a 25000 Ft tenyleg nem sok. A ferjem ex-e 45000 Ft/ho gyerektartast kap 1 gyerek utan (plussz a csaladi potlek, amit szerintem szinten a gyerekre kellene kolteni, plussz a ferjem fizeti a lakas torlesztoreszletenek a felet), az ex megis panaszkodik.

erzsokae # 2007.01.08. 20:02

Én mégis azt mondom, már megbocsájtson mindenki, hogy 25000 Ft-ból max kétszer jól bevásárol egy anya a bevásárlóközpontban. S akkor még hol van a fűtés, a villany, a víz- s egyéb számlák.... Nem csak az a kiafdás ami látszik. Ma már ez az összeg nagyon kevés.
Természetesen ha az anyuka is jól keres, és a gyermek elhanyagolt, akkor valóban érdemes lépni...
Csak annyit szerettem volna mondani, hogy ez nem egy nagy összeg, igen könnyen elkölthető ma már. Nem lesz belőlle minden hónapban új ruha, s márkás cuccok....ez természetes.

derill # 2007.01.08. 17:41

Biztosan. Az apa jelezheti mindezt a gyermekjóléti szolgálatnál, kérheti, hogy alapellátásban vizsgálják, hogy a tartásdijat a gyerekre költi-e, amennyiben erre nem hajlandók (igen nehezen mozdulnak ilyenre), akkor a jegyzői gyámhatóságon kérelmezheti. Végső esetben akár el is számoltathatják a tartásdíjjal.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Cherry # 2007.01.08. 07:34

Akkor még lezárásként megjegyezném, hogy váláskor az apa minden bútort otthagyott, amit 1-2 éve vett (ülőgarnitúra, számítógépasztal, HI-FI torony,stb).A gyerek érdeke, hogy az 1-2 éves bútorokat a neki járó pénzből is lecseréljék, azért, mert most a lélegző bőr garnitúra a menő? Szerintem ruhára, meg cipőre jobban szüksége van a kislánynak!

derill # 2007.01.07. 19:23

Ez stimm. Erzsokae-nek mégis igaza van. Jobb igy, mintha mondjuk italra, kozmetikusra költené. Ha pedig állandóan a saját szüleinél lenne a gyerek, emiatt nem jutna a nagypapának kapcsolattartás, akkor az lenne a probléma. Javaslom, hogy fogadd el, a gyerek anyja ilyen amilyen, de a gyereket végül is ellátja, nem tiltja el, és nem alkoholra költi a pénzt, tehát amit vesz belőle (butor) az a gyereknek is jó lesz.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

Pjotr # 2007.01.05. 13:43

Belekotyogok, ahogy a levelekből kijön nem a gyerektől sajnálja a pénzt, nekem az jön le, hogy nagyon szivesen fizetne közvetlenül a gyerekre fordítandó dolgokat, iskolai ebéd, ruha, cipő ilyesmi.
Ahogy olvasom eddig is szinte ők ruházták a gyereket, az anyuka a menzát se nagyon fizeti a volt apóstól kér kölcsön, az vigyáz a gyerekre mindennap.
Szóval cherry panaszát el kell olvasni az elejétől kezdve, nekem teljesen más jött le mint neked.
Persze csak az egyik fél álláspontját ismerjük, ami nem mindig azonos az igazsággal, de ha igaz, akkor, cherrynek igaza van.

erzsokae # 2007.01.05. 11:42

Kedves Cherry!!

Én is elvált szülő, apuka vagyok. Megnyugtatlak azonban, hogy egy gyermek havi költségen nem 25000 Ft, még akkor sem, ha besegítenek mások.
ne keverd össze a gyerektartás problémáját a volt nejed iránti ellenszenveddel. Hidd el, havi 25000 Ft-ból nem lehet plazma Tv-t venni. sem bőr ülőgarnitúrát.
Jobb volna, ha a gyermekre koncentrálnál és nem irígykednél a miatt, hogy esetleg valamit beujítanak otthon. Gondolj arra, hogy mindez a gyermeked komfortérzetét és szórakozásást, kényelmét is segíti. Gondolom nem örülnél annak, ha egy ócska dívány, meg egy fekete-fehét TV lenne otthon nekik. (?)

Cherry # 2007.01.05. 10:25

derill, köszönöm a választ. Annyit szeretnék még hozzátenni, hogy úgy már nem is kerül annyiba havonta a gyermek, ha egész délután (estig) a volt apósnál van, ott eszik (az iskolai ebédet a gyerektartásból fizeti),ott melegszik, ott pihen, hétvégenként pedig, amikor nem az édesapánál van, akkor a másik nagyszülőknél. Tehát lényegében otthon csak hétközben este van, nagyrészt már vacsiznia sem kell. Ruhákat nemigen kap, cipőt is nagyritkán, amikor a másik már használhatatlan, akkor is csak "kínait", ami nem tart túl sokáig.Ezért tartom felháborítónak, hogy senki sem veszi figyelembe, hogy az édesapa mennyit költ a gyerekre, illetve a nagypapa kényszerből (persze szereti a kislányt, meg mindent megtenne érte, de az nem állapot, hogy az anyuka mindig a volt apósához küldi, mert ők közel laknak és az anya szüleinél alig van). És rossz látni, hogy havi 25 ezer mellett még legalább annyit költünk a nagypapáékkal a kislányra, miközben az anya nem titkolva bútorra gyűjti a pénzt. És, ha időben nem fizeti be a kislány ebédjét és felajánljuk, hogy befizetjük a gyerektartásból, az már mindjárt nem jó.Kár, hogy nem lehet a pénz legalább egy kis részét egy külön számlára félretenni, hogy amikor nagykorú lesz, ő rendelkezhessen belőle. Mert ugye azt nem kérdezi senki, hogy a nagypapánál, vagy az apánál mennyibe kerül, amit eszik,fürdik, melegedik, pedig ebben az esetben az is jelentős. A ruhákról nem is beszélve.
Még az lenne a kérdésem, hogy, ha lesz babánk, akkor mi alapján csökkenthetik a gyerektartást, mit vesznek figyelembe és mennyivel csökkenthető?
Válaszát köszönöm!

derill # 2007.01.04. 21:50

Csjt. 69/A. § (1) A szülő a saját szükséges tartásának rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll. Ez a szabály nem irányadó, ha a gyermek tartása vagyonának jövedelméből kitelik, vagy a gyermeknek tartásra kötelezhető más egyenesági rokona van.
(2) A gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben szolgáltatja (gyermektartásdíj).

Tehát amikor a gyermek a különélő szülőnél van, akkor ő a gondozó szülő, mivel ő gondoskodik a gyerekről természetben (arra pedig nem kötelezhető, hogy kétszeresen gondoskodjon róla), és a gondozó szülő válik különélő szülővé, aki elvileg köteles lenne a gyerek tartásához hozzájárulni, mivel nem ő gondozza ez esetben pénzben.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

derill # 2007.01.04. 21:48

Cherry: igen és nem. Tehát kérhető a tartásdij csökkentése, és a jogszabály szövege szerint akkor nem jár tartásdij (pénzben) amikor a gyerek az apánál van. Ezt ugyan a birói gyakorlat ezidáig nemigen vette figyelembe, de ma már előfordul egy-egy esetben, hogy mégiscsak a jogszabály szövegét veszik figyelembe, és az apa tartási kötelezettségét szüneteltetik arra az időre, amig a gyerek nála van, azonban arra még nem láttam példát, hogy erre az időtartamra az anyával szemben állapitanák meg a tartásdijat, pedig kellene. Ráadásul ez a szünetelés csak a nyári kapcsolattartások tartamában fordul elő.
Azonban azért ne aggódj, még ha látszólag nem is költ a gyerekre, igen sokba kerül egy gyerek napi eltartása, havi 50 ezernél jóval többe.

Természetesen megkereshet bárki, telefonon vagy akár személyesen (telefoni egyeztetés után). A telefoni tanácsadás ingyenes. A telefonom sosincs kikapcsolva (leszámitva azt, hogy hetente egyszer muszáj pár órára kikapcsolnom, mert különben megkattan), de azt kérem, éjszaka csak végszükségben hivjanak, ha pedig nem veszem fel, tárgyalok, tehát este 6 után próbálják ujra (kb. 9-ig).


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

koko1976 # 2007.01.04. 15:14

dr.Regász Mária!nagyon szívesen megkeresném önt...köszönöm a választ.Annyira bonyolult nekem minden,hogy lekelne egy kis segítség.Már írtam a bíróságra gy.tart.díj csökkentésével kapcsolatban,de elkeverték állítólag a beadványomat.Az jó lenne ha 4 felé osztanák,még az is baj,hogy albérletben élünk és ez a fizetés ez nekem nem hiányzott.Előre is köszönöma választ

ObudaFan # 2007.01.03. 19:35

Az, hogy mennyi lehet a gyermektartásdíj összege, elsősorban a gyermek szükségleteitől függ. Ha nem tudod másképp finanszírozni a tanulmányaidat, mint hogy ő többet fizessen, és ez a nagyobb mértékű díj még az ő megélhetését nem veszélyezteti, akkor érdemes tartásdíj felemelése iránt pert indítani.

Néhány dologra azért nem árt figyelni.

A szükséges tanulmányok folytatása szempontjából a tanulmányok folyamatos végzésének van jelentôsége; nem érinti a tanulmányok folyamatosságát az indokolt megszakítás.
Nem köteles a szülô tartani a szükséges tanulmányait folytató munkaképes nagykorú gyermeket akkor, ha

  1. a gyermek továbbtanulásra alkalmatlan;
  2. a gyermek a tartásra kötelezettel vagy vele együtt élô közeli hozzátartozójával szemben olyan súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít, amelyre tekintettel a társadalmi felfogás szerint a tartásra nem méltó (érdemtelenség);
  3. ezáltal a szülô saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné.

A munkaképes nagykorú gyermek részére a szükséges tanulmányai folytatásának idejére járó tartásdíj összegének megállapításával a gyermek indokolt szükségleteit és a kötelezett teherbíró képességét kell alapul venni.
A fôiskolai, egyetemi tanulmányok folytatásához fûzôdô egyéni és társadalmi érdek a gyermekre is kötelezettséget ró, nevezetesen a tanulmányait köteles a tôle elvárható legjobb eredménnyel végezni annak érdekében is, hogy a jogszabályban biztosított kedvezményeket (tandíjkedvezmény, ösztöndíj stb.) kiérdemelje, s ezzel a szülô tartási terheit enyhítse. Megfelelôen együtt kell mûködnie a gyermeknek és szülôjének abban is, hogy a továbbtanuló gyermek a társadalmi ösztöndíj lehetôségét igénybe vegye. A gyermeknek mindezzel kapcsolatos felróható magatartását a terhére figyelembe kell venni, és az nemcsak a tartásdíj összegének a megállapítására hathat ki csökkenôleg, hanem adott esetben a tartási kötelezettség megszüntethetôségére is vezethet.
A már említett általános mûvelôdéspolitikai szempontokra tekintettel a gyermeknek a továbbtanulásra való alkalmatlanságát lehet megállapítani, ha fôiskolai, egyetemi tanulmányait szellemi vagy testi adottságainál fogva tartósan nem képes eredményesen folytatni. Ugyanilyen elbírálás alá esik, ha a továbbtanulás ideje neki felróható okból tartósan elhúzódik. A magatartás okait, a gyermek körülményeit, a szülôknek vele szemben tanúsított magatartását természetesen igen behatóan vizsgálni kell. E vizsgálódás során a fôiskola, egyetem véleményének a beszerzése is szükséges, mert csak valamennyi ok kellô ismeretében bírálható el, hogy a gyermek továbbtaníttatásának anyagi támogatása a társadalmi felfogás szerint a szülôktôl elvárható-e.
A munkaképes nagykorú gyermek részére - szükséges tanulmányai folytatásának idejére - fizetendô tartásdíj mértéke szempontjából a gyermek szükségleteit, a tartásra köteles szülô teherbíró képességét, továbbá azt kell figyelembe venni, hogy a másik szülôtôl - vagyoni, jövedelmi, kereseti viszonyaira, családi és személyes körülményeire tekintettel - mennyiben várható el, hogy ô is hozzájáruljon a továbbtanulás költségeinek fedezéséhez. A tartásdíj mértékének megállapításánál egyik tényezô a továbbtanuló gyermek indokolt szükséglete. E vonatkozásban figyelemmel kell lenni a gyermeknek a továbbtanulással szükségképpen együttjáró kiadásaira, de számításba kell venni mindazt a támogatást is, amelyet az állam, a társadalom nyújt (állami, társadalmi ösztöndíj, szociális segély, tandíjkedvezmény, az elhelyezés, az étkezés terén nyújtott kedvezmény), a gyermek esetleges rendszeres jövedelmét (korrepetálásból eredô rendszeres jövedelmét stb.) és vagyonát.
A gyermektartásdíj mértékének további tényezôje a tartásra kötelezett szülô teherbíró képessége. Amint arra már utalás történt, a szülô a munkaképes nagykorú gyermek tartása érdekében nem köteles saját szükséges tartását és kiskorú gyermekének szükséges tartását megszorítani. A tartásra kötelezett szülô és kiskorú gyermekének szükséges tartását illetôen jelentôsége van a kereseti, jövedelmi és vagyoni viszonyoknak, a családi és személyes körülményeknek, s ezek gondos mérlegelésével kell elbírálni, hogy adott esetben a nagykorú munkaképes továbbtanuló gyermek részére a szülô tartásdíj fizetésére milyen mértékben képes.

Kovács_Béla_Sándor # 2007.01.03. 11:53

A gyermektartás a nagykorú gyermeknek nappali tagozaton folytatott felsőfokú tanulmányai idejére is jár. Hogy mennyi, arról bírósági határozat rendelkezett - gondolom, ez az a bizonyos 9000. (Nem tartom kizártnak, hogy a bíróság a jövedelem százalékában határozta meg a díjat, és a 9000 "de legalább" megszorításként szerepel.)
Nem szabad 8 hónapig várni az elmaradt tartásdíj követelésével, mert 6 hónapnál régebbi igény már nem érvényesíthető. Nem bírósághoz kell fordulni, hanem végrehajtóhoz.

A bíróságtól lehet kérni, hogy emelje fel a gyermektartás összegét.

motekshely # 2007.01.03. 09:21

20 éves főiskolai hallgató vagyok. Érdeklődnék, hogy meddig jár a gyerektartás, mert hallottam azt is, hogy 18 éves korig, de azt is, hogy addig ameddig tanulok. Jelenleg nappali, de költségtérítéses képzésben veszek részt. Édesanyám finanszíroz mindent, illetve a diékhitel. Így is igényt tarthatok a gyerektartásra? Mellesleg édesapám eddig is rendszertelenül fizette az összeget ami 9000 forint, és jelenleg 8 hónapja nem kaptam egy forintot sem. Ha beperelném, akkor a fizetése hány százalékára tarthatnék igényt?

Cherry # 2007.01.02. 14:20

Persze, hogy megfelel, köszönöm. Csak felháborít az, hogy az anya szinte semmit sem költ a gyerektartásból a kislányra (maximum a rá eső rezsit), mert plazmatévére gyűjt jelenleg, az eddigivel meg a bőr ülőgarnitúrát pótolta ki. Havi 25 ezerből ki is tudta. A kislány ebédjét sorozatban nem fizeti be, a volt apóstól kér kölcsön, kopott, kinyúlt ruhában járatja a gyereket, stb. Csak az a gáz, hogy mi is rengeteget költünk rá, új ruhák, enni is szeret, kirándulások, külön programok (ahová az anyja soha sem viszi, max. félévente moziba) és emiatt a gyerektartás már nem havi 25 ezer, hanem a duplája és jó lenne, ha a születendő gyermekünkre nézve ez nem lenne hátrányos. Néha elgondolkodhatna a bíróság, hogy vajon mindenáron az anyának kell-e ítélni a gyereket (még a volt férj nevét sem veszi le bosszúból, ráadásul minden gondjával a volt apóshoz rohan, ha a gyerekre kell vigyázni, vagy pénzt kunyizni, stb, mi meg külön engedéllyel sem kaphatjuk meg a kislányt, mert valamit mindig kitalál). Bocsánat a kirohanásért, csak remélem olyanok is elolvassák, akik ilyen esetekben hoznak döntéseket anélkül, hogy utánajárnának, hogy a gyereknek mi a jobb!

Kovács_Béla_Sándor # 2007.01.02. 13:57

Igen és igen. (Ha egy nem "szakértőtől is megfelel az a válasz.)

Cherry # 2007.01.02. 13:05

Érdeklődni szeretnék, hogy, ha az apa emelt szintű gyerektartást fizet (vállalkozás után is), a fizetés 20%-át, kérhető-e a gyerektartás csökkentése, ha az új házasságból gyermeke születik? Illetve akkor is jár-e a teljes összeg, ha huzamosabb ideig (nyaralás, stb.) nála van a gyermek, vagy, ha ő fizeti be táborba?
Várom a szakértők mielőbbi válaszát!
Köszönöm!

derill # 2007.01.01. 03:23

koko1976: ha Te is elkezded fizetni, jelentsd be a gyámhivatalnál, akkor az állam általi előlegezést megszüntetik. Amit Te befizetsz, azt sosem hátralék kiegyenlitésnek tudják be, hanem aktuális havi összegnek, ha többet tudnak levonni Tőled, mint az esedékes tartásdij, a többletet tudják be hátralék kiegyenlitésként. Érdemes minél előbb kifizetned a hátralékodat és azt is, amit eddig az állam előlegezett, mert kamatostul kell fizetned. Tehát szerintem menj el dolgozni, akár több állásba is addig, amig minden tartozásodat rendezed, és utána már csak az esedékes lesz. Esetleg kérd a biróságtól a tartásdij csökkentését, ha akkor, amikor megállapitották, a két gyermeked még nem született meg, ez esetben a tartásdij megállapitásánál őket is figyelembe veszik. Összesen a négy gyerekre fogják elosztani a jövedelmed 50 százalékát, tehát csak a 25 százalékot fogod fizetni az exednek. Persze a végrehajtható döntésig ezt az összeget kell fizetned.


dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu

ObudaFan # 2006.12.30. 15:24

Az a helyzet, hogy ha az állam előlegezi meg neki, akkor az állam által kifizetett összeget az állam saját magának adók módjára hajtja be, ez meg még annál is macerásabb, mintha az anya hajt végre, ráadásul az állam ezt nem szokta elmulasztani. Esetleg arra kellene törekedni, hogy ne minimálbérre menj dolgozni.

Kovács_Béla_Sándor # 2006.12.28. 19:32

Az állam csak addig fizet helyetted, amíg te nem vagy képes. Ha viszont már képes vagy, akkor tőled vonják a gyerektartást. S ha a jövedelmed megengedi, akkor azt is, amivel az államnak tartozol. Hiszen helyetted fizetett.