Szöktetés

Egy dolgot érdemes meggondolni: ha elmúlt 18, akkor a szülőket nem terheli tartási kötelezettség (kivéve a felsőoktatási tanulmányok idejét), így ha a szülők megsértődnek a szökésen, önellátóvá kell válni.

SirVigh!

Ha elmúlt 18 éves, akkor oda költözik ahova akar, azzal, akivel akar; de úgy általában: - a jog keretein belül - azt csinál, amit akar.

(Feltételezem, hogy a nyitó-hozzászólásodban a "nincs nagykorúnak elismerve" csak azt jelenti, hogy otthon úgy kezelik, úgy próbálják irányítani-ellenőrizni, mintha kiskorú lenne; de egyébként nem áll cselekvőképességet korlátozó vagy kizáró gondnokság alatt.)

Nem értem, hogy miért lenne szükség bármiféle nyilatkozatra.

Ha személyi szabadságában korlátozzák (elállják az útját és nem engedik elköltözni, bezárják a szobájába, stb.) akkor az formailag ugyanúgy a személyi szabadság megsértésének bűntette (Btk. 175. §), mintha azt egy vadidegen követte volna el.

De szerintem itt nem is erről van szó. Feltételezem, hogy esetleg arról van szó, hogy

1. Te magad félted a barátnődet attól, hogy a szülei befolyásolják az elköltözésével kapcsolatos terveiteket illetően, és egy nyilatkozattal őt magát akarod megerősíteni az elköltözési szándékában, mintegy nyílt demonstrációként a szülei felé.

(A befolyásolás ellen nem tudsz mit tenni. Az, hogy a barátnőd nagykorú és teljes cselekvőképességgel bír, egyben azt jelenti, hogy a döntéseit ő maga hozza meg, és hogy kinek a befolyásának engedve: az csak rá tartozik.)

Vagy a másik lehetőség, hogy miről lehet szó:

2. A későbbi szülői zaklatástól féltek.

Ennek elejét lehet venni, ha közösen bebizonyítjátok a szüleinek, hogy tudtok önálló életet élni, gondoskodni magatokról, vigyázni egymásra.

Ha rám hallgatsz, akkor felhagytok a "Szöktetés a szerájból" című szövegkönyv-tervezettel, mert az élet nem egy Mozart-opera.

A személyi szabadság korlátozása vagy az állandó jellegű, erőszakos zaklatás ellen lehet jogi segítséget kérni; de én úgy vélem, hogy ez csak a legeslegvégső esetben a legeslegutolsó eszköz lehet.

Ami a te és a barátnőd illetve a barátnőd és a szülei viszonyát illeti: egy barátot uk-mukk-fukk ott lehet hagyni, egy férjtől el lehet válni; de egy gyerek akkor is az anyja és az apja gyereke marad, ha mondjuk a szülők a 90-es éveikben, a gyerek pedig a 70-es éveiben jár.

Vannak kamaszkori lázadások, amikor az ember buta módon azt hiszi, hogy az életben csak 2 ellensége van: a saját szülei; de ha elmúlik néhány év, akkor - hacsak időközben bele nem fulladt a saját butaságába - rájön arra, hogy nincs erősebb kapocs a világon, mint a szülő-gyerek kapocs. Nincs annál tragikusabb, mint amikor az embernek a saját édesapja vagy édesanyja sírjánál kell megtisztulnia a saját buta sértődöttségétől; különösen azért , mert akkor ez már csak egy meddő próbálkozás lehet. Ott már nem lehet elmondani semmit, ott már nem lehet senki bocsánatát kérni, ott már nem lehet feloldozást nyerni; ott már nincs katarzis, csak kínzó önsajnálat. Az élet rövid, a butaság meg végtelen hosszú.

Nektek nem azon kell gondolkodnotok, hogy hogyan tudna a barátnőd minél észrevétlenebbül megszökni. Azt meg úgysem tudjátok megakadályozni, hogy a szülők érdeklődjenek a lányuk után akár levélben, telefonon, vagy személyesen felkeresve. Ha magad elé képzeled: tetszik az a kép, hogy a szülők az ajtótok előtt várakoznak hiába, a szomszédok meg utána összesúgnak a hátatok mögött?

Feltételezem, hogy nemcsak a barátnőd fiatal, hanem te is: tanulsz vagy pályakezdő vagy. Nagyon könnyen előállhat egy olyan helyzet, hogy szülői segítségre fogtok szorulni. A mai világ a bizonytalanságról, sokszor a létbizonytalanságról szól. Lehet, hogy most azt hiszitek, hogy mindent meg fogtok tudni közösen oldani; de senki nem tudhatja, hogy mi lesz egy hónap, egy év, öt év múlva. Vagy mi lesz, ha te már nem leszel együtt a barátnőddel.

Felelősséggel tartozol a barátnődért, és ennek a felelősségnek a része az, hogy minden erőfeszítéseddel arra törekszel, hogy minél jobb kapcsolatot alakíts ki a szüleivel, és a barátnődet is erre ösztönzöd: a szüleivel való kapcsolata normalizálására. Akkor is, ha erős ellenállásba ütköztök.

Ha ezerszel próbálkoztatok teljes erőből, a siker legkisebb jele nélkül: na, akkor gondolkodhattok abban, hogy szülői beleegyezés nélküli "disszidálás a családból" és az ebben való nyílt akadályoztatás esetén jogi segítség kérése.

De tedd a szívedre a kezed, és kérdezd meg magadtól, hogy megtettetek-e mindent annak érdekében, hogy a barátnőd szüleinek bebizonyítsátok: érdemesek vagytok a megelőlegezett bizalomra! Ugye, hogy nem?

Feleségül veszed-e a barátnődet nyomban, hogy ő "disszidált" a családjából? Szerintem legfeljebb azt mondod most magadnak: "tervezzük". Egy házasság felelősséget jelent. Mindenesetre nagyobb felelősséget, mint egy élettársi kapcsolat. Miből fogtok megélni? Mindkettőtöknek van munkája? Annyira sziklaszilárd ez a munkalehetőség, amikor manapság annyi álláshely szűnik meg? Vagy a te szüleid támogatására számítotok? Az vajon meddig fog tartani?

Felejtsd el a jogot, a nyilatkozatokat, és gondolj arra, hogy a ti kapcsolatotok hosszútávon csak úgy lehet szilárd és tartós, ha normalizáljátok a barátnőd szüleivel való kapcsolatotokat. Ha esetleg közös gyereketek lesz: egy idő után meg fogja kérdezni tőletek, hogy miért vagytok ilyen viszonyban a saját nagyszüleivel. És ha nem fogtok tudni elfogadható magyarázatot adni: ténylegesen vagy érzelmileg butának fog tartani titeket.

18 éves kor felett nem kell semmi ilyesmit csinálni, felnőtt ember, azt tesz, amit akar.

Ja igen! Valaki tudna mintát adni, mutatni olyan nyilatkozatra, amiben valaki saját szabad akaratát mondja ki tanuk előtt?

Elmúlt 18. Csak azt szeretnénk megoldani, h semmi ne zavarjon meg bennünk (lesz elég dolgunk anélkül is). Ha az apja mégis ellenállni akar akkor hogy lépjünk fel?

Ha a párod elmúlt 18 éves, akkor nyugodtan elköltözhet. A szülők nemigen tehetnek ez ellen semmit. Jogilag.

Olyan sztorival állok a segítő közönség elé, mely romantikus regénybe illik.
Bnőmmel elterveztük, h szeretnénk együtt élni, lakni. Ennek megteremtettük a feltételeit, a gond csupán a lány szüleivel van. Nincs nagykorunak elismerve és megtürik csak 'otthon'. Elengedni viszont nem akarják, s azt se engednék meg neki, h nyiltan összeköltözzünk. Ezért kitaláltuk , h megszökik. Abban szeretnék segítséget kérni, h ugyan nagykoru, mégis mivel készüljünk fel a szülők ellenséges reagálására. Levelet ír majd nekik, nyilatkozatot tesz, h saját akaratából szabadon költözik hozzám. Mire lehet még szükség? Nem akarjuk, h utólag hazarángassák.