Adósság öröklése?


Sand # 2009.07.24. 13:42

RB22, nagyon köszönöm a választ, a bankban még nem voltam bent!így a fedezeteket nem tudom:( Majd bemegyek megérdeklődöm!
Nagyon köszönöm a segítséget, rettentően megnyugtattál!! Szép napot kívánok neked!:)

sz_orsi # 2009.07.24. 12:51

Tisztelt éppen nem nyaraló jogban jártasak!

Az unokanővérem 36 évesen özvegy maradt három gyerekkel két hónappal ezelőtt. Most szereztünk róla tudomást, hogy az elhunyt férje az eltitkolt komolyabb banki hitel-hátralék mellett egy már jogerősen végrehajtható kölcsön tartozást is a gyerekekre hagyott. A végrehajtás már folyamatban van, a bírósági végrehajtó szerint kb. három hónapig hátráltatja a végrehajtást a hagyatéki eljárás, utána viszont elkezdik árverezni a három gyerek és édesanyjuk felől a házat (eredetileg az apa tulajdonát képező 1/2 részt, de az eljáráshoz természetesen a bank is csatlakozott, ezért feltételezhetően a teljes házat, mivel a másik 1/2 részt tulajdonosa az anya, aki szintén a bank adósa). A bankkal tudnánk konszolidálni a helyzetet, mert az utóbbi fél évben újra törleszt a feleség és nem bontott még szerződést a bank, egyességre törekszik. Kérdés: kiskorúak által megörökölt jogerősen végrehajtható adósság esetén nincs lehetőség valami mentességre a gyerekek nagykorúságáig? Böngésztem a végrehajtási tv.-t, de csak olyasmit találtam, h kiskorúak által használt ingóságok nem végrehajthatók. Ha a válaszuk az, hogy nincs, akkor egy másik kérdés: az apának a magánnyugdíj pénztári befizetéséből rendezhető lenne az adósság, amit szintén a gyerekek örökölnek, a mnyp viszont azt mondja nagykorúságukig nem férnek majd hozzá. Lehetséges, hogy az örökölt adósság végrehajtható, az örökölt vagyon viszont nem felhasználható nagykorúságukig? Előre köszönöm, ha tudnak segíteni.

RB22 # 2009.07.23. 13:08

Bocsi tényleg,elkerülte a figyelemem!!

ObudaFan # 2009.07.23. 11:48

Ezt már megtudtuk tőle. Nem fog felelni a kötelesrészre jogosult sem.

RB22 # 2009.07.23. 11:43

Kedves Ladycroft!
Az általad írt biztosítás az biztosíték akart lenni igaz? Tehát az édesapád által felvett 3 milla nem jeljálogalapú volt-a bank bármiféle fedezet nélkül adtaMásik kérdésem,ami szintén nagyon fontos: az ajándékozás a hitelfelvétel előtt történt -e vagy sem,mert az döntő lehet a bank általi igényérvényesítés szempontjából!

RB22 # 2009.07.23. 11:34

Kedves Sand!
Az általad írt ajándékozás a magyar jog(rendszer) egy nagyon szép találmánya,de ebben az esetben,és főleg nálad nem ajánlott,mert az ilyenfajta ügyleteknek van költségvonzata-lsd illetékfizetési kötelezettség.Igaz,azt nem neked kell fizetni,hanem a megajándékozottnak,de jelen esetben csak rontanád az amúgy sem egyszerű helyzetedet!!
Az ügyed nagyon valószínű,hogy végrehajtási eljárásba fog torkollani,mivel írtad,hogy nincs anyagi tőkéd,amiből ki tudnád fizetni a hitelezőket.Az eljárás során el fogják árverezni az ingatlant-ami pénz pedig befolyik az árverésen,abból fogják kielégíteni a hitelezőket.Az ugyan más kérdés, hogy az a bizonyos ingatlan mennyire eladható,de neked azzal nem kell törődnöd-ezt örökölted édesapád után és kész!
Az előfordulhat (ami szerintem tuti,mivel írtad h a telek eladhatatlan,ergo keveset ad majd érte az árverési vevő), hogy a befolyt összeg nem fedezi a tartozásokat,de arról te nem tehetsz,saját vagyonoddal nem kell helyt állnod-lsd a tegnap idézett Ptk.paragrafust!
Azzal sajnos nem vagyok tisztában,h a hagyatéki eljárás során az a bizonyos bank miért nem jelezte igényét...?A banknak mi nyújtott fedezetet akkor,amikor édesapád 7 évvel hitelt vett fel?Mert ha az ingatlan,akkor tuti árverés lezy a végeredmény.A bank pedig tőled egyebet nem követelhet,mint az örökségedet-ingatlan.Saját pénzeddel te nem tartozol felelősséggel senkivel szenben.Nagyon sok olyan eset van,amikor a végreh-i eljárásban nem folyik be annyi pénz,h ki lehetne elégíteni a hitelezőket,ilyenkor a hitelezők hoppon maradnak!

ladycroft # 2009.07.23. 09:39

A hiteleket a nekem való ajándékozás után vette fel.

ObudaFan # 2009.07.23. 08:04

Szerintem csak akkor felel, ha te is felelsz a tartozásért, vagyis ha a neked való ajándékozás fedezetelvonó ügylet volt.

ladycroft # 2009.07.22. 19:24

Ja és azt elfelejtemm mondami hogy a banki tartozáson nincs biztositás.

ladycroft # 2009.07.22. 18:11

Üdvözlök minden forumozót!
És egyben segítséget is kérnék. Nemrég elhunyt édesapám a hagyatéka 100.000.FT se ingatlana se semmije nem volt, csak 3 millo forint banki hitele. Végrendelete sem volt igy ezt a 100.000.FT ot egyenlő arányban örökölném én és a testvérem.
Apukám 4éve nekem ajándékozta egy ingatlan ráeső részét és a testvérem, most peres uton kivája érvényesiteni a köteles rész iráni igényét velem szemben. Az ő köteles része ebből az ingatlanból 400ezer forint lenne.
A kérdésem az, hogyha elpereli tőlem ezt a pénzt akkor ő ezen összeg erejéig nem felel apukám banki tartozásaiért? Vagy az ilyen úton megszerzett örökséget nem terheli semmien tartozás??
Elöre is köszönöm a válaszokat és a segitséget.

Sand # 2009.07.22. 16:05

áh, leírtam s kilépet az oldal...
Nagyon hálás vagyok bármiféle tanácsért RB22!
3éve halt meg, mi az öcsémmel(kiskorú) elfogadtuk a feltételeket az örökléssel kapcsolatban közjegyzőnél, majd gondoltuk h eladjuk (nem ingóság hanem egy telekről van szó, ami eladhatatlan, bocsánat az előzőekben rosszul fogalmaztam), persze eladni nem sikerül, s csak kapom a papírokat, s mostanra úgy érzem több az adóság mint az érték(de ezt pontosan nem tudom), szeretnék megszabadulni a rám háruló felelőségtől! S ha jól tudom már ,,elajándékozni,, sem tudom az öcsémnek?!
Köszönöm

RB22 # 2009.07.22. 13:46

Kedves Sand!
Annyi még nem tisztázott számomra-vagy lehet h elkerülte a figyelemem,akkor pedig bocsi-hogy indult-e már végrehajtási eljárás az ingó dologra vonatkozóan,voltaképpan milyen szinten van az ügy?
Holnap ismét írok,addig kiötlök vmit,utánanézek a Vht-ban (végrehajtási tv)-próbálok egy-két jótanácsot adni!!
Szia!!

Sand # 2009.07.22. 13:07

RB22,
"Ilyen és ehhez hasonló esetekben azt ajánlom az örökséget megszerzőknek,h tájékozódjanak az öhagyó tartozásai felől,mert lehetséges,h az örökség nem éri meg a sok kellemetlen hercehurcát!"
és ha azt érzem az adóság már most több mint az örökség értéke, akkor mit tudok tenni, h a továbbiakban ne kelljen az üggyel foglalkoznom, tudsz nekem ebben tanácsot, ötletet mondani!?

RB22 # 2009.07.22. 13:02

Kedves Sand!
Az egyik fórumozó által idézett passzus (Ptk. 679.§) utolsó mondata,miszerint ha nincs az örökség a birtokában, akkor egyéb vagyonával is felel-tudom kicsit pontatalan,de nem szó szerint idéztem-csak abban az esetben igaz, ha te az örökségedet pl.eladtad.Vagyis csak az örökséged erejéig felelsz,ahogy ez a Ptk-ban le van írva!
Másrészről a bank szerintem csak ijesztgetni akart azzal a bizonyos 33%-al,mert neked ahhoz semmi közöd,nem voltál kezese az összegnek!
Egyébként pedig a banknak jeleznie kellett volna a hagyatéki eljárás során,be kellett volna jelentenie az igényét!
Ilyen és ehhez hasonló esetekben azt ajánlom az örökséget megszerzőknek,h tájékozódjanak az öhagyó tartozásai felől,mert lehetséges,h az örökség nem éri meg a sok kellemetlen hercehurcát!

Sand # 2009.07.22. 12:26

Immaculatanak nagyon köszönöm!!!!

Immaculata (törölt felhasználó) # 2009.07.22. 12:21

De abban gondolom egyet értünk, hogy szülök tetteiért nem kell felelnünk, különösen ha sose láttuk őket.

Hát nem. Ha arra gondolsz, hogy nem kell leülnünk a büntetésüket, akkor igazad van, de ha egyszer tartozásuk van és volt vagyonuk amin a tartozást be lehet hajtani, akkor tényleg jobb ha a hagyatéki tárgyaláson derül ki és nem évek múlva, a hagyaték átvétele után zaklatnak. De ne csináljunk mártírt az örökösből.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2009.07.22. 12:12

Sand!

Írj vissza a banknak, hogy ezt az ingatlant örökölted, a tartozást terheljék az ingatlanra és kedvük szerint rendelkezzenek vele. Kizárólag az ingatlannal, mint hagyatékkal vagy köteles helytállni az elhúnyt tartozásaiért.

Amennyiben valamelyik hitelező árverezést kér és az ingatlanon rajta van valamennyi hiteles, akkor a hiteltartozás arányában részesülnek az ingatlanból.

Üdv.

_Wasp_ # 2009.07.22. 11:50

De abban gondolom egyet értünk, hogy szülök tetteiért nem kell felelnünk, különösen ha sose láttuk őket.
ebben nem értünk egyet. Egyrészt sok esetben lehet mögöttes felelősségünk, másrészt az öröklési jogban az örökösök felelnek - bár felelősségük nem korlátlan.

És abban is, hogy feltétlenül fogadjon minden kérdező ügyvédet, mert ahogy olvastam ez itt nem jogi tanácsadó, a válaszokért senki nem vállal felelősséget :)
biztos, hogy még a legrosszabb ügyvéd is jobb tanácsadó, mint a legjobb fórumozó (szintén ügyvéd), egyszerűen azért, mert van felelőssége, míg én - mint egyszerű fórumozó - ha akarom, és rossz napom van, simán megtehetem, hogy az érdekeiddel tökéletesen ellentétes tanácsot adok.


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása

Sand # 2009.07.22. 11:30

igen a munkáért, ezért kérek tanácsot, de látom rossz helyre fordultam!!!
amúgy azt a paragrafust köszönöm!

Immaculata (törölt felhasználó) # 2009.07.22. 06:58

Ez olyan mint a veréb is madár. A hasonlóság meg szóról szóra.

Semmi sem stimmel az összefoglaló lényegben.

Ptk. 679. § (1) Az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezőknek. Amennyiben a követelés érvényesítésekor a hagyaték tárgyai vagy hasznai nincsenek az örökös birtokában, annyiban az örökös öröksége erejéig egyéb vagyonával is felel.

További hasonlóság, hogy a tietek egy cégtartozás volt, itt meg banki hiteltartozásról beszélünk.
A bankok hitelszerződéseit közjegyző előtt kötik, tartozás esetén azonnal végrehajtható.

Jó a neved.

Érdeklödő2 # 2009.07.22. 06:51

Tisztelt Immaculata!

"Ha azt tanácsolta neked az ügyvéded, hogy ne vegyél tudomást a levélről, mert nem ajánlottan küldték"

Ilyet egy ügyvéd nem tanácsol, ezt Te is tudod.
Az én ügyvédem is azt mondta, hogy fizetnenm kell, de nem akármennyit. Tovább nem részletezem.
Kedves Immaculata! Szerinted az én eseteben jogosan követel a bank kamatot az örökhagyó halála utáni időszakra úgy, hogy esélyem sem volt rendezni a tartozást?

Kedves Sand!
A munkáért mindenki pénzt kér.
Valahogy neked is meg kell oldanod.
Nálam nem is a bank követel, hanem egy faktoráló cég, aki feléért megvette a tőketartozást, rajtam meg a háromszorosát akarja behajtani.
Nem akarlak elszomorítani, de Te is kerülhetsz ebbe a helyzetbe. Hidd el, kell egy jó ügyvéd!

Immaculata (törölt felhasználó) # 2009.07.22. 05:29

Hidd el olyat is fogsz hallani és olyan tanácsot fogsz kapni, amit itt soha.

Érdeklődő!

Nem keresem meg a topicodat.
Ha azt tanácsolta neked az ügyvéded, hogy ne vegyél tudomást a levélről, mert nem ajánlottan küldték és majd úgyis elévül a követelésük, ez pillanatnyilag kisegít téged. Még örömmel is fizetsz az ügyvédednek, de a bank nem fogja hagyni elévülni a dolgot, hidd el, bizonyítani fogja, hogy az elévülési időben megkeresett téged, BAR listára fog tenni és amíg nem egyenlíted ki a tartozásodat, nem fosz hitelt kapni. Sőt a családod sem, akiknek kezese, adóstársa lehetnél.

Mennyi a tartozás? 140e körül, ebből csak a kamat több mint a fele. Még húzhatod egy ideig, sőt sok-sok évig, de amikor fizetned kell, márpedig fizetned kell, akkor nem 140e lesz, hanem ennek a többszöröse.

Sand # 2009.07.21. 22:07

igen, térítés ellenében:( mivel diák vagyok, semmi pénzem nincsen, s még ezek az adósságok is jönnek...
Csak annyi érdekelne engem, h a KAMATOKKAL együtt is csak annyit kérhetnek számon rajtam amit az ingóság ér?!Meg nagyon sok helyre tartozik, honnan tudják a hitelezők, hogy most már elég nekik és elárverezik, nekem az lenne a legjobb. Megszabadulni az egésztől. Buta voltam anno, hogy elfogadtam az örökösödési jogot...:(

Érdeklödő2 # 2009.07.21. 21:14

Szia Sand!

Hasonló cipőben járok én is, csak egy másik topicba írtam le a sztorimat.
Én azt tanácsolom, hogy keress egy jó ügyvédet, lehetőleg olyat, aki az ismeretségi körödben ajánlott és jártas abban amiről beszélsz.
Félreértés ne essék, minden tiszteletem az ügyvéd uraké, de ők sem egyformák.
Jó, hogy van ez a fórum, de az ügyvédi megbeszélést és intézkedést nem helyettesíti. Már én is ezen az úton járok.
Hidd el olyat is fogsz hallani és olyan tanácsot fogsz kapni, amit itt soha. Természetesen térítés ellenében.

Üdv: Érdeklödő2

_Wasp_ # 2009.07.21. 16:06

„Az örökösök csak az örökrészük erejéig felelnek az örökhagyó tartozásaiért.“ Tehát nem kérhetik rajtam számon az apám adóságát?!
de számonkérhetik. Az örökrészed erejéig.

_______________
nemügyvéd


_Wasp_

póker és jogi problémák ingyenes
és felesleges megoldása