Tisztelt Hozzáértők!
(Nem tudom, jó fórumcímbe írom-e ezt be, de ezt találtam a legjobbnak hozzá.)
Próbálom röviden vázolni a problémát, ami számunkra igen súlyos, és teljesen kilátástalan, mivel pénzünk semennyi sincs, hogy bármerre is mozdulni tudjunk.
Annak idején apám kizárólag rám hagyta az ingatlant, nyomós okkal. Alkoholizmus következtében nem sokra rá meghalt. Előző házasságából való másik 2 gyereke (nem laktak itt) beperelt engem örökség miatt, pedig pénz nem volt, csak a ház. A bíróság megítélt nekik egy-egy részt. Állásomat akkor vesztettem el, milliókat kellett nekik ketté kifizetnem. Pénzünk sosem volt, így banki jelzáloghitelt kellett felvennem, hogy ki legyenek fizetve, mert fenyegettek. Csoda, hogy kaptunk, mert ez egy régi, egyszerű kockaház, mostanra elég ramaty állapotban. Hogy utána a bankot ki tudjuk fizetni, hogy ne vegyék el a házat, anyám előző másik házasságából való fia a kettejük közös tulajdonú vidéki ingatlanát eladta önfejűen, senkire nem hallgatva, áron alul romáknak. Ez ellen én határozottan tiltakoztam, de mit sem ért. A bank így ki lett fizetve, a jelzálog lekerült a házamról. Hivatalos irat semmilyen nincs erről (sem másmilyen) anyu fiát és pénzét illetően.
Csakhogy innen van a súlyosabb probléma, amitől már teljesen kikészültünk, ráment a teljes egészségünk, idegeink is, és már nem bírjuk tovább!!! Anyu 54 éves fia itt maradt a nyakunkon úgy, hogy kőkemény skizofrén lett, ebből kifolyólag teljes leszázalékoláson van, munkáját elvesztette, itthon sem csinál soha semmit (pedig azt bírná, megtehetné), és 7 éve hallgatjuk az állandó, minden napos, éjjel is tartó, teli torokból való ordítását olyannal, aki nincs is ott, a gyógyszerit tudatosan nem szedi, az orvosoknak is hazudik, állapota csak rosszabb és rosszabb, zeng tőle a ház és a környék is (csoda, hogy eddig nem jelentettek fel minket a szomszédok csendháborításért). Pénzünk semmi, így nem tudjuk elhelyezni sehová (de ha lenne is, bármilyen intézetbe, otthonba min. 3 évet kéne várni, míg bejut, de nekünk már hónapjaink sincsenek, annyira kikészített minket!!!). Az orvosok nem csinálnak vele semmit, hiába könyörgünk térden állva, a 7 éve alatt összesen 4-szer küldték egyszerű megyei kórházba, ahonnan 1, de max. 2 hét után visszapaterolják, és minden rémálom folytatódik, se vége, se hossza! Állandó pszicho- és lelkiterror alatt létezünk (mert ez nem élet), és már nem bírjuk tovább csinálni!!! Nekem nincs munkám, mert évekig nem kaptam sehol, hiába kerestem, utána lebetegedtem, majd az állandó őrületben, diliházban, amiben élni kényszerülök önhibámon és önszántamon kívül, még betegebb lettem, rakásra jöttek és jönnek a nyavalyák, s így esélyem sincs még a gyógyulásra sem és arra sem, hogy munkát találjak, hiszen nincs egy perc nyugalom, nincs csend, nem lehet aludni, de pihenni sem, erőm már semmi, édesanyám 73 éves, idős nyugdíjas, és rettegés az életünk – ezt senki nem tudja elképzelni sem!!! Az álláskeresési segélyem is elvették, azt a huszonegynéhány ezer ft-ot, mivel az ostoba új törvény szerint a múlt évben nem tudtam dolgozni még 30 munkanapot sem (állandóan orvosoknál vagyok, köteg papírom van, de ez senkit nem érdekel, és még csak közmunkát sem ajánlottak egyszer sem, mert az meg nincs). Az ingatlan az enyém, csak az én nevemen van, édesanyámnak haszonélvezeti joga van, ez minden, semmi más egyéb nincs ezzel kapcsolatban. Kirakhatom azt az őrültet a saját házamból, ha igen, akkor hogyan, ha nem akarna menni?? Mik a jogaim?, Vagy semmi esélyünk sincs semmire? Mert akkor végleg feladjuk...!
A pszichiátriával már évek óta beszéltünk, az orvosának írtam leveleket is már 2008 óta, megküldve mellékletben a hangfelvételeket is, hogy miket kell hallgatnunk, elviselnünk szünet nélkül, és azt is, amiket a beteg írogatott le magának, hogy miket fog hazudni az orvosnak és hogy a gyógyszerét direkt nem akarja szedni se, de érthetetlen módon a kisujját sem mozdítja senki (sejtjük, azért, mert nem tudunk a zsebükbe pénzt tömni, mivel nincs), sőt az orvosa, miután édesanyám is beszélt vele telefonon, a rá következő alkalommal azt is letagadta, hogy akkor miket beszéltünk vele! Felkerestem e-mailben ismeretlenül, országszerte az interneten kikeresett pszichiátriákat, hosszú oldalakban mondtam el mindent, s nekik is megküldtem a hangfelvételeket is – egyetlen egy méltatott válaszra közülük, ám velük is 2 hónapon át tartó levelezés, könyörgés, felesleges erőfeszítés vezetett csak oda, hogy a beteg ismét csupán 2 hétig volt bent náluk, aztán megint hazaküldték, s közölték, hogy min. 3 év, mire valamely fizetős intézet (pénzünk semennyi, arról nem is beszélve, hogy nekünk már nincsenek éveink, de így hónapjaink sem, mert nem lehet bírni!) hajlandó lenne sorra venni és befogadni (az országos elmegyógyintézetet ugye bezárták), és persze miután visszakerült hozzánk újra a beteg, minden onnan folytatódott, ahonnét előtte. Ennek se vége, se hossza, tényleg teljesen kimerültünk és kikészültünk már, az egészségem oda, rengeteg eü. problémám lett, idős édesanyám is szívbeteg... Nem bírjuk már egyáltalán tovább ezt így!!! Ez nem normális embernek való!!!
Ha én vagy édesanyám kitiltjuk innen, de az illető nem akar menni (mert a betegsége előtt is, világ életében borzasztó természetű volt, a végletekig makacs, önfejű és önző, kizárólag olyasmire hajlandó, ami neki jó, most meg már pláne ilyen, amit anyu is beszél hozzá, leginkább meg se akarja hallani, de szó szerint), akkor mit lehet tenni?? Sajnos semmilyen jogi formákat és lehetőségeket nem ismerünk, és az az igazság, amit már írtam, hogy már erőnk sincs semmire... A Fókusznak is megírtam az egészet még tavaly, de nem is reagáltak, pedig ez nem a szőnyeg alá söpörhető gond!
SOS várom a választ!!! Kérlek, segítsetek (olyan írjon légyszi, akinek jogi végzettsége van, mert nekem biztos dolog és megoldás kell és nagyon sürgősen)!!!
