Még nem nagy a baj. Ezek az intézkedések azt szolgálnák, hogy ne is legyen nagy.
végrehajtás kérdések
„Felesleges”
Valóban. Telefonon sem jutottam előbbre, mert a rendszerük is leállt.
OFF Hetekkel ezelőtt nevettem a koronavírus körülötti hisztérián. Egyre jobban kezdem felfogni, hogy valóban nagy a baj. ON
A végrehajtó iroda sem fogad ügyfelet, de legalább “engedtek” kicsit, adtak ki tájékoztatást telefonon.
Köszönöm szépen a hozzászólásokat, amint tudok, bemegyek a végrehajtóhoz és egyeztetek.
Felesleges.
Csak az mehet be, akit halaszthatatlan, személyes jelenlétet igénylő cselekményre idéztek.
Az nem jó hír KBS. (Sajnos) visszajáró vendég vagyok, egy próbát teszek majd.
„holnapra terveztem a bírósági titkár megkeresését”
Az épületbe se engednek be. Ez viszont véletlenül tudom.
Nem tudjuk.
Azt gondoltam, hogy nem lesz tömeges tartozás elengedés.
Inkább az lehet(ne) érdekes, hogy pl. folyamatban levő ingatlan árverések szüneteltetése, bíróságra beadott vh. kifogások elbírálásának felfüggesztése, vagy komplett végrehajtások szünetelése/felfüggesztése megtörténhet-e. Szerinted?
Persze tudom még hatályban sincs, de nekem pl. fontos lenne egy jogutódlás jogerősítésének megsürgetése az ingatlanom árverésének leállításához. (holnapra terveztem a bírósági titkár megkeresését)
Előfordulhat, hogy a végrehajtó nem tart ügyfélfogadást. De a tartozását nem valószínű hogy elengedik bárkinek is.
Sziasztok!
A Közlönyben közölt 45/2020. (III. 14.) Korm. rendelet 1.§ szerint rendkívüli ítélkezési szünet kerül elrendelésre. Holnaptól hatályos.
Ez a rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt befolyásolja a folyamatban lévő végrehajtási eljárásokat?
k.kriszt,
Vannak olyan végrehajtási cselekmények - amelyek ugye megszakítják az elévülést -, amikről nem kell hogy tájékoztatást, értesítést kapj.
Beballagsz ügyfélfogadási időben a végrehajtóhoz, és megkéred szépen, hogy belenézhess az aktába. Ott láthatod, hogy mikor milyen cselekmények történtek. Ha találsz összegüggően annyi évet vh cselekmény nélkül, ami több, mint a követelésed elévülési ideje (nem írtad, milyen típusú követelés ez, feltételezem a lótépéből, hogy 5 év az elévülése), akkor elévült, és már ott helyben kérheted a végrehajtót egy Vht. 41.§ szerinti eljárás lefolytatására elévülésre hivatkozásoddal.
Elévülhetett, de ebben sosem lehetsz biztos. Az OTP Faktoring nem kezdő, és simán ellevelezgethetett a végrehajtóval úgy, hogy te nem tudsz róla. És azzal lőttek is az elévülésnek.
Tisztelt Fórumozók!
Ha a díjjegyzéken, melyet 2014.01.22-én állított ki a végrehajtó az szerepel, hogy a végrehajtás szünetel a Vüsz.34.§., valamint az 1/2002.IMr.34.e.pontja szerint, elévülhet e. Bérletiltást nem tudtak foganatosítani (és jelenleg sem tudnak, mert a fizetésem 50%a tiltva van gyerektartás miatt). A Díjjegyzék volt az utolsó ajánlott hivatalos levél, melyet kaptam ebből az ügyből kifolyólag, azóta "csend" volt. Most azonban kaptam egy levelet az OTP Faktoringtól, melyet csak a postaládába dobtak be, hogy felkínálnak egy egyedi lehetőséget, elengednék a tartozásom egy részét, ha egy összegben kifizetném a tartozást. Lehet kölcsön tudnék kérni, hogy valahogy megoldjam a befizetést, de nem merek addig aláírni semmit, amíg nem tudom, hogy nem e évült el.Attól tartok, hogy ez valami mézesmadzag csak, hogy ismerjem el újra a tartozásom. Mit javasolnak, mit tegyek?
Köszönöm gerbera317!
Értem amit írtál. Azt viszont nem, hogy amennyiben a végrehajtó közli velem, hogy a végrehajtásban 1.000. forinttal tartozom összesen és ezt az összeget megfizetem akkor a későbbiekben - a végrehajtást kérő esetleges kifogására - ezt megváltoztatja az ellen nekem mint adósnak van-e panaszjogom.
Rövidre zárva a kérdést. A végrehajtási eljárásban lefoglalt ingatlanomat értékesíteni szeretném. A végrehajtó közlése alapján 10.000.000. forinttal tartozom. Ingatlan vételára 11 millió forint. Ebben az esetben úgy emlékszem nem kell a vh kérő beleegyezése az árverésen kívüli értékesítésbe.
Mi történik akkor, ha a vh kérő kifogással él és azt mondja nem 10 millióval tartozok, hanem 13 millióval. A végrehajtó érvényteleníti az árverésen kívüli eladást vagy az megmarad és rajtam követelnek majd további két milliót?
Kérheted. Nem kell hozzá jogszabály.
Bármikor megváltoztathatja, ha a közlés elírást vagy számítási hibát tartalmaz (224. §).
Tisztelt Fórumozók!
A kérdés kicsit amatőr de nagyon szeretnék választ kapni rá. Van-e a Vht ( vagy más ) jogszabály alapján arra lehetőség, hogy a végrehajtótól írásban kérjem az adott végrehajtási ügyben a mai napon fennálló tartozásom összegét? Amennyiben igen úgy ezt a későbbiekben a végrehajtó megváltoztathatja-e?
Ennek vajon mi lehet az oka?"
Valószínűleg nem akar veled arról vitatkozni, hogy a tartozás az "felé" vagy "-val/-vel szemben".
Szép napot!
2016.08.18 án kaptam levelet végrehajtótol
( 90.000ft os tartozásom volt a provident felé)
amiböl 200.000Ft követelés lett. 1 hónapig volt incassó a folyószámlámon..
Azóta nem történt részemröl semmilyen befizetés,
illetve a végrehajtó sem keres illetve nem történt semmilyen fizetés letiltás, és a végrehajtó sem jelentkezik.
Ennek vajon mi lehet az oka? várhatóan magasabb költség lesz?
Jogos, tényleg félreérthető volt.
Ez így félreérthető.
Az elővásárlási jog jogosultja ezt a jogát az árverésen érvényesítheti, előárverezési jogosultként. Tehát nem az árverés után orvul bejelentve, mint korábban, hanem árverezőként részt kell venni az árverésen. Az előnye a többi árverezőhöz képest annyi, hogy az érvényes licitet nem kell a licitlépcsővel emelnie, hanem elég azt csak tartani, és őt kell a legmagasabb ajánlatot tevőnek tekinteni mindaddig, amíg nem érkezik magasabb vételi ajánlat.
Alga0811,
Az elővételi jogod azt jelenti, hogy megkötött, létező szerződésbe beléphetsz a vevő helyére. Ha jól értelek, ilyen most nincsen.
Az árverés kitűzési előtt értelmetlen szókapcsolat az ingatlan "árverezési összege". Hiszen még nem is volt árverés. Ha a becsértékre célzol, azt nyilván így nem fizetheted ki, nem viheted el azon az áron.
Ha elővételi jogosult vagy, akkor jelentkezned kell a végrehajtónál ún. "előárverezési jogod" lesz. Ami azt jelenti, hogy nem kell licitáljál, nem kell magasabb ajánlatot adnod az utolsó, legmagasabb ajánlatnál, de elővételi jogoddal élve ABBA a "szerződésbe" beléphetsz, ha akarod, azon az áron megvásárolhatod az ingatlant a nyerő licitet ajánló helyett.
Nyilván várhatóan jóval magasabb áron, mint a kikiáltási ár.
Tisztelt Ügyvéd Úr
Érdeklődnék,hogy ha elővásárlási jogom van egy ingatlan 50%-ra, és az árverezés kitűzése előtt kifizetném az ingatlan árverezési összegét, a végrehajtási díjat az összegen felül kell kifizetni nekem vagy levonja a vh ingatlan árából vonja le a vh vagy annak kell kifizetni akire kiszabtàk a végrehajtást?
Válaszát köszönöm!
Nagyon szépen köszönöm gerbera317!
Ezek szerint azt kell megtudnom, hogy a vh kérő megkapta-e a levelet és nyújtott-e be kifogást az intézkedés ellen. Ha megkapta és 15 napon belül nem nyújtott be kifogást ezt már soha többé nem teheti ebben a témában, ha meg benyújtja azt úgy is megtudom és akkor a Bíróság dönt az ügyben. Igaz?
Nagyon-nagyon köszönöm a segítséget!
217. § (1) A végrehajtónak a végrehajtási eljárás szabályait és a végrehajtási kifogást előterjesztő jogát vagy jogos érdekét lényegesen sértő intézkedése, illetőleg intézkedésének elmulasztása ellen a fél vagy más érdekelt végrehajtási kifogást terjeszthet elő a végrehajtást foganatosító bírósághoz.
Itt egy betű sincs arról, hogy a kifogás előterjesztésének a jogát a végrehajtó jogorvoslati oktatása nyitja meg. Álláspontom szerint, ha a végrehajtó valamely intézkedése ellen nem akar jogorvoslatot engedni, azt külön kiemeli. Ilyenre akkor kerülhet sor, ha egy érdemi intézkedésének (pl. díjjegyzékének) okáról felvilágosítást kér az ügyfél, és a végrehajtó a válaszában kiköti, hogy a tájékoztatás ellen nem enged jogorvoslatot. Ezzel tkp. azt nyilvánítja ki, hogy az ügyfél megtámadhatja a tárgybéli intézkedést (ha még belül van a határidőnek), de a kérdést nem tekinti kifogásnak, és a válasz sem nyit új határidőt.
De úgyvan, dolgoztasd csak a végrehajtót Vht. 41. § szerinti felhívással, biztosan díjazni fogja a törekvésedet!
Köszönöm gerbera317!
A NYUFI-nak szóló megkeresésében az szerepel, hogy a levelet a vh. kérúnek ás az adósnak is megküldi. Én megkaptam tértivevényesen. A megkeresésében a módosításon kívül szerepel az indok is .." a végrehajtási lapon ezen összegek nem szerepelnek ezek levonását nem kérjük.."
Jogorvoslatra való kioktatás azonban nincs a levélben,
Számomra ez az egész azért lenne fontos mert ha ez az összeg 'jogerősen " nem jár a vh kérőnek akkor közelebb kerülnék a Vht.157.§(2) bekezdés szerinti árverésen kívüli értékesítéshez.
Kérdésem, hogy a végrehajtó intézkedésére hivatkozva kérhetem-e a Vht 41.§ szerinti eljárás lefolytatását ezzel kizárva azt, hogy későbbiekben a végrehajtást kérő a végrehajtás befejezésekor kifogást nyjútson be, arra hivatkozással, hogy nem a tartozás összegét fizetette meg velem a végrehajtó?

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02