@prof laikus: Ez nem végrehajtási kérdés, itt nem fogsz választ kapni.
végrehajtás kérdések
Van a T-COM nevű vagy Magyar Telekom nevű céggel egy visszataszító vitám, amiről szerintem csakis ő tehet. Soha többet a közelembe.....és senkinek sem ajánlom...
A lényeg az volt, hogy egyértelmű tájékoztatásuk alapján a nevemre vásároltam 2 darab eu-n belül nemzetközi flat rate előfizetést....
Aztán kiderült, hogy egyszerűen hamis volt a tájékoztatás, a számlázták a külföldi hívásokat. Ezen kívül még sok probléma volt.
Ha hosszabb sms-t írtunk, akkor azt MMS-be konvertálta és számlázta stb....
Ez mind tisztességtelen, részletesen elírtam panaszban, átvittem a számaimat a konkurenciához, mely azóta is szolgáltatja nekem amit igért.
Azt gondoltam, hogy annyi tisztesség azért van ebben a szörnyű vállalatban, hogy legalább békén hagy. Miután a beígért fix 30 helyett fizetettünk 33, 37, 39, 43 aztán szóltunk.....
Na most, nem. Sokáig semmi. Egy hang sem, Formális válasz a levelemre, majd 1 évig megint egy hang sem.
De most, kapom a végrehajtó levelét, hogy állítólag tartoztam a cégnek és ezt most behajtatja.
Eddig nem volt időm ezzel foglalkozni, de az igazság kedvéért és más sértettek és potenciális sértettek érdekében, fel kívánok lépni:
Kérdés: lehet még fogyasztóvédelmi eljárásban?
Milyen eljárásban lehet?
Az érveim telekomos szakértők szerint jogosak, megállnak.
Bármikor hívjon, visszahívom: +36 20 498 30 98
E-mail: a.s.gellertberger@gmail.com
Látszik az ügyszámon, hogy fizetési meghagyás az. A kettes a fizetési meghagyás, a hármas pedig A jogerősítő végzés. A fizetési meghagyást már korábban kézbesítettnek kell tekinteni. Valamit nagyon elmulasztottál. És az a körülmény sem téged dicsér, hogy még mindig nem olvastad el egyiket sem.
Tisztelt Grave . Az ügyszám 12345Ü /31324/2019 /2019/2 ill. ugyan az /3-mal jelölve . A problémám továbbra is az , hogy ez a két ügyszámú levél 1 bedobós borítékban érkezett .
Tippelek:
az egyik ügyszáma "123456/Ü/39876/2019/X" (ez aminek az alján "tértivevénnyel" szerepel),
a másik ügyszáma pedig "123456/Ü/39876/2019/X+1" (amin "tértivevény nélkül" van) - ez utóbbi szövege szerint pedig a "123456/Ü/39876/2019/X" sz. fmh/végzés/stb. jogerőre emelkedett.
Úgy tudom, a jogerő megállapításával együt (kézbesítési fikció esetén) magát az alapiratot is kiküldi a sima levélben a közjegyző.
Köszönöm a válaszokat , én is fuának tartom , hogy a MOKK bedóbós levelet küld , de tényleg így volt , és tényleg a MOKK küldte.Észre vettem még egy furcsa dolgot . A bedobós levélben kettő levél a boritékban . Két ügyszámon ... Az egyik aljára oda írva , hogy tértivevénnyel feladva , a másikra az hogy tértivevény nélkül. De ez a két levél egybe csomagolva más más dátummal , a sima bedobós boritékba volt csomagolva. Lehet hogy ekkorát hibázzon egy közjegyző ?
Valószínűleg MOKK-os, mivel az Intrum nem valószínű, hogy az MKK-n keresztül akarjon valamit behajtatni. Na, nem mintha a MOKK-on keresztül sikerülne, de ez inkább fogalmazási probléma, nem pedig érdemi. A két közjegyzőben nem hiszek, vagy ha mégis igaz, akkor az rögtön két tartozás lesz.
Mintha a második, amely már csak arról értesít, hogy kézbesítési fikcióval jogerős lett a meghagyás, sima levélben jönne.
De hogy ez a tényállás így nem használható, az biztos.
Bad guy,
Vizslasd meg azt a levelet alaposabban.
A MOKK csak ajánlottan kommunikál. Nem lehet, hogy MKK a feladó?
Tisztelt fórum.
Segítséget szeretnék kérni . 2016 ban lejárt telenor tartozást próbál most az intrum justitia .MOKK-on keresztül behajtani. Két közjeggyzőtől is kaptam levelet , amire természetesen válaszoltam azonnal. A bibi csak annyi , hogy a mokkos levél nem tértivevényesen érkezett. Sima bedobós levél volt mindkettő. Természetesen válasz levelemet eltasították , késői válaszra hivatkozva. Írtam még egy levelet rendkívűli kézbesítési kifogás címmel. Itt tartok jelenleg . Ha ezt is elutasítják mit tehetek ? Esetleg bíróságra vihetem az itrumot ? Köszönöm.
richard04
- Meg lehet próbálni.
- Ügyvéden át biztosabb de drágább. Nincs előírt forma, de az írásbeliség célszerű.
- Elképzelhető.
Tisztelt Ügyvèd / Fòrumozòk.
Egy sokszorosan visszatèrő problèmàval fordulok hozzàtok mert pàr kèrdèsre nem talàltam a vàlaszt.
T home ill. kèszülèkrèszletes T mobile behajtas..2017 közepèn csődbe mentem ès elhagytam az orszàgot. 3 hònapja voltam otthon làtogatòban ès a bedobott behajtòi levekben (2018.07-i) mar 150.000 ft os tartozas plusz 300.000 ezres kamat àllt csekken.. mindkèt szolgàltatàsra külön behajtòtol.. A kèrdèsem az hogy ha szeretnèm egyben kifizetni, lehet-e velük eggyezkedni hogy nyilvan sokkal kevesebb kamattal zàrjuk le? Mert ez irreàlisan sok ennyi idő alatt.. Illetve milyen formàban kell a behajtòkkal kommunikalni ùgy hogy, nem tudom hogy mèg folyamatban vannak vagy elèvültek-e màr.. Kizàròlag ügyvèden keresztül vagy èn mint magànszemèly telefonàljak vagy kizàròlag iràsban? Ha esetleg elèvültek ès felhìvom őket èrdeklődni megbeszèlni akkor ujra elindìtjàk az ügyet? Ès jelenleg is külföldön èlek igy a levelezès ès szemelyès megkeresès sajnos nem kivitelezhető de mindenkèpp rendezni szeretnèm.Előre is köszönöm a segìtsègeket.
A végrehajtási kifogás 1 évvel ezelőtt sem a végrehajtandó összeg vitatására volt való.
Azt te honnan tudod, hogy a végrehajtó a letiltást nem korlátozta a végrehajtást kérő nyilatkozata alapján?
„És jelenleg is a 2m forint utáni vh jutalékot vonják.”
Ne állíts valótlant! A jutalékot nem utólag, hanem a végrehajtást kérő megtérülésével egyidejűleg, és csakis a megtérülés arányában kell a végrehajtó javára teljesíteni. Ha a munkáltatód nem ezt tette/teszi, akkor ő az, aki megsérti a végrehajtás, illetve a levonás szabályait! Nincs neked ügyvéded, hogy iratbetekintéssel megbizonyosodjon arról, hogy rendben mennek-e a dolgok (ha már egyszer elcseszte)?
Kedves gerbera
A végrehajtasi kifogást nem most adtuk be, hanem még a végrehajtás legelején (1 éve). A kifogásban hivatalos dokumentumokkal igazoltuk, hogy a vh összeg jelentos része ki lett fizetve a vh kérőnek még a vh megkezdése előtt.A végrehajtást kérő is akkor tett nyilatkozatot a vh-nak. A nyilatkozatban elismerte, hogy megfizettük neki a tartozás jelentős részét, és csak a fenn maradó összegre tart igényt. A vh kérő nyilatkozatát megkapta a vh is. Még sem történt meg az összeg módosítása.
És jelenleg is a 2m forint utáni vh jutalékot vonják.
Alapvető elv, hogy nem az adós mondja meg a végrehajtónak, mennyit hajthat be, hanem a végrehajtást kérő közölheti a végrehajtóval, mennyivel elégszik meg az eredetileg elrendelt végrehajtási ügyérték helyett. Az adós itt a végrehajtási kifogással nem fog sikerrel járni, mert az eleve nem a végrehajtási ügyérték vitatására való. Ezt az ügyvédnek is tudnia kell(ene).
Kérni kell a végrehajtótól a Vht. 41. § szerinti eljárás lefolytatását, és amit abban az eljárásban nyilatkozik a végrehajtónak(!) a végrehajtást kérő(!), aszerint fog tovább folytatódni a végrehajtás. És ha az adós nem ért egyet a végrehajtást kérő végrehajtónak adott nyilatkozatával, akkor végrehajtás korlátozása iránti pert indíthat a végrehajtást kérő (!) ellen. A végrehajtási kifogást pedig elbuktad, ugyebár...
Tisztelt Fórumozók!
Adott egy végrehajtás 2m forintról. Az összeggel nem értettünk egyet, ezért ügyvédhez mentünk és végrehajtási kifogást adtunk be. A végrehajtást kérő nyilatkozott, hogy a végrehajtás összege "csak" 400e forint. Az ügyvédünk levelet írt a végrehajtónak a végrehajtási összeg módosítása miatt. Jelenleg fizetésből vonják a tartozást. Még 5e forint van hátra, a 400e forintos végrehajtásból, azonban a végrehajtó, mai napig nem módosította a végrehajtás összegét. Továbbra is a 2m forint alapjan megy a levonás és a vh jutalék.
Egy kis segítséget szeretnék kérni, milyen lépéseket tehetünk a végrehajtó felé, hogy módosítsa a végrehajtás összegét. Az ügyvédi levélre nem reagál.
Előre is köszönöm a válaszokat
Ha az elszámolás szerint a kölcsönszerződés felmondásakor a hitelező tartozott neked, akkor a végrehajtás kérése alaptalan volt. Keresd ki a Pp. 528. §-ból a megfelelő alaptalansági okot! Ha megtaláltad, ne feledd, hogy az 529. § szerint a végrehajtó által lefolytatott előzményeljárás nem opció, hanem kötelező!
Tisztelt Fórumozók!
A kérdés nem igazán végrehajtással kapcsolatos, de köze van hozzá. Nagyon röviden a kérdésem.
2005-ben devizahitelt vettem fel, amelyet a hitelező 2010-ben felmondott a hitel nem fizetése miatt. A felmondás után öt hónappal a végrehajtási eljárás megindult.
A DH Törvény alapján a hitelező elszámolt és megállapította, hogy túlfizetésem volt. A hitelező által megállapított túlfizetés a szerződés fennállása alatti időre vonatkozik, ha igen akkor ennek van-e kihatása a végrehajtás elrendelésekor megállapított tőkére?
A megállapított túlfizetés a szerződés felmondásakor a hitelező által nyilvántartott tartozást meghaladta.
Köszönöm a választ, a 3 éves visszavásárlási jog most indult.
„családi problémák miatt a Bank felmondta a szerződést”
Kizárt, hogy ezért. A bank nem foglalkozik a családi ügyeiddel.
„felmondta egyoldalúan a részletfizetési megállapodást”
Nehéz elhinni. Egy lejárt részetfizetést nem lehet felmondani.
„eladtam a lakást egy finanszírozó magánszemélynek”
Nagyon helyes. Más is így csinálja.
„3 éves visszavásárlási joggal”
De a 3 év már lejárt, ugye?
„a Bankot érdemes lenne perelni kárpótlásért”
Nem.
Tisztelt Fórumozók!
2009-ben Erste banktól szabad felhasználású jelzáloghitelt vettem fel CHF alapút.
2010 elejéig tudtam fizetni a részleteket, majd sajnos családi problémák miatt a Bank felmondta a szerződést, de felajánlott egy részletfizetési megállapodást 2011.03-2012.03 hó közötti időszakra. A megállapodás szerint 2012.03 hó után a Bank keres fel engem a továbbiak miatt, azonban ők nem vették fel velem a kapcsolatot. A megadott időszakban 60.000,- Ft-ot kellet fizetnem, mely késedelem nélkül minden hónapban megtörtént.
Aztán a bank 2014-ben felmondta egyoldalúan a részletfizetési megállapodást és végrehajtásra adta a tartozást. A végrehajtó a jövedelmem 33%-át tiltotta, majd árverésre készítette fel az ingatlant. Egy tanácsadó iroda segítségével eladtam a lakást egy finanszírozó magánszemélynek 3 éves visszavásárlási joggal.
Kérdésem csupán annyi lenne, hogy így utólag mivel elvesztettem az ingatlant a Bankot érdemes lenne perelni kárpótlásért? Hiszen ők mondták fel egyoldalúan a saját jogászuk által aláírt részletfizetési megállapodást.
Köszönöm előre is megtisztelő válaszát és segítségét.
Kedves drbjozsef!
Köszönöm szépen. Eszerint járok el.
Breki,
Lemondani örökségről az örökhagyó életeében, vele kötött szerződésben lehet.
Halála után vagy elfogadod a hagyatékot, vagy visszautasítod. Egészben, mindenestül. Utóbbi esetben nem leszel örökös.
Ha elfogadod, akkor bármit kezdhetsz vele, el is ajándékozhatod, de az ilyen ügylet semmis lesz, mert fedezetelvonónak fog minősülni, és a megajándékozottnak tűrnie kell hogy a végrehajtást az ajándékra is kiterjesszék. Ez nem megoldás neked.
Ha visszautasítod a hagyatékot, akkor nem leszel örökös, és ezt nem lehet úgy, hogy megnevezel valakit helyetted, tehát a gyermekeid sem örökölnek. Kiesel az örökségből.
Ha ketten vagytok örökösök a testvéreddel, és te visszautasítasz, akkor ő örököl mindent. Mivel a hagyatékot nem vagy köteles elfogadni, ezért ez nem lesz támadható.
Más lehetőséged nincs (ha az a feltétel, hogy a "piszkoknak ne jusson 1Ft se").
Kedves hozzáértők!
A kérdésem a következő lenne. Végrehajtás van ellenem, de sajnálatos események során örököltem. Lemondhatok az örökségről a gyerekem javára? Vagy ez ajándékozás már? (mundjuk elvileg mindegy abból a szempontból hogy egyenes ági rokonnál nincs illeték).
A történet röviden. Sajnos a NAV val szemben akkor sincs esély ha egyébként igazad van. Sajnos 2 év pereskedés után a NAV ot hozta ki a bíró győztesnek és így végrehajtást kezdeményeztek velem szemben.
Nem akarom hogy ezeknek a piszkoknak a kezébe kerüljön akár 1 Ft is. Van egy húgom is. Ha én visszautasítom ő kap mindent, vagy nálam az öröklési sorban valaki?
Valami javaslat?
Párom az adós

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02