akkor azt kell tenned ami itt kb. 20 topikban 1000 alkalommal szerepelt : a sima levelekete a kukába dobod, az ajánlottakat átveszed, ha kapsz egy fizetési meghagyást aminek a MOKK lesz a feladója, akkor annak 15 napon belül ellentmondasz elévülésre hivatkozással.
De mernék rá fogadni, hogy idáig se fog eljutni a behajtócég.
Az alábbi hosszú és talán bonyolult OTP Faktoringos történetben kérnék szépen segítséget, tanácsot:
2013-ban kerültünk (a párommal együtt) kapcsolatba velük egy bedőlt személyi hitellel;
2014 júliusáig folyamatosan fizettük a törlesztő csekkeket, ekkor egy egyösszegű ajánlatot tettünk nekik, amit elfogadtak;
2014. 08. 01. keltezési dátummal küldtek egy megállapodást, melyet aláírva vissza kellett küldenünk, és persze a mellékelt csekket be kellett fizetnünk a megadott határidőre;
az aláírás, a visszaküldés és a befizetés meg is történt 2014.08.12-én (megvan a csekk);
2015.01.14-én kaptunk egy levelet tőlük, hogy a követelést rendezettnek tekintik, a követelés érvényesítésére kezdeményezett eljárásaikat véglegesen lezárják.
Akkor nem zavart minket a több, mint 5 hónap a befizetés és a lezáró levél megérkezése között, örültünk, hogy vége, tanultunk belőle. Gondoltuk ezt a mai délutánig, amikor is babaváró hitelt szerettünk volna felvenni. Az ügyintéző azonban közölte, hogy a KHR bejegyzéseink miatt nem fog menni a dolog. Látja, hogy már rendezve lett, de a lejárat 2020.01.15. Megoldásként azt javasolta, hogy fizessük be az akkor kialkudott engedményt, utána folytatódhat az igénylés. Ma csak délig voltak a Faktoringnál, így velük nem tudtunk még beszélni.
Kérdéseim, melyekben remélem segítséget kaphatok:
ez a több, mint 5 hónap, a megállapodás létrejötte és a lezárólevél között normálisnak tekinthető, vagy túl sok idő? A honlapjukon ezt írják: "Ha kifizette tartozását ügyintézőnk 30 napon belül tartozásmegszüntető nyilatkozatot küld Önnek, amivel ügyét lezártnak tekintjük."
a "kifizette tartozását" fogalomba beletartozik-e az a visszafizetés is, amely egy alku eredménye, azaz valamilyen engedményt tartalmaz?
van-e esély arra, hogy a KHR adatainkban ez az ominózus bejegyzés, illetve a lejárati dátum módosításra kerüljön, ha igen akkor gondolom a Faktoringnál kellene kijárnunk?
melyik időpont a mérvadó egy ilyen ügy rendezésénél, a tartozás befizetésének dátuma, a megállapodás kelte, vagy a lezáró nyilatkozat kiadása?
szabályozza-e valami a lezáró nyilatkozat kiadási határidejét, meddig húzódhat el? Esetünkben úgy néz ki, hogy pont ez az 5 hónap az ami keresztbe tesz.
a köztünk és a Faktoring közötti "ügylet" mikor zárult le? Ha a megállapodás dátumával, akkor egyáltalán van-e módunk kifizetni az akkor kialkudott engedményt, mármint jogilag ki tudjuk-e fizetni (a szándékunk és az anyagi lehetőségünk megvan), igaz csak pár nappal, de már több mint 5 év telt el azóta?
jól értelmeztem, hogy ha kifizetjük a különbözetet, akkor a már majdnem lejáró 5 éves KHR bejegyzés helyett, egy friss bejegyzést kapunk, 1 éves lejárati dátummal?
a babaváró hitel mellett igénybe szeretnénk venni a többgyermekes családok otthonteremtési kamattámogatását és a vissza nem térítendő állami támogatást is. Ezeket befolyásolhatja-e negatívan az engedmény kifizetése?
Az is opció, hogy egyszerűen jegeljük a házvásárlást január közepéig, de most találtunk egyet, amit meg szeretnénk venni, igazából le is foglalóztuk. A mi hibánk, hogy nem előtte futottuk meg ezeket a köröket, ez nem kérdés, de nem szeretnénk elmulasztani a házat, a család minden tagjának tetszik.
Előre is köszönöm a válaszokat, remélem nem bonyolítottam túl a helyzetünket!
Üdv Az OTP Factoring küldöt a páromnak egy nem hivatalos levelet,miszerint 13 éve a volt pasijának volt ő a kezese...ennyi idő után megtalálták a páromat,és 890.000 Ft 110.000 +késedelmi kamat,megfizetésére kötelezik...azonban most telefonon azt mondták,hogy elég 92.789 Ft-ot befizetnie és a többitől eltekintenek...rábólintottunk..ma jött egy levél miszerint a Márc 28-ikai telefonos megbeszélésünk szerinti összeget a mellékelt csekken fizessük be,de utólag még a végrehajtást kérő számolni fog az elmúlt egy hónapra "némi kezelési költséget"...lehet ilyet hogy megállapodás után meg nem nevezett összegre még igényt tart majd a végrehajtó?Félek ha befizetem a 92XXX Ft-ot,akkor utána még pár száz ezret is kérhetnek kezelési költség gyanánt mint nincs a levelükben számosítva,csak"valamennyi"-t írnak bele?????
Nos, ez csapda. Mert ez akár el is évülhetett, és akkor már nem kell megfizetni semennyit. De mi van akkor, ha mégsem évült el? Akkor a fizetési meghagyás nem a kedvezményes 92 ezer forintról fog szólni, hanem az eredeti felszólítás szerinti 890 ezer Ft + járulékairól.
Információt kérnék csak. Régóta vezetett folyószámlája van a páromnak az Ersté-nél. Többször vette már fel hitelt, amit szépen ki is fizetett. Most ismét szeretett volna hitelt felvenni, a KHR ismételten kihozta, hogy passzív tartozása van az otp-nél folyószámla hitel és egy áruhitel maradék. (ez eddig soha nem okozott gondot)
Eddig mindig meg kapta a hiteleket a saját bankjától; most nem, arra hivatkozva, hogy még ott van a "tartozás". Ezért hiánypótlásra kell kérni a hitel ügyintését és kell az OTP-től egy igazolás, hogy azt már le írták, kb 17-éves tartozásról van szó.
Most bent jár az OTP-nél, hogy akkor kér egy ilyen igazolást. Azt mondta neki a faktoring cég, hogy ahhoz, hogy bele lásson "vissza kell nyitni az ügyet", mert már olyan régi, hogy nem látnak bele. Ez kb 2 hetet jelent.
A kérdésem a következő, most, hogy "visszanyitják" ugye nem lesz behajtható? Párom meg kérdezte a faktoringos hölgyet, azt mondta az ügyintéző, hogy nincs elévülés.(???) Párom közölte, hogy mivel nem keresték soha semmilyen irányból, így ugye az 5 évet jócskán meghaladta már ez a tartozás, tehát elévült. Ráadásul mindig volt bejelentett lakcíme érvényes, ahol MOKK, vagy bármilyen más végrehajtó megtalálhatta volna.
Szummázva, a kérdésem a következő: Behajthatóvá válik e az által az összeg, hogy ennyi ideig nem keresték. Illetve a lezárás miatt most neki vissza kellett nyittatni az ügyet, hogy bele lássanak (ez volt az indok a faktorcég részéről) ez ugye nem azt jelenti, hogy újra indul a tartozás és ketyeg rá a kamatos kamat?
Nem szeretném, ha csak úgy inkasszózna az otp mert hogy van nekik kiskapu.
Ha eltelt összefüggő öt év, amely alatt nem szakadt meg az elévülés (amely természetesen van, hazudott az ügyintéző), akkor az a követelés elévült. Pont. Nyithatják újra, követelhetik újra, azt nem tilos, de megfizetni nem kell.
Egyébként én a helyetekben a BISZ Zrt.-nek írnék, hogy vegyenek le a KHR listáról. 10 év után törölni kell a nem fizető adósokat is. Nézz szét a honlapjukon, esetleg a KHR törvényt.
gerbera317 tisztában vagyok vele, hogy ha valamit fel vettél, "kölcsön kértél" azt vissza kell adni. Hál' Isten én soha sem tartoztam senkinek, de fordulhat úgy az élet, hogy te is "áldozat leszel". A dolgok nem mindig feketék és fehérek.
Azt tudnod kell, hogy picit bonyolultabb az ügy, minthogy: Adós, Fizess!
A segítő szándékot köszönöm. :) Azt meg hogy ki a gyökér...
„10 év után törölni kell a nem fizető adósokat is. ” Csakhogy azt a tíz évet nem a tartozás esedékessé válásától, hanem a KHR-nek bejelentéstől kell számítani. (Abba bele se menjünk, hogy igazából nem tíz év, hanem öt meg öt, ami a jogban nem ugyanaz.)
„A dolgok nem mindig feketék és fehérek” „folyószámla hitel és egy áruhitel maradék” Az áruhitel csak fehér lehet vagy fekete. A folyószámla-hitel már képlékenyebb, de ki- és befizetések ütemezett összevetésével az is egyértelműsíthető. "Áldozatokról" a devizás kölcsönöknél, az uzsorakölcsönnél, meg az opciós visszavásárlást érvényesítő kölcsönnél lehet beszélni. Meg esetleg a csőbe húzott kezeseknél. A csak simán nem fizető adós nem tekinthető "áldozatnak". Félreértesz. Nem az a gyökérség, ha valaki ezeket nem fizeti (habár, miért ne lenne az?), hanem, ha ezután a khr miatt hőzöng. A többit megtudtad KBS-től.
Szomorú örökös! Ha tudnád a háttértörténetet, lehet hogy nem így kommentelnél. 2 kiskorú gyermek maradt velem együtt, Gyeses, neurohabilitációs utógondozást igénylő kisbabát nevelőanyukával együtt férjem volt élettársa- adóstársa miatt is szinte pénz nélkül. Beterhelték férjem bankszámláját, 100%-ban ami jogellenes, mert 30%-ban már incassáltak és 2 éve törleszti a rá eső adóság részt, csak volt párját mivel Svájcban feketén dolgozik, nem találja a VH. Jó magyar szokás hogy mindig megy az adok-kapok. Ha segíteni nem tudsz tanáccsal, akkor ne alkoss úgy véleményt hogy nem tudod pontosan mi a helyzet. Nálam nagyobb stilisztikai, erkölcsi- morális válságokat okoznak jóval többen a világban.
Én is azt hittem, hogy beindult a fórum. Érdemben: a svájci munka jó ötlet. A kiskorú számlája rossz ötlet, a gyámhatóság miatt. Utalni olyan számlára kell, ami nem áll az adós rendelkezése alatt. Olyan személyé legyen, akiben az adós megbízik, és ne induljon ellene mostanában végrehajtás. A szemrehányásaidat megtarthatod magadnak; a problémáitoknak nem ez a fórum az oka.
Gerbera 317: a kiskorú gyermek bankszámlája miért áll kapcsolatban a Gyámhatósággal? Ezt a részét nem értem válaszodnak. Egyik gyermek az én vér szerinti lányom, adónak nevelt lánya, nincs adós nevén a kislányom- amennyiben én lennék az alszámlás, az anyuka: ha oda lenne utaltatva az apa fizetése, miben jelentene ez problémát a Gyámhatóság függvényében? Köszönöm válaszodat előre.
„Ha segíteni nem tudsz tanáccsal, akkor ne alkoss úgy véleményt”
Nem véleményt alkottam, csak szimplán elmagyaráztam, hogy azért mert 5 topikba írsz, attól még nem kapsz gyorsabban választ. Max. inkább ellenérzést váltasz ki a fórumozókból. Máskor keresd meg a te problémádnak legmegfelelőbb topikot és oda és csakis egyszer írd le.
„miért áll kapcsolatban a Gyámhatósággal?” Te magad is beszórtad a kérdésedet a gyámügyes topikba (is). Mivel a kutyaugatós topikot kihagytad, gondoltam, mégiscsak lehet némi rálátásod, melyik témakörök jöhetnek szóba. Ezek szerint a kutyás topikot csak véletlenül hagytad ki?
Tiszteletem! Szerintem a jogi fórum a célja a segítségnyújtás, akár a Jogsegítő Szolgálatnál. Lehet az adminoknak a fórum rendjére ügyelni, figyelmeztetni, de jogi támpontokat visszaolvasva mások esetében is kevesebbszer adnak, többnyire verbálisan reguláznak és bántó hangnemben oltogatnak több segítségkérőt- tisztelet kivételek! Voltak akik félig-meddig káromkodva tettek fel posztokat, belekötöttek több fórumozótársba- ott érthető ez a leépítő stílus. Addig amíg ezeket megfogalmazzák, lehet 1-2 rövid tőmondatban rávezetni a megoldásra a bajba jutottakat. A Junior bankszámlanyitásnál annyit kérdeztem, hogy a nevelőapa - férjem- munkabérét lehet -e kérni munkáltatónál hogy 11 éves nevelt lánya, aki nem az ő nevén van: OTP Start Junior bankszámlájára utalják. Nincs olyan felnőtt rokona vagy ismerőse akiben egy az egyben megbízna, illetve van ahol szintén VH van kilátásban, ami nem nyújt biztonságos megoldást. Erre kértem megoldást. Az nem hiszem hogy a Gyámhatóság ellenére lenne, hogy a gyermek neveltetésére is fordítva. munkabér érkezik egy számlára, legfeljebb jogi akadálya lehet egy cégnél talán. Erre szerettem volna választ kapni.
Vagy hogy kutyás példával is éljek: "Once you've dropped, it's mine" (nem tudom miért, de ezt mindenki angolul idézi). Nagyjából ugyanígy tekinti zsákmánynak a gyámügy a gyereknek juttatott javakat is.
Sértődés helyett fogadd meg a tanácsot: egy kérdést egy topikba tegyél fel.
Ami a junior számlás kérdést illeti: nem a gyámhatóság lesz a problémád, hanem a bank. Az OTP - és szerintem a többi bank szintén - nem engedi, hogy a gyermeknek nyitott bankszámlára csoportos átutalással érkezzen befizetés. Még családi pótlék sem.
Egy szerényke kérdés. Ha mégis átmegy a bankon, és ékezhet rá a fizetés, majd a gyámhivatal sem köti ki, hogy mire lehet költeni (ennek sincs sok esélyed, de ha mégis), akkor ez nem nyilvánvalóan fedezet elvonó gyenge próbálkozás? Mi más okból érkezne egy fizetés egy 11 éves gyerek számlájára?
Egyébként mintha 14 éves kortól lenne nyitható junior számla.
A másik topikban az a "nevet változtat" variáció a legjobb. A struccnak elég egy kis gödör, amibe befér a feje.
„Ha mégis átmegy a bankon” 100%, hogy nem fog átmenni.
„akkor ez nem nyilvánvalóan fedezet elvonó gyenge próbálkozás? Mi más okból érkezne egy fizetés egy 11 éves gyerek számlájára?” De, pont ezért tiltja a bank.
„Egyébként mintha 14 éves kortól lenne nyitható junior számla.” OTP-nél már egy éves kor alatt is nyitható.
Wersnek válaszolva: OTP Junior Start számlát, Sberbanknál gyermekszámlát 7 éves kortól lehet nyitni. Ezeknél a bankoknál bankkártyát is biztosítanak. Nem fedezetelvonás mert a munkabér amúgy is gyermekre is, rezsire, lakhatásra is van költve- férjem az aki bedőlt devizahitel károsult, ex élettársával vette fel a devizát 12 éve. Nem én vagyok az adóstárs, de közös néven lévő lakossági folyószámlát már zároltak miatta anno. Bankban megkérdeztem, nem javasolták ezt a megoldást, eleve gyermek napi 1000-3000Ft összeget vehetne fel szülői felügyelettel. Hallottam olyan megoldásról hogy Szerbiában, Szabadkán, lakóhelytől függetlenül magyar állampolgár iy nyithat ott OTP számlát, mivel nem Uniós ország, nem látják a végrehajtók a terminálokat és a pénzmozgást a rendszerben.
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.