A Vht. 41. a végrehajtás megszüntetése iránti per előzmény-eljárása. Ahol nincs helye végrehajtás megszüntetése iránti pernek, ott a 41. § szerinti eljárásnak sincs helye. Ha viszont a megszüntetés iránti igény perrel érvényesíthető, ott a 41-et sem lehet úgy elbagatellizálni, ahogyan te teszed. Hiába állítod, hogy "csak arra jó", hogyha ahhoz viszont mindenképpen szükséges.
De kár is ezzel a kérdéskörrel foglalkoznod, mert - ahogyan már írtam - fmh előtti körülményekre (például elévülésre) nem lehet hivatkozni a végrehajtás megszüntetése iránti perben. Ahogyan a filmekben is mondják (többnyire eskető papok): ha akkor, amikor lehetett volna, nem szóltál, most már hallgass mindörökre.
Döbbenet, mennyire nem érzed, mi lenne most a legfontosabb: az árverési hirdetmény visszavonása, és újbóli, javított kibocsátása. Magyarán: a minél magasabb árverési vételár elérése. De ha nem látod be, hát én nem fogok ragaszkodni hozzá.
Ingatan árverés
próbálkoztam a szociális alapú ingyen ügyvéddel hogy csak adjuk be a keresetet aztán felmondhat ha akar de azok is elhajtottak mondván akinek ilyen háza van az nem rászoruló
az a baj, hogy régen megírtam a keresetet és elindult a per aztán a perben bizonyította mindenki az állítását, a belügyér megváltoztatta a kereset beadásának feltételeit annyira, hogy még ügyvédek is kínlódnak a beadással, most Varga asszony enyhített a laikusoknak és újra lehet nem nyomtatványon keresetet beadni és nem kell a bíróság helyett annak munkáját elintézni már a kereset benyújtásakor.
De továbbra sem lehet ügyvéd nélkül bizonyos ügyeket elindítani, ilyen a vh megszüntetése és korlátozása ha bank is van benne akkor különösen nem, így meg nem tudom magam elindítani az ügyet.
A vht 41 csak arra jó, hogy nyilatkozzanak jogosultak és csak ezen nyilatkozatok birtokában lehet a vh megszüntetése és korlátozása pert megindítani, mert meg kell indokolni szerintem mi mikor évült el és ezt alá kell támasztanom és hogy szerintem ha nem annyival akkor mennyivel tartozom és miért.
350 ezerért én is szívesen elvállalnám az eleve reménytelen 41. § szerinti kérelem beadását. Minimális erőbefektetés, nulla felelősség, mivel a sikertelenség eleve garantált.
ebbe bízva elvittem neki az iratokat és nyugodtan hátradőltem 2 hét múlva olvasom hogy nincs ügyvédem :-)))
ha nem velem történne nem hinném el
Ajánlat típusa: Az ügyet vállalom
Ajánlati díj:
Díj típusa: fix díj
Díj mértéke: 350000
Ezúton szeretnék Önnek a végrehajtás megszüntetése/korlátozása iránti elsőfokú bírósági peres eljárásban (az iratok áttanulmányozásától függ, hogy végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránt indítjuk-e meg a pert) történő peres képviseletének ellátására bruttó 350.000,- Ft átalánydíj összegű (ÁFA nem kerül felszámításra) ajánlatot adni az ügyvédi megbízási díjamra vonatkozóan, az átalánydíjon felül tárgyalásonként további bruttó 20.000,- Ft ügyvédi munkadíjat számolok fel.
Az ügyvédi megbízási díj nem foglalja magába a perrel kapcsolatban felmerült költségeket (peres illeték, bizonyítási eljárás költségei, utazási költségek, stb.). Az elsőfokú peres eljárás illetéke a pertárgyérték 6%-a. Végrehajtás megszüntetése, korlátozása iránti perben a per tárgyának az értéke a végrehajtási összeggel vagy annak azon részével egyezik meg, amelyre a végrehajtási jog megszűnését állítják.
Amennyiben az ajánlatom elfogadható az Ön számára, a kapcsolatfelvételt és a megbízási szerződés megkötését követően elsőként áttanulmányozom a teljes végrehajtási iratanyagot (szükség esetén beszerzem a végrehajtótól a hiányzó dokumentumokat), az Ön által írt beadványt, megvizsgálom, a végrehajtási ügyérték mely részére lehet kérni a végrehajtás megszüntetését, korlátozását, majd ezt követően Önnel közösen egyeztetve elkészítem a keresetlevél tervezetét.
„ Ezek szerint ez is megtörtént, és nincs is beadva hatályos kifogás.”
de van én adtam be de nem történt semmi és egyben kértem hogy a szakértői véleményben lévő adatokkal legyen kiegészítve a hirdetmény, kértem a vht 41-et hogy az ügyvédem a válaszok ismeretében tudja a vh megszüntetése és korlátozása pert megindítani addig ameddig a kifogásom elbírálása alatt módosítják a hirdetmény szövegét, miközben a végrehajtó már a vht 41-ügyében már válaszolt is (meg vagyok áldva az asszony csütörtökön vette át a levelet ma szombat van :-) kiderült, hogy 2 végrehajtás már 2019-ben befejeződött (erről most kaptam tájékoztatóst).
Úgy néz ki rábxtak a nyerészkedők mert most telefonált az ingatlanosom, hogy 5 jelentkező is van kíváncsiak milyen az a 200nm2 es tégla ház ami 83 millába kerül? mennek megnézni az ingatlant, az árverés meg 41,9 -en áll már csak egy 100-as hiányzik és még nekem is marad :-))))))
köszi gerbera a tanácsokat - beperelem az utóbbi ügyvédet aki elvállata majd lemondta az ügyet (konkrétan azt mondta az ügyet vállalom szükségesek az iratok és személyesen járok el a végrehajtónál ezt írásban - közben rám égett az árverés ő meg sunyiba mailban az ügyet lemondta - még fel sem hívott a parasztja akkor legalább azonnal intézkedhettem volna, a végrehajtót is vegzálni fogom ha nem megy a hirdetménye miatt a licit 130 milla fölé.
Tehát amit el lehet baxxni, azt elbaxxtad? Ezt rövidebben is leírhattad volna.
A Vht. 41-gyel nem mész semmire, mert a 41-gyel nem lehet fmh előtti körülményekre hivatkozni. A kézbesítési kifogás lett volna a te utad, az egyes végrehajtási ügyekről való tudomást szerzést követő 15. napig. Ez a hajó is már jócskán elment.
És ahogy mondtam: az árverési hirdetmény elleni vh-kfogást egy ügyvéd csak elbaxxná neked. Ezek szerint ez is megtörtént, és nincs is beadva hatályos kifogás.
Most akkor mit vársz a fórumtól? Vállveregetést aligha. Amit megkaphatsz, azt meg már tőlem megkaptad.
gerbera
„Ehhez valóban nem érdektelen, mi áll a hirdetményben az ingatlan jellemző tulajdonságainál, de azt már eddig is intézhetted volna, nem pedig a harmadik szakasz vége előtt két héttel kellene beindulni.”
Ahogy megírtam a vh kifogást a hirdetménnyel kapcsolatban fogadtam egy ügyvédet aki azt írta az ügyet vállalom. Találkoztam is vele megírtuk a meghatalmazásokat, meg hogy nem vagyok köz szereplő meg minden sz..rt és hazamentem.
Két hét múlva nézem a leveleimet ahová írt a a szerencsétlen, hogy az ügyet mégsem vállalja ez volt 4 nappal ezelőtt, e közben én már kértem a végrehajtótól a Vht 41. § szerint eljárások lefolytatását bízva az ügyvédben, hogy aki fenntartja a követelését annak vagy kifizetem a tartozásom, vagy részletfizetést kérek vagy beszámítást, vagy vh megszüntetését mert már az fmh kibocsájtásakor is elévült követelés volt -jellemzően ezek követeléskezelői - próbálkozások sajnos nálam a feleségem miatt pont bejött mintha megérezték volna mikor nem tudok a dolgaimra figyelni
hosszú és nehéz időszakon vagyok túl, ez az ingatlan ki volt adva albérlőknek, a tigáz kikötötte a gázt, feljelentettem őket jól meg is bírságolták 4 kilóra aztán visszakötésre kötelezték -ez 3,5 évig húzódott, alig hogy visszakötötték a gázt az elmű is kikapcsolta, de feljelentettem őket is mindkettő orjást a porig aláztam nem győztek elnézést kérni jól megbírságolták őket, az elmű 5 éve húzódott az örökös fellebbezésük miatt, most mind a kettő ellen kártérítési perben állok közben az albérlőket mindkétszer el kellett küldjem, és az állás időszakára nem tudtam bérbe adni az ingatlanomat, értelem szerűen a bankot sem tudtam fizetni 2009-óta vannak az egészségemmel problémák, közben ezekkel a retkekkel küzdök, megbíztam egy a címlapon magát hirdető ügyvédet 350 ezerért aki 6 hónapig nem csinált semmit aztán vissza adott 125 ezret, feljelentettem a kamaránál azok meg elhajtottak.
Aztán voltak "konzultáció díjas" tévedéseim közben 2015-óta nincs munkám de azért tudtam fogadni a két kártérítési perhez ügyvédet, az ingatlanban a mai napig nincs áram így kiadni sem tudom és karbantartani sem - csak az őriztetésre már egy vagyont kifizettem most meg ez a végrehajtói malőr 40 milláért ...hja szerintem is
aki nem bírja megvédeni a vagyonát attól el kell venni, úgy hogy közben egy szakértővel kiszámoltattam a banki törvény alapján 17 millával tartoznék ha volna egy ügyvéd aki megfogalmazza azt a k...rva beszámítási kérelmet mint korlátozást. A fos végrehajtásokkal az a problémám, hogy már a FMH kibocsájtásakor elévültek és a volt feleségem miatt nem kereste kézbesítés alapján jogerősek lettek de mind külön külön pert kellene indítanom - van amit kifizetnék csak kapjak egy korrekt elszámolást. Most ismét neki futottam hétfőn találkozom egy ügyvéddel de ha ez is elhajt biztos lepofozom.
Az ingatlan végrehajtás sem érdekel annyira már elengedtem csak mocskos dolog ahogy a végrehajtó eljár ellenem a nyerészkedőkkel összejátszva - mert lehetne ezt korrekten is intézni flottul kiírni az ingatlan paramétereivel a hirdetményt, azt nem tudom elfogadni, hogy nem tud róla mert a szakértőt a foganatosító bíróság rendelte ki a véleményből pedig kapott ő is egy példányt, onnan tudja hogy az ő 25 milliós értékbizonyítványa helyett 93 millió az ingatlan értéke.
Viszont ha így nyerészkedik a végrehajtó és barátai akkor én is nyerészkedni akarok kártérítéssel és még egy kis büntetőjogi extrával is, legalább pár évig másokkal nem tudják megcsinálni, mivel ügyvédem nincs ezért kérdeztelek titeket mit lehet tenni a vh eljáráson belül és kívül.
köszönöm a hozzászólásokat
„yújtottam be vh kifogást az adatok módosításra de semmi nem történt”
MÉG NEM történt. Ez nem jelenti azt, hogy nem fog. A kérelmed tartalmazza azt is, hogy hogyan szeretnéd a hirdetményt viszontlátni?
„az eredeti kérdésem még mindig fenn áll”
...és az arra adott válasz is: Nem.
A becsérték-kifogás elbíráslása rendben van: a kikiáltási ár 84 millió lett. Az, hogy a hirdetmény a 600 m2-es házat nevezi 200 m2-esnek, holott a garázs az, ami 200 m2-es, nem szándékos a végrehajtó részéről. Valószínűleg ez áll az adó- és értékbizonyítványban, a becsértéket megállapító bírósági végzés pedig nyilván nem közli az ingatlan jellemző adatait. Talán ha fellebbeztél volna a végzés ellen, kérve annak kiegészítését?
Ezt egy ügyvéd neked csak elbaxxni tudja. Itt végrehajtási jogba írogató tanácsadó fórumtársak legkisebbje is jobban ért a végrehajtáshoz, mint bármely sztárügyvéd. Ír itt egy ügyvéd is egyébként, na benne meg mernék bízni, másban nemigen.
Egy biztos: rossz irányban tapogatsz. Látom a hirdetményből, hogy a közigazgatási hatóságot sikertelenül perelted; látom, hogy ordenáré módon viselkedtél a bíróságon. Nem tanultál belőle, nem értetted meg, hogy a fagyi csúnyán vissza tud nyalni, és továbbra is magalapozatlanul vádolgatsz. És ami mégis jó irányba mutat, az is hiányosnak tűnik. Inkább ennek a korrigálására gyúrnál, nem pedig a másik bemocskolására!
A hirdetményen látom, hogy amúgy csupa pöcs tartozásod van, amik miatt talán árverést sem kellene tartani. Az egyetlen komoly köztük a jelzálogjogosult követelése. Itt nincs mese, az egyetlen megoldás most már az ingatlan értékesítése. A kérdés csak az, hogy az félár-körül kel el, vagy a piacihoz közelítő áron. Ehhez valóban nem érdektelen, mi áll a hirdetményben az ingatlan jellemző tulajdonságainál, de azt már eddig is intézhetted volna, nem pedig a harmadik szakasz vége előtt két héttel kellene beindulni.
gerbera317 te mint a vht nagy ismerője mi ilyenkor a teendő?
és az eredeti kérdésem még mindig fenn áll;
Nyújtottam be vh kifogást az adatok módosításra de semmi nem történt, ilyen formán indíthatok-e hivatali visszaélés miatt eljárást, és követelhetek-e kártérítést amennyiben a hibás tartalmú, a licitálást és a vételárat jelentősen befolyásoló csökkentő kiírás alapján ha az ingatlan végül a kifogásom ellenére árverésre kerül?
ezt már megírtam amikor az írásodat olvasom ezért arra is itt válaszolok;
A hamis vád azért nem tud megállni mert nem hamis, mind a két licitáló eljött megtekinteni az ingatlant , mint írtam alább az egyik meg is jegyezte, hogy megnézi már milyen az a 200nm2 -es ház amire 83 milliós volt az első körben a kikiáltási ár.
Mind a kettőnek megvan a telefonszáma és mind a kettő ingatlan befektető, viszont nem tudják, hogy én vagyok a tulaj és elmondták nekem, hogy baráti kapcsolatban állnak a végrehajtómmal mindketten elhencegték hogy fülest kaptak az ingatlanra.
A végrehajtó szándéka pedig nyilvánvalóan bűnös mert mint alább leírtam az ügyben szakértő kirendelésére került sor aki a véleményében meghatározta az ingatlan paramétereit és értékét amit megtámadtam és utána a bíróság felemelte az ingatlan értékét 83 millióra -erről a végrehajtót is tájékoztatta nyilván aki ennek ellenére 200nm2 -re degradálta a 928nm2 beépített egyébként luxus ingatlant.
Sajnos az ügyvédbrókeren nem találok megfelelő ügyvédet mind konzultálni akar 30 ezerért kettőbe bele csúsztam mind a kettő a 30 kp. megkapása után nem vállalta az ügyet pedig a tartozásaimat ami még nem évült el, és ami jogos azt ki akarom fizetni egyedül azonban nem tudom megfogalmazni azt a k..va vh korlátozása vagy megszüntetése iránti keresetet ehhez akurrátus ügyvéd kellene, láthatod, hogy hány vh emelkedett jogerőre +nem kereste" kézbesítési alapon mert a volt feleségem ba...ott értesíteni, hogy hivatalos értesítőt kaptam a volt címemen.
A hirdetményben az áll, amiről a végrehajtónak tudomása van. Meg kell támadni a hirdetményt azzal, hogy a jellemző tulajdonságok ismertetése hiányos. De ez kevés: azt is le kell írni, hogy ehelyett milyen ismertetőszövegnek kellene ott állnia. Ha már megtámadtad, akkor a kifogást ki kell egészíteni ezzel. A kifogásban mindig közölni kell, hogy milyen határozatot vársz a bíróságtól, és ebbe beletartozik az is, hogy pontosan a szájába adod, hogyan szeretnéd azt a hirdetményt látni. Ugyanis azt a k.szott ingatlant te ismered, nem pedig a bíróság meg a végrehajtó. Jézusom...
És mi a helyzet a két árverezőre vonatkozó hamis váddal? Arról nem akarsz beszélni?
papi
„szépen benyújtani egy felfuggesztesi kérelmet a foganatositó bírósaghoz”
ilyen nincs a vht-ben
az hogy a licit bárkinek szabad éppen az a problémám, hogy aki nem tudja ténylegesen a hirdetményből felmérni, hogy az ingatlan milyen valós paraméterekkel és építményekkel rendelkezik az el sem indul a liciten és nem is tesz ajánlatot, akik tesznek azok pedig - feltételezzük, hogy nem idióták- csak azért tesznek 44 milliós ajánlatot egy 200nm2 es lakó ingatlanra
mert valaki súgott nekik és tisztában vannak az ingatlan beépítettségével és értékével.
gerbera317 most írtam le ez amit látsz ez hiányzik a hirdetményből az a problémám vele amit látsz az 660 nm2 3 szintes családi ház az a kék piros tetővel, amit másoltam linken azon pedig láthatod, hogy a telken van egy hátsó épület aminek a paraméterei szerepelnek a hirdetményben az a 200nm2 6 kocsi beállására alkalmas fedett garázs de a végrehajtó lakóingatlannak írja - csak ez a bajom vele
Az a bézs kerítés mitől fehér, és a tető mitől kék-piros?
lakóház, udvar megnevezésű 1018 m2 területű ingatlan. Az épület jellemzői: alapterülete: 200 m2., földszintes, beton alap, tégla falazat, fa tetőszerkezet, cseréppel fedve, közepes állapotú. Közművesítettsége: vezetékes víz, gáz, villany, csatorna. Ez mitől garázs? A kép szerint ez olyan lakóház, mint az állat. Mi ezzel a problémád?
A két árverezőről honnan tudod, hogy bennfentesek? Az árverés nyilvános, bárki, akinek tetszik az ingatlan és a kikiáltási ára, tehet vételi ajánlatot.
a link miatt elnézést kérek az oldal üzemeltetőitől
itt a link a google térképhet a kocsibejárat felett látható a garázs épület teteje;
https://www.google.com/…3h,90t/data=!3m7!1e1!3m5!1spQM24bLuJlprQ4J1RIkeAw!2e0!6shttps:%2F%2Fstreetviewpixels-pa.googleapis.com%2Fv1%2Fthumbnail%3Fpanoid%3DpQM24bLuJlprQ4J1RIkeAw%26cb_client%3Dmaps_sv.tactile.gps%26w%3D203%26h%3D100%26yaw%3D225.22874%26pitch%3D0%26thumbfov%3D100!7i16384!8i8192!4m5!3m4!1s0x4741d1a8b35a1a41:0xd398732069bc494d!8m2!3d47.6288144!4d19.1792028?hl=hu
tedd a minimál árat csökkenőre és egyből elsőnek ezt hozza fel
menj fel az MBVK oldalára és ingatlan árverés alatt keress rá a részletes keresőben „2151 Fót” a többi opció pipáit töröld ki egy utcáról fényképezett fehér kő kerítéses, kék, piros zsindelyes házat fogsz látni. olvasd el a hirdetményt.
Ott láthatod a hiányzó családi házat ha a google térképen rákeresel a címre felülnézetből láthatod az ingatlan beépítettségét és hátul a garázst amit a végrehajtó kivett udvar és lakó ingatlanként aposztrofál a hirdetményben.
Ha a licitnaplóra kattintasz ott láthatod a két bennfentes licitálót is akik a törvényesség látszatát keltik az egymás ellen licitálással.
@Botanicus
„végrehajtó egy összességében 928nm2 -en beépített luxus ingatlant nem szándékosan minősít 200nm2-es cserepes, beton alapű téglafalazatú lakóingatlanra!”
Tartok tőle, hogy nem érted az árverési hirdetményt, de az sem kizárt, hogy még csak nem is láttad azt. Úgyhogy a nyavalygás helyett inkább közölnéd, hol tekinthető meg a hirdetmény, és akkor majd meg tudjuk azt tekinteni, megszakérteni, és nem a te dilettáns, félig sem igaz előadásodra kell hagyatkoznunk.
papinianus88
Amugy azt nem értem, hogy először leírod,hogy hülye lesz barki jelentkezni, te is hirdetted sikertelenül,de most mégis annyi jelentkező van, hogy a sor végét sem latod :) akkor most mi a problémád? Az árverési vevők maguk informálódjanak az ingatlanról,vagy te lennel a mindenkori árverési vevők védőszentje, szószólója?
Alább leírtam, hogy a hirdetményből kihagyott tételek az ingatlan értékét növelik ezért nem kerültek bele. azok akik most részt vesznek az árverésen azok birtokába vannak a tényleges adatoknak és értéknek, azok a lehetséges és potenciális résztvevők akik többet adnának az ingatlanért 44 milliós liciten egy 200nm2 házért nem fognak jelentkezni sem licitálni.
Ha viszont a tényleges adatok szerepelnének a hirdetményben akkor licitálnának mert az ingatlan több funkciósra, vagy társasházra, esetleg panziónak vagy vállalkozási telephelynek is átalakítható.
Nekem jogom van a hirdetmény adatait ellenőrizni és kifogásolni, (végrehajtási kifogás) viszont ha nem történik semmi akkor itt és Dániában is bűzlik a hivatali visszaélés és a korrupció.
A végrehajtó szól a több adóson már felhízott emberének, hogy van itt egy nagy értékű luxus ingatlan, én kiírom úgy hogy az árverésen ne legyen érdeklődő, te és a társad licitáljatok egymás ellen egyszer kétszer a törvényesség látszatát keltve és vegyétek meg az ingatlant töredék áron, aztán majd a százmilliós nyereségen osztozunk a laikus adóst pedig majd lerázzuk ha durrog.
MOST EZ A HELYZET!
Nálam ez több sebből vérzik. Garázs,mint lakóingatlan...érdekes. Neked nem a kár definialásával kellene foglalkoznod, hanem szépen benyújtani egy felfuggesztesi kérelmet a foganatositó bírósaghoz,mert a vegrehajtasi kifogasnak nincs halaszto hatálya. Ezt kellett volna kiolvasnod a Vht. alapján és megindokolni, hogy jelentős hátrány ér,amennyiben értekesítésre kerül az ingatlan.
papinianus88
figyú, alább taglaltam miből áll az ingatlan, az árverési hirdetményben kizárólag az azonos helyrajzi számon lévő 200nm2 -es garázsom van csak feltüntetve lakó ingatlanként , a komplett családi ház ki van hagyva, ha pedig ki van hagyva akkor nem tudnak rá az esetleges érdeklődők licitálni /nyilván ez a cél/ most csak olyanok licitálnak akik tudnak
az ingatlanon lévő családi házról és a fényűző tervberuházásokról is.
A hirdetményből kihagyott jelentős értékű épületről és épített környezetéről stb..nem tud a "mezei+ licitáló esetleges ingatlan befektető azt csak azok tudják akik a kiírás szerint egy 200 nm2 házért most éppen 44 milliót kínálnak ezzel viszont károm keletkezik mert nem azért megy el a ház áron alul mert nem volt érdeklődő, hanem azért mert a kiírás nem tartalmazza az ingatlan valós beépítettségét, így nem lehet felmérni az ingatlan tényleges értékét és így ajánlatot sem tesz az a valaki aki a valós adatok alapján esetleg magasabb ajánlatot is hajlandó lenne tenni.
Ergo a hiányos és téves kiírás alapján abból levezethetően kárt szenvedek el.
Ha pedig károm keletkezik másnak a mulasztásból akkor kártérítésre vagyok jogosult, ha pedig a kár okozás hivatalosnak álcázott szándékos károkozás akkor pedig annak jogi következményei vannak lehetnek pl; hivatali visszaélés.
Azért ne higgyük el, hogy egy diplomás végrehajtó egy összességében 928nm2 -en beépített luxus ingatlant nem szándékosan minősít 200nm2-es cserepes, beton alapű téglafalazatú lakóingatlanra!
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02