Végrehajtás elévülése


maresz75 # 2017.04.19. 15:30

Tisztelt fórumozók!

Pert indítottam végrehajtás megszüntetése iránt a végrehajtási jog elévülésére hivatkozva. 2011.06.02-án jogerőre emelkedett fizetési meghagyásra 2016.08.11-én bocsáltottak ki végrehajtási lapot. Az elsőfokú tárgyaláson a vh kérő sem írásban sem személyesen nem jelnt meg. Az általam bemutatott fizetési meghagyás, végrehajtási lap illetve a végrehajtó által megküldött nyilatkozat alapján a bíróság a keresetet megalapozottnak vélte a felsorolt törvényekre hivatkozva:
vht 57 § /1/,/3/,/4/ bekezdés
1952. évi iii. törvény (pp.) 366.§
Pp. 370/A.§ /3/ bekezdés
Pp. 164.§ /1/ bekezdés
Pp. 376.§ /5/,/6/ bekezdés
1959. évi iv. törvény 324. §/1/ bekezdés.

A megküldött,de még nem jogerős ítéletben olvasom, hogy az alperest képviselő ügyvéd a tárgyalás napján elektronikusan küldött egy nyilatkozatot, de az űrlapon rossz ügyiratszámot tüntetett fel ezért a tévesen megjelölt ügyiratszámon került lajstromozásra. A bíróság ezt a nyilatkozatot elutasította, mivel a per tárgyalásán nem állt rendelkezésre.

A tárgyaláson én elmondtam, hogy a tartozásról tudomásom volt, de a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése után az részletfizetési megállapodást a vh kérővel nem kötöttem, a végrehajtási lapot 5 év eltelte után adták ki.
Az alperes arra hivatkozott, hogy a mellékletében megküldött részletfizetési megállapodás iránti kérelem az már maga az aláírt megállapodás.
Itt a kezemben a megállapodás a visszaküldendő példánnyal együtt, ami sem aláírva sem visszaküldve nem lett.
Most a 15 napos fellebbezési idő telik.

Kérlek titeket, akinek tapasztalata illetve tanácsa van a fentiekkel kapcsolatban az írja meg.

Kovács_Béla_Sándor # 2017.04.19. 16:29

Nincs jelentősége a részletfizetési megállapodásnak. Annak már inkább, hogy a jogosult mikor kérte a végrehajtási lap kiállítását.

ObudaFan # 2017.04.19. 17:32

De mivel a leírás szerint ez a végrehajtható határozathoz képest 5 éven túl volt, így az elévülés igen jó eséllyel bekövetkezett. (Esetleg az elévülés nyugvása jöhet még szóba.)

maresz75 # 2017.04.19. 18:13

Melött a pert megindítottam volna a közjegyzőtől megkérdeztem, hogy mikor adták be a vh lap kiálításához a kérelmet. Azt mondta, hogy a kiállítás elött 3 nappal azaz 2016.08.08-án elektronikusan nyújtották be.

gerbera317 # 2017.04.20. 06:38

6:25. § (3) Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak, az elévülést a kötelem megegyezéssel való módosítása és a végrehajtási cselekmények szakítják meg.
Szerencsésebb volna a két elévülést megszakító eseményt "vagy"-gyal elválasztani, de talán így is érthető a jogalkotó szándéka.

Az időmúlás nem kérdés, az elévüléshez elegendő 5 év bőven eltelt. Ezen az időn belül végrehajtási cselekmény (jelen esetben végrehajtás iránti kérelem) nem volt.
Most mi van a részletfizetéssel? Volt vagy nem volt? Vagy ha volt, tudják bizonyítani? Vagy már nem bizonyíthatják? Ha ezzel sikkerrel jár a jogosult, és a megállapodás elfelezi, vagy ha csak elnegyedeli az eltelt időt, akkor az elévülés megszakadt.
Egyébként, tavaly augusztus óta már egy csomót be lehetett (volna) tőled hajtani, ami a per kimenetelétől függetlenül ott marad, ahová került. Volt ilyen? S ha nem, miért nem?

maresz75 # 2017.04.20. 16:58

gerbera317

Részletfizetési megállapodás nem volt,
2016.08.11 óta végrehajtás sem volt

Mikor megkaptam a vh lapot a végrehajtótól, ügyvéddel egyeztetve beadtam a végrehajtás megszüntetése iránti kérelmet a bíróság felé.

Vadsuhanc # 2017.04.20. 17:26

Van ügyvéded ? És Ő mit mond ?

gerbera317 # 2017.04.20. 17:32

kérelmet a bíróság felé
És nyelvészed van-e?

gracegrace # 2017.08.28. 20:25

Tiszteletem! Nagyon köszönök minden tanácsot előre is!

Szituáció:

Sok évvel ezelőtti Internetszolgáltatói díjat akarnának behajtani.

  • Múlt héten kaptam egy levelet a bankomtól, hogy hatósági átutalási megbízás érkezett: 163,587.-Ft-ra (kedvezményezett egy végrehajtó irodája, a közleményben egy közjegyző neve és az ügyszám egy része). /Mivel nincs a számlámon pár ezer Ft-nál több, így nem vonták le./
  • Ugyanekkor egy tértivevényes levél is érkezett a végrehajtótól (ma vettem át), mely egy közjegyzői végrehajtási lapot tartalmaz, melyben az alábbiak vannak:
  • A fizetési meghagyás jogerőre emelkedésének napja: 2011/12/20

Követelés: 59,181.-
Költségek: 11,250.-
Járulékok: a mellékelt végrehajtási lap szerint

A vh lap 7-es pontjában olyanok szerepelnek, hogy pl. 'A jogviszony létrejötte 2006/12/07' A követelés lejárata 210/06/11' és így tovább.
A vh lap 8-as pontjában ugyanezen összegek szerepelnek.

Idén kaptam egy közjegyzői végzést arról, hogy a végrehajtást kérő tekintetében jogutódlás történt.

KÉT FŐ KÉRDÉSEM:

1. Nem évült el ez a tartozás..? Ha elévült, akkor mit kell tennem? (ha lehet, kérném szépen szájbarágósan mondjátok el)

2. Ha nem évült el és fizetni kell, akkor nem értem, hogy miképp jött ki a 163,587.-Ft..., ez sehogy nem jön ki a végrehajtási lapon lévő számokból... Mindenképpen azt az összeget kell fizetni?

/Anno 2011-ben átvettem a fizetési meghagyást és nem is csináltam vele semmit. :/ A tudatlanság...átka./

gerbera317 # 2017.08.29. 06:26

1. Nem évült el ez a tartozás..?
Elévülhetett. De hogy elévült-e, azt mi honnan tudhatnánk?
nem értem, hogy miképp jött ki a 163,587.-Ft
Azt nem érteni kell, hanem megfizetni. Egyébként a vh-lap alapján magad is kiszámolhatod, hatodikos számtan. A végrehajtó nem köteles neked elmagyarázni, kizárólag a bíróságot kérheted, vizsgálja felül a követelés-felszámítást, de annak 15 ezer Ft az illetéke, és a vége úgyis az lesz, hogy a felszámítás jó, neked meg volt 15 ezer forintod. Akkor már inkább a hatodik osztály, nemde?
Annyi van, hogy a végrehajtási lapot és az inkasszót nem kaphatod egyidejűleg. Feltéve, hogy az nem volt korábban kipostázva, és most csak újból megkaptad.
Fogadj ügyvédet.

gracegrace # 2017.08.29. 09:20

Kedves Gerbera, köszönöm válaszod.

Azt bátorkodtam feltételezni, hogy itt hozzáértők válaszolnak, azaz tudják, hogy miből lehet megállapítani, hogy elévült-e a követelés, vagy végrehajtás és ha nem írtam le az ahhoz szükséges infót, akkor azt jelzik.

Azért még remélem, hogy valaki itt tud eme kérdésem kapcsán érdemi infóval segíteni.

gracegrace # 2017.08.29. 09:36

Az inkasszó augusztus 18-án érkezett a számlámra, a végrehajtási lapot pedig augusztus 21-én postázta a végrehajtó.

Még egy kérdés, valahol ezen a fórumon olvastam, hogy amennyiben valamely adat (pl. Cím) nem stimmel a fizetési meghagyáson, az nem érvényes.
A fizetési meghagyáson, melyet 2011-ben kaptam, a közjegyző nem az állandó lakcímemet írta, hanem azt a címet, ahová anno ment az internetszolgáltatás előfizetés.

Ez eredményezheti a FM érvénytelenségét, dacára, hogy átvettem a levelet?

Kovács_Béla_Sándor # 2017.08.29. 09:42

Ugyan.

Grave7 # 2017.08.29. 09:59

@gracegrace:
Azt bátorkodtam feltételezni, hogy itt hozzáértők válaszolnak, azaz tudják, hogy miből lehet megállapítani, hogy elévült-e a követelés, vagy végrehajtás [...]
Igen, tudják, hogy miből lehet megállapítani: az iratokból - anélkül pedig csak tippelgetni lehet, de ez nem szerencsejáték.
Egyébként én meg bátorkodtam feltételezni, hogy a kérdezők kérdés előtt átolvassák a témát, mert a korábbi hozzászólások a kérdések java részére választ adnak.

gerbera317 # 2017.08.29. 10:15

Azt bátorkodtam feltételezni, hogy itt hozzáértők válaszolnak, azaz tudják, hogy miből lehet megállapítani
Itt többen is vannak olyanok, csak éppen az előadottak alapján nem lehet a kérdést megválaszoni. (V.ö.: Megy a hajó a tengeren, Kréta partjainál. Süt a Nap ezerrel, a víz 23 fokos. Hány éves a kapitány?)

gracegrace # 2017.08.29. 12:45

Kedves Grave7, gerbera317,

Nem igazán értem, hogy miért nekem kell magyarázkodni, amiért kérdezek, miközben "Segítségkérés" címszó alatti fórumon tettem fel a kérdésemet...
Napok óta a téma kapcsán olvasom a neten, amit találtam, de mivel konkrétan olyan esetet nem találtam, mint az enyém, illetve nyilvánvaló nem tudok pár nap alatt MINDENT elolvasni a témában, még ha tudnám, akkor sem biztos, hogy MINDEN, számomra szükséges infó szerepelne. (..miért kell EZT magyarázni..?)

Nem egyszerűbb lenne ha megírnátok, hogy az iratokban miből lehet megállapítani, hogy elévült-e, mintsem leteremteni kb, hogy mit képzelek, miket kérdezek...?

Vagy, ha nem akartok, vagy nem tudtok segíteni, akkor inkább ne szóljatok hozzá feleslegesen, ok nélkül támadóan, érdemi segítség, tanács nélkül, egy SEGÍTSÉGKÉRÉS címszó alatti fórumon..Thx

gerbera317 # 2017.08.29. 13:12

Akkor szedd össze ezeket:
Mikor jogerős a vh-határozat (fmh)? (vh-lap 6. pont)
Mikor rendelték el a végrehajtást? (vh-lap legvégén, a körbélyegző előtt)
Mi a végrehajtó ügyszáma (legalább az évszám)?
Mi a követelés jogcíme? (7. pont)
Összegek:
főkövetelés (7. pont)
kamatok (8. pont, mértéke, alapja, kezdete)
eljárási költségek (9. pont)
164. § szerinti költségek (13. pont)
Mennyi a végrehajtó készkiadása?
Volt-e Dsz. 10. § szerinti vh-költség, és mennyi?
Mikor szereztál tudomást a végrehajtásról?
Mikor volt - szerinted - az utolsó végrehajtási cselekmény, illetve tudsz-e - szerinted - olyan hosszú eseménytelen időszakről, ami elegendő lehet az elévüléshez?
Mikor és mennyiket teljesítettél?
És tudd, hogy ahol "szerinted" áll, azt a végrehajtó még simán megdöntheti, úgyhogy csak szerényen...

OFF Tudod, ha a kapitány korát akarod megtudni, akkor nem a hajó merülési mélységét, meg a víz hőfokát kell vizsgálni, hanem pl. a kapitány születési idejét. ON

gracegrace # 2017.08.29. 14:10

Now you talking! :)

Drága gerbera317, köszönöm a segítőszándékodat!

Összeszedtem, amiket írtál:

  • VH lap 6. pont
    • > 2011/12/20 (A fizetési meghagyás jogerőre emelkedésének napja)
  • Mikor rendelték el a végrehajtást? (vh-lap legvégén, a körbélyegző előtt)
    • > 2017.05.30.
  • Mi a végrehajtó ügyszáma (legalább az évszám)?
    • > 2017
  • Mi a követelés jogcíme? (7. pont)
    • > 549 internetszolgáltatási szerződés
  • Összegek:
  • főkövetelés (7. pont)
    • > 59,181.-HUF ( =5490+5490+5540+5614+5693+5733+5796+6063+5764+6047+1951)
  • kamatok (8. pont, mértéke, alapja, kezdete)
    • > kamatláb 15%, Kamatperiódus: 1 - éves; Kamattípus: 4 - késedelmi szerződéses; kezdete: 2011/03/18; a tőké-nél a fenti összegek vannak
  • eljárási költségek (9. pont)
    • > 5000 HUF-eljárási díj; 6250 HUF-ügyvédi díj
  • 164. § szerinti költségek (13. pont) -
    • > ügyvédi díj-6350HUF; végrehajtás elrendelésének díja-5000HUF
  • Mennyi a végrehajtó készkiadása? - Ha a 16. pontban lévő 'Eljárási díj' ezt takarja, ott 5000 HUF van. (a bankszámlámra 163,587 HUF-ra érkezett az inkasszó)
  • Volt-e Dsz. 10. § szerinti vh-költség, és mennyi?
    • > Ez nem tudom, hogy mi, semmi ilyen nincs ebben a vh dokumentumban
  • Mikor szereztál tudomást a végrehajtásról?
    • > 2017. aug. 24-én a bankom leveléből, miszerint aug 18-án érkezett a számlámra hatósági átutalási megbízás, és ugyanekkor érkezett a tértivevényes értesítés is a végrehajtótól, amely vh-t tegnap vettem át.
  • Mikor volt - szerinted - az utolsó végrehajtási cselekmény, illetve tudsz-e - szerinted - olyan hosszú eseménytelen időszakról, ami elegendő lehet az elévüléshez?
    • > Nem volt korábban semmiféle végrehajtási cselekmény az én tudtom szerint, de én ugye nem értek hozzá. Eddig nem próbáltak tiltani tőlem pénz az én tudomásom szerint. Tény, hogy két és fél évvel ezelőttig nem is volt egy ideig bankszámlám. És az is lehet, hogy nem jutott el hozzám minden ez ügyben kapcsolatos levél sem...
  • Mikor és mennyiket teljesítettél?
    • > Minekután abban a hitben voltam, hogy ez rééég elévült, így nem teljesítettem semmit sehová...
gerbera317 # 2017.08.29. 14:34

Az fmh-jogerő és az elrendelés között öt és fél év telt el. Ráadásul távközlési előfizetői szerződés ez (azt gondolom), ahol az elévülés 1 év.
Ez a követelés az fm-jogerő és a végrehajtás elrendelése között elévülhetett, akár többszörösen is. Kérni kell a végrehajtótól a Vht. 41. § szerinti eljárás lefolytatását. És követelni az inkasszó visszavonását, na nem a 41. § miatt, hanem mert előbb inkasszózott, mint ahogy a vh-lap kézbesítésre került a részedre. Feltéve, hogy ez nem egy többedik kézbesítési kísérlet volt. Utóbbi esetben marad az inkasszó, és amit inkasszált, azt behajtottnak kell tekinteni.

Egyébként nálam - 5000 Ft készkiadással számolva - 164.619 Ft a követelés összege.

gracegrace # 2017.08.29. 14:45

Drága gerbera317! Köszönöm szépen válaszodat!

Akkor tehát a közjegyzőnek nem írok, csak a végrehajtónak?

A végrehajtónak elég szimplán annyit írnom tértivevényesen, hogy:

Tisztelt xy,

A ........... ügyszámú ügyben kérem Öntől a Vht. 41. § szerinti eljárás lefolytatását.

Tisztelettel,
én

? ennyi elég ?

gerbera317 # 2017.08.29. 15:10

Ennél szájbarágósabban kell fogalmazni, mert nem tudhatod, hogy ez a végrehajtó tudja-e, mi a teendő elévülésre hivatkozás esetén. Neked ilyesmit kell írnod:
T. Végrehajtó! A végrehajtandó követelés a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése és a végrehajtás elrendelése között elévült, így az bírósági úton nem érvényesíthető. Kérem a végrehajtást kérőt a Vht. 41. § szerint megnyilatkoztatni, hogy elismeri-e az elévülés tényét. Szíveskedjék majd a végrehajtást kérő válaszáról írásban tájékoztatni. (Ez azért kell, mert akad végrehajtó, aki nem tudja, hogy az eredményt közölni kell az adóssal.)

gracegrace # 2017.08.29. 15:25

Hűű, kedves gerbera317, nagyon köszönöm!!
Akkor megírom így, és meghálálom Neked ha ezt sikerül így rendezni egyszer s mindenkorra!

(Akkor a közjegyzőnek tehát nem kell reagáljak.)

Ha még felmerül menet közben vmi, illetve az eredményt mindenképp jelezni fogom!

gracegrace # 2017.08.29. 15:34

Még annyit írnék, hogy azért is fordultam ehhez a fórumhoz, mert annyi ellentmondásos dolgot olvastam.

Pl, itt van ez a kézbesítéses dolog is, mint írtad gerbera 317, miszerint előbb kellett volna értesíteniük, aztán inkasszózniuk.

És ehhez képest meg egy ilyet olvastam a napokban egy oldalon:
"2009. november 1. napjától alkalmazandó Vht. 82/A.§ (7) bekezdése szerint ha a végrehajtható okirat tartalmazza az adós pénzforgalmi számlájának adatait, vagy helye van az adós pénzforgalmi számláján kezelt összegekre vezetett végrehajtásának és a számla adatai rendelkezésre állnak, a végrehajtó köteles a végrehajtható okirat kézhezvételétől számított 2 munkanapon belül kiadni a hatósági átutalási megbízást és 5 munkanapon belül postai úton kézbesíteni az adósnak az végrehajtható okiratot. "

Azaz itt meg épp az ellenkezőjét mondja..., hogy előbb inkasszó, aztán nekem az értesítés - ha jól értelmeztem...

gerbera317 # 2017.08.29. 15:46

Magánszemélynek nincs pénzforgalmi számlája. Olyan csak vállalkozónak van, meg nem természetes szemlynek. A 82/A. (7) szerinti eljárás csak nem természetes személy adós ellen folytatható. Ezt akkor vezették be, amikor megszűnt a cégek közötti inkasszózgatás lehetősége, és azóta ellenőrzött keretek között, vh-okirat alapján, csak a végrehajtó inkasszóhzat.
Ha a vh-lapon az áll, hogy gracegrace e.v., valamint ott a bankszámlád, akkor azt beszoptad. De ezt eddig nem írtad.

gracegrace # 2017.08.29. 16:01

Wow! Köszönöm gerbera317!!
(Na, ez még jobban megerősített abban, hogy tényleg jól tettem, h ide fordultam, mert simán rosszul is értelmezek dolgokat - hozzá nem értésből.)

A vh lapon nincs a nevem után 'e.v' és nincs rajta a bankszámlám sem.

Akkor tehát írjam meg azt is a végrehajtónak, amit írtál az inkasszó kapcsán?

A VH lapon a postai pecséten 2017.08.21 van, azaz akkor adták fel, de 18-án került inkasszó a számlámra.

Akkor ha ezt írom, az jó?

T. Végrehajtó!
A .....ügyszámú ügyben, a végrehajtandó követelés a fizetési meghagyás jogerőre emelkedése és a végrehajtás elrendelése között elévült, így az bírósági úton nem érvényesíthető. Kérem a végrehajtást kérőt a Vht. 41. § szerint megnyilatkoztatni, hogy elismeri-e az elévülés tényét. Szíveskedjék majd a végrehajtást kérő válaszáról írásban tájékoztatni. Továbbá kérem az inkasszó visszavonását, mert az korábban történt meg, mint ahogy a végrehajtási lap kézbesítésre került volna részemre.
Tisztelettel,
én