Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén ismét tárgyalja a köztársasági elnöknek azt az indítványát, amely a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló, az Országgyűlés 2006. július 24-i ülésnapján elfogadott törvény 2. § (1) bekezdésének alkotmányosságát támadja.
Címke: Alkotmánybíróság
Az Alkotmánybíróság 2006. szeptember 4-5 -ei teljes ülésének napirendje
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén tárgyalja ismét azt a határozattervezetet, amely – Sólyom László államfő kérésére – a köztársasági elnök állami kitüntetés-adományozási jogkörét értelmezi.
Zöld utat kaphat a tandíjtörvény
Minimális annak az esélye, hogy az Alkotmánybíróság igazat ad a tandíjat és a pedagógusok óraszámemelését kifogásoló Fidesz-beadványnak – mondják alkotmányjogászok.
Még nincs egyensúly
Az Alkotmánybíróság is megvizsgálni kénytelen az egyensúlyjavítás céljából elfogadott törvényeket. Több szervezet több beadvánnyal él ugyanis.
AB: Csata és alkudozás a jelölés előtt
A múlt évihez hasonló csata várható a pártok között a hiányzó alkotmánybírói helyek betöltéséről. A megoldást ismét az AB működésképtelensége kényszerítheti ki.
Mongol vendégek az Alkotmánybíróságon
Június 26-án az Alkotmánybíróságra látogatott Zs. Bjambadorzs elnök vezetésével a mongol alkotmánybírák delegációja.
Az Alkotmánybíróság 2006. július 3-4-ei teljes ülésének napirendje
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén tárgyalja az elektronikus hírközlésről szóló 2003. C. törvény 143. § (1) bekezdésének alkotmányosságával kapcsolatos határozattervezetet.
Tizenegy helyett tíz bíró
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén köszöntek el kollégái Bagi Istvántól, akinek június 17-én járt le kilencéves alkotmánybírói mandátuma.
Az Alkotmánybíróság 2006. június 26-27-ei teljes ülésének napirendje
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén tárgyalja ismét azt a határozattervezetet, amely – Sólyom László államfő kérésére – a köztársaság elnök állami kitüntetés-adományozási jogkörét értelmezi.
Az Alkotmánybíróság határozata a praxistörvényről
Az Alkotmánybíróság 2006. június 16-i határozatában döntött az önálló orvosi tevékenységről szóló 2000. évi II. törvény (az úgynevezett praxistörvény) és az annak végrehajtásáról szóló kormányrendelet alkotmányosságát támadó indítvány tárgyában.




