Adás-vétel


Brigi11 # 2016.05.15. 17:40

Üdv,Olyan kérdésem lenne,hogy édesapám elhunyt és a nevén volt egy autó.Édesanyám örökli de mivel ő rokkant ezért szeretnénk eladni.A hagyatéki tárgyalás már megvolt csak mér a jogerős pecsét nincs a végzésen.El lehet így adni?

gylab # 2016.04.28. 06:16

Autó eladásnál hasonlóan jártam, eladtam, bevittem a szerződést az okmányirodába, mire közölték, hogy a vevő "nem jó", mert a leírt címen nem lakik ilyen személy. Láttam a személyi igazolványát, lakcímkártyáját, az adatok jók voltak. Okmányirodában visszadobták a szerződést, hogy nem tudnak így semmit tenni, keressem meg a vevőt, ís írjunk "jobb" szerződést. Persze a vevőnek esze ágában sem volt átírni, elérni sem tudom. Kivontatni sem lehet, mert mivel a szerződést nem veszik vigyelembe, átírás elmulasztására nem hivatkozhatok, tulajdonosként pedig csak bontási igazolással lehet kivonni.

Az ügy megoldódott: okmányiroda, levél, melyben BEJELENTEM az eladást, szerződést mellékelem. Mindezt személyesen átadva, másodpéldányon. Tehát nem átíratni akarom - azt úgysem tudom - hanem BEJELENTEM. Így tudom igazolni a bejelentést, és az meg nem érdekel, hova könyvelik.

Sajnos ez az adón nem segít, mert az adót nem annak kell fizetnie, aki tulajdonos, hanem akinek a nyilvántartás szerint a nevén van, de a bizti felmondható.

figó # 2016.04.27. 06:13

Üdvözletem!
A következő problémával állok szemben, mit tehetnék:
Közeli ismeröstöl /autószerelő../ szerettem volna megvásárolni egy autót, havi részletre.Az autó nem rendelkezett müszaki vizsgával, javitásra is szorult.Szóbeli megegyezésünk szerint az autót megjavitja, müszaki vizsgával átadja, én havi 25.000ft-os részletekben kifizetem a vételárat.Két hónapig hitegetett, hogy készül, ekkor vagy akkor már biztos átadja.Majd kibökte, nincs anyagi fedezete az alkatrészekre-müszaki vizsgára.Ekkor jóhiszemüen -munkaeszköz lett volna az autó -átadtam 40.000ft-ot a munkálatokra.Ujabb 1,5 hónap igérgetés kezdödött, javitások nem történtek..Közöltem, hogy köszönöm, elállok a vételtől.Kérném vissza a pénzem.Ezt szintén igéri..csak nem adja vissza.Van tanú a szóbeli megegyezésről, sms-ek amiben világosan elismeri,igérget autót, pénzt.Feljelenthetem-e csalásért vagy csak fizetési meghagyást kérhetek ellene?

Véleményem # 2016.04.26. 10:15

Katyacska

Amíg nincs konkrét probléma addig nem kell csinálni. El kell menni az okmányirodába és aztán kérdést feltenni ha egyáltalán szükséges. Előbb cselekszik előbb tudja a megoldást is.

Katyacska # 2016.04.25. 15:37

Tisztelt Fórum!

Olyan kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy eladtam a régi gépjárművem, kitöltöttük, aláírtuk mindenhol a 4 példányos indigós adás-vételi szerződés, de a vevők távozása után vettem észre, hogy az ő adataik nem látszanak a szerződésen olvashatóan, csak az aláírások. Próbáltam a vevőkkel kapcsolatba lépve újat írni, de nagyon úgy fest, hogy nem szándékoznak átíratni az autót és ez nekik így nagyon jó. Ha bemegyek az okmányirodába, hogy bejelentsem az eladást, mielőtt még kicsúszok a 15 napból, elfogadják így a szerződést az okmányirodában ( név, szig. számot tudom, csak nem látszik) vagy visszadobják. Ha igen mit tehetek?

kornelhollos # 2015.09.23. 16:57

2015 augusztusában vásároltam egy szemelygépjárművet! 1 hónap használat után megállt teljesen, Mivel az autokereskedő adott 1 hónap garanciàt a Mapfre biztositonal, ebbe meg pont belefertem! Megbontáso engedélyt kaptunk a biztositorol, ekkor kiderült a motor vásárlás elött lett összerakva, tiszta sziloplaszt volt minden, nem szakszerűen lett javítva illetve nem is tájékoztattak a hibáról! Komplett blokkot illetve turbót kell cserélni az autón! Mint kiderült utolag a garancia nem fizeti ki a teljes kárt csak 45%-át, amiről szint úgy nem tájékozatattak!
Az adasvételi szerződésben beleírták hogy semmilyen eltitkolt hibáért nem vállalnak felelősséget, ezt aláírásommal igazolom! Az autót kereskedésből vásároltam de magánszeméllyel kötöttek egy megbízási szerződést, így a magánszemély neve áll az adasvételin! Az adásvételi előre már ala volt írva! Ilyen helyzetben mit tudnék kezdeni?

Enci79 # 2015.09.20. 19:37

2015. januárjában vásároltam egy autót! Kereskedésben vettük ugyan, de az adásvételi szerződésen magánszemély szerepel, szerintem a kereskedés egyik tulaja.
Jöttek elő már kisebb hibák az autón eddig is, de most megállt, az autószerelő szerint elment a vezérlés!
2-300 000 Ft-os javítási költség várható!
Szeretném megkérdezni, hogy az eladótól követelhetek-e valamiféle jótállást?
A szerelő szerint nem régen volt kicsrélve a vezérlés, ennek még nem lett volna szabad meghibásodnia!

Köszönettel

Enikő

Kovács_Béla_Sándor # 2015.09.16. 10:27

Remek...

majur # 2015.09.16. 08:58

2015.augusztus 15-én eladtam az autómat.Este tízkor jöttek érte nem volt üzembentartói szerződésünk(mert így adtam el). Megírtuk az adás-vételit biztosítékként, megbeszéltük hogy másnap veszünk üzembentartóit és megírjuk. Így is történt. Okmányirodában intézni szerettem volna, de ott közölték velem, hogy mindkét fél kell hozzá. Szóltam nekik, jöjjenek intézkedni mert leadom az adásvételit ha nem jönnek.Nem foglalkoztak velem, mert ők az eredeti adásvételi összegyűrték, ráírtak a hátoldalára. Vártam 3 hétig nem jelentkeztek és leadtam egy újonnan megírt adásvételit, mert az eredetit úgy gondoltam nem fogadják el, de ezen hamisított aláírás szerepel a vevőnél. Most fenyegetnek rendőrséggel mert nem az ő aláírásuk van rajta. És fenyegetnek mert le mertük adni annak ellenére hogy ők 3 hétig nem is jelentkeztek. Egyébként egy roma családról van szó, ők fenyegetőznek. Megbízta a vevő még akkor a sógorát hogy tépje szét az eredeti adásvételit(gondolom így utólag tudták ők hogy nem jönnek üzembentartóit intézni). Szerencsénkre megvan az eredeti mert a sógor csak összegyűrte és kidobta, de mi megkerestük. Most mitévő legyek? Forduljak a rendőrséghez? Mit kaphatok a hamis alárírásért? Nem tudtam mást tenni úgy eltűntek egyébként az adataik valósak. segítsenek köszönöm

kalapacs17 # 2015.09.12. 14:12

Offshore cégemen keresztül szeretnék behozni Magyarországra autókat magán személyeknek illetve cégeknek. Tudomásom szerint vadásznak a külföldi autókra, ezt szeretném kiküszöbölni az offshore céggel. Tehát a kérdés az, hogy ha az ügyfeleimnek behozom és átadom az autót úgy mintha az a cégemhez tartozik akkor

céges autónak számít mivel külföldi cég vagyunk nem kell érte adót fizetni? Illetve a biztosítást is kötheti az általam megadott külföldi biztosító társasággal?

Bea1 # 2015.09.03. 10:58

pl a termőföldeknél is ez a helyzet: megkötötte 1 meg 2, kifüggesztik, belép 3 mint elővávárlási jogosult: marad ugyanaz a szerződés.

Egyjogász # 2015.09.03. 09:32

"Egy szerződésben ha a szerződő fél személye változik az nem módosítás, hanem új szerződés."

Erre válaszoltam, hogy ez nincs így. Ahhoz, hogy a szerződésben a szerződő fél személye változzon, nem szükséges új szerződés, hanem a szerződésbe belépő, abból kilépő és a szerződésben maradó fél módosíthatják a szerződést.

Dr.Attika # 2015.09.03. 08:40

Mert az általad citált jogszabály-hely szerint ehhez a két fél megállapodása szükséges és nem az egyik fél megállapítása.
"Írtam kézzel egy "szerződésmódosítást" ,
megállapodás és megállapítás nem ugyanazon fogalmak.

Egyjogász # 2015.09.03. 08:33

Miért lenne ez új szerződés?

Ptk. 6:208. § (1) A szerződésből kilépő, a szerződésben maradó és a szerződésbe belépő fél megállapodhatnak a szerződésből kilépő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összességének a szerződésbe belépő félre történő átruházásáról.

Dr.Attika # 2015.09.03. 05:24

Egy szerződésben ha a szerződő fél személye változik az nem módosítás, hanem új szerződés. - helyesen állapította meg lajcsó.

lajcsó # 2015.09.02. 20:09

"Írtam kézzel egy "szerződésmódosítást" , amelybe belefoglaltam hogy az első szerződés módosításra kerül, annyiban, hogy a vevő személye megváltozott."
Azt írtam neked, hogy az új szerződés megkötése előtt a régit fel kell bontani!
Ez a módosítás biztosan nem lesz jó. A szerződés módosítás azt jelenti, hogy az eredeti szerződés továbbra is fennmarad csupán a felek annak a tartalmát változtatják meg. Ergo: a szerződés módosítás nem eredményezheti a szerződő felek személyének megváltozását.

Estreia # 2015.09.02. 15:44

Tisztelt Lajcsó és Kovács Béla Sándor !

Köszönöm a válaszokat! Közben tényleg új adásvételit kellett írnunk, mert kért rá a vevő, de probléma merült föl, ami a következő.
Az aug. 28- ai (első) adásvételin egy olyan Kft. a vevő, amely az interneten kényszertörlés alatt áll. Utánanéztem és több használt gépjárművet úgy adtak el, hogy az már ki volt vonva a forgalomból. Ezt az infót csak most találtam róla, miután már megkötöttük az új (második) adásvételit a mai nappal (szept.2), amelyen már a természetes személy a vevő. Írtam kézzel egy "szerződésmódosítást" , amelybe belefoglaltam hogy az első szerződés módosításra kerül, annyiban, hogy a vevő személye megváltozott. Ezt mindketten aláírtuk.
Nekem azonban gyanús az egész. A vevő már az elején tudta hogy néhány nap múlva új adásvételit fogunk kötni másik névre (hazudott: azt mondta hogy a cég az övé, és építőipari cég, és BT, nem Kft.) de mit tehettek ez alatt a néhány nap alatt, főleg hogy a Kft. amely az első szerződésnél a vevő volt, törlés alatt áll? Származhat nekem ebből károm?
Előre is köszönöm a válaszokat!

lajcsó # 2015.08.31. 07:54

"Ha írunk új adásvételit, a régit el kell tépni, vagy írjunk egy szerződésmódosítást ?"
Az új szerződés megkötése előtt a régit fel kell bontani!

Kovács_Béla_Sándor # 2015.08.31. 07:48

Hogyan tudnám levédeni magam, hogy a "dupla" adásvételiből gond ne legyen?
Úgy, hogy nem kötsz "dupla" adásvételit.

Estreia # 2015.08.31. 07:31

Tisztelt szakértők!

Kérdésem gépjármű adás vétellel kapcsolatos. Eladtam az autómat de a vevő arra kér, várjak még a bejelentéssel (az okmányirodában, ill. önkormányzatnál) a 14 napig, mert ha Ő nem tudná a BT-je nevére íratni az autót, akkor szeretné ha új adásvételit írnánk a saját nevére. A gondja az, hogy a BT-je nevén már van 3 autó és nem biztos benne hogy egy negyediket is rá tud íratni. Ha írunk új adásvételit, a régit el kell tépni, vagy írjunk egy szerződésmódosítást ? Hogyan tudnám levédeni magam, hogy a "dupla" adásvételiből gond ne legyen?

Előre is köszönöm. Üdv.

firkász # 2015.07.24. 09:40

Nem sűrűn vásárolok autót, ezért kérdezem azoktól, akik biztosan tudják: Kötött-e, a használtautók adás-vételi szerződésének a formátuma, és tartalma? Különösen abban az esetben, ha (nálam sajnos utólag derült ki), hogy nem is attól az embertől vettem meg, akit a tulaljdonosnak hittünk, mert ő - ahogy állítja csak egy közvetítő. És tulajdonképpen én egy német cégtől vettem egy autót. De, hogy konkrétan kitől, azt nem tudom, mert egy példányban töltöttük ki az adásvételit, amire sebtiben kellett csak az én adataimat ráírni, mert állítólag rohant' vele az okmányirodában, hogy a kocsi többi papírját is elintézze (átirtás, forgalombahelyezés...stb.) Ez benne volt a kocsi árában.

Az adásvételi szerződésből a mai napig nincs példányom, pedig az első naptól kezdve hibás az autó. Az okámányirodában közölték velem, hogy már akkor elküldték a központi nyilvántartásba,(márc. 19-én) ott kérjek belőle. Mutattak egy mintaszerződést - ami kétnyelvű, előrenyomtatott szerződés volt, hogy olyat töltöttem-e ki. Hát nem olyat, csak egy sima A/4-es-en voltak a legfontosabb adatok felsorolva.

Azt mondta az eladó, hogy majd fénymásol belőle és kapok én is, de akkor sitetett nagyon, hogy mielőbb a nevemre kerüljön a kocsi. Egy meghatalmazást kellett még aláírnom azért, hogy a kollégája intézhesse az okmányirodában a forgalombahelyezést meg a többi papírt. Na, abból a meghatalmazásból sincs egy példányom sem.

Amikor átvettem az autót, két dolog hiányzott -az adás-vételi, meg ez a meghatalmazás belőle. Ezt utólag vettem észre, fel sem tételeztem, hogy nekem nem ad egy példányt legalább. Amikor megreklamáltuk az autót, hogy állandóan hibajelzése van, - 4 hónapig nem tudták megállapítani, hogy mi lehet az, mire a márkaszervízben megvizsgálták és kiderült, hogy szét kell szedni a motort. Hengerfejcsere kell.

Na, ekkor borult a bili, mert visszamondtam az autót ennek az embernek, akitől megvettem, és közölte velem, hogy neki semmi köze hozzá, ő csak egy közvetítő, amit elfelejtett közölni velünk, mielőtt megvettük tőle. Németországból hozta be. Ezt tudtuk, de hogy nem az ő tulajdona, azt nem, mert saját kocsijaként árulta. Ilyenkor mit lehet tenni? A hengerfejet kicserélte, de már nem bízom sem a kocsiban, sem a pasiban.

Írásban visszamondtam neki az autót, de nyilván nem akarja a pénzt visszaadni. Most megvárom, amíg az adásvételit megküldi postán a kérésemre a KEK KH. Lehet azon is lesz valami majd, amitől dobok egy hátast. Hogy lehet ezt az ügyet elintézni szerintetek?

Én kértem, hogy lehetőleg békésen, de ha nem megy, akkor fogyasztóvédelem és rendőrség. Ma jött vissza a tértivevény, amin átvették ezt a levelet, de nem az ő neve van rajta. Állítólag a szüleinél lakik, az a cím szerepelt a foglaló és a vetálár átvételi papíron. Még jó, hogy erről van papírom!

PeterSnow # 2015.07.22. 17:39

Üdv!
Az egyik ismerősöm eladta az autóját, a papírokat megírták, azonban a készpénzt nem kapta meg, így feljelentést tett a rendőrségen, amelyet elutasítottak levélben, és a levél tartalma röviden az volt, hogy a vevőnek nem áll rendelkezésére az autó árának az összege, viszont felajánlott különböző értékű (valószínű lopott/hamisított) dolgokat, amelyet az ismerősöm nem fogadott el, így a feljelentés elutasításra került.
A Kérdésem az lenne, hogy lehet-e ezzel még kezdeni valamit? Vagy nincs mit tenni, szívás..?

Gerosz # 2015.07.16. 17:48

Jónapot!
A problémám, hogy vásároltam egy személygépkocsit,egy köztes tulajtól, aki nem iratta a nevére,tehát az előtte lévő emberke nevén van a kocsi, mit sem sejtve be ballagtam az okmány irodába,hogy átiratom,mikor közölték velem, hogy az autó adótartozás miatt nem iratható át,ugyanis az előző"köztes tulaj"adótartozását ráterhelték az autóra.nincs tulajdonában az autó, csak egy adásvételije van róla nem is volt a nevén de rászállt a NAV, amit nem értek, hisz még nem is övé a kocsi.kérdésem az lenne, hogy ez hogy lehetséges, hogy hova szaladjak,vagy ilyen helyzetben mi a teendő.természetesen az ember teljes mértékben elérhetetlen ,és sikerült 250km-ről autót vásárolnom de gyanítom ha lemennék sem találnám ott a tagot.mindemellett még a kilómétert is megfelezte az autóban,tehát egy csalás is irható a számlájára.
a választ és segítséget előre is köszönöm!
Tisztelettel Horváth Gergő!

berti45 # 2015.06.04. 17:37

Tisztelt Jogi Fórum!
A kérdésem a következő: saját építésü rendszám nélküli csónakszállító trélert külföldre szeretném eladni. Mi ennek a hivatalos menete?
Válaszukat előre is köszönöm.

groszfater@gmail.com # 2015.05.23. 05:52

:)))