Adás-vétel


LMisi # 2014.04.23. 08:51

Tisztelt Ügyvéd Nő/Úr!

Tanácsot szeretnék Öntől kérni a következő ügyben.
Autóvásárlásra adtam a fejem és ezügyben megkerestem egy embert, hogy külföldről tudna-e nekem autót behozni. Elmondta, hogy kb 2 hét alatt tud nekem autót behozni és a nevemre is íratja. Minderre 1 millió forintom állt rendelkezésre, azt mondta az bőven elegendő lesz. Pár nap múlva jött is és írt kézzel egy papírt foglaló címszóval és az adatainkkal, hogy elvitt tőlem 500ezer forintot, mindez 2014.02.10-én történt. Ezek után jött egy kis szünet, gondoltam nem talál autót. Majd 2014.03.23-án jelentkezett, hogy csütörtökön hozza az autót. Csütörtök lett, az autó sehol, Ő fel se vette a telefont. Pénteken elértem, azt mondta kint ragadt külföldön, de jön és az autót hozza. Egy héttel később ismét csütörtökre ígérte az autót, megint ugyanez lett a szituáció. Akkor mikor elértem végre, azt ígérte azt követő hétfőre itt az autó, de gondjai adódtak, mert az alvázszámot elírták kint és vissza kell mennie. Ezen időponttól kezdve szinte elérhetetlen lett, nagyon ritkán reagált egy sms-t felém, hogy ne izguljak meg van az autó.
Tegnapra, 2014.04.22., volt ismét megbeszélve, hogy hozza az autót és ismét nem tudtam elérni és azóta se sajnos. Attól félek, hogy csalás áldozata lettem, ilyenkor mi a teendő, hogyan tudom a neki adott 500.000Ft-t legalább visszakövetelni?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel, Mihály

guba" # 2014.04.17. 12:41

Bemenni az okmányirodába, bejelenteni az adásvételt és elmondani mindezt.

kegyvesztet # 2014.04.16. 17:19

2014 január 5.-én vettem egy külföldröl behozott autót.
Mivel december 18.-án helyezték forgalomba ezért még nem volt meg a törzskönyve.Az adásvételi szerződésbe ez szerepel is.Az eladó azt az igéretet adta ha megküldi az okmányiroda akkor elpostáza.Sajnos ezt nem tette mag azóta sem,söt telefonon sem tudom elérni.Mit lehet ilyegor tenni?

kegyvesztet # 2014.04.16. 15:19

2014 január 5.-én vettem egy külföldröl behozott autót.Mivel december 18.-án helyezték forgalomba ezért még nem volt törzskönyve. Az adásvételi szerzödésbe ezt rögzitettük is.Az eladó megigérte amint az okmányiroda megküldi részemre postáza.Ezt nem tette meg,és azota is elérhetetlen

guba" # 2014.04.11. 07:29

Mivel közjegyzői okiratba foglalták, érdemes a közjegyzőt keresni és végrehajtási kérelmet előterjeszteni.

ildi 2 # 2014.04.09. 13:00

Tisztelt Ügyvéd Úr/ Nő!
A problémám a következő: 2013 októberében eladtam a szgk.-m egy ismerősömnek közjegyző előtt történt a megállapodás a következő feltételekkel: 60ezer Ft előleget kaptam és a vevő vállalta, hogy 2014.01.31.-ig
részletekben a fennmaradó 310ezer Ft-t megfizeti. A gépkocsi üzembentartója ő lett (hogy tudjon vele külföldre menni illetve a fenntartási költségek őt terheljék) de a tulajdonos továbbra is én maradtam.
Sajnos a mai napig nem rendezte a tartozást csak ígérget. Én most már mindenképp szeretném megkapni a pénzt egyben és nem részletekben vagy vissza kapni a kocsimat mert úgy gondolom eleget használta úgy, hogy ő teljes mértékben a tulajdonnának tekinti de fizetni nem akar érte. Kérek tanácsot, hova forduljak, hogy gyorsan megoldást találjak erre?
Köszönettel

képkeret # 2014.04.09. 07:44

Köszönöm az információt, kedves guba"

guba" # 2014.04.09. 07:04

Nem szükséges visszahelyeztetni.

képkeret # 2014.04.07. 13:09

Üdvözletem,

Forgalomból ideiglenesen kivont autómat eladnám - kérdésem, hogy hogy működik ez, vissza kell-e helyeztetnem forgalomba eladás előtt, vagy ez az átíratáshoz nem szükséges?

A segítséget előre is megköszönöm, üdvözlettel, Képkeret

geryke75 # 2014.03.25. 06:54

Tisztelt Fórumozók! A napokban vásároltunk egy gépjárművet magánszemélytől. Mivel vasárnap volt ezért csak hétfőn (mint vevő) jutottunk el eredetiség vizsgálatra, ahol közölték velem, hogy az autó két darabból van összerakva és nem egyértelműek az azonosító jelek. Én nem kértem a teljes eredetiség vizsgálatot, mivel így nekem már az autó nem kell. Felhívtam az eladót és közöltem vele, hogy ezt a tényt én az adásvétel pillanatában nem tudtam, így elállok az adásvételtől. Ha ő sem tudta ezt és őt is átverték, akkor lehet nekem vele szemben olyan követelésem, hogy visszakérem a pénzem és visszaadom a gépjárművet, ha esetleg igen, akkor mire kell hivatkoznom? Tisztelettel:
Edina

dszab721 # 2014.03.05. 20:09

ha én vagyok az autó üzembentartója és megveszem az
autót átíratáskor kell e új forgalmi engedélyt csináltatni ?

avtidrof # 2014.03.05. 15:59

Köszönöm a gyors segítséget!

Igen, pont ez lenne az elgondolás, hogy amíg hazajövök vele az előző tulajdonos biztosítását használnám (ami gondolom attól, hogy a jármű a birtokomban van még érvényes), hogy ne kelljen a külföldi biztosításért külön fizetnem, és amikor Magyarországra érek akkor kötnék csak biztosítást. A fentiek miatt írnám úgy a szerződést, hogy a tulajdonjog a birtokba adást követően két nap csúszással lépjen hatályba. (addig csak hazaérek)
Emiatt kérdeztem azt is, hogy (1) így (hatályos tulajdonjog nélkül) átengedik-e a motort határon, illetve (2) a forgalomba helyezésnél majd nem lesz-e probléma, hogy hazaindulás előtt nem vonattam ki a járművet a forgalomból.
Lenne plusz egy kérdésem: Kell-e a kétnyelvű adásvételi szerződésen tanú, vagy elég a két fél. (Azért kérdem, mert olyan szerződés mintát találtam amin éppen nincs tanú feltüntetve)

Előre is köszönöm!

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.03.05. 14:42

Jóbarát

igen.
igen.
nem.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.03.05. 14:40
  1. hatályba. Igen.
  2. Nem. Amíg nem hatályos, addig biztosítást sem köthetsz rá.
avtidrof # 2014.03.05. 14:16

Tisztelt Fórum Tagok!

Olaszországban vásárolnék használtan motorkerékpárt.
Énnek kapcsán az alábbi kérdéseim lennének:

  • Köthetek-e úgy adásvételi szerződést, hogy jövőbeni dátummal lépjen érvénybe.
  • Ha igen, akkor hazahozhatom-e saját kerekén a motort a megadott dátum előtt anélkül, hogy kint biztosítást kötnék rá, a meglévő olasz biztosítást és rendszámot használva
  • Kell-e/elég-e ilyen esetben valamilyen plusz papír a behozatalhoz.
  • Ha fentieknek megfelelően hoztam be a járművet, anélkül, hogy kint kivontam volna a forgalomból lehetséges-e az itthoni forgalomba helyezés külföldi ügyintézés (forgalomból kivonás, stb.) nélkül

Köszönettel,
L

jó barát # 2014.03.05. 07:42

Megrendelő és/vagy vevő ?

Tisztelt Jogi Fórum!

Mielőtt kifizetem egy új autó árának 10%-át kitevő bánatpénzt az autókereskedőnek, azért megkérdezem:
megrendeléskor szabályos egy olyan adásvételi szerződést aláíratni az ügyféllel, hogy "Alulírott XY vevőként megrendelem az alábbi gépjárművet..."?
A kereskedő céges aláírásával és a vevő aláírásával érvényes az adásvételi szerződés? Nem kellett volna két tanú is?

Válaszukat előre is köszönöm.

Atis77 # 2014.02.28. 05:48

Lassú járműnek maximum. Nézzél papíros vasat.

zsolt0305 # 2014.02.26. 16:22

Tisztelt Jogi fórum,

a következő kérdéssel fordulok Önökhöz:

Autóépítés céljából szeretnék egy autó karosszériát vásárolni és az ebbe a karosszériába való legnagyobb motort szeretném beleépíteni.
A kérdésem az lenne, ha a karosszériához nincsenek papírok, akkor azt le lehet vizsgáztatni a későbbiekben, vagy csak papírost karosszériát szabad venni

Köszönöm

guba" # 2014.02.18. 06:54

Többféle problémája is származhat. Kezdve attól, hogy az a jogi konstrukció, miszerint valaki vesz más "nevére" egy autót, nem létezik. A törzskönyv közokirat, abban a tulajdonos neve van feltüntetve, nem pedig az őt helyettesítő strohmanné.
Ha nem fizeti a közterheket szintén Öntől fogják követelni.A fiktív üzembentartói viszonyt megint csak nem javaslom, mert az is jogellenes és nem is végleges megoldás.

della.bla93@gmail.com # 2014.02.17. 21:26

Kedves Jogi fórum,

a következő kérdéssel fordulok Önökhöz:
Egy nagyon régi barátom, aki anno disszidált, és jelenleg francia állampolgár, azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy engedjem meg, hogy az Én nevemre vegyen itt Magyarországon magyar forgalomba helyezett személyautót.
Ezt az autót szeretné egyrészt Franciaországban, Németországban, és itthon is használni.

Igazából nem értem, hogy miért ragaszkodik ahhoz, hogy ezt az autót magyar állampolgár vegye meg.

Én napok óta kutakodom válaszért így a neten keresztül, fórumokban, jogszabályokban, de egyenlőre pont az ellenkezőjére találtam problémás eseteket, azaz, ha külföldi rendszámú autót használ magyar állampolgár itthon.

Igazából nem szeretnék a szemében mindenben a rosszat, és a csapdát látónak feltűnni, de sajnos nincs elegendő információ a birtokomban ahhoz, hogy érdemben döntést hozzak.

Vállalhatok egy ilyen autó adás-vételt, vagy származhat belőle bármilyen jogi - akár adóügyi - problémám?

Válaszukat, segítségüket nagyon várva, és előre is köszönve,
Üdvözlettel:

bigbagi # 2014.02.08. 09:51

Tisztelt Jogifórum !
Szeretném segítségét kérni. Forgalomba helyezés előtt állok. Külföldi motorkerékpárom, amit tavaly vásároltam olasz országban, kinti forgalomból kivonó papírom 2013.09.16,az adásvételim 2013.10.26. Az lenne a kérdésem mivel az adásvételim s a hozzá tartozó papírok tavalyi dátumosak,meg kell e fizetnem a most kitalált vagyonszerzési illetéket ami 2014.01.01 től hatályos??? Válaszát előre is köszönöm. üdv

Durmon # 2014.02.04. 11:42

Tisztelt Ügyvéd Hölgy/Úr !

Azzal a kéréssel fordulok önökhöz, hogy 2014/01/12.-én első szeretett személygépjárművemet eladtam. Az adásvételi szerződést megírtuk, de sajnos elkövettem azt a hibát hogy nem követeltem tőle egy példányt (most már tudom hogy ez hatalmas hiba volt )(Azt ígérte hogy postán elküldi ) Természetesen még mindig nem küldte el kerestem is az eladás időpontja óta többször (telefonon) is, természetesen csak a kifogásokat hangoztatta (rossz a kocsi, nem volt ideje). A 15 napos határidő lejárt, de persze a dátum átírható mivel nála van a szerződés ( talán annyit tudok ehhez hozzátenni hogy jelen volt még két tanú is, ők tudják bizonyítani az időpont hitelességét, de ez már egy másik szint ) nem igazán szeretném rendőrségi útra terelni az ügyet. Azt szeretném megkérdezni hogy mit javasolnak ez ügyben milyen lehetőségeim vannak/lehetnek.

Segítségüket előre is köszönöm.

smallville80 # 2014.01.29. 18:40

Én csak érdeklődtem,hiszen ez egy fórum.
Köszönöm a válaszokat.
És valóban könnyebb volt a fiam nevére íratni...............
de azt hiszem nem adjuk el..........
ez egy 18 éves kocsi ,j ha ér 100.000ft ot.

ius latratus # 2014.01.29. 15:19

"Akkor ez nem is olyan egyszerű!!!!!!!!!!"

Pedig mennyivel egyszerűbb volt a nevére íratni, mi?

"így rendbe van minden mert úgy is egy másik autót szeretnék venni."

Na, ezt pont így küldd el a Gyámhivatalnak...

smallville80 # 2014.01.29. 14:39

Akkor ez nem is olyan egyszerű!!!!!!!!!!