Adás-vétel


koa69 # 2013.07.22. 14:38

Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni, mert igazából nem tudom, mit lehet ilyenkor tenni.
A használtautó.hu-n kinéztem egy „olcsó” kiskocsit dolgozni, járni. Hát örültem neki, amikor
a „tulaj” azt mondta, menjek csak nyugodtan, vihetem üzembentartóira is. Beültem egy kölcsön kocsiba és felutaztam 265km-et, megkötöttük az üzletet, kitöltöttük a papírokat is.
Eddig minden rendbe, úgy tűnt. De amikor el akartam vinni az okmányirodába akkor derült ki, hogy kell a papírra a régi üzembentartó adatai is… Felvettem a kapcsolatot telefonon, akitől vettem a gépet. Sok hümmögés után azt közölte, hogy a volt munkatársáé volt az autó
és adósság fejében hozta el tőle, és különben is most kint van Angliába dolgozik, és nem tudja, mikor jönnek vissza. De megpróbálja megszerezni az adatait. Eltelt egy újabb hét.
Én közben felújítottam jó hiszemüen a kocsit, (Új kuplung szett, fékbetétek, féltengely, ülések, stb.…) Felhívtam már sokadszorra, de még nem tud semmit sem. A mai napon is felhívtam az „eladó”-t és végül nehezen kinyögte nem is ő a bejegyzett tulajdonosa a kocsinak, ő csak árulta. Tehát nem tulaj és nem üzemben tartó. Akkor jól átvágtak, se tulaj, se üzembe tartó. Sajnos a forgalmi engedélyben csak az üzemben tartó adatai vannak. Nem lehet le ellenőrizni, kitől veszi az autót az ember. Eddig az „olcsó” kicsi-kocsi bent van 134EFt-ban, nagyon megérte, csak a port fogja az udvaron.. Most kihez forduljak?
Választ előre is köszönöm…

david559 # 2013.07.16. 15:06

Tisztelt Fórumozók!

Vásároltam egy utánfutót. Régi forgalmis, törzskönyve nincs. Évek óta áll, műszakija rég lejárt. Fel akarom újítani, majd levizsgáztatni, átíratni. A gond az, hogy a forgalmiban szereplő tulajdonos meghalt, de mivel az örökségbe nem lett bevéve, így az egész "lóg a levegőben". Az adásvételit az özvegy nevére írtuk meg (halott nevén nem lehet). Hogyan tudom ezt átíratni? A választ előre is köszönöm.

Dávid

Atis77 # 2013.07.16. 05:24

Esetleg ezek mellé egy fmh?

guba" # 2013.07.12. 19:17

A kereskedővel szemben érdemes szavatossági alapon elállni és követelni tőle a vételárat. De, sokat ne várjál, mert végül kifutsz a határidőből.

fiskó # 2013.07.11. 20:08

Sziasztok!

Egy évvel ezelőtt vásároltam egy gépjárművet. Az autó teljesen korrekt volt, a papírjai rendben voltak, vagyis volt forgalmi és törzskönyve is. A probléma akkor kezdődött, amikor az okmányirodán névre szerettem volna venni. Hideg zuhanyként ért, mikor közölte az okmányirodás hölgy, hogy ezen a gépjárművön elidegenítési tilalom van. Nem hiteles autó volt és nem banki opció van rajta, hanem végrehajtói elidegenítés. A gépjármű egy kereskedésben állt, amit a kereskedő egy magánszemélytől vásárolt meg. A kereskedő nem vette be a cégébe, szimplán dupla adásvételit kaptam. A probléma felmerülése után azonnal felhívtam a kereskedőt, aki azonnal azt mondta, hogy intézkedik, már egy éve...
Jelenleg büntetőfeljelentést tettem a kereskedő ellen, mivel az autómat nevemre már egy éve nem tudtam venni, sőt mikor a végrehajtó megtudta, hogy értékesítve let ki is vonta a forgalomból, így használni sem tudom. Sajnos a rendőrség elkeserített, hogy ez hosszabb folyamat lesz, ha egyáltalán lesz belőle valami. Sem a végrehajtó, sem a végrehajtót felfogadó bank nem enged.
Tud valaki segítségemre lenni egy kis infóval?
Köszönöm!

hublicsek # 2013.07.04. 04:11

Tisztelt ius latratus.
Azért nem volt ott mert 67 éves s nem igazán tudott volna gyalogolni másfél kilométert.Nem a városba lakunk hanem tanyán....

A tanúnál alá van írva,édesanyám előre aláírta mind a 3 példányt csak nem volt jelen amikor átadtam a kocsit.
A felesége helyett viszont a srác írta alá.

Immaculata (törölt felhasználó) # 2013.07.03. 19:03

az egyik tanú az édesanyád volt, de nem volt ott?!

bruhaahaaaa

ius latratus # 2013.07.03. 18:52

"Az 1-ik tanú az édesanyám volt de nem volt ott(mert 67 éves s nem akartam,hogy visszafelé gyalogolnia keljen másfél kilométert) a másik az ő felesége de ő se volt ott(egyedül jött s telefonon egyeztettet adatokat)

Remélem így már érthetőbb a dolog :) "

Ttyűűű...
Tehát: jól értem, hogy nincs tanú? Mi a fenét jelent az, hogy az egyik tanú az édesanyád volt, de nem volt ott?!
Mindegy. Ha nem volt ott, s a vevő felesége sem volt ott, akkor nem írta alá senki a tanúknál?
Bocsánat, de vagy Tavares készített ki, vagy elvesztettem az eszem.

hublicsek # 2013.07.03. 18:00

Lemaradt az "-ik" meg egy pár dolog bocsi.

Az 1-ik tanú az édesanyám volt de nem volt ott(mert 67 éves s nem akartam,hogy visszafelé gyalogolnia keljen másfél kilométert) a másik az ő felesége de ő se volt ott(egyedül jött s telefonon egyeztettet adatokat)

Remélem így már érthetőbb a dolog :) egy kicsit ideges voltam nem tudtam megfogalmazni rendesen.
A papíron minden fel van tüntetve azonosítható a gépjármű.

Annyi a gond az irattal,hogy nem a mostani forma nyomtatvány hanem az előző szabvány,de minden adat rendesen szerepel rajta :(

ius latratus # 2013.07.03. 17:30

De, Sherlock célzott rá, hogy amennyiben az általa felsoroltakat tartalmazza a dokumentum, akkor azzal már kezdhetsz valamit.
Erre te:
"Az 1 az édesanyám volt de nem volt ott a másik az ő felesége de ő se volt ott :("

Na, ezt vagy ő sem értette, s azért nincs válasz, vagy feladta.
Megérteném.

hublicsek # 2013.07.03. 17:16

Valakinek nincs véleménye pls

hublicsek # 2013.07.03. 07:45

Az 1 az édesanyám volt de nem volt ott a másik az ő felesége de ő se volt ott :(
A kocsi azonosítható minden bele van írva rendszám,alvázszám,motorszám,rendszám,típus,..,forgalmi azonosító, szám törzs könyv azonosító szám , biztosítás azonosító szám meddig van fizetve,nap óra perc amikor elvitte illetve átvette az okmányokat.

Sherlock # 2013.07.03. 07:04

2 tanú aláírta a szerződést és abban benne voltak az adatok ami alapján egyértelműen beazonosítható a kocsi?

hublicsek # 2013.07.03. 06:48

Tisztelt Fórumozók.
Lenne egy olyan problémám,hogy eladtam az autómat (45000ft)ehhez a törzskönyvel kapott szerződést használtuk gondoltam megfelel mert ugye azért adják.
Elmentem az okmányirodába,hogy leadjam ott közölte a hölgyike,hogy nem megfelelő keressem meg a vevőt írjunk másikat.felkerestem a vevőt de nem hajlandó másikat írni ilyenkor mi a teendőm?Gondolom az autó nincs átíratva s ezért nem akar másikat írni.
Válaszukat előre is nagyon köszönöm.

Kovács_Béla_Sándor # 2013.06.01. 16:21

Vagy igazából mit lehetne tenni?Előre is köszönöm a segítséget
Keresni egy ügyvédet.

pegy # 2013.06.01. 11:41

Tisztelt Fórumozok!
Segítséget szeretnék kérni,vagy valamilyen megoldást autó ügyben.
2008-ban vásároltunk egy skoda oktaviát én voltam hitelképes így a hitel az én nevem van,de az autó forgalimja a volt férjem nevén van.Már nem igazán emlékszem,hogy hogyan lehet ez.Igazából most azért jelent gondot,mert az autó nála van,és bejelentette,hogy már nem bírja fizetni,mert magas a svájci kamat különbözet+ a törlesztőrészlet.Azt mondta,hogy mivel az autó az én nevem van fizessem a svájci kamat különbözetet ő meg fizeti az autó trölesztő részleltét.Én meg ijedtem,mert úgy véltem,hogy ha nem megyek bele és közölte,hogy a hitel az én nevemen van,akkor a fizetésemből levonják a törlesztőt.Így én most fizetem a kamat különbözetet ő meg törlesztő részletet és az autó nála van,én nekem oda sem adja.A kérdésem a következő lenne:tudok az autóra vevőt,hogy megszabaduljak a hiteltől és eladnám,úgy hogy kifizetné a bankban a tartozást,de én eladhatom e az autót,mert állítólag a volt férjem a tulajdonos,mert az ő neve van az autó papírjaiban is rögzítve.Vagy igazából mit lehetne tenni?Előre is köszönöm a segítséget

Dollymama # 2013.05.30. 17:58

Udvozlom! Tanacsot szeretnek kerni Öntől/Önöktől! Egy szombati napon vasaroltak rokonok egy szemelygepjarmuvet a tulajdonos egy ev garanciat vallalt a motorra kuplungra valtora futomure! Majdnem egy heti hasznalat utan penteken ugy dontottek hogy elviszik egy allapotfelmeresre es egy komplett olajcserere egy regota mukodo hires szervizbe ahol el is vegeztek es kozoltek hogy az auto tokeletes kifogastalan allapotban van utana el is vegeztek az olajcseret! Ezutan az autoval elindultak es 5 perc utazas utan eljutottak egy boltba ahova beugrottak vasarolni! Miutan lellitottak az autot elkezdett fustolni a motor es egybol langra is kapott! Kijottek a tuzoltok elolfottak utana a szerviz ahol a kocsit atneztek intezte a kocsi beszallitasat vissza a telephelyre! Kerem Önöket segitsenek nekunk tobb evi felre tett penzbol vettek az autot amit minden nap hasznalniuk kene a munkabajarashoz es mivel nem tudjuk ki hibazott nem kapnak csereautot kockaztatva ezzel az allasukat is! Mit tudunk tenni nem tudni mitol lett a tuz ki illetve mi az oka kit okolhatunk?! Mindenki masra fog mutogatni hogy a masik a hibas! Igazsagugyi szakertot kerdeztunk de nagyon draga 100-150 ezer forint! Kerem segitsenek mit tudunk ilyen helyzetben csinalni?? Koszonom elore is a segitseguket!

Julianna # 2006.02.23. 07:38

Megtaláltam egy rég elveszettnek hitt adásvételit (adásvétel: 2004. szeptember 1.)
2006 januárjában leadtam az okmányirodába. Mivel jelenleg van egy autóm, a súlyadót összevonva a rég eladott kocsi súlyadójával együtt számlázták nekem. Be van fizetve a 2004, 2005 év is mindkét autóra. Most 2006-ban újra kiszámlázták nekem a 2006-os súlyadókat mindkét autóra, pedig az eladott kocsi adásvételijét az Okmányiroda lepecsételve visszaadta. Feltételeztem hogy intézkednek. Most azt a választ kaptam, hogy nem találják a vevőt és az autót, addig nem tudják forgalomból kivonni, valami határozatig várjak türelemmel. Nekem mi közöm van ahhoz, hogy nem találják a vevőt? Miért vagyok köteles kamatokkal együtt súlyadót fizetni idén is arra az autóra? Nem hajlandók szétválasztani a két autó összegét, egyben küldik a csekket. A meglévő autómra szeretném befizetni az adót de így nem tudom. T. Autójogász! Mi az elintézési módja ennek a problémának? Az Okmányiroda az adócsoporthoz küld, az adócsoport az okmányirodához. Felháborító... Kérném segítségét.

borbolya # 2006.02.01. 13:21

sziatok!

autó eladásával kapcsolatban van 1 speciális kérdésem.én kőműves egyéni vállalkozó vagyok s van egy 9 személyes vw transporter kisbuszom. elég régi darab, csúnya is, de még megy és van 1 év műszakija.hirdetésre jelentkezett egy vevő, aki meg akarja venni a kocsit.
a vevővel van gond, ő ugyanis hajléktalan. szabályos, hajléktalan igazolvánnyal felszerelt fedél nélküli ember.miobilja és mobilszáma van, de lakása nincs.a kocsi arra kell neki, hogy lakjon benne.
kérdésem a következő:
1.
eladhatom a kocsit egy hajléktalan vevőnek vagy az adásvételi szerződés pecsételésre való bemutatásánál visszadobhatja az okmányiroda?

2.
lehet hajléktalan személynek autója?

előre is köszönöm a választ!

autojogasz (törölt felhasználó) # 2006.01.26. 19:58

A rendőrségen szerintem tényleg ne jelentsd be, az ugyanis a hatóság félrevezetése miatt bűncselekményt valósít meg a Btk. 237. § szerint.

Menj be az okmányirodába, és ott egy nyilatkozatot kell írásban készíteni és beadni a gépkocsi eladásának körülményeiről. Ezt rögzítik a nyilvántartóban, és ez az egyetlen reális esély, hogy mentesülsz a súlyadó alól. Szükség esetén tanúk is kellhetnek, erről az adott helyen adnak tájékoztatást.

Ledi # 2006.01.25. 07:34

T. Autójogász!
A tegnap leírtakhoz szeretnék még egy kiegészítést tenni, eggyúttal segítségét kérni mi a legjárhatóbb megoldás az ügyben:
Felvettem a kapcsolatot azzal az emberrel akinek kipróbálásra kölcsönadtam az autómat, most már emlékszem - mert a sok elfoglaltságom miatt és hát mert elég régen volt már nem emlékeztem hogy is történt az adásvétel a 2003-ban eladott régi autómmal kapcsolatban. -
Tehát: 2002-ben kipróbálásra kölcsönadtam a régi kocsit, írtunk adásvételit de nem dátumoztuk azért mert még nem volt meg a vevő pénze, később pedig nem véglegesítettük ezt a 2002-es adásvételit, mert ennek az embernek nem kellett az autó, viszont talált valakit 2003-ban akinek kellett és én neki adtam el az autót egy új adásvételivel. A régi sztornó lett. A gond az, hogy én abból az adásvételiből amivel eladtam az autómat nem kaptam egy példányt sem, mert az ember elvitte aláíratni a vevővel, és megállapodtunk, hogy aláírás után azonnal visszaküldi az én példányomat. Hát ezért nem tudtam bejelenteni az okmányirodába 2003 óta hogy eladtam ezt a félig roncs kocsit, mert a vevőt sohasem láttam, aki a vevőt hozta már nem tudja ki volt az illető vagy nem akar segíteni, az adásvételimet azóta sem láttam és sajnos fogalmam sincs hogy hívták a vevőt. Tehát: Eladtam a kocsit 2003-ban, nem tudom hogy kinek, ő nem íratta át a nevére a kocsit, én nem tudtam bejelenteni mert nem hozták vissza az adásvételimet, és továbbra is nekem jönnek a súlyadócsekkek. Mi a legcélravezetőbb és legegyszerűbb megoldás, hogy megszabaduljak a súlyadótól ebben az esetben, és ettől az egész témától ha nincs meg az adásvételi? 2- 3 év eltelte után már fogalmam sincs mit tegyek, tudom figyelmesebbnek kellett volna lennem annak idején. Aki hozta a vevőt az sem ismerte közelebbről vagy nem akar segíteni, nem tudom. T. Autójogász! Hova menjek be, kinek írjak,...??? Előre is köszönöm válaszát. Ledi

Zoltán György # 2006.01.24. 16:07

Ha nem iratta át, akkor elsőre a biztosítónál nézd meg!!!

Zoltán György # 2006.01.24. 16:06

Eljárást kezdeményezel, szerencsétlent lekapcsolják az esküvői menetből, botrány.
Miután beviszik a rendőrségre addigra előkerül az Adásvételi szerződés nála lévő példánya.
Elismeri, hogy nem iratta át, ezért magasabb díjat fog átíráskor fizetni.
Persze a hamis vád alapján megindított nyomozás és eljárásért neked kell felelned...

obsitos # 2006.01.24. 15:17

Nem tudom mennyiben lenne megoldás, hogy bejelented a rendőrségen: a kocsit ellopták, papírjaival együtt...

Bizonyára írnak egy jegyzőkönyvet, melyet aztán x idő elmúltával "nem lett meg" lezárnak.

Azzal az igazolással a kezedben az okányírodában csak leírják a nevedről a kocsit = jövőre már nem kell fizetni rá a súlyadót.

Ha az ötlet rossz (...) a fentieket mindha le sem írtam volna.

Ledi # 2006.01.24. 14:50

Blacky! Mivel a kedves vevő nem íratta át az autót a saját nevére már több mint 2 éve, még mindig az én nevemen van az autó, az adásvételi pedig nincs meg, a súlyadót még mindig nekem kell fizetnem, az ember akinek eladtam pedig nem elérhető. Ledi