Segítségkérés derilltől

Derill, szerintem kár az élethelyzetekben logikát keresni, az emberek viselkedése, főleg feszült helyzetekben a legkevésbé sem racionális. Amúgy a te érvelésed sem mindig az, szívesen kimazsolázgatom elfogult hozzászólásaidból (nemcsak a rám vonatkozókból) a szép számmal előforduló logikai bukfenceket, ha igényled.
Az én személyes ügyemben úgy gondolom nemhogy a sorok között nem olvastál, de még a sorokat sem. Én ugyanis nem zártam el a kislányomat az apjától, sőt. Õ lépett le még a várandósságom alatt. A kapcsolattartást ezzel egy időben a már oly sokat emlegetett régi-új-régi-új (talán épp most régi, de lehet, hogy aztán majd újra új) élettársa igényelte, ő akarta az apát képviselni e szülői joga és kötelessége teljesítésében. Ez a számomra vadidegen, ellenszenves, és súlyos zavarokkal küzdő (de nem ezért ellenszenves) személy. A lelki kikészítéssel, zaklatással, fenyegetőzéssel kezdődött, majd a perek sorozata következett, újabb és újabb hamis beadványokkal, feljelentésekkel, patologikus hazudozással fűszerezve. Tényleg minden aljas eszközt megjátszottak, orvosokat vesztegettek meg, vagy vezettek félre. Nincs kedvem részletezni. Egyáltalán nem túlzás az, amit „másik” írt a nőről. Azért hihetetlenül intelligensnek én nem nevezném, csak rafináltnak és végtelenül manipulatívnak.
Közös gyerekünkkel kapcsolatos dolgainkat én nem peres úton, hanem kölcsönös bizalmon alapuló együttműködésben szerettem volna az apával rendezni. Közben is erre törekedtem és törekszem a mai napig.
Csak hát a bizalom az átélt tapasztalataim alapján jócskán megcsappant. Eredeti kérdésemben sem arra vonatkozott, hogy nem akarok útlevelet csináltatni, csupán tudni szerettem volna, hogy milyen jogi lehetőségeim vannak, ha gond van. Ezeket a válaszokat megkaptam, még egyszer köszönöm.
Az, hogy Te engem akarsz a tipikus kapcsolttartást akadályozó anya sztereotípiájává redukálni szíved joga, ez a te fórumod, a te terápiád.
Én továbbra is igyekszem elsősorban a kislányom és a magam szempontjait végiggondolva dönteni a bennünket érintő kérdésekről, és örömmel veszem, ha az apa részt vállal ebből (már a gyerekkel kapcsolatos részből).
Viszont túl messzire menő következtetéseket én nem vonnék le abból, hogy ki mit ír le magáról, mint, ahogy abból sem, hogy te mit írsz le magadról, és másokról, akiket nem is ismersz.

Hello Derill,

Én nem akarlak téged meggyőzni, nekem pont elég, hogy én tudom, hogy igy történt, a pasi is tudja és a feleség is tudja.
Az általad leirt joggyakorlat pasiellennes visszásságai engem is felháboritanak, egyetértek veled ebben. De ettől még nem kell ennyire dogmatikusan és előitéletesen kezelni minden témát. Ráadásul itt a pasit igazán senki nem bántja, arról van szó hogy egy profi szarkeverő mozgatja a szálakat, akit nem látatlanban itélek meg, hanem a bőven csorgó elmebeteg megnyilvánulásai alapján, aminek direkt és indirekt módon ki voltam téve, amig végleg meg nem untam.
Egyébként a pasival is összeugrasztott (ahogy összeugrasztotta a pasit annak családjával és barátai egy részével), többek közt ezért hagytam el őt, meg azért, mert rájöttem, hogy minden kiugrási kisérlete ellenére a pasi ettől a nőtől valamely oknál fogva nem tud és nem is akar megszabadulni. Megint információ hiján hozol messzemenő következtetéseket.
A pasi régi ismeretsége és aközött, hogy moamoa meg én nem nyaltuk be a feleség szarkeverését egymás irányában nem látok összefüggést, nem is értem, hogy mi ebben a logikátlan. Megjegyzem a valóság gyakran logikátlanabb, mint a szép kerek jóságos nagymama történetek. Lényeg a lényeg, én enm akarlak meggyőzni semmiről, tökmindegy nekem, hogy kinek a pártjára állsz. Az is lehet, hogy nálad és a feleségnél van a bölcsek köve, és csak ti tudtok helyzeteket látatlanban és értetlenben megitélni. (Bocs a személyeskedésért, a te személyeskedő stilusod indukálta.)
Ki is szállok ebből a témából, van millió más dolgom, van saját életem, saját pasim, saját gyerekem. Moamoa is meg fogja tudni oldani a dolgait, ahogy eddig is megoldotta. Csináltatott útlevelet a gyereknek, nem korlátozza a láthatást, nem is értem hogy akkor honnan ez a vihar a biliben, hogy a feleség mond-e igazat, vagy moamoa, vagy én.
Felmerült bennem egy kérdés, lehet hogy rosszul olvastad az egészet? Mert azt irod, hogy pasik ritkán borderek. A pasi enm is border, a feleség az.

derill,
az alanti írásod annyi jó, hogy "kivonatolva" minden elvált férjnek - aki a gyerekért küzd - bekeretezve otthon ki kellene tűznie.
Csak így tovább.

És legfőbb további jó egészséget!

Köszönöm a segítséget! Bocsánat, hogy csak ilyen késve, de eddig nem működött a gépem.

Jól sejtetted, hogy nem hiszem el. Nagyon logikátlan a történeted. Azt irod: „A pasi nagyon régi barátom is, előbb ismertem, mint a volt feleség,” ezek után meg azt:„Megjegyzem sem Moamoa sem én nem nyaltuk be ezt a baromságot”

A pasit régóta ismered, mégis bedőltél neki, terhes lettél ugy tőle, hogy ismerted, hogy milyen, tehát nyilvánvalóan várható volt ez a magatartás tőle, ha ennyire ismerted. Ugyanakkor feleséget és Moamoát egyáltalán nem ismerted, mégis gyönyörü összhang volt közted és moamoa közt az irásod szerint, ugyanakkor feleséget látatlanban megitélted és elitélted. Abban sincs logika, hogy miért állt volna feleségnek érdekében Téged és Moamoát összeugrasztani, miért nem Téged és a pasit ugrasztott össze, hiszen abból származott volna haszna.

Ugyanakkor terhes lettél ugy a pasitól, hogy valójában ezek szerint nem is ismerted igazán, bár "régóta ismerted". Hogy van ez?

Lehet, hogy benyaltam a sztoriját, de az legalább logikus volt, nem volt benne ennyi hiba. Ezért ugy gondolom, hogy az ő sztorija az igaz és valós. Meggyőzhetsz az ellenkezőjéről, küldd el emailben a borderline szakvéleményt amit róla készítettek.

Az én életemben nincs defekt, ne aggódj. Vagy talán az egyetlen defekt az, hogy imádom a jogot (na nem az írottat, mert előfordul hogy az hibás, hanem a logikus és fair jogot) és rosszul viselem a jogsértést.

Aki mellett nem állok ki, az mindig azt gondolja, hogy egyoldalu vagyok, főleg azért, mert sokszor a pasik mellett állok ki. De ez nem azért van, mintha én olyan nagyon pasipárti lennék (köztük is vannak lumpenek, szemetek, az ilyeneket én is kerülöm), hanem azért, mert többnyire ők kerülnek jogsértett helyzetbe.

Én azt gondolom, hogy attól, hogy két ember elválik, a gyerekhez mindkettőnek azonos joga van. A nő pedig nem vagdalkozhat azzal, hogy milyen a pasi, mivel ő választotta a gyereke apjának az összes következményével együtt, tehát ő legalább ugyanolyan hibás abban, hogy ilyen az apa, mint az apa.

Az a mai berögzött szokás, hogy a nő lenyulja a gyereket, a vagyont, és angolosan távozik, ráadásul ehhez még a biróságok és a hatóságok is aszisztálnak, szerintem vérlázitó (akkor is, amikor a pasi nyulja le a gyereket, mint balázs01 esetében). Azt gondolom, hogy a kapcsolat megszakadása után mindkét szülőnek ugyanannyi joga van a gyerekéhez. Ugyanugy joga van a gyerekével szülinapot, szentestét ünnepelni, tüzijátékot nézni, külföldön nyaralni, egyáltalán a gyerekkel ugyanannyit tölteni, mint a gyereket gondozó szülőnek, hiszen nem a gyerektől, hanem a társától válik.

A nők sajnos fegyverként használják a gyereket, és kihasználják azt az állapotot is, hogy a biróságok nőpártiak. Nem véletlen, hogy bizonyos birók ellen valamilyen oknál fogva csak a férfiak tesznek panaszt, a nők sosem. Ha a biró nem lenne elfogult, mindkét oldalról azonos mennyiségü panasz érkezne, hiszen a panasz nem kizárható, mert a vesztes fél általában panaszt tesz. De hogy lehet, hogy mindig a férfi a vesztes fél?

Ezen azt gondolom, érdemes elgondolkodni, és azon is, hogy pl. bizonyos bírók ellen minden ügyfél ugyanazt a panaszt nyujtja be, pedig nem is ismerik egymást. Pl. szelektiv jegyzőkönyvezés, minimális kapcsolattartás megállapítása, vagy egyáltalán nem is foglalkozik a kapcsolattartással, csak azzal, hogyan tudna a lehető legmagasabb tartásdijat megállapitani.

Moamoa esete pont azért kavart ekkora port, mert logikátlan jogsértésen alapult, nem volt indokolt az, hogy megtagadja az apától azt, hogy a gyerekével külföldön nyaraljon, az indok (a feleség befolyása) hihetetlen hadilábon állt, hiszen a feleség itt is befolyásolta, ehhez nem kellett a gyereknek külföldre utaznia. Moamoa szerencsére átgondolta és véleményem szerint jó döntést hozott. Az meg, hogy a feleséggel gondjai vannak, külön történet, szerintem rendezhető, csak akarni kell, és mindkettőjüknek, sőt mindhármuknak akarni kell.

Az biztos, a borderlint eddig még mindig azoknál a nőknél tapasztaltam, akik megpróbálják a gyereket valamilyen formában elzárni az apától. Pasinál még nem találkoztam megállapitott borderline-nel, persze ettől még nyilván létezik.

Azt hiszem, csak azt hallod meg, ami belepasszol az elsőre kialakitott képbe. Ez nem baj, csak hiteltelen. Sokmindent irsz, info hiján vonsz le messzemenő következtetéseket arról, hogy hogyan élek, milyen döntéseket hozok stb. Ez kissé bosszantó. A helyzet jóval bonyolultabb, mint gondolod. Idübe telt, mig kiderült a volt feleség létezése, majd az, hogy stokk idióta, veszélyes hazugsággyáros és dráma gerjesztő. (Te is benyaltad a sztoriját.) A lenyúlt telefon esetében tényt közöltem, az általad leirt megoldással magam is éltem az első adandó alkalommal - és nem éreztem úgy, hogy ezzel én találtam föl a spanyolviaszt. El is hagytam a pasit, és jó ideje remekül elboldogulok az életemmel, nincsen benne semmi rendetlenség.
Szó sincs reménytelen szerelemről, sem könnyes egymásra találásról, két normális ember megosztott egy tapasztalatot, mit csak az érthet, aki benne volt, annyira abszurd és logikátlan az egész. Ezt az egyet jól látod.
A történetet már elraktam a helyére. Nme mondom, hogy könnyű volt. Elfelejteni nem akarom, mert akkor kidobnám azokat az értékes tapasztalatokat, amikhez ennyi sz.rság után jutottam. A pasi nagyon régi barátom is, előbb ismertem, mint a volt feleség, nem jó látni, hogy ilyen helyzetben van, mégha nem is tudok neki segiteni - nem is lehet - és mégha most már arról is meggyőzte a volt nej, hogy bolond vagyok és ellenség. A kislányt is megkedveltem amig hozzám jártak, és bár azóta nem láttam, nem közömbös a sorsa. Elmesélek mégegy utolsó történetet, amit majd nem hiszel el. Mikor a pasi már velem járt, és kiderült számoomra a volt nej létezése, és vice versa, akkor a nő bombázni kezdte Moamoát a "jóindulatú" információival, miszerint én alkoholista, drogos és leszbikus vagyok, és a gyerekkel a hátsó ülésen részegen száguldozunk a városban, és hogy a gyerek nincs biztonságbabn mikor én is ott vagyok. Ezzel párhuzamosan nyomta a hasonló baromságokat Moamoáról nekem, aki akkor a másik nő voltam, aki potenciálisan része lehetett a gyerek életének. Mindent megtett azért, hogy miután ő kikerült a képből egymásnak ugrasszon bennünket Moamoával. Ki akkor itten a bosszúszomjas elhaygott nő, aki a "gyerek érdekében" kelti a feszültséget? Megjegyzem sem Moamoa sem én nem nyaltuk be ezt a baromságot, és a történet szépen passzol az eddigiekbe.
Nem tudom, hogy kire utalsz a leveled végén, én tegnap irtam neked először, és ma utoljára levelet.
Ha én is adhatok egy tanácsot, te is vizsgáld meg a saját életedben annak az okát, hogy ennyire egyoldalű a véleményed a hasonló esetekben.

Érdekes amiket irsz, azonban még mindig azt mondom, hogy az alapján, amit irt, a borderline véleményem szerint nem áll. Ha látnék egy szakvéleményt, ami ezt kimondja, elhinném. Viszont amiket eddig megtudtam róla moamoától, az alapján a borderline tuti nem áll.

Az viszont fura amit irtál: „Moamoát személyesen nem ismerem, ”Moamoát én kerestem meg, mikor segitségre és megértésre volt szükségem, a volt feleség nem szűnő zaklatásai miatt, és meg kell hogy mondjam, örülök, hogy megismertem, nagyszerű ember. Ha nem is ismered személyesen, akkor ez a megállapítás kissé elhamarkodott. Két nő, aki ugyanazt a pasit szereti reménytelenül...aztán egymásra találnak.

Eléggé kétlem, hogy valósak a megállapításaid, tulságosan érintett vagy, tulságosan elfogult vagy.

Iratokkal én is meggyőzhető vagyok, azonban úgy gondolom, ha netán ez is lenne a valóság, akkor sem feleség a hibás ebben a helyzetben, hanem azok a nők, akik képtelenek ebből a kapcsolatból normálisan távozni.

Zaklatni pedig csak azt lehet, aki hagyja magát, és ez biztos. (Ha pedig egy pasi ennyire függ egy nőtől, akkor az a pasi azé a nőé, és senki másé, tehát nem igazán értem, miért dőltetek be neki.)

Elmesélek egy példát: valamelyik agyament megtudta a titkos otthoni telefonszámomat, és az volt a mániája, hogy úgy éjfél és egy óra között rámcsörgött, ha felvettem, belelihegte a telefonba, hogy: "megdöglesz Te szemét".

Ettől persze nekem meg kellett volna ijednem, vagy legalábbis fel kellett volna háborodnom, vagy ilyesmi.

Nem számolt azzal, hogy én éjfélkor még bőven ébren vagyok, tehát nem riasztott fel a legszebb álmomból, sőt, beszélgetni is van kedvem (ő fizeti a számlát nem én). Ez a hivás kb. 3-4-szer ismétlődött meg, én jól elszórakoztam közben. Aztán leszokott róla, mert nem érte el az általa kívánt hatást (ijedtség, düh, félelem stb.).

Ugyanez a helyzet az élettárs zaklatással is. Ha vevő vagy rá, akkor nyilván zaklatni fog (most függetlenitve attól, hogy nagyon kitaláltszagunak tartom a történetet). A pasi nevében sms-en szakítani pedig szintén hihetetlen dolog, mert ha a pasim olyat kreálna, ami nem volt várható, felhivnám, és szóban beszélném meg vele, nem sms-ben. Tehát ha ilyen történt, akkor ebben megint Te vagy a hunyó.

Tehát az egész történet erőteljesen sántikál, semmi logika nincs benne.

Ez esetben viszont Te voltál az a harmadik, aki szintén levelet írt nekem, és próbált meggyőzni, hogy feleség borderline, skizofrén (egyébiránt a kettő együtt nem fordul elő, merthogy eléggé egymás ellentétei) paranoiás, vagy valami hasonló.

Szerintem próbáld rendezni az életedet. A pasit és ezt az egész történetet próbáld elfelejteni. Egy ilyen kapcsolatba én bele sem mentem volna.

Kedves Derill,

A Moamoa ügyhöz szólnék hozzá, mint az az eddigiekben emlitett másik nő, akivel a pasi egy ideig együtt volt. Moamoát személyesen nem ismerem, párszor beszéltünk telefonon az elmúlt 2 hónapban. Tőle tudok erről a fórumról. Moamoát én kerestem meg, mikor segitségre és megértésre volt szükségem, a volt feleség nem szűnő zaklatásai miatt, és meg kell hogy mondjam, örülök, hogy megismertem, nagyszerű ember. Addig nem voltunk kapcsolatban, akkor sem, mikor a kislány fél évig az én lakásomba járt az apjával. Moamoa ettől nyugodt volt.
A volt feleség súlyos borderline, amit sajnos onnan tudok, hogy végigéltem egyrészt a tavaly végződött per egy részét, másrészt a nő egy évig tartó, nem szűnő, éjjel nappali zaklatásait.
Olyan súlyos volt a helyzet, hogy miután a pasival szakitottam, nekem is szakemberhez kellett fordulnom, onnan tudom, hogy a volt feleség a DSM skála szerinti 9-ből nyolc tünetét produkálja az emlitett betegségnek, méghozzá tartósan és intenziven. Nem kivánom neked, hogy igy zaklassanak téged csaknem egy éven át, napi 20 sms-sel és telefonnal, 9 oldalas e-mailekkel, amik a pasit pocskondiázzák, nem mesélem el, hogy hogyan levelezett és szakitott velem a pasi nevében, mikor az aludt és a nő lenyúlta a telefonját. Azt sem mesélem el, hogy milyen nemibetegség sztorit talált ki, hogy éket verjen a pasi és közém. Nem mesélem el részletesen, hogy két hónapja is megtalálta a módját, hogy röhögjön azon, hogy szinte pont egy éve elvesztettem a gyerekemet (a pasitól persze, aki a nő presszúrája alatt nem tudott azzal törődni, hogy éppen vetélem azt a gyereket, akit ő annyira akart.)Szó ami a szó, a nő csaknem húsz éve zsarolja a pasit érzelmileg (folyamatos öngyilkossági fenyegetések), fizikálisan (üti veri, hihetetlen 8 napon túl gyógyuló nyomokat láttam), és valamely általam ismeretlen konkrétum folytán.
A pszichiáterem szerint a gyerek túsznak kell a nőnek, ezért találta ki a tavaly végződött per koncepcióját (ő találta ki), ezért tartott a kezében mindenfajta kommunikációt Moamoával és velem a pasi helyett - ne bonyolódjunk bele, hogy erre hogyan nyilt módja -, és ezért keres új fogásokat Moamoán. Hihetetlenül intelligens, jól bánik a szavakkal, ezért tudott Téged is átvágni. A célja, hogy mindenkit megszüntessen, aki a beteg viszonyát veszélyeztetheti. A madarak ledöglenek az égből, amerre jár.
Nem tudom, hogy ebből jogilag mennyi a releváns info, csak szerettem volna adni egy másik szempontot, amiből a Moamoa ügy talán nem is annyira sablonos.
Nekem is van egy 19 éves fiam, akit egyedül neveltem születése óta, az apja külföldi, jó a kapcsolat az apával ás az új családdal, és ez elsősorban nekem köszönhető, még ha ez nagyképűen hangzik is. A gyógyuláshoz pedig további erőt kivánok, én is igy gyogyultam meg 7 évvel ezelőtt.

Dia73: elég, hogy nyilatkozol, és szükség esetén tudod bizonyitani. Még az sem kell, hogy kiköltözzön, elegendő, ha maga az élettársi kapcsolat szakad meg, de egy lakásban maradtok, mert mondjuk nincs hova mennie. De tény, hogy azon a határozaton, amivel megállapították Neked a magasabb összegü csp-t, rajta van, hogy minden változást 15 napon belül be kell jelenteni. Tehát bármi változik ami a jogosultságra kihat, be kell jelenteni.

moamoa: ugyanugy, ahogy Te is írtál nekem emailt, ő is írt. Szerintem nincs ebben semmi kivetnivaló, ráadásul megszoktam, hogy próbálnak a kérdezők több információhoz jutni oly módon, hogy a fórumozókkal nem mindent akarnak megosztani. Ez érthető is, főleg ilyen helyzetben, amikor a másik fél is olvassa a fórumot. A telefonszámomat bárkinek megadom, akit érdekel (06-30-381-8350), nem titkos, valahol a neten is fent van, és itt a fórumban is közzétettem már korábban. Egyébként semmi rosszat nem irt Rólad feleség, sőt, elismerően irta, hogy milyen rendes vagy, tényleg fontos Neked a gyermeked.

Egyébiránt ismerek borderline-s embereket, nem is egyet, és azokból ítélve, amiket feleség írt, szerintem ő nem tartozik ebbe a kategóriába.

Szerintem adj esélyt magadnak és neki is, hogy normalizálódjon a kapcsolatotok. Nem kell őt szeretned, de felesleges támadnod, hiszen amikor a gyermeked az apánál van, valószínű, hogy vele is van és ő is gondoskodik sokszor róla. Annyit talán megérdemel, hogy ne utáld ennyire. Hidd el, a Te multadról nem Õ tehet. Sőt, hibást sem érdemes keresni. Sajnos élni senkit nem tanítanak, mindenki próbálkozás alapon tanulja. Neked így sikerült, próbálj egy jobb életet keresni magadnak. Az élet tele van szép dolgokkal.

Valahol hallottam: a bosszankodás = mások hülyesége miatt magunkat büntetni.

Hát én is gratulálok Derill neked az informátorodhoz. Még az is lehet, hogy a feleséggel folytatott háttér levelezésed egy gyönyörű barátság kezdete. Persze tévedhetek is, én nem tartom tévedhetetlenek magam. Arra mindenképp jó lehet, hogy a valóságban is megismerd a borderline személyiségzavar természetrajzát, ha már így dobálózol vele. Azért a telefonszámodat ne add meg neki:)

Köszönöm szépen a gyors választ! Megkérdezném még azt, hogy mi van akkor, ha én bejelentem, és mondjuk megszakad a kapcsolat 5 év múlva? (biztos, hogy nem így lesz!) Akkor újból mehetek bejelenteni, hogy egyedülálló lettem? És honnan fogják ők azt tudni, hogy tényleg kiköltözött-e a lakásból az emberem, vagy nem? Nem kötözködés, csak kíváncsiság...

Természetesen amint élettársi kapcsolatot létesitettél, azonnal be kellett volna jelentened, hisz ez esetben már akkortól nem voltál jogosult. Azonban abból, hogy születik egy gyermeked, egyáltalán nem következik, hogy férjnél vagy, vagy pedig élettársad lenne. Tehát azt javaslom, hogy mielőbb jelentsd be, hogy élettársad van.

Azért kérdeztem, mert a helyzet a következő: (Jelzem, eszem ágában sincs törvényt sérteni!) Az előző kapcsolatomból van 2 gyerek. A mostani párommal 3. éve vagyunk együtt, várjuk a közös gyerekünket. Namost én eddig mint egyedülálló anya szerepeltem, ennek megfelelően kapom az emelt családi pótlékot, stb... Igazából nem gondoltam arra, hogy nekem külön be kell jelentenem, hogy ha összeköltözöm valakivel. Jövő tavaszra várjuk a babát, kell ugye apasági nyilatkozat, egyéb papírok. Ezek alapján én már ugye akkor nem számítok egyedülállónak, hanem élettársi viszonyt folytatok..? És gondolom, hogy akkor az emelt jutattásokat is megvonják. Vagy hogy van ez? Be kell hogy jelentsem a MÁK-nak, hogy 3. gyerek fog születni és akkor már nem vagyok egyedülálló, vagy abból, hogy 3. gyerekem születik egyenesen adódik, hogy élettársam van?

Valamit elfelejtettem, ami nagyon fontos. Mielőtt még bárki elitélné moamoát, tudatom mindenkivel, hogy minden elismerésem az övé.

Előttünk, akik nem ismerjük őt személyesen harcol, védi az igazát.

Ugyanakkor pont azok felé, akik őt ismerik személyesen is, megtette az első lépéseket a jó irányba: megcsináltatta a gyermeke utlevelét, hogy odaadhassa az apának.

Ez a legnehezebb, elkezdeni egy kapcsolatot normalizálni oly módon, amit valójában nem szeretne.

Gratulálok moamoa, emberből jelesre vizsgáztál.

moamoa: kritizálni persze lehet, de attól még amit irtam, az áll. Eléggé hozzászoktam már a fórumon, hogy akinek nem tetszik az amit irok, az azonnal közellenségként kezel. Majd elmulik, ha meg nem, az nem az én bajom lesz, hanem a Tied. Nem az én kapcsolatom áll ugyanis romokban, nem én nevelem egyedül a gyermekemet, az én házasságom 23 éve rendezett.

Viszont ahhoz pl. nem kell orvosnak lenni, hogy ha valaki elkezd köhögni, akkor megállapitsam róla, hogy valószinüleg megfázott. Persze az is lehet, hogy tüdőrákja van, de ettől még valószinü, hogy ha azt mondom, hogy menjen el orvoshoz, mert valószinüleg megfázott, akkor lényegtelen lesz, hogy miért megy el, ha elmegy.

Itt ugyanez a helyzet. Azt irtam: "Amit leirsz, az elvileg lehet borderline személyiségzavar. Egy vizsgálat döntené csak el."

Tehát nem felállitottam egy diagnózist, hanem felmerült egy gyanúm, hogy esetleg ez a baja.

Csak azt tudom javasolni, hogy olvass figyelmesebben, és gondold is át, ahelyett, hogy üres vagdalkozásba kezdesz.

Arra meg, hogy meg vagyok győződve arról, hogy jól látom a dolgokat, azt tudom mondani, hogy igazad van. Sajnos nem nagyon van rá példa, hogy tévednék, pedig néha nagyon szeretném, ha valami nem ugy lenne, ahogy érzem.

Nézzük a Te esetedet. Van egy apa, osztrák. Van egy élettársa, magyarországon él. Apa el akarná vinni a gyerekét sielni, erre azt mondod, azért nem akarod az utlevelet odaadni, mert akkor az élettársa veszélyeztetné a gyerekét. Igazad is lenne, ha az élettárs nem magyar lenne, és nem itt élne, mert akkor azzal, hogy utlevelet kap a gyerek, olyan helyzetbe kerülne, hogy a kinti élettárs veszélyeztetheti. Csakhogy a Te esetedben itt is veszélyeztetheti, tehát totál indokolatlan az utlevél kiadásának megtagadása. Nem logikus. Épp a logika hiánya jellemzi azokat az eseteket, amikor igazából a kapcsolattartás akadályozása a cél, persze valami más indok mögé bujtatva. Te is ezen buktál meg.

speedy: a gyerek törvényes képviselője lakóhelye szerinti jegyzői gyámhatóságon jelezzétek.

csacska47: ha elkölti, és ugy érzed nem Rátok, akkor én a helyedben közölném vele, hogy vagy megszünteti a különszámlát, vagy elválok és kérem a házastársi vagyon megosztását, és erre nem nagyon adnék gondolkodási időt, nehogy azalatt tényleg leüritse a számlát. Utólag ugyanis nehéz lenne bizonyitanod, hogy nem rátok költötte, márpedig a házastársi vagyonközösséget feltételezve a biróság azt is feltételezi, hogy amit viszont a számlákról levesztek, azt közösen költitek el. Tehát neked kell majd bizonyitani, hogy mégsem igy volt.

gasko: ne izgasd magad. A kapcsolattartást akadályozó nőkre egyébiránt jellemző, hogy ha olyan kérdést kapnak, amire nem tudnak válaszolni, inkább nem reagálnak. Sőt, igyekszenek az olyan helyzeteket kerülni, amikor ilyen kérdést fel lehet nekik tenni, és nincs velük az ügyvédjük, akik helyettük válaszolhatna. Egyébiránt meg amit speedy-nek irtál, az sajnos nem áll.

Nézőpont kérdése, hogy mi tesz jót egy gyereknek. Vannak emberek, akik azt mondják, hogy a horrorfilm erősiti az idegrendszert stb. Én ugyan nem értek vele egyet, az én fiam sosem nézett horrorfilmet , igyekeztem ugy nevelni, hogy ne is érdekelje, de nem biztos, hogy speedy esetében az apukát meg lehet győzni arról, hogy ami neki tetszik, az a gyerekre viszont ártalmas. Ez ugyanis függ attól is, hogy milyen a pasi beállítottsága, kulturszintje. Persze erre azt szoktam mondani, hogy végül is a nő választott ilyen pasit, ne csodálkozzon, hogy a pasi a saját szintjén próbálja a gyereket nevelni, aztán igy sikerül neki. Ugyanakkor érthető, hogy anyuka megpróbál valamit tenni az ellen, hogy a gyereke horrorfilmet nézzen.

Az eltünésemért meg bocsi, de nem mindig van időm.

„mert anyuka (némileg jogosan) biztos berágna, és akkor aztán igazi mocskolódás kezdődne.” Erre az alábbiakat tudom irni: sokszor előfordul, hogy nők jönnek hozzám panaszra azzal, hogy a férjük veri, de nem merik feljelenteni, mert akkor megint megveri őket. Erre azt szoktam mondani, hogy: "nem tök mindegy, hogy miért veri meg? Azért, mert feljelentette, vagy azért, mert épp olyanja van? Igy legalább esélye lenne arra, hogy előbb-utóbb abbahagyja, mert lecsukják. Ugy meg semmi esélye."

Persze döntenetek nektek kell. Én tudom, hogy nem jelenteném fel, de nálam eleve ilyen helyzet nem keletkezne, mert én másképp kezelem ezeket a kérdéseket. Példának okáért: nincsenek haragosaim, soha senkivel nem vagyok rossz viszonyban, nem szoktam veszekedni, és velem sem lehet veszekedni. Igy azt gondolom, hogy nektek kell eldöntenetek, hogy mit vált ki egy esetleges bejelentés, vagy ha nem jelentitek, hogyan tudjátok mégis ellensulyozni a dolgot. Én azt gondolom, hogy talán a gyerekkel is le lehet ülni, amikor olyan dolgot tapasztaltok, ami épp az ellenetek nevelés következménye, és el lehet neki magyarázni a helyzetet. A gyerek nem hülye, csak kicsi, a maga szintjén mindent megért. Ezen felül szerintem az anyával is le lehet ülni megbeszélni, én legalább is megpróbálnám. Meghivnám ebédre vagy vacsira, és próbálnék vele beszélni a saját problémáimról. Az embereket ez arra ösztönzi, hogy a sajátjukról ők is beszéljenek.

zselyke: némelyik esti mese is felér egy horrorfilmmel. A fiam 4 éves volt, amikor ugy gondoltam, hogy: Minden napra egy mese. Aztán az első után ugy döntöttem, hogy inkább nem mesélek belőle többet. Tele van alkoholistákkal, bántalmazással. Csak nézd meg a hamupipőkét, vagy a hófehérkét. Verés, gyilkosság. Maradtam az elgurult egy rézgarasnál...

Papp Zsolt: „Én azt gondolom, hogy az esetek nagy többségében lehet ésszerű kompromisszumokat kötni” - egyetértünk, és ezt mutatja a statisztika is. Igen sok a válás, nyilvánvalóan igen sok gyerek marad az egyik szülő nélkül. Ugyanakkor azért szerencsére igen kevés ügy kerül a gyámhivatalokhoz, igaz, azokkal csak az igen jól képzett és megfelelő személyiségjegyekkel rendelkező gyámhivatali ügyintézők képesek megbirkózni, ezért sajnos vannak olyan ügyek is, amik évekig elhuzódnak.

Most volt pl. egy ügy, ahol apuka évekig nem láthatta a gyermekét, majd belebetegedett a dologba - vastagbélrák. A gyámhivatal egyáltalán nem állt a helyzet magaslatán, bírságolta anyukát ugy 2,7 millió (nem gépeltem el!) összegre, aminek ugyan értelme nem volt, hisz az első félmillió után már egyértelmű volt, hogy a többi is eredménytelen lesz, de más végrehajtási eszközt nem volt hajlandó alkalmazni, mert nem annyira értette a végrehajtási eljárás szabályait, folyamatát, értelmét, célját. Tehát itt tartott az ügy, na meg apuka strasbourgi eljárást inditott. Most kaptam a hirt, hogy az apa meghalt. Vége a kapcsolattartási mizériának, mindenki megnyugodhat...

Viszont egy dolgot ne felejts el. A megegyezéshez két ember kell. Ha pedig az egyik teljes mértékben elzárkózik, se kép, se hang, akkor a másik semmit sem tehet.

A másik lehetőség amit gasko ir, hogy mindenki hajtja a magáét, és a másikat meg sem hallja. Ez sem ritka.

Te azért nem érted ezt az egészet, mert Te jól választottál, és valószinüleg legközelebb is jól választasz, mert adott személyiség általában adott személyiségü társat választ. Tehát igen kicsi az esélye, hogy másodszorra majd rosszul választasz, és kifogsz egy ilyen partnert, akivel képtelenség megértetni bármit is.

Dia73 Élettársi kapcsolatnak számit ugyan, de bizonyitani kell, hogy élettársi kapcsolatot létesitettetek, ha ez ügyben vita merül fel. Ez akkor szokott felmerülni, amikor az élettársi kapcsolat megszünik, és meg kellene osztani mindazt, amit az együttélés alatt közösen szereztek, sőt, egyáltalán bizonyitani kellene valahogy, hogy az, aki a másik félhez költözött, jogosan tartana igényt néhány vagyontárgyra. Természetesen azért többnyire vannak barátok, rokonok, akik minderről tudnak. De van, hogy az élettársi kapcsolat nem ennyire nyilvánvaló. Miért kérdezted? Az talán jobban segit abban, hogy eldöntsem, mit is akarsz tudni valójában?

Sziasztok! Lenne egy kérdésem, nem tudom, hogy jó helyen érdeklődöm-e... Szóval, ha én együtt élek valakivel, az élettársi kapcsolatnak számít hivatalosan? Tehát, ha én összeköltözöm a barátommal, akkor a törvény minket automatikusan élettársaknak minősít?

Sziasztok!

Papp Zsolt, örülök, hogy újra itt vagy, rég nem irtál.
Alapvetően természetesen egyezik az álláspontunk. Talán ott lehet a bibi, hogy ezek az élethelyzetek tipikusan olyanok, amiket az ember még akkor is csak nehezen ért meg, mikor belekerül. Ha pedig valaki olyan szerencsés, hogy úgy tud elválni, hogy senki ne sérüljőn, sőt talán még egyfajta barátság is megmarad, hát akkor tuti, hogy soha nem is fogja megérteni.
Én úgy veszem észre, hogy akik itt fórumon beszélgetünk, a legtöbben belátják a problémákat, fel tudják mérni, hogy mi mivel járhat, és az esetleges nagyobb traumákat próbáljuk elkerülni (akár a saját, akár a szeretteink esetében).
Azt azonban mindenkinek látni kell, hogy a normális, emberi váláshoz ugyanúgy 2 ember kell, mint annak idején a gyerekcsináláshoz...
Emlited a mediátort. Gondolod, hogy az aki, nem hajlandó értelmesen beszélni a másikkal, csak a szitkokat szórja a fejére, nem veszi ugyanúgy támadásnak, ha az illető előáll azzal a tervvel, hogy egy 3. felet vonjon be a társalgásba? Nálunk egy ilyen ajánlatra biztosan tudom, hogy azt mondaná: ezt csak azért csináljuk, hogy vele szórakozzunk.
Honnan tudom? Akkor is vele szórakozunk, amikor a gyerekekkel nyaralni megyünk...

Sőt, jobbat mondok. A legtöbb helyen mégcsak nem is a kommunikáció alapvető hiányáról van szó, sokkal inkább az egymás mellett való elbeszélésről, nem?

Papp Zsolt sajnálom, de közös megegyezésnek indult a mi válásunk. -szer hívtam a feleséget nyílt-napi meghallgatásra de nem jött el. Úgyszintén mediátorhoz is fordulni akartam, oda sem jött el. Személyesen mentem el az Õ ügyvédjéhez, hogy valamire jussunk, arra sem jött el, mondván hogy velem nem lehet szót érteni, menjek el egyedül. Aztán nagy ívben letojt mindent és ment a saját feje után és kerültem így igen nagy slamasztikába a borzasztó nagy megegyezni akarásommal. Akkor még én is pont úgy láttam a helyzetet, ami miatt nem értessz velem egyet most.
Még egy dolog, aminek kezdetekkor nem láttam az értelmét, hogy az ügyvédem első kérdése az volt, hogy szeretem e a feleségem....
Persze nem akarok hittéríteni és senkit semmire biztatni, csak elmondtam hogy én hogyan látom.

vzoli!

Jéééé!!!
Pont egy egészen hasonló beírásra készültem, mint a te 2005.11.17 15:50-esed. :-)
100 %-osan egyetértek veled. :-)

kissember!

Bocs, de veled nem feltétlen, mikor a következőket írtad (és az a szomorú, hogy még támogatást is kaptál a topic-ból utána ):

"sajnos ha két ember válik, akkor onnantól kezdve felperes és alperes. Egyik sem fog válogatni az eszközökben, hogy érvényesíthesse az igazát. Vérre megy a játék, ez az élet törvénye. Neked sem mindegy, hogyan szállsz ki a házasságodból anyagilag, erkölcsileg, stb. Még akkor is, ha van közös gyereketek."

Én azt gondolom, hogy az esetek nagy többségében lehet ésszerű kompromisszumokat kötni, és kultűráltan lezárni a dolgot. De sajnos a két felet, ( aki a te szemszögedből kissember automatikusan felperes és alperes ) elvakítja a gyűlölet és a bosszúvágy.
Ha nem megy ketten akkor keressenek fel pl. mediátort. Vagy mittomén. Hátha úgy sikerül.
Ez a legeseglegfontosabb.
Vagyis:
1, a viszony normalizálása
2, ésszerű kompromisszumok megkötése

És csak utána jöhet a jog,a "lepapírozáshoz".
Persze szigorúan csak szerintem. :-)

Még azt fűzném a dologhoz, hogy az édesapához se lenne szerencsés helyezni a gyerekeket, annak italozó életmódja miatt. Segítségüket előre is köszönöm!

Sziasztok!

6 testvér közül már csak 2 él otthon édesanyjukkal, és új "nevelőapjukkal", akit a 2 gyerek nem fogadott be. A helyzet odáig fajult, hogy a gyerekek el akarnak költözni otthonról. A megbeszélés az édesanyával, nem vezetett eredményre, így úgy döntöttek a testvérek, hogy kell valamit tenni. A kérdés, hogy ha az anya is beleegyezik abba, hogy a gyerekek valamelyik testvérhez kerüljenek, akkor kell e valamilyen jogi utat bejárni, vagy nem?

Arra lusta ,hogy elvigye a nagymama jön-megy.
Mondjuk a helyzet folyamatosan javul, hisz "mi vagyunk házon belül" bár még sok év míg elcsitulnak a hullámok.

A gyerek meg ezt szokta...

Jézusom speedy.
És mindig elviszi rendesen a láthatásra? Tényleg keressétek fel a szaktanácsadókat...
Sajnos a szurkoláson kívül más segítséget nem tudok nyújtani...
REttenetes lehet, hogy ebbe a közös gyereketek is óhatatlanul belekeveredik. Hát ennyit a kívül maradásról :(((

Tessék azonnal mindenkinek Vzoli szülők példáját követni :)))

Talán másold ide mégegyszer a kérdést, DErillnek is leeht más dolga mint azt kutatni mire nem válaszolt....

Sziasztok!

Miért van az, hogy mindenki kap választ a kérdésére, csak én nem?
A "Gyermekelhelyezés testvérnél" témába írtam.
Nagyon megköszönném, ha valaki tudna nekem segíteni.