Ollek: A nagy értékü autónál nem számit, hogy a felesége nevén van, ha a házassági életközösség alatt vették, ugyanis akkor közös vagyon, hacsak nem különvagyonból vette, ezt meg bizonyitani kell, hogy volt ennyi különvagyona. Az meg nem biztos, hogy megéri neki, mert ha most nagyon bizonygatja, és netán ez a feleség is otthagyja, akkor utána már nem bizonygathatja, hogy hát mégsem különvagyon, tehát rosszul is járhat (erre érdemes figyelmeztetni). Ugyanez a helyzet a házra is. Ne aggódj, a biró szerint egyáltalán nem lesz sok, próbáljon valaki havi 20 ezerből (10 az ő részéről, 10 a te részedről) eltartani egy gyereket.
gasko: titkon jól gondoltad, nem azt irtam, hogy nincs igazad, én is ennek a hive vagyok. Azt irtam, hogy a bíróságok még ritkán állapitják meg, de megállapitják, és egyre sürübben. Ird meg a bíróságnak, hogy megérted, hogy valamelyik szülőnél el kell helyezni, de egyrészt a nevelésre alkalmasabb szülőnél, a másik pedig az, hogy ilyen esetben a másik szülő részér e a lehető legszélesebbkörü kapcsolattartást kell biztosítani, hogy a gyerek ne érezze a másik szülő elvesztését.
dr. Regász Mária Ügyvédi Iroda
dr. Regász Mária
ügyvéd
1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.
06-30-381-8350
derill@t-online.hu