Segítségkérés derilltől

Kedves gasko!

Ki vagy te?
Vagy kinek képzeled magad?
Jogi képzettséged nincs, pszichológiai se ( mégcsak affinitásod sincs hozzá), empátiáskészségnek is híján vagy, és mégcsak gyerekkel se rendelkezel.
Megkérdezhetem mi alapján osztod az észt itt ebben a fórumban?
De mégha azt osztanád.
Hozzászólásaid egy része kapitális baromság. Csak egy icikepicike gondolattal kellene néha továbbgondolnod néha egy-két dolgot, hogy rájöjj, hülyeség amit írsz.
Én amondó vagyok, hogy többet gondolkodj és kevesebbet írj. (Mert az intellektusod amúgy asszem rendben van.)
Ja, és a stílusod is irritáló.
Valószszínűleg egy kicsit erősebben fogalmaztam veled kapcsolatban a kelleténél, ezért már most előre elnézést kérek.
És persze, természetesen ez az én megánvéleményem rólad.

Ezen ki vitatkozott veled? Ezt egyikőnk sem vonta kétségbe.

Kedves Gaskó, azt hiszem félreértettél. Sokféle ember sokféle felelőséggel bír egy felnövő gyerek életében, de a szülői felelősség a szülőket illetti.

Bár úgy terveztem visszafogom magam, azt hiszem nem sikerül.

„Közös gyerekük iránti szülői felelősségben szerintem kizárólag a szülők kell, hogy osztozzanak, ők léptek a gyermeknemzéssel természetadta szövetségre egymással. ”

Ebben nem értünk egyet, és éppen itt a hasonlóság kettőnk történetében. Valószínűleg az én Kedvesem exfelesége is hasonlóan gondolkodik, nevezetesen, hogy az ő gyereke az övé és nekem ahhoz nincs közöm. Nekem nem kell szerepet vállalnom az ő életében. (Az más kérdés, hogy nálunk az apának sem szánnának sok szerepet, a pénz kifizetéseken kívül)

Csakhogy ez kivitelezhetetlen és nem mellesleg szerintem értelmetlen is egy ilyen harcot indítani. Minthogy még a sarki fűszeres viselkedése is hatással van ránk, elképzelhetetlen, hogy az a valaki, aki a volt férjeddel él együtt ne tartson kapcsolatot a gyerkeddel is.

Arról nem beszélve, hogy ha én egy olyan emberrel élek együtt, akinek gyereke van, nem csinálhatok úgy, mintha nem lenne. És egyáltalán, miért kéne így tennem? Ahogyan valamilyen kapcsolatot kialakítok az anyjával, apjával, testvérével, miért kéne elszigetelnem magam a gyerekétől? Azért mert nem én vagyok az anyja? Nem is akarok az lenni, de még ha akarnék se tudnék!

Az miért elképzelhetetlen, hogy az új partner is szereti a gyereket? Szerintem ebben a kérdésben az anyák azon aggódnak, hogy majd valaki más próbálja eljátszani az anyukát. Csakhogy ez lehetetlen, csakúgy, mint amit elvársz a régi-új pertnertől.

És újfent hangsúlyoznám, lehet, hogy más az én hozzáállásom a történethez, mint amilyen nálatok a régi-új partneré, ezt nem tudhatom. A hasonlóságot azonban a Te reakciódban és az én Kedvesem exnejének reakciójában látom. Mivel én úgy érzem, hogy nincs erre oka, próbálom más szemszögből megvilágítani neked a dolgot, hátha Te is máshogy látod majd.

Hidd el, én (mi) is hálás lennék valakinek, ha ezt nálunk is megtenné...

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy ezzel milyen nehéz helyzet elé állítjátok saját gyerketeket. Mert mi van akkor, ha ő véletlenül szintén megkedveli az illetőt? Megmondom: lelkiismeretfurdalása az van.

Azt tudja, hogy anya nem szereti azt a valakit, de apa igen, és tulajdonképp ő is kedveli, persze nem úgy mint anyát vagy apát.
Az meg már végképp megkavarja, hogy az a két ember, akinek a szavára ad, és mindenben tökéletesek, hogy nyilatkozhatnak egy dologról teljesen különböző módon. És akkor most melyiket válassza? Kinek van igaza? Kit bántson vagy örvendeztessen meg az érzéseivel?

Kedves Gaskó, alaposabban visszaolvastalak, én nem érzem, hogy párhuzamot lehetne vonni a két történet között. Amúgy szerintem nincs egyik oldal és másik oldal. Az talán elgondolkoztató, hogy miért érzi az apa új (régi-új, mégannálisújabb stb., szóval az éppen aktuális) társa azt, hogy involválódnia kell partnere oldalán a férfi saját gyermekével való kapcsolattartásának kialakításában? Közös gyerekük iránti szülői felelősségben szerintem kizárólag a szülők kell, hogy osztozzanak, ők léptek a gyermeknemzéssel természetadta szövetségre egymással.

Bocs Gaskó, most látom nem ez volt a kérdés. Az idézett részletben nem Derill hagy figyelmen kívül dolgokat, hanem az én esetem kapcsán ír, olyan lényeges dolgokról, amiket általában figyelmen kívül szoktak hagyni a nem együtt élő szülők a kapcsolattartás kialakítása során, de a mi történetünk nem erről szól.

Kedves moamoa!
Igazad van, én csak "kontárkodom" itt, hiszen én is jogi tanácsadás gyanánt írtam derillnek.
Mint ahogyan azt már többször próbáltam jelezni, Téged csak azért szólítottalak meg, mert hasonlóságot véltem felfedezni kettőnk történetében, még akkor is, ha én egy hasonló helyzetben a másik térfélen állok. Gondoltam -ha nem is a saját történetemben-, a másik oldal meghallgatása, szempontjai és/vagy gondolatai előbbre vihetnek bennünket. Én azonban nem kaptam tőled érdemleges válaszokat ezen a téren. Nyilván egyrészt azért, mert Te nem érzed hasonlónak a két ügyet vagy csak nem érdekel, ami persze egyáltalán nem baj, másrészt pedig azért, amit Te is írtál:
„Ha szolidaritást keresnék, a párkapcsolatokról vagy a gyereknevelésről szerettem volna véleményeket hallani akkor nem erre a fórumra írtam volna, és nem Derilltől kérnek tanácsot. ”
Úgyhogy vettem a lapot, nem dumálok bele feleslegesen a dologba, bár szerintem a fórumoknak ez a sajátosságuk, ezért nyilvánosak. Nem akartalak semmivel megbántani, azt hittem segítek/segíthetek, jobban mondva segíthetünk egymásnak.

Gaskó, válaszolva kérdésedre azt gondolom, hogy Derill elsiklott pl. a felett, hogy az apa szülői felügyeleti jogom megszüntetésére indított pert, ami ha jól tudom (nem vagyok jogász) azzal jár, hogy a szülői felügyeleti jogától megfosztott szülő nem tarthatja a kapcsolatot a gyerekkel.
Nem értek egyet azzal, hogy sértettség lenne a hozzászólásomból idézett részletben. Mit értesz céltérés alatt, ez sem teljesen világos nekem? A célom a hozzászólásommal, hogy minél jobban tisztában legyek a törvényes lehetőségekkel vészhelyzet esetén, mivel az eddigi három év (többek között hatósági) tapasztalatai is azt mutatták, hogy szükségem lesz az ismeretekre. Ha szolidaritást keresnék, a párkapcsolatokról vagy a gyereknevelésről szerettem volna véleményeket hallani akkor nem erre a fórumra írtam volna, és nem Derilltől kérnek tanácsot.

Teljesen egyetértünk, lehet, hogy csak a hozzánk hasonló felvilágosult emberek írnak ebbe a fórumba? :-)

Bár nekem ugye nincs gyerekem (a Kedvesem válása zajlik éppen, de a korábbiakból minden kiderül), így elképzelhető hogy hasonló helyzetben már én sem látok majd ennyire tisztán.

Mindent összevetve azért ez a fórum maga a valóság. Úgy értem, egy váláskor mindegyik fél úgy érzi, ő az aki mindent megtesz/megtett a jó kapcsolat érdekében, és a másik miatt nem működik a dolog.
Például az is simán lehet, hogy valaki "pozitívan" áll a kérdéshez, de a sorozatos félreértések után bekeményít, és akkor már ő lesz a negatív figura a történetben...
De hát ugye minden eset más, mindenesetre az azért elég fura, hogy mindenben egyetértünk, és mégis mindannyiunknak hasonló problémái vannak. A végeredmény ugyanaz: a saját életünkbe a bíróságnak kell beleavatkoznia, és ez elég dühítő!

Gasko végülis itt mindenki majdnem mindenben egyetért. Tuti hogy közös megegyezésre törekedtem a feleséggel, csak aztán nem lett belőle semmi. Egy másik utat választott, pedig személyesen mentem el az ügyvédjéhez anno saját ügyvéd jelenléte nélkül "tárgyalni", mert a feleség erre nem volt hajlandó. A lényeg, hogy életünk végéig közös gyerek marad, nem kellene megkeseríteni a gyerek életét a viaskodással. Egészen komolyan mondom, hogy minden lehetőség meglett volna arra, hogy a gyerek élete válás után alig sérüljön, sőt megkockáztatom, hogy jobb is lehetett volna mint válás nélkül összességében. Tényleg nem értem hogy miért történtek mindezek a dolgok, azaz értem, csak nem tudok változtatni rajta.

Ja és Ollek! Derill írta a hetes diákotthont, mint megoldást. Nem tudom, hogy segítség-e, de Budepesten is tudok ilyenről, ha az esetleg közelebb lenne, és emellett a megoldás mellett döntötök!

Sziasztok!

Először is bocs derill, hogy nem írtam, de picit kapkodós volt a napom. Szóval arra próbáltam célozni, hogy nem értem miért jó az, hogy a gyerek szempontjából előnyösebb szituáció eléréséhez (közös felügyelet) megköveteleik, hogy a szülők egyezzenek ebben meg.
Holott a bíróság által hozott döntés után (egyik vagy másik félnél való elhelyezés) is megkövetelnek egyfajta közös megegyezést annak függvényében, hogy milyen időszakra rendelik el a láthatást.

Szóval igazából azt nem értem, hogy miért nem kötelezheti a bíróság a szülőket a közös felgyeletre?
Ennek kapcsán írtam, hogy szerintem a pereskedés általában azért van, mert vagy egyik vagy mindkét fél elhiszi, hogy "övé lehet a gyerek" és ha már "neki ítélik/adják", akkor attól fogva ő dönt. A kezében lesz egy papír, amit majd lobogtathat, arról nem beszélve, hogy egy felettes szerv utasítása van rajta. Ha anya értelmezésében ez az utasítás úgy szól, hogy a gyereket csak 2 hetente láthatja a apuka (vagy fordítva), akkor már meg vagyunk lőve. Mert hát (eszereint) apukának csak az a két hét jár és pont.

Ha tehát első körben azoknál, akiknél látszik, hogy valami hasonlóról van szó, abíróság hozna közös felügyeletről ítéletet, azt betartanák.
De tudod, semmit nem értek a joghoz, így elképzelhető, hogy a teóriám csak elméletben él meg... Nem tudom mennyire lett világosabb a gondolatmenetem, de remélem sikerült :-)

moamoa:
Az utóbbi sértett hangvételű leveleiddel nem biztos hogy célt érsz! Nem vagyok én senki, hogy feletted ítélkezzem, és nem is hiszem, hogy bármelyikőnk ezt tette volna itt.
Egyszerűen csak elolvastuk amit írtál, és megpróbáltunk tapasztalataink/szaktudásunk (már akinek van) alapján valamilyen segítséget nyújtani. Az, hogy nem mindenben értünk egyet nem hiszem, hogy okot kéne adjon a vagdalkozásra:

„De mivel a saját szülői szerepemmel, feladatommal és felelősségemmel is tisztában vagyok ezért, egyáltalán nem zavar, hogy az én személyesíthetem meg azt a tipikus „kapcsolattartást akadályozó, gyermekét kisajátító, szemét anyát”, akinek kapcsán sokszor figyelmen kívül hagyott fontos dolgokat teszel közzé.”

Érdekelne pl, hogy itt mire gondolsz, mit hagy derill figyelmen kívül? És félre ne érts! Nem számon kérlek, csak talán ezzel is hozzá tudunk tenni valamit, hogy megértsünk minden oldalt!

Pontosan ez az, ami miatt sokáig fontolgattam, hogy írjak-e erre a fórumra, mert valószínű, hogy az én/mi esetünket is más szemszögből közelítené meg a másik oldal, és még az is lehet, hogy lenne benne igazsága (bár jelenleg semmi ilyet nem látok).
Sokszor olvastam olyanokat, akik csak a sajátjukat ismerték el, és az alapállás is ennek megfelelő volt: a másik fél hülye, és a legjobb lenne, ha semmi közünk nem lenne egymáshoz. Csakhogy van, és erről mi magunk döntünk, amikor megszülünk egy gyereket. Ezzel bizony még arról meghozzuk a döntést, hogy ha mi nem együtt éljük le az életünket, akkor ahhoz is lesz közünk (nekünk és a gyerekünknek is), akit helyettünk választanak. Ez van, ezzel nem tudsz mit kezdeni!

„Biztos bennem van a hiba, ha nem hat meg túlságosan, ha azt látom leírva, hogy a “gyerek érdekében” vagy ahogy te fogalmaztad “…a mi empátiánk sokkal inkább a gyerekeké”. Sokkal inkább, mint kinek?”

Ahogy írtam: „Sokkal inkább a gyerekeké, semmint a szülőké. Annál is inkább, mert a felnőtt így vagy úgy, de tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került, míg a gyerek sem megszületésének tényéről, sem okáról, sem jelenlegi helyzetéről nem hozhat döntéseket”

„Sajnos eleget olvashattam hogy, “gyerek érdekében” minimális önismerettel sem rendelkező emberek önigazolásaként. (természetesen nem Rátok gondoltam)”

Ezzel kapcsolatban pedig azt gondolom, hogy ha Te is egyetértesz a gondolattal ("a gyerek érdekében"), akkor sokkal fontosabb, hogy magad is ennek rendeld alá, minthogy hányszor, és kinek a szájából hallottad.
Igen, a gyerek érdekét nyilván jól ismered, hiszen a tiéd (is)! De tedd mérlegre, és próbáld objektíven vizsgálni a dolgot, mert nem biztos hogy a Te érzéseid/megérzéseid/gondolataid/érdekeid nem állnak épp a gyereked érdekével ellentétben. Nem kell ahhoz válófélben lévő szülőnek lenni, hogy az ember a szeretetével és óvásával ártson. Elég ha olyanra gondolsz, aki azért nem engedi pl. külföldre tanulni/dolgozni a gyerekét, mert félti (és halkan megjegyzem magát is, a másik hiányától).

kissember és balazs01!
Érdekes, hogy minden hozzászólónak ez az első gondolata. Elolvassuk egymás "rémtörténeteit" és meglepődünk rajta, hogy olyat soha nem írnak: "nekem nincs igazam, mert nem adom oda a gyerekemet" vagy "igaza van a volt feleségemnek/férjemnek, mert én tényleg nem vagyok alkalmas a gyerek nevelésére" stb.
Mindenkinek megvan a maga igazsága, és azért küzd, na meg persze a gyerekért. Kérdés, hogy ki melyiket helyezi előtérbe, mi a fontosabb...
Hát, szerintem ezért ritka a békés megegyezés, mert csak kevesen hajlandóak a másik érvelését is mérlegelni.

Kissember!

Teljes egészében egyetértek Veled! Mindenki a maga igazát tartja igazságnak. Ez már így marad.
Valahogy úgy érzem, hogy az ilyen eseteknél 99%-ban nem a gyerek érdekeke a lényeg. A szülőket a bosszú, birtoklási vágy hajtja.
Elvált szülők gyereke vagyok én is, ahol mindkét szülőm "küzdött" értem és a hugomért, de valahogy mi ebből semmit nem vettünk észre. Édesanyám nevelt fel minket végül is, de attól, hogy ilyen emberek lettünk amilyenek, annak is köszönhető, hogy nagyon-nagyon jó kapcsolatunk volt az apánkkal. Az egész válás alatt - pedig 2 évig tartott - egyszer nem hallottam rosszat egyik szülémtől sem a másikra!! Pedig 40 négyzetméteres lakásban éltünk négyen!!
Ennek majdnem 30 éve! Sajnos édesapánk már nem él, de anyukám a mai napig kimegy hozzá a temetőbe és ezt maximálisan el is várja tőlünk, pedig 300 km-re lakunk a szülővárosunktől. Mindig tiszteltem a különélő apámat, pedig szerette a nőket!:) A szemünkben viszont mindig a legjobb apa marad.
A sors fintora, hogy én most meg "küzdök" a gyerekeimért, mert az én férjem nem ilyen családból jött és nem érti, hogy lehetne válás után is tök jó kapcsolata mindkét szülőnek a gyerekével!
Szóval kedves anyukák, apukák!
A gyereknek mindkét szülőre szüksége van, és ezt nem befolyásolja az sem, hogy ki hagy el kit, kinek van új kapcsolata és stb.!
Hogy ezt miért nem érti meg az én férjem????:))

Érdekes... olvasom a hozzászólásokat, sokféleképpen lehet ugyanazt a helyzetet látni a két fél szempontjából. Persze mindenki meg van győződve a saját igazáról. Ebből kihámozni az igazságot....!:)
Nem lennék bíró az tuti. Miért nem lehet mindent békésen elintézni?

Amúgy az apa nem ért volna rá 4 napnál hosszabb nyaralásra. Rengeteget dolgozik, hogy rokonait is eltarthassa:) A kislánya tartásdíjára is becsülettel fizet havi 25 ezer forintot.

Kedves Derill,
Én semmiképp nem vetném a szemedre, hogy a sorok között olvasol. Nyilván ha ismernéd a valóságot, ráéreznél a Feleség hozzászólásai mögött álló személyiségre is. Remélem is, hogy sikerül megőrizni a kislányom számára minden dokumentumot, ami a személye körül, kvázi az „érdekében” fogant.
Tiszteletben tartom a meggyőződésedet az általad képviselt ügy iránt. De mivel a saját szülői szerepemmel, feladatommal és felelősségemmel is tisztában vagyok ezért, egyáltalán nem zavar, hogy az én személyesíthetem meg azt a tipikus „kapcsolattartást akadályozó, gyermekét kisajátító, szemét anyát”, akinek kapcsán sokszor figyelmen kívül hagyott fontos dolgokat teszel közzé.
Az mi személyes ügyünk szempontjából azt tartom az apa részéről a legnagyobb veszteségnek, hogy önmagát és a kislányunkat is megfosztotta, attól az örömtől, amit gyermekvárás, a születés, és az első életévek soha meg nem ismétlődő időszaka adott. Amúgy nálunk nem produkál cirkuszt a gyerek, ha az apjával indul, és örömmel jön haza is. Nagyon szerencsés alkatú, csodálatos kislány.
Az viszont felháborít, hogy elbagatellizálod a család belüli erőszak problémját, az is van olyan lényeges kérdés, mint pereskedésre kárhoztatott apukák ügyei. És biztos vissza lehet élni azzal is, de ezzel is, mint a mi példánk mutatja. Ezen kívül meg azt gondolom, hogy azért mert az apa azt választja, hogy külön él a gyerekétől, még nem kell ignorálnia a gyerek anyját. Nyilván te tisztában vagy a korai kötödés jelentőségével. Ez én gyermekem apja nincs. Nem hiszem, hogy attól válik valaki apává, hogy a jogrendszer hatékonyabban biztosítja az ehhez való jogát., arra viszont jó, hogy visszaélhessenek vele.

„Az idén nyáron még nem járt kacsolattartás, ezért az nem is korlátoztam, annyit a dolog jogi részéről. ”

Látod? Ezért irtam, hogy szerintem a kapcsolattartás akadályozásához tartozik a történeted. Az addigiakból is egyértelmü volt, de amit most irtál, az még jobban alátámasztotta.

A kapcsolattartás nem azért jár, mert megállapitja egy biróság, hanem azért, mert a gyereknek van apja, aki nem élhet vele. Ha csak azért, mert még nincs papiron megállapitva, nem teszel meg mindent azért, hogy a gyereknek jó kapcsolata legyen az apjával és annak rokonaival, ez azt jelenti, hogy igenis akadályozod a kapcsolattartást, még akkor is, ha papiron még nincs ilyen joga.

A családon belüli erőszakról csak annyit, hogy része az is, ha a gondozó szülő lelkileg terrorizálja a gyermekét, például azzal, hogy a különélő szülő, vagy annak rokonai ellen hangolja.

A gyermek ilyenkor pontosan érzi, hogy mit vár tőle a gondozó szülő, meg is akar neki felelni. Cirkuszt produkál minden kapcsolattartás kezdetén, végén, azonban mihelyt anyuka kikerül a látótávolságából, minden cirkusz azonnal megszünik, és a gyermek jól érzi magát. De ezt nem meséli el, nem meri. Nem mesél semmit, ha igen, akkor azt, amit a gondozó szülő elvár (igen, rossz a kaja, igen rosszul éreztem magam, nem akarok többet menni stb.). Ez viszont lelkiismeretfurdallást okoz számára, hiszen tudja, hogy nem igy van, tudja, hogy helytelenül cselekszik. Emiatt szorongani kezd, zárkózott lesz. Van, hogy maga is elhiszi, hogy neki a másik szülőnél rossz (de ha megkérdezik, hogy sorolja fel, hogy mi minden rossz, fogalma nincs, mit mondjon.) Van, hogy meg lehet győzni arról, hogy a másik szülőnek csupa rossz tulajdonságai vannak csak, egyetlen jó sincs. De ha megkérdezed, hogy mik ezek a rossz tulajdonságok, fogalma nem lesz róla.

Vagy el lehet vele hitetni, hogy a különélő szülő nem szereti - egy darabig. De aztán rájön, tehát nem érdemes próbálkozni.

Azt, ha a gyermeket mondjuk megüti a szülő, és ez még nyomot sem hagy, a gyermek általában még aznap "elfelejti". A lelki sebek viszont évekig (sokszor soha) nem gyógyulnak be.

Amikor azt feltételeztem, hogy háboruzol, még csak a saját irásod alapján itéltem: „Azért sorolom ezt az esetet is oda, mert az alapján, amit leirtál, szerintem oda tartozik”,de abból egyértelmüen ezt szürtem le.

Sokan támadtak már azért, mert nem csak a szöveget olvasom, hanem a sorok közt is sokszor (én ugy mondom, ráérzek).

Persze engem is meg lehet vezetni, de azért meg szoktam érezni, ha valami nem ugy van, ahogy megpróbálják beállitani.

Az természetes, hogy alperes voltál, hiszen ha ahogy Te irtad "nem jár" a kapcsolattartás, az nem azért van, mert az apa nem tartott rá igényt. Nyilvánvaló, hogy az apa mindent megtesz annak érdekében, hogy járjon, ezért kénytelen akár pereskedni is, ez pedig felperesi poziciót jelent. Ilyen esetekben sokszor vádolják az apát azzal, hogy állandóan pereskedik, mindenkit feljelent stb. A baj az, hogy elfelejtik átgondolni, hogy nem nagyon van más lehetősége annak érdekében, hogy elérje azt, ami érzései szerint neki ugyanugy jár: legalább annyit tölthessen a gyermekével, mint amennyit az anya tölthet, hiszen azonos jogaik vannak. A gyereket csak azért helyezik el az egyik szülőnél, mert valahol el kell helyezni, de attól ő még szülő marad. Ezt érzi is, érzi, hogy joga lenne a gyermekével lenni, ugyanakkor nem lehet, mert mindenféle mondvacsinált dologra hivatkozva csak pár óra kapcsolattartást állapitanak meg neki.

Kiváncsi lennék, hogy egy ilyen helyzetben egy nő mit tenne. Pereskedne-e évekig annak érdekében, hogy végre pár órát a gyerekével lehessen. Ismerek olyan apát, aki már 8 éve harcol a gyermekéért, közben a gyermek már 13 éves lett, az anya hatására látni sem akarja az apját. De az apa harcol. Vajon egy nő megtenné?

De egy nő többnyire nem is kerül ilyen helyzetbe, mert általában - minden megalapozottság nélkül - a nőknek itélik a gyermekeket akkor is, ha a pasi nevelési képessége azonos, vagy jobb mint a nőé. Mert Magyarországon ez a "szokás".

A kapcsolattartásnak normális esetben ugy kellene müködnie, hogy amikor csak lehetőség van rá, a gyermek az apjával (illetve a különélő szülővel, de ez általában az apa) lehessen, hiszen Veled él, tehát az apja hiányzik neki.

Nem volnának szükségesek a határozatok, a birói ut, ha Te tényleg a gyermeked érdekeit néznéd. Ez mindig a gyermeket nevelő szülő felelőssége, hiszen ő megteheti, hogy rugalmasan kezeli a kapcsolattartást, és a gyermeke érdekében igy is kellene.

Voltam már pár kapcsolattartáson, és igen szivszoritó látvány volt, amikor az apa képtelen volt az uszodából a gyermeket időben kikönyörögni. A gyerek még játszott volna, az apa meg tudta, hogy ha nem viszi vissza időre, megint ő lesz a hibás. A gyermek pedig közölte, hogy "nem megyek anyához". Ezt is el lehet érni azzal, ha nem vagy hajlandó a gyermek igényeit is figyelembe venni, és rugalmasnak lenni.

Egyébiránt az apa ugyanolyan joggal kérdezhetné, hogy Te mikor hova viszed a gyermekét, amikor épp nem nálad otthon van, illetve vizsgálhatná, hogy nálad otthon megfelelő helyen van-e a gyermek, mikor kik vigyáznak rá stb.

Ezen gondolkozz el, és gondolkozz el azon is, hogy mit fogsz csinálni, ha a gyermeked tényleg imádja az apját, ahogy feleség irja?

Ugyanis ez esetben feléd a gyermek hárit.

Tudja, hogy nem fogadod jó néven, ha ő ott jól érzi magát, tehát nem mesél neked. Nem lesz őszinte, soha semmit nem fog veled megosztani, sőt, várhatóan rövid idő mulva ellened fog fordulni. Ezt igen sok ügyben tapasztalom. A gyerek ugyanis nem hülye, csak kicsi. Rájön, ha manipulálják, és minél később jön rá, annál drasztikusabb lesz a hatás.

Érdemes ezeken elgondolkodni.

Nem tudom, melyikötök ir igazat, de a Te irásodból már az elején azt éreztem, hogy a gyermekedet ki akarod sajátitani, de ő nem csak a Te gyermeked. Ne akarj magadnak olyan jogokat vindikálni, amikkel nem rendelkezel. Ezt a gyermeket ketten hoztátok össze, gyermekednek legalább ugyanannyi joga van az apjával lenni, mint amilyen joga van veled lenni. Ne foszd meg őt ettől.

Márcsak azért se, mert lehet, hogy feleség mindezt kinyomtatja, elteszi, és évek mulván, ha a gyermek nagykoru lesz, és kérdezni fog (mert fog), a kezébe adja.

Lehet hatóságokat, embereket megvezetni, akár éveken keresztül is. De ha a gyermek megnézi a saját iratait egyszer, minden világos lesz számára.

Ismerek olyan apát, aki minden egyes iratot eltett. Ha majd a gyermek felnő, odaadja neki, mert az anya egy vadállatnak állította be a gyermek előtt. Még a családgondozói vélemény szerint is igen jó kapcsolata volt a gyermekével a házasság alatt, az óvodában ők voltak a mintaszülők. Majd feleség lelépett, a pasi pedig előbb tróger, aztán pedofil (gyermekjóléti szolgálatnál ellenőrzött kapcsolattartás alatt), később buzi lett az anya folyton változó vádaskodása szerint.
Ezt a gyermek egyszer majd elolvassa, és ő pontosan fogja tudni, mi az igazság.

A családon belüli erőszak pedig kezd olyan lenni, mint a farkasmese. Lehet, hogy előfordul néha, de már annyian hivatkoznak rá alaptalanul, hogy egyre inkább, már senki sem hiszi el.

Szerintem gondolkozz el mindezen, meg azon is, hogy a gyermekednek valójában mi is a legjobb.

Ollek: jelenleg közös a szülői felügyelet, tehát a sógorod magánál tarthatja a gyermekeket, ha tudja vállalni a felügyeletüket. Ez az éjszakázások miatt nem fog menni. Az anyuka meg valószinüleg továbbra sem fog róluk gondoskodni.

Javaslom, hogy esetleg menj be a gyámhivatalba, és kérd, hogy rendeljenek ki a gyermekek részére gyámnak. Ha ebbe mindkét szülő beleegyezik, családbafogadással a birósági eljárás is elkerülhető. Ha bármelyik szülő nem egyezik bele, akkor pert lehet ennek érdekében inditani.

Másik megoldás, hogy leülsz a szülőkkel, és elmondod nekik, hogy ha ez ismételten bármikor előfordul, akkor kérni fogod a gyámhatóság beavatkozását. Anyuka döntse el, hogy pasik, vagy gyerekek. Apuka pedig próbáljon esetleg másik állást keresni.

Van lehetőség arra is, hogy hetes otthonba kerüljenek a gyermekek (pl. Bicskén van ilyen lehetőség).

Mindenképpen azt gondolom, hogy nem szabadna erről hallgatnod, tehát ha nem hajlandóak változtatni, jelezd a gyermekjóléti szolgálatnak az esetet, ugyanis a gyermekek akár meg is halhattak volna. Egy 3 és 6 éves, simán magára gyujthatja az épületet. Bármi történhet.

Hogy a sógorod mit tehet? Én a helyében azonnal munkahelyet változtatnék, a gyermekeket magamhoz venném, meginditanám a gyermekelhelyezési pert.

Ezt viszont neki kell mérlegelnie.

Szia Derill!

Nekem már sokat segítettél a tanácsaiddal, most nem a saját ügyemről lesz szó, de várom bölcs tanácsodat.

A tegnapi nap folyamán az esti órákban meglátogattam a sógoromékat teljesen váratlanul. A következőt tapasztaltam: két gyerekük ( 3 és 6 évesek) be volt zárva a lakásba és szülő egy szál se. Nagyon megijedtem, hogy mi van, ezért el kezdtem telefonálgatni, hogy hol vannak a szülők. Kiderült, hogy a szülők között a viszony megromlott, az anyukának új kapcsolata van, és a délutánjait és az éjszakáit ott tölti. A sógorom pedig éjszakára jár dolgozni. A sógornőm egyszerűen bezárta a gyerekeket és elment a pasijával, miközben jól tudta, hogy a gyerekek így felügyelet nélkül maradnak. A sógorommal hosszabb telefonbeszélgetést folytattam és a gyerekeket elhoztam magamhoz, nehogy nagyobb baj történjen. Kérlek írd meg, hogy a sógorom mit tud ebben a helyzetben tenni. Nem voltak házasok, csak éllettársak, vettek egy lakást közösen, de a törlesztőrészleteket egyik sem fizeti mióta megromlott a kapcsolatuk. Hogyan tudná a sógorom rendezni a saját és a gyerekek helyzetét. Eléggé kilátástalan. Köszi

Az idén nyáron még nem járt kacsolattartás, ezért az nem is korlátoztam, annyit a dolog jogi részéről.
A hozzászólás többi része jogi szempontból irreleváns, amúgy szimplán csúsztatás és hazugság.
Kedves Derill,
Úgy gondolom hogy, a vallási meggyőződés vagy az eltérő kulturális háttér nem ugyanolyan súlyú adottság, mint a családon belüli erőszak. Még akkor sem ha az apa viszont azt látja jónak.
Többször is azt feltételezed, hogy háborúzom, nem tudom milyen alapon. Eddig hozzászólásaimnál árnyaltabban nem tudom megvilágítani, hogy a perekben alperes voltam, a hamis okiratokat ellenem nyújtották be a gyámhatóságra, bíróságra. A mi otthonunkba jöttek ki eddig négyszer előzetes bejelentés nélkül környezettanulmányt tartani. A kapcsolattartásra vonatkozó előírásokat maradéktalanul betartom, se nem akadályozom, se nem korlátozom. Kérdésem arra vonatkozott, hogyan tájékozódhatok arról, hogy milyen körülmények közé akarja az apa külföldre vinni a gyereket, erre a választ igazán részletesen megkaptam, még egyszer kösz.

Én lennék a „veszélyes nő”, akit Moamoa „rühell“.

Kedves Moamoa! Fura így szólítanom Téged, hiszen sokat beszélgettünk már személyesen is. Kislányodat hadd nevezzem KicsiSz.-nak, ahogy őt a családban emlegetjük, hisz ugyanazt a nevet adtad neki, amit az én lányom, NagySz. is visel. Apukája legyen Papa, ahogy KicsiSz. hívja.

Jóval több mint egy éve semmiféle kontaktus nincs közöttünk.. Hálistennek már régóta nem küldözgetsz sértegető, olykor érthetetlen e-maileket, pornográf képeket stb. Egy ideje már arra sem teszel javaslatokat, hogyan, mi módon vessek véget végre a szerinted kutyagumit sem érő életemnek… Nem írsz szaftos szavakkal Papának, hogy létesítsen nemi kapcsolatot az én NagySz.-mal és majd az aktusból születendő gyermek viselheti Papa családnevét, nem pedig a te lányod. Engem akartál bántani úgy, hogy a gyerekemet, az én gyönyörűséges felnőtt családanya-lányomat is bántottad. No, de ezt a gyomorszájon vágást is kihevertük.

Az évek során bizonyos immunitást szereztem és nem veszem személyesen a megnyilvánulásaidat - csak legyintek rájuk, nevetek. Rég tudomásul vettem, hogy nem vagy hajlandó velem szóbaállni még akkor sem, ha az a kérdés: Jó lesz-e ebédre brokkoli Kicsinek, szereti-e. Meglehetősen barátságtalan volt a válaszod: “Mindegy. Majd a székletéből úgyis megállapítható, mit evett.”
Nem törődöm azzal sem, hogy nagy erőkkel nyomozgatsz utánunk, hogy változó, riasztóan furcsa, pszichokrimibe illő elméleteket-történeteket gyártasz és hozol forgalomba a magánéletünkről. Úgy látom, a rólunk való elképzeléseidet azonosnak tartod a valósággal. (Csodálkozom, hogy még mindig ennyire foglalkoztat téged a mi életünk. Értem én, ha valakit csalódás ér, az eleinte vérmérséklete szerint akár dühöngve próbál választ találni a miértekre. Aztán lehiggad és rátalál a válaszokra, általában nem egy helyen, egy csokorban, és nemcsak másokban. Tapasztalatom szerint az átlag lelki krízisei nem tartanak évekig, azok sokkal rövidebb idő alatt lecsengenek.)

Az e fórumban leírtak egy részén mégsem tudok nevetni. Rettentő szomorúnak tartom, ami Kicsi körül folyik.

Nagyon jól tudod, hogy Papa és kislánya imádják egymást. Papa hűségesen rohan Kicsijéhez kéthetente. Az augusztusi 3. szülinap óta már szombat-vasárnapra elviheti, ő fektetheti le, együtt kelhetnek. Tudod jól, hogy Kicsi rendben van, akár Papa szüleihez mennek vidékre, akár kirándulni, akár a nádtetős falusi házunkba, akár a fiamékhoz, ahol a két kisebbik unokám – a Két Óvodás Lotti - örömmel várja őt és óriásiakat játszanak. Pontosan tudod azt is, hogy Papa mindig jó helyekre viszi a lánykátokat. Néhány helyszínt magad is jól ismersz, hiszen gyerekestül jártál ott, köztük a nádtetős nyaralónkban. A perben a nyaralóról nem készült környezettanulmány, helyette egy raktárnak használt házunkról. Ez az az irat, amit úgy lobogtatsz, mint gyermek tartózkodására alkalmatlan objektumról készült környezettanulmányt. Hogy ez a “tévedés” miképpen történhetett? Ki tudja - lényegtelen is. Azt a hatást kelted az olvasóban, mintha Papának szándékában állt volna valami szörnyű helyre vinni a lányotokat. Aztán környezettanulmányt készült a fiamék kertes házáról is, ahol természetesen minden rendben találtatott. Nem értem, miért volt szükség a hatóság dolgoztatására, hiszen magad többször is jártál ott, az egész család szeretettel fogadott és nyilván magad is meg tudtad állapítani, hogy a kisunokácskáim kényelmes otthona “gyermek tartózkodására alkalmas”.

Mikor Papa nemrég megkért, csináltass útlevelet KicsiSz.-nak, hogy a karácsonyi szünetben elhozhassa Bécsbe, nem mondtál nemet. Hivatkoztál időhiányra stb. Papa hiába ajánlotta fel a segítségét, hogy ő majd sorbanáll. Itt tartott épp gyermeked jó Papája, amikor valaki figyelmeztette az itteni írásaidra. Innen tudjuk, hogy egyelőre belföldre korlátoztatnád a kapcsolattartást valamilyen egészen érthetetlen okból.
Te is tudod, hogy Kicsit erősen foglalkoztatja már, hol is lakik Papa. Újra és újra szóbahozza és megtanulta, hogy Papa Bécsben él.
Innen szereztünk tudomást arról is, hogy engem, a lelkes nagymamit “potenciális veszélyeztetőnek” tartasz. Egyébként – akár “veszélyes” vagyok, akár nem - elég ritkán találkozom KicsiSz.-val. Ez részben szándékos, mert úgy gondolom, Kicsinek is, Papának is az a jó, ha nélkülem élik az ő közös kis életüket a rendelkezésükre álló kevés időben. Háztartani sem kell körülöttük: Papa önálló-önellátó típus, csudás szendvicskatonákat tud készíteni. A kéthetes nyári “kapcsolattartás” (brrrr, micsoda szó, bár még mindig elviselhetőbb, mint a korábban használatos “láthatás”) helyett sajnos csak négy napra engedted el Papával Kicsit – a Balatonra sem mentem velük. Ha éppen úgy jön ki a lépés, vagy a Két Lotti társaságában, vagy a falunkban találkozunk. Egyébként Kicsiddel nagyon jóban vagyunk - arany kölök, értelmes, kedves, szelíd kislány - hoppá, bocsánat, erre kényes: ő már “ovis nagylány”! J

Moamoa, felnőtt, szabad ember vagy, tehát tégy és írj, amit jónak látsz. Mégis gondold meg - a pontos hasonlattal élve - érdemes-e még az interneten is lövöldöznöd a gyereked apjára? Érdemes-e tüzet okádnod arra az emberre, akit a gyereked oly nagyon szeret? Tudod, én még most is képes vagyok felháborodni, ha a gyerekeim apjára valami rosszat mond valaki, nemhogy én mondtam volna őreá bármi rosszat bármikor. Az imént utánaszámoltam: több mint harminc éve váltunk el… A gyerekeim sem szoktak senkire kígyót-békát kiabálni. Én bizony látok valami összefüggést. Azt gondolom, hogy mindig, az egész viselkedésünkkel nevelünk, akkor is, amikor a gyerekeink éppen nincsenek velünk, amikor nem látják, mit csinálunk, amikor nem olvassák, amit írunk.

Szerintem a szülői ösztönök is azt diktálják, hogy az ember a gyereke jó kapcsolatait támogassa. Legyen az a szomszéd néni, az osztálytárs, akárki. Minél több jó embere, barátja-ismerőse van egy gyereknek, annál inkább biztonságban tudhatjuk. Bármiféle gyűlölködés ez ellen is hathat, tehát értelmetlen és káros. Hagyd abba kérlek. Ne bosszantsd Papát, ne bántsd. Nem mai gyerek már ő sem, nem kell szórakázni a legmélyebb érzelmeivel, nem kell mindig újra megvezetni. Nem ő az ellenséged és nem én. Sőt, ellenség nincs sehol a láthatáron. Hogy te miért érzed mégis úgy ? Nem tudom, nem tudhatom.

Kedves Derill, hát köszönjük szépen a sok jogi tanácsot, amit Moamoának adtál. Így legalább tudhatja Papa, mire lehet számítani. Még annyit: Moamoa nem ajánlott mediátort az én bevonásommal sem. Ha így lett volna, én lettem volna az első, aki odafut! Moamoa sajnos nem volt hajlandó elmenni Papával a Kapcsolat Alapítványhoz, amit viszont Papa ajánlott… De hát ez már rég volt, felejtsük szépen el. Az ilyen rút felnőtt-történeteknél vannak jobb dolgok is. Megyek, még fölszegem a kiscsajok a pörgős-táncolós szoknyáit.

gasko: mit nem találsz? Amit beirtam honlapcimet? Csak rá kell kattintanod és bejön.

„Ha viszont az egyik ítélettel a bíróság kötelezi erre őket, akkor miért lehet egy előnyösebb szituáció eléréséhez ezt megkövetelni feltételként? A kommunikációt mindkét esetben megköveteli, mindegyikben feltétele az ítélet végrehajtásának. Mitől valószínűbb, hogy a bíróság szava majd eredményezi azt?” Bocs, lehet, hogy fáradt vagyok, de mit akartál? Milyen feltételről irsz? A kommunikációra lehet kötelezni is valakit, ha erre gondolsz.

Kötelezik a gondozó szülőt arra, hogy a különélő szülőt mindenről tájékoztassa (mikor van iskolai ünnepség, milyen a gyermek iskolai előmenetele, milyen jegyeket hoz, mit és mikor sportol stb.). Ez védelembe vétel keretében történik, a Gyvt. 68. § (3) bekezdés g) pontja alapján.
Tájékoztatják egyben a gondozó szülőt, hogy amennyiben ennek nem tesz eleget, a védelembe vételt megszüntetik, az iratot visszaadják a gyámhivatalnak, aki a gyermekvédelem más eszközét fogja alkalmazni, ez a más eszköz pedig a gyermekelhelyezési per meginditása lesz. Aztán gondozó szülő elgondolkodhat azon, hogy mi áll a gyermeke érdekében.

Ha ennek a gondozó szülő ennek ellenére sem tesz eleget, akkor jelzik a gyámhivatalnak, hogy nem hajlandó a gyermek veszélyeztetettségét megszüntetni, a gyermekvédelem más eszköze szükséges.

Tehát nem a biróság szava eredményezi. A biróság hoz egy döntést a kapcsolattartásról, ha pedig az nem mükszik megfelelően és emiatt a szülők a gyámhivatalhoz fordulnak (vagy csak az egyik szülő), a gyámhivatal vizsgálja, hogy melyik szülőnek róható fel a kapcsolattartás akadályoztatása, vagy elmaradása, és az eredménynek megfelelően intézkedik.

Ha nem erre voltál kiváncsi, akkor részletezd légyszi, mert nem értem.

A többivel tökéletesen egyetértek. Annyit tennék hozzá, hogy ha jól belegondolsz, a különélő szülőnek sincs beleszólása abba, hogy a gyermekét gondozó szülő kivel köti össze életét, és amig a különélő szülőnek meg van szabva, hogy mikor hány órát láthatja a gyermekét, egy vadidegen férfi (vagy nő), bármikor nevelheti, és hogy ki az, az kizárólag a gondozó szülő férfiakkal/nőkkel kapcsolatos izlésére van bizva.

Ilyen alapon viszont milyen jogon szól bele a gondozó szülő, hogy a különélő szülő kivel él?

moamoa: van másik lehetőség is, a gyermeket elhelyezik az apánál, és ez esetben Te leszel hasonló helyzetben. Értsd meg, hogy az apa választott, azzal a nővel akar élni, akkor is, ha neked ez nem tetszik. Márpedig ha egyszer együtt élnek, nincs lehetőség arra, hogy a kapcsolattartás kedvéért szétköltöztesd őket.

Lehet félteni a gyermeket, de tudomásul kell venned, hogy ő az apja, joga van a gyermekével lenni, és joga van mással élni, és a kettő néha sajnos együtt müködik.

Gondolj bele abba, hogy mi lenne, ha mondjuk apuka megismerkedne egy muzulmán, vagy mohamedán, vagy tudom is én milyen vallásu nővel, és azzal élne, és persze amikor a gyermeked nála van, ugy nevelné, ahogy ott szokás.

Ugyanakkor ugy gondolom, teljesen normális dolognak tartanád, ha mondjuk megismerkednél bármilyen külföldi pasival, akibe esetleg beleesnél, és házasságot kötnél, hogy ugy neveled a gyermekedet, ahogy Te jónak látod.

Az apa viszont igy látja jónak.

Miért gondolod, hogy annak kellene megvalósulnia, amit Te akarsz, és nem annak, amit az apa akar?

Ez tényleg csak arról szól, hogy neked nem szimpatikus a nő, nem tetszik amit és ahogy csinál, ami viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez veszélyeztetné a gyermekedet, csak Te igy látod.

Szerintem dolgozd fel, lépj tul rajta, hidd el, a gyermeked nem ettől lesz veszélyeztetett, hanem attól inkább, ha háboruzni kezdesz.

Ettől max megedződik szerintem. Ha mégis ugy gondolod, hogy gond lehet, akkor fordulj a hatóságokhoz, kivizsgálják, és fogadd el az eredményt.

Hát igen, nálam az aggodalom oka az, hogy ismerem az illetőt.

Általban persze egyet is értek azzal, amiket írsz.

Biztos bennem van a hiba, ha nem hat meg túlságosan, ha azt látom leírva, hogy a “gyerek érdekében” vagy ahogy te fogalmaztad “…a mi empátiánk sokkal inkább a gyerekeké”. Sokkal inkább, mint kinek? Sajnos eleget olvashattam hogy, “gyerek érdekében” minimális önismerettel sem rendelkező emberek önigazolásaként. (természetesen nem Rátok gondoltam)

moamoa, természetesen igazad van neked is, bár szerintem derillel együtt nekünk is van igazságunk. Megértem én amit mondasz, világos, hogy az ember félti a gyerekét és nem adja szívesen oda, ahol veszélynek - érzelmi vagy testi - tehetik ki.

Csak azért írtam neked, mert én éppen a másik fél helyzetét élem meg, vagyis hogy milyen az, amikor tőlem féltik a gyereket. Szerintem egyébként általában (nem rád értem) ez a féltés azért alakul ki, mert a váló/elvált felek rossz viszonya miatt nincs kapcsolat a régi és az új partner között, ezért ők teljesen idegenek egymás számára. Egy idegentől pedig természetesen félti mindenki a gyerekét.
Arról már nem beszélve, hogy kettejük között az egyetlen kapcsolódási pont az az ember, akitől az egyik épp elválik/elvált, a másik meg most vele éli az életét.

De tényleg nem akartalak elítélni, vagy hogy ezt érezd.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy derillel a gyerekétől külön élő féllel empatizálunk, már csak azért sem érthetek egyet, mert a mi esetünkben jelenleg néhány éves gyakorlata van annak, hogy a gyerek kilóra ugyanannyit van nálunk, mint az anyánál.
Egyelőre tehát nem élünk a gyerek nélkül, viszont a bírósági tárgyalás még nem ért véget, tehát okunk van a félelemre, hogy ez megváltozhat.
Ebben az értelemben tehát van igazság abban amit írtál, hiszen annak az oldalán állok, akinek van veszteni valója, és fél is ettől.

Alapvetően azonban azt gondolom nem a szülő él külön a gyerektől, hanem fordítva: a gyerek a szülőtől. Vagyis a mi empátiánk sokkal inkább a gyerekeké, semmint a szülőké. Annál is inkább, mert a felnőtt így vagy úgy, de tehet arról, hogy ilyen helyzetbe került, míg a gyerek sem megszületésének tényéről, sem okáról, sem jelenlegi helyzetéről nem hozhat döntéseket.

Szülőből viszont kettő van, és kell is hogy maradjon. Arról, hogy az a szülő milyen, minden gyerek idejében meghozza a maga döntéseit. Ebben a kérdésben nem dönthet helyette más, úgy mint arról, hogy járjon-e balettozni vagy sem. Ez nem tartozik egyik szülő feladatkörébe sem. Az, hogy milyen lesz később a viszonyuk, csakis a szülőn múlik.
Már ha a szülőnek van rá módja, hogy tegyen ennek érdekében. (lsd. derill által belinkelt anyagot 10.17.-én)
Ha valaki nem tesz semmit, akkor is tett valamit... Meg is lesz az eredménye.

Gasko, az biztos, hogy nincs két egyforma ügy, és azért a kialakult korszerű:) sztereotípiák (jelen esetben Te is, Derill is egyértelműen gyermekétől külön élő szülő helyzetével empatizáltok) mögé is sok mindent be lehet bújtatni. Én szívből örülnék annak, ha az apa normális párkapcsolatban élne. Mint már írtam, a mi rövid kapcsolattartási történelmünkben is volt példa egy ilyen új kapcsolatra, ami szintén elvérzett régi-új asszonyt tevékenysége nyomán, akivel nem az a legnagyobb problémám, hogy nem szimpatikus. Sőt, írása lapján akár kulturált személyiségnek mutatkozhat.
Én felnőtt emberként eldönthetem, hogy nem vonódok be egy bántalmazó élethelyzetbe. (Szerintem Derill válaszában a gyerkek védekezőképessége az ilyen helyzetekre vonatkozott.) A gyerekemet azonban nyugodtan szolgáltassam ki olyan szituációkba, ahol az apa még önmagát sem képes megvédeni? Mert különben feljelentenek, beperelnek, molesztálnak, esetleg a gyereket kettéfűrészelik.

Szia Derill!

Most újra végignéztem, de valamiért most sem találom, amit bemásoltál, úgyhogy tuti én vagyok béna, bocs... Mindegy is, hiszen a válasz immár adott.

Valamit azért mégsem értek. A bíróság azzal, hogy az egyik félnél elhelyezi a gyereket, a másiknak pedig kapcsolattartást "ír elő", gyakorlatilag ugyanúgy, egyfajta közös megegyezésre kényszeríti a szülőket. Természetesen ezt nagyon helyesen teszi, hiszen a gyerek érdekeit kell képviselje.
Ha viszont az egyik ítélettel a bíróság kötelezi erre őket, akkor miért lehet egy előnyösebb szituáció eléréséhez ezt megkövetelni feltételként? A kommunikációt mindkét esetben megköveteli, mindegyikben feltétele az ítélet végrehajtásának. Mitől valószínűbb, hogy a bíróság szava majd eredményezi azt?

Világos, hogy ha két ember nem beszél egymással, akkor valamilyen úton rá kell őket bírni, de ez azt eredményezi, hogy mindkét szülő elhiszi/ egyik sem hiszi el, hogy nyerhet, tehát küzdeni kell.

Persze a legtöbb esetben az anya az, aki elhiheti, hogy csak neki van esélye, köszönhetően a már gyakran megállapított bírói gyakorlatnak. Ez mindenféleképp kényelmesebb megoldás, hiszen a döntés alól ezáltal fel vagyunk mentve, ráadásul nem kell egyezkedni.
Ez persze nincs így, de azáltal, hogy a nők ezt elhiszik, megkeserítik a gyerekek és az apák helyzetét, akik bár kevés esélyüket látják, mégis küzdenek.

A legnagyobb különbség egyébként az, hogy míg az anyák legtöbbje eszközként használja a gyerekét és saját tulajdonának tekinti, az apákat az a félelem hajtja, hogy csak meghatározott időközönként láthatják a gyereket, ezáltal kimaradnak annak életéből, ráadásul az anya jóváhagyását kell majd kérjék mindenhez. És félreértés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy az anya kevésbé szeretné csemetéjét, csak a köztük lévő viszony más szerintem. És persze nyilván vannak kivételek, de ezt már mondanom sem kell.

moamoa :
Ezzel kapcsolatban szólnék hozzá a Te esetedhez is. Helyzetemből adódóan (ha olvastad korábbi hozzázólásaimat értesz)nyilván más szemmel látom az általad írottakat.

Persze a helyzet más, de elég sokmindenben hasonlít. Az anyuka nálunk is elég nehezen fogadja el, hogyha a fia az apukánál van, akkor velem is van, bár esetünkben olyan aggodalmakra nincs ok, mint a Te esetedben (szerintem). Itt nyilván másról van szó. Ilyenkor szokott jönni a "majd elintézem, hogy csak Te hozhasd/vihesd/..."

De Derillnek (mint sok másban) ebben is teljesen igaza van: a gyerekekben kialakul egyfajta védekezés. Nem akarlak megbántani, de a válás után, ilyen értelemben már nem szólhattok bele egymás életébe.
Az embernek sokminden szúrja a szemét, és a legdühítőbb nyilván az, hogy nem neveleheti a saját gyerekét úgy és olyannak amilyennek szeretné, hiszen mások is beleszólnak az életébe. De ne hidd, hogy a volt férj/élettárs új vagy esetedben régi-új partnere ugyanolyan státuszban van, min Te!
Én nem a félelmeidet nem értem meg, csak azt gondolom, hogy érdemes ebből a szemszögből is megvizsgálni a dolgot.