Gabusch, engem cseppet se bánt, h elmehettek nálam 1-2-3 évvel fiatalabbak is az akcióssal, ledolgoztak 40 évet,/ gyessel , gyeddel, a 40 év volt a feltétel,/ sokkal inkább bánt az, h közel ennyi idővel azok, akik elvesztették a munkájukat, ma meg már nem találnak sehol munkát, 20-on ezer ft akármit löknek oda , / ha betöltötte az 55-öt, / ha még eltörlik az előrehozottat is, mikorra elérik a rájuk kiszabott nyd korhatárt, addig hányszor halhatnának éhen ? Míg rengetegen kapnak úgy nyd-at h, soha annyi időt nem dolgoztak , nem fizettek. Pl a rendvédelmisek .... és még jó néhányan !
Előrehozott öregségi nyugdíj
Korall54
A május 13-án beterjesztett alkotmánymódosítási javaslat nem tett különbséget a rendészetiek és egyéb korhatár alatti nyugdíjasok között.
CSAK a kommunikációban kapott nagy hangsúlyt a rendészet, de aki szó szerint értelmezte a beterjesztést és nem a csinnadratta történéseit hallotta csak meg, az már május 13-án (ha olvasta, én olvastam) már láthatta, hogy MINDEN KORHATÁR alatti nyugdíjast érinteni fog, ha a javaslatot elfogadják (el is fogadták júliusban).
Ez nemcsak a tv. elfogadásakor volt a leírtak szerint "egyértelmű", hanem a beterjesztéskor is. Legalábbis én nem hittem el azt, hogy a civilekre nem fog vonatkozni, még annak ellenére sem, hogy a saját körzetem országgyűlési (automatikus gombnyomogató) képviselője levélbeni megkeresésemre azt kívánta bennem erősíteni, hogy a változás a rendészetieket érinti.
Üdvözlettel Veci
Ha még valaki nem tudja:
Nyugdíj: amikor nem a munkaidő, hanem a kereset számít
http://adozona.hu/…amitasa.aspx#…
Üdvözlettel Veci
Kedves Veci,
2010-ben a Ti segitsegetekkel (koszonom ujra!) mentem el korkedvezmenyes nyugdijba.
Tobb mint 20 evet dolgoztam izotoppal es igy mehettem el, annak ellenere hogy 1956-ban szulettem.
Most mi lesz? Meg nem vagyok 57 eves se es ugy nez ki eltorlik a nyugdijamat? ( Termeszetesen nyugdijba ugy mehettem, hogy felmondtam az allasomat es a beralapomat azonnal el is vette az allam az intezmenytol, tehat remenytelen, hogy visszaalljak dolgozni).
Hiaba olvasom a tervezetet, nem ertem, vonatkozik ez a korkedvezmennyel elment emberekre is? ( Persze a rendorok is korkedvezmennyel mentek nyugdijba, gondolom)
Kerlek, ha tudsz, valaszolj!
Koszonettel, elore is!
Annazsu , miért vennék el a nyd-adat ? átnevezik, először úgy volt, h jövedelempótló juttatás lesz, most meg valami más nevet kreáltak neki, de arról szó se volt , / ne is legyen ! / h elveszik !!! Ne fesd az ördögöt , így is elég fekete !
Annazsu
Ne ijedj meg, mert te az öregségi nyugdíjkorhatárt annyi évvel hamarabb éred el, amennyi a korkedvetményed. A legutóbbi kiszivárgott tervezetben is le van írva, aki 2012.12.31-ig korkedvezményt szerzett az marad.
A neve az ellátásnak nem nyugdíj lesz, hanem korhatár előtti ellátás (szebb, mint a jövedelempótló).
Itt olvasd el:http://www.tmrsz.hu/…t-a-fiokbol/
Itt találod:
Korhatár előtti ellátás megállapítása 2011. december 31-ét követő kezdő naptól
„
.
.
az, aki a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb 2012. december 31-éig a Tny. 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint korkedvezményt szerzett;”
Üdvözlettel Veci
Veci, koszonom szepen!
Kicsit megnyugtattal. Meg mindig nem teljesen tiszta. Nem nyugdijnak fogjak hivni - OK.
Nem lesz utazasi kedvezmeny - OK.
Nem lesz emeles.... ez mar nem annyira OK... Meddig nem lesz emeles? A ram vonatkozo uj korhatar 64 ev lenne... 5 ev korkedvezmenyem van... akkor 59 eves koromtol mar nyugdijnak fogjak hivni?
Lehet-e a minimalber masfelszereseig dolgozni emellett vagy semmit se (ahogy az elso tervezetben irtak)
Tele vagyok bizonytalansaggal es kerdessel. Jo lenne tudni mi var rank. (Felneveltem 3 gyereket, sokat voltam nehez helyzetben...de mindig optimistan eltem. Most nehez...
(Igenis, meg voltam ijedve Szafika, hiszen az elozo tervezetekben azt olvastam, aki 57 even aluli, azt vissza kell allitani a munka "frontjara"... csak hat ki az aki 55 eves "katonakkal" akar harcolni :P:P:P.
Meg sose ereztem ilyet, mikor a lejatszott meccs utan valtoztatjak meg a jatekszabalyokat. Nem vagyok jogasz, de hogy lehet visszamenoleg torvenyt valtoztatni???
Udv!!!
Szia Annazsu !Igen,jól irta a Veci,a korkedvezményeddel csökkentett a nyugdijkorhatárod! Viszont,nem 64-év és 183-nap? Mert az 1955-ben születetteknek /I-II félév/,64-év és az 1956-ban születetteknek már,64-év és 183-nap,/I-II félév/ és végül az 1957-ben születetteknek,65-év! Jelenleg! Tehát akkor,64 és fél éves korod után,már nem korhatár alatti nyugdijas,hanem,"rendes"Brrrr öregségi nyugdijas leszel ! Mivel van 5-év korkedvezményed,igy 59 és fél évesen leszel rendes öregségi nyugdijas!!! Még négy év!Igaz ? Hogy lehet-e dolgozni? Majd kiderül! Üdv mindenkinek,remélem hogy jól irtam ki a táblázatból!
Kedves Veci,
1952-bem születem 05 . 07 férfi vagyok. 45év a munkaviszony van.39 év közalkalmozot vagyok. Még dolgozok.Az a kérdésem hogy ha nyugdijba akarok menni 60 évesen mikor kellene kérnem a felmentésem ha lehetséges.A felmmentési idöm 8-honap. Elöre köszönöm a válaszokat.
zord11
Korhatár előtti ellátás? Vicc? Adózás, se évenkénti emelés, se utazási kedvezmény. Életkori ellentmondásokról nem is beszélve. 52 -es fiúk, 53-as lányok remek kilátás! Így gondolom többen maradunk inkább a munka világába, már akinek van hol dolgozni. A fiatal álláskeresők esélyei is csökkennek, erre nem gondolnak?
Én szívesn átadnám a helyem egy fiatalnak a 2011-es feltételek között,így még 5 év munka!
zord11
Számold vissza a 60. szülinapodtól a felmentési időt, de arra figyelj, hogy az idén megkezdjed, mert akkor ugrik a lehetőséged a korhatár alatti ellátástól.
Fria
Adózás a civilekre vonatkozóan nincs a tervezetbe, vagyis nem adózunk (a szolgálati ellátásnál lenne adó, de nekik nyugdíjemelés is). Nekünk az öregségi nyugdíkorhatár betöltésekor lenne a közben bekövetkezett nyugdíjemelés.
Annazsu
Már nem emlékszem melyik évben születtél, de a te öregségi nyugdíjkorhatárod 5 évvel korábban lesz, sitimaci megválaszolta. A kiszivárogtatott utóbbi tervezet szerint, nem közszférában talán lehet dolgozni. De adjuk át a helyet a fiataloknak, hogy ők ne munkanélküliek legyenek.
Üdvözlettel Veci
Én lennék az az 53-ban született, aki ezek szerint elmehet - de ez csökkentett lesz vagy nem?
"2011. december 31-ét követő kezdő naptól korhatár előtti ellátásra jogosult
az az 1952. évben vagy azt megelőzően született nő és az 1951. évben vagy azt megelőzően született férfi,
aki az előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéhez a Tny. 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint szükséges szolgálati időt 2011. december 31-éig megszerezte, vagy
akivel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 2011. december 31-én hatályos 30. § (1) bekezdés e) pontjára hivatkozva a felmentését e törvény hatálybalépését megelőzően írásban közölték;
az az 1953. évben született nő, aki 59. életévét betöltötte és a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb 2012. december 31-éig legalább 37 év szolgálati időt szerzett;"
foglalt becenév
Ha megírtad volna, hogy mennyi a szolgálati időd, akkor konkrét választ kaphattál volna. Ha minimum 37 éved van, akkor csökkentett ellátást számítanak, ha megvan a 40 év szolgálati időd, akkor csökkentés nélkülit.
Üdvözlettel Veci
Kedves Veci, igazad van, köszönöm. Gondolom az egyetem/főiskola itt beszámít, ugye? Mert akkor megvan a 40 év idén szeptember végén.
És mi lesz azokkal, akik a nyugdíj mellett egyéni vállalkozók, 2012. május 31-ig áthúzódó kötelezettségeik vannak, mert az idei év utániak törvény szerint addig tartanak. Ők nem lehetnek kiegészítő tevékenységet folytatók, mert az csak nyugdíj mellett lehet? És fizessnek havi 50-60 ezer Ft járulékot????
És mi van azokkal, akik eléggé el nem ítélhető módon hittek a "fiúknak", és a 2011. január 1-én őáltaluk életbe léptetett törvény alapján - már nyugdíjasként -visszafizették az egyösszegű magánnyugdíjpénztári ellátásukat, hogy a nyugdíjuk 25 %-kal magasabb legyen? A NYUGDÍJ érdekében fizették vissza, fideszes törvény alapján,mert hittek nekik, most hogy lehet tőlük elvonni a NYUGDÍJAT? Szerintem nincs olyan bíróság, amely a nyugdíjas ellen hozna határozatot.( Írhattok rájuk bármit, a tényeken nem változtat!) Minden 60 évet elért "civil" nyugdíjasnak a nyugdíjat kell meghagyni, tekintettel arra, hogy kb. 5 évvel ezelőttig a nőknek 55, és csak a férfiaknak volt 60 év a nyugdíjkorhatára. Emiatt a korhatár emelés nyugdíjtól való megfosztással együtt ezekre a nőkre kétszeres hátrányt jelent. Azt a nőt, aki a 60 éves életkort betöltötte és legalább 37 év munkaviszonya van, nem szabad megfosztani a NYUGDÍJÁTÓL!!! Annak nyugdíjnak kell maradnia.
foglalt becenév
A szolgálati időbe beleszámít, a korhatár alatti ellátás számítása várhatóan a nyugdíjszámítás szerint lesz, akkor csökkentés nélküli lesz az ellátásod.
Üdvözlettel Veci
Kedves Veci
Kérlek magyarárzd meg nekem ezt a válaszodat(09.14,20:52):
"zord11
Számold vissza a 60. szülinapodtól a felmentési időt, de arra figyelj, hogy az idén megkezdjed, mert akkor ugrik a lehetőséged a korhatár alatti ellátástól."
Miért ugrik a lehetősége? Nem 2012. dec 31-ig van jogosultsága?
Üdvözlettl:
JJ51
Tisztelt Szakértő!
1953. május 16.-án született, 2010.dec. 31-ig 39 év 86 nap szolgálati idővel rendelkező közalkalmazott nő vagyok, aki ez év -2011. dec. 31.-vel szeretne nyugdÍjba vonulni ,ekkorra már több mint negyven éves munkaviszonnyal. Milyen lehetőségem van erre, azaz ez időpontban elmehetek e öregségi, vagy csökkentett összegű öregségi nyugdÍjba?
Válaszukat várva maradok tisztelettel:
B Lajosné
(tanár)
JJ51 és "zord11
Azért írtam, hogy az idén megkezdje a felmentést, mert csak azoknak az 1952-es férfiaknak lehet jövőre az ellátást mgkapniuk a kiszivárogtatott tervezet szerint, amely közalkalmazott felmentése 2011-ben megkezdődik és 2012-ben még tart.
http://www.tmrsz.hu/…t-a-fiokbol/
3. Korhatár előtti ellátás megállapítása 2011. december 31-ét követő kezdő naptól
7. §
„(1) 2011. december 31-ét követő kezdő naptól korhatár előtti ellátásra jogosult
- a) az az 1952. évben vagy azt megelőzően született nő és az 1951. évben vagy azt megelőzően született férfi,
- aa) aki az előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj igénybevételéhez a Tny. 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint szükséges szolgálati időt 2011. december 31-éig megszerezte, vagy
- ab) akivel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 2011. december 31-én hatályos 30. § (1) bekezdés e) pontjára hivatkozva a felmentését e törvény hatálybalépését megelőzően írásban közölték;
- b) az az 1953. évben született nő, aki 59. életévét betöltötte és a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb 2012. december 31-éig legalább 37 év szolgálati időt szerzett;
- c) az az 1952. évben született férfi, akivel a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 2011. december 31-én hatályos 30. § (1) bekezdés e) pontjára hivatkozva a felmentését e törvény hatálybalépését megelőzően írásban közölték;
- d) az, aki a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig, de legkésőbb 2012. december 31-éig a Tny. 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint korkedvezményt szerzett;
- e) az, aki 2011. december 31-éig a bányásznyugdíjról szóló 150/1991. (XII. 4.) Korm. rendelet 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint a bányásznyugdíjra való jogosultságot megszerezte;
- f) az, aki 2011. december 31-éig az egyes művészeti tevékenységeket folytatók öregségi nyugdíjra jogosultságáról szóló 5/1992. (I. 13.) Korm. rendelet 2012. január 1-jét megelőzően hatályos szabályai szerint öregségi nyugdíjra szerzett jogosultságot,
feltéve, hogy a korhatár előtti ellátás kezdő napjáig az öregségi nyugdíjkorhatárt nem töltötte be, a korhatár előtti ellátás kezdő napján biztosítással járó jogviszonyban nem áll, valamint a korhatár előtti ellátás kezdő napján a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdés i) pontja szerinti rendszeres pénzellátásban – az özvegyi nyugdíj, a hadigondozottak és nemzeti gondozottak pénzbeli ellátásai, valamint a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlék kivételével – nem részesül.
(2) Az (1) bekezdés d) pontja szerinti esetben a jogosult a korhatár előtti ellátást az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt annyi évvel kérheti, ahány év korkedvezményre való jogosultságot a Tny. 2011. december 31-én hatályos szabályai szerint
a korhatár előtti ellátás kezdő napját megelőző napig szerzett, ha a korhatár előtti ellátás kezdő napja 2012. évben van,
az a) pontban nem említett esetben 2012. december 31-éig szerzett.”
A kiemelt részt c) pontban olvasd el ismételten.
Üdvözlettel Veci
marzsi
Feltételezem, hogy a 40 év nem jogosultsági idő, hanem szolgálati idő.
- Ha jól gondolom és 40 év szolgálati idővel rendelkezel, akkor az 59. szülinap utáni naptól mehetsz korhatár előtti ellátásra, ami nem csökkentett, mivel több, mint 40 év a szolgálati idő.
- Ha 40 év szolgálati idővel rendelkezel az idén csak akkor tudnál elmenni korengedményes nyugdíjba, ha a munkáltató ezév dec. 31-ig megállapodik veled korengedményes nyugdíjra, kifizeti egy összegben a Nyugdíjfolyósítónak a nyugdíjat az 59. szülinapig, de ez is 2012-ben korhatár előtti ellátás fog lenni.
- Ha 40 év jogosultsági időd megvan (munkaviszony+gyerekekkel otthon töltött idő együtt 40 év), amibe a tanulmányi idő nem számít bele, akkor amint megvan a 40 év (inkább 5 nappal több. mint 1 nappal kevesebb, akkor elmehetsz az idén nyugdíjba. Ha a felmentésed letelik dec. 30-ig és dec. 31-el kérjed a nyugdíj megállapítását.
Üdvözlettel Veci
Szeretném megkérdezni, hogy mikor mehetek el legkorábban nyugdíjba, ha 1955. 04.12-én születtem, 1979 szeptember 1-től dolgozom, 4 éves főiskolát végeztem és 3 gyermekem van, akikkel összesen 3,5 évet voltam otthon. Üdv Jenny
Kedves Veci!
Szeretném megkérdezni, hogy felmentés estén a korhatár előtti ellátással is jár majd a jubileumi pénz, vagy az is ugrik?
Üdvözlettel: egy közalkalmazott 53-as nő
jenny55
Ha 1979 óta dolgozol a főiskola elvégzése után és még marad a munkaviszonyod, valamint hosszú ideig megmaradna a 40 év jogosultsági idővel a nyugdíjbavonulási lehetőség, akkor mehetsz nyugdíjba, ha meglesz a 40 é (nubkaviszony+gyerekekke4l otthon töltött idő együttvéve).
Vagyis, ha minden jól meg, akkor 2019-től, de ekkorra eléred az öregségi nyugdíjkorhatárt is. A várható törvénymódosítás kiszivárogtatott anyaga szerint más lehetőséged nincs és valószínűleg nem is lesz, ha tényleg megszűnne a korhatár alatti nyugdíjazás.
Fria
HáááT! Ezt szerintem egyikünk sem tudja megmondani, kérdés, hogy a törvényalkotóknak eszébe jut-e. Ehhez a Kjt-t is módosítani kellene. Várjuk ki a törvényalkotás végét.
Üdvözlettel Veci
Fria
A kérdésed a jubileumival kapcsolatban engem is izgat. Amint Veci írta, ezt nem lehet tudni. A legutóbb kiszivárogtatott tervezet végén említik a hatályát vesztő jogszabályok között a Kjt-t is.
Üdv: korall
Üdv: Korall (53-as nö)
Kedves Veci!
Köszönöm a választ! Az 52-esekre vonatkozó sort figyelmem kívül hagytam, meg nem is értettem igazán. Pedig képben vagyok a tervezetekkel kapcsolatban. 51-es, júliusi születésű kormánytisztviselő vagyok 42 év szolgálati idővel (ebben 3 év főiskola, 1 év honvédség). A jövő nyárra terveztem a „mókuskerékből való kiszállást”, nevezzék bárhogy. Feleségem akkor lesz 59 éves, 40 szolgálati idővel. Ő is alkalmazott, bár a verseny szférában. Valamilyen konstrukcióban ő is elmehet akkor.
Viszont nem szeretnék pórul járni, miután én már az idén elmehetnék előrehozott nyugdíjba. Jelenlegi állás szerint a nyugdíjamat jelentősen csökkentenék, ha most mennék el. Ezért (is) várnék egy évet. A csökkentés kisebb, a szolgálati idő több. Nincs akkora anyagi veszteség.
Ezért mindennap olvasom ezt a fórumot. És amikor mentes a politikától, nagyon okos dolgok hangzanak el a szakértőktől.
Még egyszer köszönöm a választ.
Üdvözlettel:
JJ51
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02