Albérleti gondok


wers # 2013.10.14. 08:38

Hayati, szerződést szolgáltatóval csak személyesen lehet kötni, mint ahogy azt a bérlőd mondta is, 15 napon belül be kellett volna benned, de nem tetted. A bérlőd hiába ment be egyedül, ő csak a meglévő szerződést tudta felmondani, ami a maga részéről teljesen érthető is.

Ne ügyvédhaz vagy bíróságra menj, hanem az EON-hoz, és pótold, amit elmulasztottál.

Mindezekhez hogy jön a lakáskulcs, nem tudom.

Hayati # 2013.10.14. 08:17

Szép napot mindenkinek!
Kérem világosítsatok fel az alábbi kérdésben:
Lakást 2013.dec. 31-ig érvényes bérleti szerződéssel kiadtuk. Bérlő szóban jelezte, hogy legkésőbb szept. 30-ig kiköltözik. Megegyezés szerint 1 havi kauciót utolsó hónapban lelakja.
Telefonon megkérdezte, bemegyek-e vele közműveket nevünkre íratni vagy intézze. Mondtam neki, intézze, ha tudja, nem kísérgetem.
Szept közepén találkoztunk, vizesektől egy nyomtatványt hozott, kitöltve együtt kell bemenni, mert csak engedik átírni.
Gázzal, árammal sikerült valamit intézni eegyedül, de 15 munkanapon belül menjek a nevemre íratni, különben visszakapcs díjat kell fizetnem.
Okt. 5-én hívtam telefonon, kiköltöztek-e (azért nem szept 30-án, mert kicsit felújították a másik lakást, ahova költöztek, gondoltam, nem készültek el időre, nem akartam cseszegetni őket, pénzt sem kértem volna a plusz egy hétre.)
Kiköltöztek már egy hete, de nem értek rá erről telefonon szólni. Kulcsot addig nem adja vissza, amíg nem megyünk be együtt a vizesekhez megszüntetni a nevén a szerződést. (Zárat cseréltek korábban a lakásomon, amihez nem voltak hajlandók kulcsot adni.)
Háborgott, hogy közel 9000 forintos csekket kapott ah Eontól,mert nem mentem 15 munkanapon belül intézni az átírást + kikapcsolták náluk a villanyt szept 28-án.
Eonnál arról tájékoztattak, hogy bérlő többször is járt náluk, több ügyintéző elmondta neki, hogy ügyfélváltozáshoz ketten kellünk, szerződés felmondásának milyen következményei vannak.
Közölte, hogy őt az nem érdekli, mivel már csak néhány napig lesznek a lakásban és kérte a nevén levő szerződés megszűnését és a mérőórák kikapcsolását/leszerelését. Így gyakorlatilag használhatatlanná tette a lakást.

Kérdéseim:

Helyes-e az az állításom, hogy a lakást eredeti állapotában visszaadni azt is jelenti, hogy működő gáz- és áramszolgáltatással, érvényes szolgáltatói szerződéssel, amint az beköltözésükkor is volt?

Jogosan kérek-e a bérleti díjat arra az időszakra, amíg helyre nem állítják az eredeti állapotot?

A közben megkapott lakáskulcsokat elérhetővé kell-e tennem számukra?

Nem ügyvéd által, de tértivevényes levélben küldött felszólítás megfelelő formája-e az álláspontom közlésének? (Amit persze nem fog átvenni, mert "okos".) Felszólítgassam-e egyáltalán vagy forduljak egyből ügyvédhez/bírósághoz?

Várom válaszotokat tisztelettel
Hayati

ttak9 # 2013.09.23. 11:37

jó napot ,kis segitséget szeretnék kérni,történet a következő ,bérelek egy kertes ingatlant ,szerződésben csak az ingatlanról szól h felelőséget vállalok mindenért ,hoztam magammal egy kutyát amit megengedett a bérbeadó,a kert végében van egy kisház ami berbeadóé oda nincs kulcsom se közöm hozzá,viszont van rajta egy kitört üveg ,földtől kb 70 cm magasságban,igy a kutyám befért rajta és a bérbeadónak megrongálta pár holmját emiatt felmondta az ingatlant egy a4es lapra írva kézzel ,se tanu ,sem az aláírásom nincs rajta,azzal az indokkal hogy nem életvitelszerűen használtam az ingatlant és azonnali hatállyal hónapig végéig költözzek ki!!lehet e ez ellen tenni valamit? jogtalannak érzrem ezt kauciót is emiatt nem akarja visszaadni mondván hogy a kárát nem fedezi a kaució . Mikor beköltöztem mondta a berbeadó h megcsináltatja az üveget , én is figyelmeztettem már szóban h csináltassa meg de minidg csak azt a választ kaptam hogy jó, de nem történt semmi változás,nem érzem magam hibásnak.

tevetanker # 2013.09.07. 20:34

Kedves ttip,
amennyiben a szerk. moderáció engedi,kérlek értekezzünk emailben, mert bonyolódott a helyzetem.
sprintercsiga@gmail.com

sanyiandi # 2013.09.07. 09:20

Üdv!

Kicsit elakadtam a tv pontos értelmezésében, ezért segítségre lenne szükségem.
Jelenleg albérletben élek, bérleti szerződéssel (tanúk nem szerepelnek rajta). Gyanítom, hogy nem is adózik utána. A tulajdonos családja pár napja mindenféle előzetes értesítés nélkül megjelent a lakásban, hogy az egyik szobából pár tárgyat elvigyen (a szoba le van zárva, kulcsom nincs hozzá). A következő napon megjelent két rendőr azzal, hogy az előző lakót keresik. A lakás két szobájában tönkrementek a konnektorok, más helyiségekből kell elvezetnem az áramot, a tulajdonos lassan négy hónapja semmit nem tett annak érdekében, hogy ezt kijavítsa.
Mindezek hatására úgy döntöttem, elköltözök.
A hónap végén ki akarok költözni, de 30 napos felmondási idő szerepel a szerződésben.
A kérdésem az lenne, hogy ilyen esetben- a hónap 15. napja előtt írásban és szóban is közlöm vele, hogy elmegyek- a hónap végéig szól a felmondási idő vagy be kell-e tartanom a 30 napot, esetleg hivatkozhatok-e a szerződés megszegésére? Ha hivatkozhatok rá, azonnali hatállyal felmondhatom-e a szerződést?
Köszönöm a válaszokat előre is!

tevetanker # 2013.09.06. 20:25

Kedves ttip,

elnézést, hogy másik névről írok, de a sprintercsigával 3x volt türelmem próbálkozni.. és a türelmet még tanulnom kell..;)

Köszönöm tegnapi leveled, szerzett nekem egy nyugodt éjszakát, és végre tudtam aludni is. Újonnan szerzett tudásomat kedves levélbe burkolva megosztottam a tulajdonossal is.
Reggel azonban ( már bánom) ránéztem az évekkel ezelőtt kötött bérleti szerződésemre. A következő ínyencségekre bukkantam:

  • felmondási idő 1 hónapként rögzítve;
  • 2011.dec.15. - 2012.dec.31-ig szólt;" a bérleti jogviszony a szerződés lejárta előtt közös megegyezéssel hosszabbítható"
  • a lakásbérleti jogviszonyt a felek halála megszüntet;

( a szerződésben bérbeadóként az édesanyja is szerepelt, aki időközben elhunyt)

A történet végére a pontot a tulajdonos levele adta:

" bérleti szerződésünk tavaly december 31.-én lejárt. Mivel ennek ellenére minden maradt a régiben a szerződés határozatlan idejűvé vált, de a felmondásra a törvény által előírt szabályok az irányadók, ami 15 napos felmondási időt ír elő.
Ennek ellenére, megértve a helyzetét és időt biztosítandó az új albérlet megtalálására, az eredeti október 15.-ei céldátumot kitolom november 15-re, de tovább már tényleg nem tudok várni."

Ebben az esetben egyáltalán lakhatok-e még itt, vagy bármikor kitehet, annak ellenére, hogy eddig mindig pontosan fizettem...

ttip # 2013.09.05. 12:26

sprintercsiga: a felmondás több sebből vérzik: nem hónap végére szól, nem ad legalább 3 hónap felmondási időt, és nem írásban történt. Érvénytelen.

Az, hogy eladja a lakást, nem érinti a bérleti szerződést. Ha üresen akarta eladni, mondott volna fel időben.

Ha most azonnal érvényesen felmond, akkor leghamarabb december 31-én szűnik meg a szerződés, mert 3 teljes hónapnak el kell telnie addig, és hónap 5-ére nem szólhat a felmondás, csak a végére.

Jogosan használhatnád a lakást október 15-e után is. Kérdés, mire számíthatsz egy ilyen üzletféltől, bevállalod-e a kockázatot, hogy ő vagy esetleg a következő tulajdonos törvénytelen lépéseket tesz veled szemben.

sprintercsiga # 2013.09.05. 10:46

kedves ttip,

Augusztus 5.én jelezte emailben, hogy eladja a lakást.
Az adásvételit még nem írták alá ( a napokban esedékes)
Akkor még augusztusban levélben érdeklődtem, visszafizeti-e a kauciómat, azt a választ kaptam, ne kapkodjuk el, kezdjem el lelakni.Miután most utaltam volna a szeptemberi lakbért, kérdésemre azt válaszolta, okt15nél tovább nem tud várni. Sem szóban sem írásban ezidáig nem mondott fel nekem!
Írásos felmondásnak tekinthető egy mai emailben olvashaó két mondat?? :
"A lakást október 15-20 között kellene legkésőbb elhagyni. Sajnos tovább nem tudok várni."
Számít-e bármit az ingatlanos 90napos kiköltözésre adott határideje?
Írtam neki egy szívhez szóló levelet, hátha eredményes lesz.
"kérésének a lakás elhagyásának időpontjára anyagi okok miatt nem tudok eleget tenni.
Az eladás gyorsasága miatt - aug.5.én jelezte az értékesítést - nem tudtam előre megtakarítást képezni.
Ez azt jelenti, hogy nem tudok másik albérletbe menni, ott ki kellene fizetni a kauciót egy havi lakbért, plusz a költöztetést is...
Bevallom, miután az ingatlanközvetítővel kötött szerződésében a kiköltözés 90 nap maximumra lett írásba foglalva, én ezzel számoltam a költségvetésnél.
Örülök az eddig eltelt idő alatti jó kapcsolatunknak, és nem szeretném, hogy képtelen helyzetem legyen az oka ennek a viszályára fordulásának.
Bízom benne, hogy születik tolerancia a vevő részéről, természetesen ahogy lehetőségem adódik azonnal lépek az ügyben, de a jelenlegi állás a fenti tényeket mutatja."

ttip # 2013.09.05. 10:11

sprintercsiga: nem írtad, mikor mondott fel a bérbeadó. Ha megvan a 3 hónap, akkor még az lehet a felmondás érvényességének az akadálya, ha nem a hónap utolsó napjára szól, vagy nem írásban közölte a bérbeadó. Hónap 15-ére valamint szóban nem lehet felmondani.

ttip # 2013.09.05. 10:07

sprintercsiga: a határozatlan időre kötött bérleti szerződést a bérbeadó legalább 3 hónapos felmondási idővel mondhatja fel. Rövidebb felmondási időt kikötni érvényesen nem lehet, a bérbeadó aktuális felmondása ezért érvénytelen. Jelen állás szerint tehát nem kell sietned, a szerződés még nincs is felmondva.

A lakás eladása a bérleti szerződés érvényességét nem érinti. A bérbeadó az új tulajdonos lesz.

sprintercsiga # 2013.09.05. 06:39

Sziasztok,

ezúton kérnék tanácsot.
2 éve bérelt lakásom tulajdonosa eladni kényszerült a bérleményem. Anno 2 havi kauciót fizettem, az ingatlanközvetítővel előttem kötötte az eladásról a szerződést, ő 90 nap kiköltözési határidőt írt bele.
Amikor meglett a vevő, abban maradtunk, lelakom a kauciót.
Tegnap közölte emailben, okt 15.ig költözzek ki, tovább nem tud várni. Sajnos még sehol nem találtam hasonló paraméterekkel bíró lakást, másrészt elmenni se tudnék, hisz oda is le kéne tennem kauciót +1 havi díj + költöztetés...
Kérdésem az lenne, meddig maradhatok maximum?
( a bérleti szerződést határozatlan időre írtuk anno...)

előre is köszönöm a segítségeteket!

Zoltanuss # 2013.09.03. 09:30

csillagfecske !

Írni kell a törvény alkotóknak - sokszor .nagyon sokszor !!

csillagfecske # 2013.08.30. 13:48

Köszönöm a tippeket. Sajnos vidéken élünk, a városunkban nagyon kicsi a kínálat jó albérletekből, így szerettük volna megragadni a lehetőséget, de azt hiszem, ki fogjuk hagyni.
Két megjegyzés:
Zoltanuss - én írtam, hogy fél kiadni nekünk, de ahogy említettem, a (még meg sem született) gyerek(ek) miatt. Azaz ő pont szeretné kiadni a lakását, csak lehetőleg diákoknak, egyedülállóknak, stb. Ettől még nem lesz kevésbé igaz, amit írsz, csak pontosítottam.
bukfenc2 - nem gondolom, hogy mumus lenne a bérbeadó, ezt a fórumot is olvasgatva abszolút értem, hogy miért érzi kiszolgáltatott helyzetben magát. Épp valami olyan jogi lehetőséget kerestem, ami őt védi velem szemben, hogy ne kelljen tartania tőlem, mint bérlőjétől. Ha ilyen tényleg nincs, vagy kevés van, és sok a rossz példa, akkor csak tovább fog csökkenni a kiadó lakások száma, ami senkinek sem jó, a tulajdonosoknak sem és a potenciális bérlőknek sem. Sajnálom.

wers # 2013.08.29. 08:52

és majd fizetheti a felhalmozott közüzemi tartozásokat is

wers # 2013.08.29. 08:52

és majd fizetheti a felhalmozott közüzemi tartozásokat is

bukfenc2 # 2013.08.29. 08:18

Persze, a bérbeadó az MUMUS !

Ismerősöm két hónapja nem tudja az albérlőit kirakni. Fél éve nem fizetnek, sem telefont, sem postát nem vesznek át! Amikor a zárat akarta lecserélni, kihívta a rendőrséget, a rendőrök elküldték!

Zoltanuss # 2013.08.29. 07:11

Írja itt valaki hogy :

de a tulajdonosa fél kiadni nekünk,

Naja ennek társadalmi okai vannak, pl. a rossz törvények kritikátlan szajkózása és pl. még emiatt is van az, hogy legalább 50 -60 ezer lakás hasznosítható lenne bérbeadással.
mert van a Mo. kb. 4,1 millió lakásból 400 -450ezer üres.
Ezek közül legalább
van vagy 100 ezer biztonsági tartaléknak 100 ezer felújításra vár, (katasztrófa , árvíz más vészhelyzetre) Aztán vagy 100 e olyan, amit a tulajdonosai azért használnak csak ritkán pl. másodlakásnak és a többit kiadnák, de a bizonytalan jogi helyzet miatt inkább nem teszik. Azért hogy más semmirekellő ezt kihasználja és potyázzon.
Ez az érem másik oldala. Annak az éremnek amelyik másik oldalára ez van vésve :

ezért a bérlők a szerződés teljes tartama alatt alapvető létfeltételükben, a lakhatásukban fenyegetve élnek. fifty - fifty, de így továbbra is maradnak az üres lakások, a bérlakáspiac pedig satnya, nem fejlődik.

Ez van.

Zoltanuss # 2013.08.29. 06:52

Egy kis eszmefuttatás a Mo. -i bérlakások kialakulásról, torzulásairól :

A bérlakás Mo.-on a kiegyezés utáni nagy gazdasági fellendülés hozadékaként keletkezett. Budapesten , és a nagyobb vidéki városokban.
Ez kikristályosodott az I. világháborúig.

Aztán jött a trianon, a mostani ország területét rengeteg menekült árasztotta el, kevés lett a lakás. Már a húszas évek elején a visszaélések elkerülése miatt a bérlő nagyobb védelmet kapott, mint a bérbeadó.
Jött a II. világháború. Sok lakás pusztult el, a háború végére még nagyobb a lakás ínség. Az iparosítás még fokozta a városi lakáshiányt. Még jobban szigorították a bérbeadás feltételeit, 48 -ra minden bérlakást államosítottak, aki éppen bent lakott, kapott egy élete végéig tartó visszavonhatatlan jogot, amit a leszármazottjaira át is örökíthetett, akár korábban a nemességet. Ráadásul a lakbér nevetségesen alacsony volt.
Bolond lett volna bárki is a bérlakását elhagyni. Hab a tortán, hogy üresen, üresnek vélt magánlakásokat is elrekviráltak, bérlőt tettek belé. Ezek voltak az un. kényszer bérletek, a lakbér itt is nevetségesen alacsony volt.
Így teltek az évek annak igéretében, hogy majd mindenki kap lakást , igen volt aki kapott, volt aki nem. A lakásállomány megcsak romlott ( lakbér nem fedezte a felújítási költségeket ) tehát az 50 -es hatvanas .... 90-es évekig.
bérlakásban lakni felért egy főnyereménnyel. Főleg ha az a lakás jó helyen és jó állapotban volt. Tudták ezt a bentlakók is. Aki tehette, ezt a jogot pénzzé tette.
Gyütt a nagy összeomlás, hamar megszabadultak ezektől a bérlakásoktól , eladták a piaci ár töredékéért.
Most a 'boldog tulajdonosok' lakják ezeket a lakásokat.
Van aki még most sem fogja fel, hogy lakni ingyért nem lehet.
Persze volt már un. elő privatizáció is. A70 -es évek elején apám egy korábbi szolgálati lakását vette meg szarért húgyért - a forgalmi ár 15 % -áért. Meg is kapta az egyik fiától : papa te tulajdonképen egy rabolt holmit vásároltál. Nos ez van, romos lelakott város, lehet benne gyönyörködni !!

Főleg a nyóckerben a Diószegi, Kőris utca környékén !!

Az asszimetria természetesen már nem indokolt !!

Zoltanuss # 2013.08.29. 06:35

Érdekes fejtegetés ez a ttip féle, de kissé avult !

ttip # 2013.08.28. 10:59

csillagfecske: valóban igaz, hogy egy esetleges kilakoltatás a gyermekek megfelelő elhelyezéséig késedelmet szenvedhet. Erről, nevezetesen a (még meg sem született) gyermekek lakhatásra való jogáról szerződésben lemondani aligha lehet. Habár a bérbeadó nem hinném, hogy ezt végiggondolta.

A későbbi lakáskiürítést a szerződés közokiratba foglalásával meg lehet gyorsítani. A közokirat ugyanis pereskedés nélkül végrehajtható. A közokiratba foglalt szerződés a bérlőnek is ad egy előnyt, nevezetesen nem kell a tulajdonosnál aláírásért kuncsorognia a lakcímbejelentéshez.

Mivel Magyarországon a privát bérbeadónak törvényes lehetősége van arra (hacsak szerződésben le nem mond róla, és nem szokott), hogy indoklás nélkül, akár a pontosan fizető bérlőnek is bármikor 3 hónapos felmondási idővel felmondjon, ezért a bérlők a szerződés teljes tartama alatt alapvető létfeltételükben, a lakhatásukban fenyegetve élnek. A bérlőnek számolnia kell azzal, hogy vita esetén a bérbeadó a felmondást, mint ultima ratio alkalmazza.

Ezért véleményem szerint Magyarországon a bérbeadást nem lehet komolyan venni, Az a minimum, hogy csak teljesen megbízhatónak tűnő bérbeadóval állj szóba.

Zöldövezeti11 # 2013.08.28. 06:48

csillagfecske !

Kerülni kell az ilyen bérbeadót , ilyen egyszerű !
17 éve foglalkozom bérbeadással , a gyerekesekkel soha sem volt semmilyen probléma.
Sőt ! A gyerekesek talán még moderáltabbak mint a nem gyerekesek .
Kiadtam 3 párnak akik eleve gyerekkel jöttek, és 2 párnak akiknél már itt született a gyerek.
viszont nem adtam ki olyannak akin látszott, hogy a fizetés képtelenség határán áll.
egyébként mindenki azt hisz amit akar - a hitének a kialakulásában nyilván nagy szerepe van a Mo. -i viszonyoknak, amik amúgy csapnivalóak !

csillagfecske # 2013.08.27. 12:57

Bérlőként szeretnék segítséget kérni. Gyermektelen pár vagyunk, kinéztünk egy lakást, de a tulajdonosa fél kiadni nekünk, mert "ha gyerek születik, és nem fizetünk, nem tud kirakni". Természetesen nem játszunk ilyesmire, biztos munkahelyünk és stabil családi hátterünk van, de ezt ő nyilván nem köteles elhinni, és félünk, hogy ha jönne a gyerek, azonnal felmondaná a szerződést, és akkor kellene mást keresnünk. Van arra valami lehetőség, hogy rögzítsük, hogy akár lesz gyerek, akár nem, el fogunk menni, ha nem tudunk fizetni? Tudom, hogy ez egy kicsit naiv álláspont a részünkről, de nem szeretnénk úgy járni, hogy azért nem találunk albérletet, mert a tulajdonosok félnek az esetleges gyerektől.

Zöldövezeti11 # 2013.08.27. 09:29

Laszlo982 Laszlo982 !

Tavaly május óta majd másfél év eltelt. Ez idő alatt nem lett volna valami megbízottad, aki összepakolt volna helyetted, a motyót biztonságba helyezte volna ? Ez is érdekes :
Én nagyon tartok tőle hogy ki lettem forgatva, meg lettem lopva vagy ha így jobban tetszik ki lettem semmizve. M
Miből gondolod ?. természetesen jogod van fenntartani egy lakást, ha fizeted a bérleti díjat. és egy megbízott néha néha ellátogatott volna oda megkérdezni, hogy minden rendben é ?
Egyáltalán kommunikálsz a bérbeadókkal ??
van mán telefon internet sőt még a posta is létezik !!

monalisa1 # 2013.08.26. 20:52

Azon külön el lehet vitatkozni hogy minek mennyi is az avultság miatti értéke...

monalisa1 # 2013.08.26. 20:48

Ha a cuccaid még megvannak a tárolásukért díjat számíthatnak fel pl. miattuk nem tudták bérbeadni a szobát...