Tisztelt Fórumozók!
A következőben kérném a segítségeteket.
Tavaly december közepén elköltöztönk az albérletből. Rendzetünk az anyagi dolgokat a tulajdonossal. Minden befizetett csekket átadtunk minden rendben volt, hiszen mindig időben fizettünk mindent. Az utolsó havi közös költséget azonban nem fizettük ki, mert volt néhány dolog amit előre egy évre kifizettünk és a kaukció és egyéb költségeket figyelembe véve a tulajdonos tartozott felénk, így pénz átadás nem történt, hanem megegyeztünk közösen. Most 1 hónap után a ház közösképviselője engem hívogat, hogy tartozunk a közösköltséggel nem csak az utolsó havival. Mondtam neki, hogy mi már elszámoltunk a lakás tulajdonossal aki mindent rendben talált és a csekkek szerint nem volt tartozásunk meg ezt amúgy is a tulajjal kellene rendeznie. Viszont most a lakás tulaj is rajtunk kéri számon miért nem fizettük ki a díjat, holott a leadott csekkek ott vannak nála láthatja, hogy minden rendben volt. Sajna írásos nyomtatvány nincs a lakás átadásról és az elszámolásról sem.
Számon kérhet engem a ház közös képviselője azután, hogy a lakás tulajjal rendben elszámoltam?
Mit teendő ilyen helyzetben?
Előre is köszönöm a válaszokat!