Szabálysértési eljaràs megszüntetése


rigoz # 2019.01.15. 22:46

Akkor majd a bíróság megszünteti az eljárást vagy azt állapítja meg ügydöntő végzéssel, hogy nem követett el szabálysértést, ha jónak látja.

Önmagában amúgy nem kell ezt túlparázni, ha valóban úgy van, ahogy leírja, akkor jó eséllyel nem fogják marasztalni, a "bűnösségét" az előkészítő eljárást folytató rendőrségnek, mint kvázi "vádlónak" kell kétséget kizáróan bizonyítania.

Annak, hogy eljárás alá vont személyként szerepel egy szabálysértési ügyben meg szintén nincs önmagában semmilyen jogkövetkezménye, ha nem reklámozza, senki nem is fog róla tudni, ez nem bűnügy, főleg nem mondjuk gyilkossági ügy.

Nyugalom.

OFF

Engem is - megítélésem szerint - kvázi ártatlanul vádol a VI. rk. garázdaság szabálysértésével és közérdekű üzem rendjének megzavarásával és mivel nem sikerült beszámíthatatlannak tituláltatniuk, így elküldték az ügyet a bíróságnak kéz kezet most alapon, miközben igaz, hogy ügyészségi utasítás alapján a támadóm, inzultálóim ellen garázdaság BŰNTETTE miatt nyomoznak, elég sok kivetni valót hagyva maga után.

Én is az eljáró titkár lelkiismeretén és jóhiszeműségében bízom, mégsem repülök el attól a ténytől, hogy folyik egy eljárást.

Majd holnap szépen megnézem az aktáját, aztán lesz vele valami, ami biztos, leültetni nem fognak, ennyi.

Nem kell ezt túllihegni...

OFF end

pindy # 2019.01.15. 22:29

Igy most mar vègig eljáràs alá vont szemelykènt kezelnek a bíróságon,mig ki nem derül,hogy semmi közöm nincs az egészhez? Azt mondta az itteni elöadó, aki a megkeresésre kihallgatott,hogy küldenek egy papirt,hogy megszüntetik ellenem az eljárast. Erre ma ezt kell megtudnom....

pindy # 2019.01.15. 22:24

December 11-én hallgattak meg, megkeresès alapján. Felhivtam az eljáró kapitányságot, ahol azt mondtàk 20-án átküldtek mindent a bíróságra. Engem egy olyan abszurd dologgal hivtak be, hogy a csaló email cime megegyezett egy korabbi email cimemmel, ami egyébkènt azóta megszünt. Könyörgöm, ez alapjàn hogy lehet valakit ilyen dologba belekeverni?! Nonszensz az egész helyzet. Akiröl szó volt, a számlatulajdonos, nem ismerem, semmilyen kapcsolatban nem állunk egymassal, valószínüleg több száz kilomèterrel arréb is lehet tölem. Erre most a bíróságon egy ilyen ügyben ott a nevem...

rigoz # 2019.01.15. 21:08

A szabálysértési (előkészítő) eljárást elsősorban a szabálysértési (előkészítő eljárást folytató) hatóság köteles megszüntetni, ha annak a feltételei fennállnak.

Emellett köteles arról való tudomásszerzés esetén a törvényességi felügyeletet ellátó - megyeszékhely szerint illetékes (Budapesten a Budapesti Közérdekvédelmi, Pest megyében a Budakörnyéki Járási) járási ügyészség - ügyészség felhívni erre a szabálysértési (előkészítő) eljárást folytató hatóságot, mely felhívás eredménytelensége esetén a bíróság erre irányuló kötelezését kéri a szabálysértési (előkészítő eljárást folytató) hatóság terhére.

Ha az iratok megküldésre kerültek, akkor ebben a helyzetben már csak a bíróság van és lehet.

Javaslom, ha az iratok , akkor forduljon az illetékes ügyészséghez a megszüntetésre irányuló, lehetőség szerint indokolt törvényességi ellenőrzési kérelemmel.

pindy # 2019.01.15. 20:07

Üdvözletem!
Szabálysértési ügyben eljaràs alá vont személy ellen csak a bíróság tudja megszüntetni az eljárást? Régen nem úgy volt,ha valaki ártatlan és az elökészítö eljaràs során kiderül, akkor a hatóság szünteti meg?(csalás vétsége)