Online jogi tanácsadás


Véleményem # 2012.04.24. 19:45

Előállították, hogy a személyazonosságát megállapítsák. Ha elmúlt 18 éves akkor nem kell neki jogi képviselő meg semmi ilyen. Nehezen tudom elhinni hogy kihallgatás volt. Meg a közokirat hamisítás is elég érdekes. Nagy baki ha ilyen miatt ezzel vádolják. Vagy csak simán vissza akart élni másnak az igazolványával. Jó lenne tudni mit mondott azon a kihallgatáson ami lehet nem is az volt. Lehet csak jegyzőkönyvbe hallgatták meg.

ilona63 # 2012.04.24. 15:33

Segítséget kérnék Kedves Fórumozók!
Egy hozzátartozóm eléggé szétszórt néha, főleg ha fáradt. Így történt, hogy igazoltatáskor véletlenül a barátnője nála maradt diákigazolványát adta át, ám a saját adatait mondta be. Behívták a rendőrségre állítólag irategyeztetésre. Ez valójában kihallgatás volt, ahol sem jogi képviselő, sem más nem volt, sőt telefonálni sem engedték. Ezt követően csak idézés jött okirathamisítás vádjával vádlottként meg kell jelennie.
Kérdésem: jogos volt a rendőrségi eljárás, megsértették-e ismerősöm jogait, és végül: mit tehetünk. Ez nem okirathamisítás, mert ha ez lett volna a szándék, nem a saját adatait mondja be.

Gabicsek # 2012.04.12. 19:45

Esetleg rögzítik a forint-forint árfolyamot 75/100-on.

Ezt nem hiszem el, hogy honnan jön:)))

Kovács_Béla_Sándor # 2012.04.12. 14:26

Na ja, de ugyanez az árfolyam vonatkozna az érintettek bérfizetésére is.

pazs # 2012.04.12. 13:15

KBS: azt hiszem, ennek sok lakáshiteles örülne :)

Kovács_Béla_Sándor # 2012.04.12. 13:10

Esetleg rögzítik a forint-forint árfolyamot 75/100-on.

pazs # 2012.04.12. 11:39

Neked most forinthiteled van, hogy vonatkozhatna rád az árfolyamgát?
A "megint rosszul jártam" meg relatív.

ildi61 # 2012.04.12. 11:36

Szép napot! Az alábbi esethez kérnék segítséget. 2011.decemberében svájci frankos jelzáloghitelemet úgy vég törlesztettem, hogy forint hitellel kifizette. Most megjelent árfolyamgátról szóló tv módosítás után bementem a bankba, ugyanis a híradások arról szóltak, hogy aki már vég törlesztett decemberben, és forint hitele van, rájuk is vonatkozik az árfolyamgátról szóló törvény, de a bankban felvilágosítottak, hogy egyáltalán nem. Ezek szerint megint rosszul jártam? Közalkalmazott vagyok. így még kedvezőbb lett volna az árfolyam rögzítés most.A törvény paragrafusait böngészem, de nem tudom kiolvasni, hogy vonatkozik-e rám az árfolyamgát. Köszönöm a választ előre is.

Kovács_Béla_Sándor # 2012.04.12. 09:25

Sose bánd, hogy ha elhúzódik a per. Az időmúlás általában enyhébb büntetés kiszabását eredményez.

morfeus1985 # 2012.04.12. 08:19

Szép napot mindenkinek!

2008-ban a btk304§(1) c pontyába ütközö büncselekményyel vádoltak ebből még azota sem volt tárgyalásom .

2010-ben a btk286§(1)ben szerepeltekkel gyanusitanak
voltam 3 honap elözetes letartoztatásban 10 honap házi őrizetben és azóta lakhely elhagyási tilalom alatt vagyok.Már volt 4 tárgyalásom a sértettek nem jelentek meg igy be napoltak . meddig napolhatnak még??
ill: 0-3 a büntetési tétel még is mire számitsak
van eséjem arra ,hogy szabadlábon védekezzek vagy
meguszzam egy kitöltöttel vagy felfüggesztettel .
a biroság döntését miben befolyassolya a 2008 ügyem
ha még nem volt itéletem belöle .

Morfeus!

Ronett # 2012.04.11. 12:40

Sziasztok.

Számomra nagyon fontos dologban kérnék segítséget.
Ma délben kopogott három rendőr, hogy a férjem ellen elfogató parancsot adtak ki, és be kell vinniük. Mi nem értettünk semmit, hiába kérdeztük, miről van szó, nem válaszoltak. Azt is nehezen árulták el, hogy először a kerületi rendőrségre viszik. Azóta nem hallok férjemről semmit. Elrendelték volna az előzetes letartóztatását? Hol érdeklődhetek utána, hogy merre van? A telefonja kikapcsolva.
Most itthon vagyok két kisgyerekkel, akik közül az egyik többszörösen fogyatékos. Nem tudom, ilyen helyzetben mit csináljak, hogy beszélni tudjak a férjemmel.
Aki tud, kérem segítsen nekem. Nagyon köszönöm.

Gabicsek # 2012.04.04. 20:38

Polgári per, az általa ki nem fizetett számlákkal kapcsolatban (ha te fizetted be) nyújts be fizetési meghagyást.

gecko4 # 2012.04.04. 19:52

Sziasztok!
Jogi dologban kérném a segítséget egy jogásztól.

Egyik ismerősünknek kölcsön adtunk egy telefonos előfizetői simet,amit átvállalt azzal hogy ö fizeti. Ennek ellenére,nem fizette ki már az első hónaptól sem,sőt,feltöltéseket vásárolt az előfizetésből,amit szintén nem egyenlített ki.
A rendőrség azt mondja ez nem bűncselekmény,pedig akikkel én beszéltem,azt mondták,onnan hogy ö vásárolt is más terhére amit nem közölt vele,s ki sem egyenlítette,az már,csalás,sikkasztás.
Még ki se hallgatták a tanukat mikor elutasította a rendőrség a nyomozást. Az egyik fő tanú én lettem volna,innen tudom.
Bűncselekmény vagy polgári per?

Moyra # 2012.04.02. 17:56

Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni minek minősül a következő történet.
Illemhely takarítással foglalkozom. A munkáltatóm nem jelentett be. (többieket sem). A szórakozóhely havonta ad számlára bizonyos összeget a munkáltatómnak a szolgáltatásért. Mi megállapodtunk, hogy hány forintos órabérben dolgozunk és heti fizetés van. Ehhez képest jó ha 3 hetente fizet. A fizetésünkért könyörögnünk kell. Akkor is azzal vág vissza, hogy ha sokat piszkáljuk, akkor kirúg mindent és nézhetünk. A fizetéseket mindig úgy adta, hogy csak 10-20 ezret fizetett és annyit tartott vissza ami miatt biztos nem fogsz nem dolgozni neki. A februári fizetésem utolsó 2 hetét ma kaptam meg sokadik kérésre(átutalva).A vécéknél borravalót kapunk, amit pontosan meg kell számolni és egy széfben elhelyezni vagy én hazahoztam és az egészet pénz nemenként szétválogattam és beváltottam. Minden kérésem ellenére sem hajlandó változtatni és a megállapodáshoz tartani magát. Ezt megunva, két napi borravalót hazahoztam ami nem fedezi a fizetésemet, de nekem már mindegy csak legyen vége ennek az egésznek. Írtam levelet a munkáltatómnak, hogy váljunk meg egymástól békével. A két napi bevételt leírtam mennyi és márciusi jövedelmem mennyi. Így úgy gondolom elég korrekt, hogy megelégszem kevesebbel is csak váljunk meg egymástól. Ő erre közölte, hogy nem vagyok bejelentve és ez lopásnak minősül és majd ő eldönti mikor és mennyit fizet.No és fenyegetőzik mindennel. Szerintetek is lopásnak minősül?

ObudaFan # 2012.03.29. 19:51

Hogy a megyei bíróság hogy ítélkezett, azt én nem tudhatom, de a leírtak szerint ez már 2005-ben elévült.

érdeklődöm2012. # 2012.03.29. 13:06

Igen akkor azért ítélkezett a megyei bíróság úgy hogy nem csúsztam ki az elévülési időből. Ugyanis a 2010. május 5. én postára feladott levelet e dátum útján kaphatta csak meg a címzett viszont a bírósági eljárásban, igényem az már a postára adás időpontjától számít. Jól értelmezem ? Egyébként nagyon köszönöm válaszát.

ObudaFan # 2012.03.29. 10:28

Peres eljárásban a feladás napja számít. Az elévülés szempontjából peren kívül viszont a megérkezés dátuma. Az egyik eljárási határidő, a másik anyagi jogi. NEm ugyanaz.

érdeklődöm2012. # 2012.03.29. 09:44

Én arra alapozom azt hogy megszakították az elévülést a levelek hogy volt egy pénztartozás miatti végrehajtási ügyemben végrehajtást kérő szerepeltem. A végrehajtótól kapott 2010. május 5. én az intézkedései miatt végrehajtási kifogást terjesztettem elő amit 2010 május 20. napján adtam postára. Az ügyben a végrehajtó a kifogás elévülésére hivatkozott, a bírósági titkár erre utalásában elutasította végrehajtási kifogásomat elévülés miatt. Az elutasítás miatti fellebbezésemre a Megyei bíróság hatályon kívül helyezte az elutasító végzését mivel bizonyított hogy a kézhezvételtől számított 15 napon belül fellebbezéssel éltem mert a 15. napon a postai bélyegző bizonyította hogy a kifogással határidőn belül éltem . De ügyvédek is azt mondják hogy a postai bélyegzők dátumok mérvadók. A határidőben való postai feladásának dátuma a döntő, nem az hogy mikor kapja meg az ellenfél az ügyben való fellebbezést. Én erre gondoltam ez ügyben is.

ObudaFan # 2012.03.29. 09:03

Lynn

Elképzelhető, hogy igen. Látni kellene azért a számlakivonatokat minimum.

ObudaFan # 2012.03.29. 09:02

Szerintem már 2005-ben elévült, mert aznap biztosan nem kapta meg azt a levelet.

érdeklődöm2012. # 2012.03.29. 08:33

Az elévülési időket mi alapján kell számítani? Nekem egy személyességi jogsértésem miatt ami 2000. év IV. 6. okozták nekem, ez 2005. IV. 6. az ügyben én felszólítottam postai ajánlott levélben az elkövetőt a káraim megtérítésére , válaszában azt ígérte egyeztetni kíván velem írásban tette ezt 2005. IV. 18. án. Viszont semmi nem történt az ügyben. 2010 . IV. 18. postára adtam a bíróságra az ügyet a kár igényemmel együtt. Két tárgyalás volt már a második tárgyaláson a sértést adó személye alperes az elévülésre hivatkozik, a bíróság kötelezett arra hogy az elévülés megszakításait bizonyítsam. Kérdezem a fenti dátumok alapján az elévüléseket megszakították e azon eljárások?

Lynn # 2012.03.27. 15:26

Tisztelt Fórumozók!
Segítséget szeretnék kérni Önöktől az alábbi jogi ügyben:
az élettársam megkért,hogy nyissak egy bankszámlát amire három millió forintot utalt át,amely összegről a rendőrségi kihallgatás során kiderült,hogy csalásból származik.
Én erről nem tudtam semmit,csak utólag lettem tájékoztatva.
Én kaphatok ezért büntetést,és szükségem lesz ügyvédi védelemre?
Előre is köszönöm a segítséget!
Lynn

bogarock # 2012.03.25. 13:17

Sziasztok!
Az alábbi kérdésem lenne:
van egy kábelTV szolgáltató, akivel az ügyfél szerződést köt, (illetve a meglévőt módosítja) az alapcsomagra, de a szolgáltatáshoz kell majd egy dekóder doboz, amit majd hoz a szolgáltató és beszerelik. Emiatt az előfizetői szerződés "Hatálybalépés" rubrikája üresen maradt, majd akkor töltik ki, amikor, megérkezett a doboz, hisz onnantól biztosítják a szolgáltatást. A papírt aláírták.
De az is oda van írva, hogy a szerz.módosítás akkor lép hatályba, ha az előfizető az általa aláírt szerz.módosítást a szolgáltató részére aláírva visszaküldte és a szolgáltató azt rögzítette (ez nyilván akkor, ha postán küldték ki a módosítást)

Ez esetben ugye még nem hatályosult a szerződés, mert a hatálybalépés időpontja nincs kitöltve, még minden következmény nélkül elállhat az előfizető, ha meggondolja magát?

Gabicsek # 2012.03.25. 12:12

bubus23!
Azt javaslom, első körben előzetes időpontegyeztetés után keresd meg a kapitányság vezetőjét. Ha ő úgy látja, hogy a rendőr fegyelmi vétséget követett el, intézkedni fog. Ha pedig úgy látja, hogy bűncselekményt, akkor meg fogja tenni a feljelentést az illetékes nyomozó ügyészségen.

feribacsi55 # 2012.03.25. 12:06

Érdeklődöm hogy kik számítanak tisztségviselőknek ?