közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése


Spas12 # 2018.12.10. 12:18

gerbera,

De, megnéztem. Ettől függetlenül fenntartom, hogy a nevezett országokban alapvetően szolgáltatás- és ügyfélközpontú attitűd uralkodik, nálunk pedig fejőstehén-központú.

Vadsuhanccal pedig nem elvoltam, hanem kérdést tettem fel. Javasolom, szorítkozzunk a kérdés tartalmi részére, á la drbjozsef. Köszönöm.

Vadsuhanc # 2018.12.10. 13:08

Kedves Spas12!

Én pontosan az ellenkezőjét írtam. Lehet és kell is kötözködni. Hogy érdemes-e vagy eredményes lesz-e azt nem tudom. Még a rendelet számát is beírtam.

Spas12 # 2018.12.10. 13:37

Vadsuhanc,

bocs, de nem követtem végig csörtédet szomorú izével. Feltehetőleg neki írtál rendeletszámot.

Egyébként pedig a "fityfene" kártyát az SZTK állította ki a doki részére.

Vadsuhanc # 2018.12.10. 14:42

Kedves Spas12!

Megpróbálom nagyon röviden leírni a véleményemet. A KRESZ maga a kiegészítő táblákra inkább csak hivatkozik azok értelmezése a 83/2004.(VI. 4.) GKM rendeletben található mely szerint a kiegészítő tábla : „.." a közlekedők számára többletinformációt adó olyan jelzőtábla, amely az alaptábla alá helyezve, annak hatályát kiterjeszti vagy szűkíti, jelentését értelmezi vagy távolságot jelez.”"

Jelen esetben a várakozni tilos tábla alatt leírásod szerint egy „.." Kivéve EÜ dolgozók "..” Tábla volt elhelyezve amely a fent említettek szerint a vzoknak a gépjárműveknek a körét szűkíti, akik a KRESZ tiltása alapján ott parkolhatnak. Tehát akiknek ott tilos várakozni azokból kiveszi az EÜ dolgozókat. Itt lezárva és nincs tovább EÜ dolgozó vagy ott várakozhatsz. Mást a jogszabály nem ír elő.

Sokan azt nem tudják, hogy van egy másik tábla is amelynek az az elnevezése, hogy különleges szabályokat jelző tábla amely a rendelet értelmében .."az olyan négyszög alakú, kék vagy fehér alapszínű jelzőtábla, amely az út használói által betartandó külön kötelezettségeket, korlátozásokat vagy tilalmakat jelzi..."

Tehát nekem a kérdésem rövidre fogva az lenne a Közterület felügyelet irányában, hogy : Kérem pontosan jelöljék meg a KRESZ vagy más jogszabály alapján, hogy az említett tábla hatálya alatt mi kötelezett engem arra, hogy az engedélyemet különleges jelző tábla hiányában látható helyen a gépjárműben elhelyezzem.

Persze ezt finomítani kell, de nehéz lesz válaszolniuk szerintem. A másik, hogy megkérdezném tőlük azt is, hogy az engedély kiadására pontosan milyen jogszabály szerint és ki a jogosult. ( szóban lenne érdekes ezt megkérdezni, mert tuti nem tudnának kapásból válaszolni rá)

Aztán ott berkeken belül is utána kellene nézni, hogy a kártya kiadásakor aláírtál-e olyan iratot amelyben figyelmeztetnek arról, hogy a kártya kihelyezése kötelező. Szóval összességében ezt neked kell összerakni.

Spas12 # 2018.12.10. 15:53

Köszi suhanc, ez már mindjárt tartalmas álláspont. Ma is tanultam valamit.

Szomorú örökös # 2018.12.10. 16:00

Vadsuhanc

Én pontosan az ellenkezőjét írtam. Lehet és kell is kötözködni. Hogy érdemes-e vagy eredményes lesz-e azt nem tudom.

Tehát te belekergetnéd ezt a szerencsétlen kérdezőt egy helyszíni bírság kifizetésének megtagadása miatti szabálysértési eljárásba, aminek az eredménye már nem 10 ezer lesz. Csak gratulálni tudok! :-O

Aztán ott berkeken belül is utána kellene nézni, hogy a kártya kiadásakor aláírtál-e olyan iratot amelyben figyelmeztetnek arról, hogy a kártya kihelyezése kötelező.

Ez ugyanúgy szerepel magán a kártyán is nagy valószínűséggel, mint ahogy a mozgássérült parkoló kártyán is rajta van. Ezt már most borítékolom!

Szomorú örökös # 2018.12.10. 16:05

Spas12

bocs, de nem követtem végig csörtédet szomorú izével.

Nem is mulasztottál vele sokat. Egy főokos vitatkozott egy olyan közlekedővel, aki az ilyen szabályokat betartja és nem pedig kötözködik a hatósággal. A helyedben én inkább kifizetném a tízezret, mert a szabálysértési eljárás végösszege már jóval húzósabb lesz.

Egyébként alapból nem értettem, hogy ezért a 10 ezres bírságért miért is a közterület felügyelet - no meg a rendszer - lenne a hibás? Miért gondolod, hogy ez „pitiáner lehúzás”? Az a vétkes egyedül és egyértelműen, aki a kártyát nem helyezte ki a szélvédőre, holott ez kötelező lett volna neki. Az orvos ismerős nem tartott be egy kézenfekvő és egyértelmű szabályt, ezért fizetnie kell, pont!Az, hogy „ismerik” a közterület felügyelők, soha nem számított engedélynek egy ilyen kiváltságra és nagy valószínűséggel nem is fog.

Szomorú örökös # 2018.12.10. 16:06

Spas12

Ma is tanultam valamit.

Leginkább a szabálysértési eljárással fogsz majd tanulni, ha nem nyugszol bele az első verzióba (helyszíni bírság). Ezt már most váltig állítom neked, hogy jóval több lesz a fizetni való.

Vadsuhanc # 2018.12.10. 17:07

Kedves Szomorú örökös!

Kérlek csak egyetlen egy kérdésre válaszolj és csak egy egy mondatos válasz legyen.

Milyen jogszabály írja elő a kérdezőnek, hogy a rendelkezésére álló engedélyt az ellenőrző részére látható és ellenőrizhető helyen helyezze el?

Nem kérek mást csak annyit, hogy ..ilyen és ilyen jogszabály ilyen is pontja....

A hablaty és a diplomaták meg ilyesmi nem érdekelt, de szerintem a kérdezőt sem.

Pontos jogszabályt jelölj meg!

Köszönöm.

Szomorú örökös # 2018.12.10. 17:26

Vadsuhanc

csak egy egy mondatos válasz legyen

Már kezdesz teljesen olyan lenni, mint Kövér Lacika a parlamentben! :-D

Ott van azon a kib...ott kártyán, hogy ki kell helyezni a szélvédőre, ráadásul az is, hogy hogyan kell ezt megtennie, sőt az is ott van rajta, hogy azzal parkolhat csak a számukra kijelölt várakozóhelyen.

Én csak egy szavas választ várok tőled: kifizeted a kérdező helyett az emelt bírságot a szabálysértési eljárás végén? Így lenne korrekt! ;-)

alfateam # 2018.12.10. 17:30

218/2003 XII.11 Korm. rendelet

Szomorú örökös # 2018.12.10. 17:36

alfateam

Vigyázz, ebbe is bele fog kötni, mert őt nem a mozgáskorlátozott kártya szabályai érdeklik, hanem a különféle közintézmények várakozási engedélyei. Most beleszaladtál nála a csőbe, ma este téged fog szórakoztatni.

Engem tuti nem, mert mindjárt megyek koncertre. Szegény tuti nagyon frusztrált lesz, hogy nem válaszolok neki, de ma este jobb programom akadt. :-D

Vadsuhanc # 2018.12.10. 17:36

Kedves alfateam!

Az általad beidézett jogszabály a mozgássérültekre vonatkozik. Itt nem róluk van szó.

Szomorú örökös # 2018.12.10. 17:41

Vadsuhanc

Sajna nem fér bele egy mondatba, ne haragudj, így kénytelen leszel kicsit többet olvasni! :-D

A megállás, várakozás részletes szabályait az FMSZ (Forgalomszabályozási Műszaki Szabályzat) 35. fejezete pontosan meghatározza. Így többek között a várakozási tilalom hatálya alól felmentett járművek meghatározott körét feltüntető kiegészítő tábla minisztériumok, országos hatáskörű szervek, diplomáciai testületek, területi közigazgatási szervek, önkormányzatok polgármesteri hivatalai, igazságügyi szervek, fegyveres erők és rendvédelmi szervek, valamint humán egészségügyi feladatokat ellátó szervezetek (kórházak, orvosi rendelőintézetek, elsősegélynyújtó helyek) székházainál, azok homlokzatának hosszában helyezhető el e szervek járműveinek a várakozási tilalom hatálya alóli mentesítése érdekében. A kiegészítő táblán egyértelművé kell tenni, ha a mentesítés kiterjed az ott dolgozók vagy az oda ügyintézésre érkezők személygépkocsijaira is.

Vadsuhanc # 2018.12.10. 17:44

No és ebben hol van a kötelezés, hogy az engedélyt hová milyen formában kell kihelyezni a gépjárműben?

A kérdésre nem válaszoltál. Mi írja elő az engedély kihelyezését a kérdezőnek mert ez a beidézett szöveg nem.

Szomorú örökös # 2018.12.10. 17:55

Vadsuhanc

Bocsi, ez a mai utolsó válaszom, ma este szórakozz mással!
Én koncertre megyek és ott nem te vagy műsoron ma este! :-D

Válaszoltam erre is, az engedélyen magán szerepel, hogy egyrészt csak azzal lehet ott várakozni, ahová szól, illetve az is, hogy nem a kesztyűtartóban kell tartani, ahogy a kérdező ismerőse is tette. Neki ez 10 ezerbe kerül most, de csak ha nem hallgat rád és leáll itt. :-D

Vadsuhanc # 2018.12.10. 17:59

Te láttad a kérdező engedélyét? Ezt nem tudtam.
Mellesleg azt sem vetted észre, hogy a kérdezőnek mit javasoltam. Nézzen utána annak, hogy nem-e aláírt olyan iratot amely ezt a kitételt tartalmazza.... Vagy olvastad de nem értelmezted.

Jó szórakozást.

Majd akkor írj, ha pontosan meg tudod írni azt a jogszabályt amely az engedély kihelyezésének módját pontosan meghatározza.

Szomorú örökös # 2018.12.10. 18:01

Vadsuhanc

No akkor valóban utoljára:

VOLT MÁR ILYEN ENGEDÉLY A KEZEMBEN, OLVASTAM IS, MI VAN RAJTA, ENNYI!

Vadsuhanc # 2018.12.10. 18:02

jjaaaa.

Neki ez 10 ezerbe kerül most, de csak ha nem hallgat rád és leáll itt. :-D

Nem az én válaszom miatt kerül neki 10.000. ft-ba. Anélkül is, ha rád hallgat és lehet pont azért mert ilyeneket írsz.

Ha nem hallgat senkire akkor is 10.000.ft. Ez megint egy vádaskodás volt részedről.

Na menj mert nélküled nem kezdődik el semmi....

Szomorú örökös # 2018.12.10. 18:06

Vadsuhanc

Egyébként alapból az a mókás, hogy te a tábla alapján azt írod, mondjuk egy EÜ intézmény melletti parkolónál az van kiírva: „kivéve EÜ dolgozók”, vagy „kivéve a rendelőintézet dolgozói”.

Akkor most én kérdezek! Tegyük fel, hogy közterület felügyelő vagy (az eszed már megvan hozzá).

Hogyan ellenőrzöd, hogy az ott várakozó autó valóban ott dolgozó személyé,
ha nincs erre vonatkozó írásos engedélye a szélvédőn elhelyezve?

A kérdés költői, te sem fogsz erre választ tudni adni! :-D
No további jó szórakozást a témához ma estére! :-D

Szomorú örökös # 2018.12.10. 18:09

Vadsuhanc

Na menj mert nélküled nem kezdődik el semmi....

Bizony van olyan is, mivel időnként én vagyok a koncert tárgya, csak ezt eddig nem tudtad, hogy én is zenész vagyok! :-D

Vadsuhanc # 2018.12.10. 18:18

Mellesleg - és itt tényleg lezárom - mi van akkor, ha a kérdező azt fogja mondani, hogy a gépjárművet nem Ő vezette?

Spas12 # 2018.12.10. 19:42

suhanc, szomorú

ne habosítsuk a kérdést, a helyzet világos, ki kell rakni azt a kib...ott kártyát és le kell nyelni a 10 ropit. Pont.

Korábbi felvetésem nem a "Józsi, bammeg, ismersz, itt dolgozom, ne büntess meg" helyzetre vonatkozott. Kártya nincs, ergo jogtalan, ergo bünti. OK.

De! Azt a hozzáállást hiányolom, amit az angolszász jog kb. 'equity'-nek hív.

Tehát méltányosság, emberi hozzáállás, tisztesség pl. aszongya "szóljatok fel, hogy jöjjön le 10 percen belül, különben meg kell büntessük a főorvos urat. Merthogy tudjuk, hogy az ő autója és rá is vonatkoznak a szabályok. Legközelebb nem tudjuk elnézni."

Inkább a tranzakciós illeték témához adjatok inputot, ezt hagyjuk. Köszi.

RT-Tündi # 2019.02.04. 20:18

Kedves Fórumozók!

Szeretnék tanácsot kérni, hátha volt valakinek hasonló esete :)
Egyik céges autónk állítólag "Várakozni Tilos tábla" hatálya álló parkolóban állt a nevezett időpontban. (2018.10.27-én)
Kaptam egy levelet "megkeresést" a VIII. ker.rendőrkapitánysgágtól, hogy én mint a cég ügyvezetője nyilatkozzak ki hasnzálta az autót ebben az időszakban mert a XIV. ker. Közterület-felügyelet fejlentést tett 2012.évi II.törv. 224$ (1) bek. közuti.közl. szabályok kisebb fokú szabálys.miatt.
Ezt a levelet 2018.11.25 körül kaptam. Írtam nekik, hogy persze nyilatkozok csak küldjenek fényképes bizonyítékot. Ezt a levelet átvették 2018.12.03-án. Azóta annyi történt h kaptam egy idézést 2019.01.24-én az V.ker RK-ba tanuként akarnak meghallgatni.
Ez mind jó, csak a 30 napos eljárási időből régen kicsúsztak, bizonyíték meg nincs sztem.
Ennyit húzni az időt mint a rétestésztát.pár ezer Ft-ért.. Mit lehet tenni azon kívűl h meglátogatom őket? :D

rigoz # 2019.02.04. 20:48

Tisztelt RT-Tündi!

Először is felhívnám a figyelmét arra, hogy a szabálysértési hatóság eljárására irányadó határidőt a hatóság vezetője 30 nappal meghosszabbíthatja, a határidő túllépése pedig nem jogvesztő.

Határidő pedig az ügynek

Az ügy - az Ön által leírtak alapján - áttételre került a VIII. kerületitől az V. kerületi Rendőrkapitánysághoz, mely az ügyintézési határidőt egyébként kvázi "újraindította".

Ha idézték, akkor a hatóság előtt a megjelölt időpontban MEG KELL JELENNIE, különben elővezettethetik költségére, illetve rendbírsággal is sújthatják.

Az ügy iratait egyébként a meghallgatásakor - amely céljából idézték - megtekintheti (leírtak alapján feltehetően eljárás alá vont személyként, kvázi "gyanúsítottként" fogják meghallgatni, amely minőségben megilleti az ügy teljes iratanyagába való betekintés és a megtekinhető iratokról való másolatkérés joga, illetve a felvilágosításkérés joga is), illetve a kért iratmásolat-megküldés elmaradása miatt az eljáró hatósághoz panaszt nyújthat be, melyet - amennyiben a hatóság a panasznak saját hatáskörben 3 napon belül nem ad helyt és teszi meg az alapján a szükséges intézkedést - a Budapesti Közérdekvédelmi Ügyészség az iratokkal való megérkezését követő 8 napon belül bírál el és:

  • a panaszt, mint alaptalant elutasítja és erről a panasztevőt tájékoztatja

vagy

  • a panasznak helyt ad és a szükséges intézkedés megtételére hívja fel a szabálysértési hatóságot azzal, hogy az intézkedés elmaradása esetén a területileg illetékes járásbírósághoz fordul a felhívás kézbezvételétől számított 30 nap eredménytelen eltelte esetén a felhívás végrehajtása végett

Azon kifogását, hogy álláspontja szerint bizonyítottság hiányában az eljárás megszüntetésének van helye, az eljáró hatóság irányában az ügydöntő határozat meghozatala előtt (illetve marasztaló határozat elleni kifogásában) bármikor írásban, illetve a meghallgatásakor is előadhatja, illetve a Budapesti Közérdekvédelmi Ügyészségtől (elérhetőségük: 1076. Budapest, Dózsa György út 18-22, budapest.torv@mku.hu, budapest.kozerdek@mku.hu) - közvetlenül - kérheti az eljárás törvényességi ellenőrzését, a hatóságnak az eljárás ezen okból való megszüntetésére felhívás intézését.

Javasolt azonban az iratokat áttanulmányoznia, mielőtt védekezését előterjeszti, felhívnám a figyelmét arra is, hogy képviseletére ügyvédet vagy más nagykorú személyt meghatalmazhat, aki az idézés terhével való meghallgatásakor is jelen lehet (amelyen azonban személyesen is jelen kell lennie).