Lehet hogy akotmánysértő a hitoktatás?!

Qunkor, vallja be, maga egy liberális pedagógus:))).

Káros hatás? Kockázatvállalás? Egy erkölcsi tanítás képes ilyenre?
Persze, hogy képes lehet, pl. szekták esetében, de azok a szekták, amelyek ilyen "káros" célokra hívják fel követőiket, nagyrészt tiltva vannak Magyarországon. De egy keresztény (pl. katolikus, református, evangélikus stb.) hitoktatás nem hiszem, hogy káros hatással lehet bárkire is.
Abban igazad van, hogy a gyerek áltában nem is érti, mit mond az imádkozás során, csak mondja. Én is így voltam: először akkor értettem meg, mi a "Mi atyánk" tartalma, amikor a nagyapámat temették, addig csak mondtam monoton, unalmas módon. Ha én akkor azt mondom, hogy nekem elég az imából, mert nem tetszik a tartalma, akkor otthagyom az egészet, és nem foglalkozom tovább a vallással.
De az a tanítás, amit a tízparancsolat mond, semmiképpen sem tekinthető "kockázatnak" egy gyermek számára: ha ezt követi, legyen az vallásos vagy ateista, nem lesz rossz ember. Márpedig az egész hitoktatás célja ez: erkölcsileg rendes, becsületes embert neveljenek a szófogadatlan kölkökből. Miért kockázat az, hogy a gyereknek azt tanítja a hitoktató: "szeresd felebarátodat, mint önmagadat"?
Persze Istennel és a vallással kapcsolatban is tanítanak az egyházak, de csak saját megélhetésük érdekében, ezért vetnek ki egyházi adót, ezért kérnek pénzt az egyházi szolgáltatásokért. A vasárnapi kötelező templombajárás előírását is lehet kétféleképpen értelmezni: lehet úgy is, hogy az ember egészsége érdekében történt az előírás (mivel rengeteg szabálynak egészségügyi gyökerei vannak), és a heti munka után biztosan pihen legalább egy délelőttöt az illető, és lehet úgy is, hogy itt a lehetőség az egyháznak a heti adománygyűjtésre a misén. Ha egy gyerek felnő, hamar megérti ezeket a dolgokat (és a 13-14 éves gyerek már érti ezeket), és dönthet, hogyan értelmezi az intézményt, és hogyan értékeli a saját életében az egyház szerepét.

A biblia azt mondja, szeresd felebarátaidat. A káma sutra megmutatja hogyan:))))

Az, hogy ki hisz Istenben, ki nem, ki fogadja el a vallást, ki nem, teljesen egyéni. Én már korábban is irtam, hogy kicsit más a szemléletem. Tudomásul veszem, hogy van, nem mondanám, hogy nagyon jó dolog, de vannak nála rosszabb dolgok is (lásd kábitószer). Én is azt vallom, hogy ártalmas lenne a gyermekemre, ha vallásra nevelnék, ugyanakkor nem lenne ártalmas, ha csak tanul a vallásokról, tudja melyik mit takar. Szerintem a vallás elferditi az emberek személyiségét, tehát én igyekszem kimaradni belőle, és a gyermekemet is kihagytam belőle. De elfogadom, hogy más nem igy gondolja.
Az ő gyerekük legyen vallásos, az enyém ne legyen, és én sem leszek. Ha valaki meg tud győzni az ellenkezőjéről, ügyes. Azt is tudom, hogy a vallásnak is vannak előnyei: iszonyatosan nagy tudást ad. Ilyenkor az ember eldönti, hogy a sok rossz árán is kell-e neki az a tudás. Nekem inkább nem kellett, és a fiamat is "megvédtem" - gondolom én - vagy mások azt mondják, veszélyeztettem azzal, hogy nem tettem lehetővé számára a vallásos nevelést. Ez ugy gondolom nézőpont kérdése. Pár száz évvel ezelőtt ezért fáklyaként égnék el.

A vallás eljátszotta előttem a renoméját. Nem az én dolgom szeretni, az ő dolga megszerettetni magát.

Ha hinnék az eleve elrendelésben, akkor azt is mondhatnám, nem én tehetek róla, hisz semmiről sem tehetek, Isten eleve igy rendelte el a dolgokat.

Én viszont csak magamban hiszek - talán rosszul vagyok összerakva.

Qnkor: igazad van. Tényleg szubjektiv nézőpontokat láttál, és ebben semmi jogi nincs. De azért, mert a vallás nem jogi kérdés. Alkotmányossági csak annyiban, hogy mindenkinek alapvető emberi joga megválasztani, hogy milyen vallást akar gyakorolni - ugyanakkor az alkotmány is korlátoz vallásokat, például a kálihivők szektáját. Nem a vallásuk miatt, hanem a tetteik miatt, az emberáldozataik miatt. Ha egy vallás nem megy tul a szokásjogon, és nem sérti az általánosan elfogadott erkölcsi mércét, akkor nem avatkozik bele az állam sem. És nem mindenhol avatkozik bele az állam.

Ha belegondolsz, hogy indiában vallási alapon patkányok milliárdjai lepik el a városokat, és fertőznek a vallás nevében...

Szóval bignek igaza van. Amikor egy szülő megválasztja, hogy gyermekét vallásra neveli, ez a saját döntése, nem hagy lehetőséget a gyermekének dönteni. De ez azért van, mert a gyermek nem is képes még dönteni, és később ez a szülői befolyásoltság ki fog hatni az egész életére.
De ugyanez van akkor is, amikor a szülő mondjuk sakkozni tanitja a lányát, ahelyett, hogy főzni tanitaná, vagy mondjuk élsportolót csinál a gyerekéből, ezzel tönkretéve a gyermeke gyermekkorát. Hisz mindenki tudja, hogy egy olimpiai bajnoknak nincs gyerekkora.

Amikor a fiam 10 éves volt, felhivott a Spartacus vezetője. Olyan hangon, hogy érezzem, nagy megtiszteltetésben van részem, közölte, hogy vasárnap indul az edzés, és vigyem el a fiamat, vizilabdás lehet belőle, mert ő elintézte. Én lelkesen rácsodálkoztam a telefonra, és nemet mondtam. Szerintem máig nem érti, pedig próbáltam elmagyarázni, hogy tudom, hogy a fiam csodásan uszik, de nem fogom tönkretenni. Én igy értékeltem. Más meg boldog lenne, ha a gyerekéből olimpiai bajnok lenne. Ki veszélyezteti a gyermekét? én? aki nem tette lehetővé a gyermeke számára, hogy bajnok legyen? vagy ő? aki tönkretette a gyermeke gyerekkorát?

Nézőpont kérdése.

A kérdést értem. De mi ez????J))))
A kérdést kimerítően megválaszolja egy másik AB határozat, ezért külön kommentárt nem fűzök hozzá.:
4/1993. (II. 12.) AB határozat:
"2. A vallásszabadság érvényesülése a kötelező iskolai oktatás területén

1. 'Az Alkotmány kihirdetése után az Országgyűlés - a 60. § végrehajtásaként - megalkotta a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvényt. E törvény 5. §-a kimondja, hogy a szülőnek, gyámnak joga van ahhoz, hogy a kiskorú gyermek erkölcsi és vallási neveléséről döntsön és arról megfelelően gondoskodjék. A 17. § szerint egyházi jogi személy elláthat minden olyan nevelési-oktatási tevékenységet, amelyet törvény nem tart fenn kizárólagosan az állam számára. E körben az egyház intézményt tarthat fenn. Az állam által fenntartott nevelési és oktatási intézményben pedig az egyház fakultatív tantárgyként vallásoktatást tarthat.

Ezek a rendelkezések részben végrehajtják az Alkotmány 60. §-át, de nem elégségesek az államnak a vallásszabadságra vonatkozó kötelességeit tekintve. Magyarország nemzetközi egyezményekben ennél többet vállalt.
Az Emberi Jogok Európai Egyezménye Első kiegészítő jegyzőkönyve 2. cikke szerint „Senkitől sem szabad megtagadni az oktatáshoz való jogot. Az állam az oktatás és tanítás terén vállalt feladatainak gyakorlása során köteles tiszteletben tartani a szülők vallási és világnézeti meggyőződésével összhangban lévő oktatáshoz való jogot.”
A Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 18. cikk 4. pontja szerint az Egyezségokmányban részes államok kötelezik magukat a szülők és adott esetben a törvényes gyámok ama szabadságának tiszteletben tartására, hogy gyermekeik vallásos és erkölcsi nevelését saját meggyőződésüknek megfelelően biztosítsák. A 2. cikk értelmében a részes államok kötelezik magukat, hogy gondoskodnak olyan törvényhozási és egyéb intézkedésekről, amelyek az Egyezségokmányban elismert jogok érvényesüléséhez szükségesek.
A gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt egyezmény (kihirdette az 1991. évi LXIV. törvény) deklarálja a gyermek jogát a gondolat- és vallásszabadságra, és elismeri a szülők jogát arra, hogy a gyermeket érettségének megfelelően e joga érvényesítésében irányítsák (14. cikk)."

Egy kis megjegyzés azért mégis ide kívánkozik: technikailag is lehetetlen világnézet nélkül nevelni gyerekeinket, alapvetően ugye két dolog között választhatunk: a vallás és az ateizmus között. Elég nehéz lenne azt mondani nekik, hogy most nem válaszolhatok, majd 18 évesen kérdezz újra.

És ami még lemaradt az AB határozatból:

„b) Az állam az objektív intézményvédelem körében köteles az egyes alapjogok megvalósításához szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket úgy kialakítani, hogy mind a többi alapjoggal kapcsolatos, mind pedig egyéb alkotmányos feladataira is tekintettel legyen [64/1991. (XII. 17.) AB határozat]. Így a vallásszabadság érvényesülési feltételeit egyeztetni kell azokkal az alapjogokkal, amelyeknek az iskolaügyben szintén érvényesülniük kell. Mindenekelőtt azzal, hogy az államnak ingyenes és kötelező általános iskolát kell működtetnie (70/F. §); a szülők, gondviselők pedig kötelesek kiskorú gyermekeik taníttatásáról gondoskodni (70/J. §). A szülőket megilleti az a jog, hogy gyermekeik nevelését megválasszák. [67. § (2) bekezdés.] Az államnak tiszteletben kell tartania és támogatnia kell a tanszabadságot és a tanítás szabadságát. [70/G. § (1) bekezdés.]
Az „állami iskola”, illetve az „egyházi iskola” fogalmát a határozat a vallásszabadság különböző aspektusainak eleget tévő iskolatípusok megjelölésére használja. Az állami iskola ismérveinek általában azok az „állam által fenntartott nevelési és oktatási intézmények” felelnek meg, amelyeket az 1990. évi IV. törvény szóhasználata [17. § (2) bekezdés] megkülönböztet azoktól, amelyekben „egyházi jogi személy által ellátott” nevelési-oktatási tevékenység folyik. A jelenlegi helyzetben az „állami” és „egyházi” iskolák alkotmányosan kívánatos szervezeti elkülönítése nem valósult meg mindenütt. Az átmeneti megoldások előrelépést jelenthetnek a teljes szervezeti elkülönülés irányába. A határozat ennek megfelelően az „állami”, illetve „egyházi” iskolát a vallásszabadság jogából fakadó eltérő alkotmányos követelmények szerint különbözteti meg. Az „állami” és az „egyházi” iskola közötti különbség az, hogy bár mindkettő köteles az ismeretek objektív, toleráns és a tanulók lelkiismereti szabadságát tiszteletben tartó közvetítésére, az egyházi iskola valamely vallás tanaival azonosul, míg az állami iskola ezt nem teheti meg, vallási tanítások igazságáról nem foglalhat állást, azaz vallási kérdésekben semlegesnek kell lennie. E megkülönböztetés szempontjából nincs döntő jelentősége az állam és az önkormányzatok közötti feladatmegosztásnak; mint ahogy a jelen átmeneti helyzetben annak sincs, hogy az egyházi iskolát valamely egyház, egyesület vagy más tartja-e fenn. Tehát ugyancsak nem „állami iskola” az, amelyet ugyan az állam vagy önkormányzat tart fenn, de amelyben az állam vallásilag elkötelezett nevelést engedélyezett; ha a vallásos nevelés csupán egyes osztályokban folyik, ezekre nem vonatkozik az állami iskola vallási semlegességének követelménye. A határozatban az „egyházi” iskoláról kifejtettek értelemszerűen vonatkoznak minden olyan iskolára, amelyben valamely világnézetnek elkötelezett nevelés folyik. A határozat az ilyen iskolákat az egyháziakkal együtt „elkötelezett iskolának” is nevezi, megkülönböztetve őket a „semleges” állami iskolától.
Az államnak vallási kérdésekben semlegesnek kell lennie. Ezért az állami iskolának szintén semlegesnek kell lennie. Az állam ugyanis ezekkel a mindenki számára nyitva álló iskolákkal valósítja meg a művelődéshez való jogot, és biztosítja az iskolakötelezettség feltételét. A semlegesség azt követeli meg, hogy iskolái tantervét, szervezetét és felügyeletét az állam úgy alakítsa ki, hogy a tanulóknak a vallási, illetve világnézeti információkat és ismereteket „tárgyilagosan, kritikusan és pluralista módon közvetítsék”. Az állami iskola nem folytathat olyan oktatást, amely a szülők (és a gyermek) meggyőződése figyelmen kívül hagyásának minősülhetne. (Ld. az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét a Kjeldsen, Busk, Madsen és Pedersen ügyben, 1976. december 7.) Ezek a feltételek felelnek meg az állami iskolák tekintetében annak a követelménynek, amelyet az Alkotmánybíróság a monopolhelyzetben lévő országos közszolgálati rádióra és televízióra határozott meg a véleményszabadság érvényesülése érdekében. Az erre vonatkozó szervezeti megoldások ugyanis akkor alkotmányosak, ha elvileg képesek biztosítani a társadalomban meglévő vélemények teljes körű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű kifejezésre jutását [37/1992. (VI. 10.) AB határozat]. Ezek az ismérvek az állami iskolákra is megfelelően érvényesek. A semleges állami iskola tehát nem lehet elkötelezett egyetlen vallás vagy világnézet mellett sem, hanem a szabad és megalapozott választás lehetőségét kell nyújtania. A világnézeti ismeretek teljes körű, kiegyensúlyozott arányú és tárgyilagos tanításának az iskola működése egészében kell megvalósulnia. Tárgyilagos tanítás esetén az állam nem kényszeríthet egyetlen tanárt sem arra, hogy saját meggyőződését elhallgassa.
A semleges állami iskolával azonban az állam még nem merítette ki kötelességét, hogy „gondoskodjék a vallásszabadság érvényesüléséhez szükséges feltételekről”. A szülőknek joguk van arra, hogy gyermekük választásuk szerinti egyházi iskolába járjon; s joguk van arra is, hogy ne kelljen vallási vagy lelkiismereti meggyőződésétől eltérő irányultságú iskolába járnia. Erre - a szülői vezetés korlátain belül - a gyermeknek is joga van.
A szülő választási jogának az állam intézményvédelmi kötelezettsége felel meg. Az állam nem tagadhatja meg a jogi lehetőségét annak, hogy akár vallásos, akár ateista elkötelezettségű iskolák jöjjenek létre; az ehhez szükséges jogszabályokat meg kell alkotnia. Az állam azonban nem köteles nem-semleges iskolákat felállítani. Ha viszont az egyház vagy a szülők elkötelezett iskolát alapítottak és működtetnek, az állam támogatni köteles őket olyan arányban, amennyiben ezek az intézmények állami feladatot vállaltak át; illetve nem tagadhatja meg az állam a támogatást akkor sem, ha más, összehasonlítható, világnézetileg elkötelezett intézményt már támogat, s a megkülönböztetésnek nincs alkotmányos indoka.
Ha nincs is joga a szülőnek arra, hogy az állam a szülő kívánsága szerinti világnézetű iskolát nyisson, az a védelmi joga megvan, hogy ne legyen köteles vallási vagy világnézeti meggyőződésével ellentétes iskolába járatni a gyerekét. Hasonlóképpen ahhoz, ahogy azt az Alkotmánybíróság a lelkiismereti szabadsággal kapcsolatban kifejtette, az államnak nemcsak az ilyen kényszertől kell tartózkodnia, hanem ésszerű keretek között az alternatív magatartást is lehetővé kell tennie. Nem alkotmányellenes, ha ez utóbbi érdekében az, aki lelkiismerete szerint kíván cselekedni, olyan áldozatra kényszerül, amely nem aránytalan. [64/1991. (XII. 17.) AB határozat.]
Mindenfajta elkötelezett iskolának a lelkiismereti szabadságot kielégítő alternatívája a semleges állami iskola. Bármely meggyőződéssel is semleges iskolába járni sokkal kisebb lelkiismereti terhet jelent (ha teher egyáltalán), mint eltérő, sőt ellentétes elkötelezettségűbe. Azok számára tehát, akik nem kívánnak egy adott elkötelezettségű iskolába járni, az államnak nem csupán a jogi lehetőséget kell megadnia a lelkiismeret szerinti magatartásra, hanem ténylegesen lehetővé kell tennie semleges állami iskola igénybevételét.

3. Sérti-e ezeket az elveket az Etv. azzal, illetve alkotmányellenes mulasztás-e az, hogy nem biztosít minden településen semleges állami iskolát?

Az államnak a fentiek értelmében ott is, ahol az eddigi iskola épületét (vagy az iskolák nagyobb részét) egyházi tulajdonba adja, azok számára, akik nem kívánnak egyházi iskolába járni

• tényleges alternatívát kell biztosítania azzal, hogy semleges iskola látogatását lehetővé teszi,
• e semleges iskola igénybevétele nem jelenthet számukra aránytalan terhet.

E feladatát azonban az állam nem láthatja el úgy, hogy azzal az egyházi iskolát választók vallásszabadságát sérti. Mivel az egyházi ingatlanok tulajdonba adása a funkcionalitás elvén nyugszik, az épület a vallásgyakorlás tényleges igényeit elégíti ki; az adott esetben többnyire egyházi iskola váltja föl az állami iskolát. Nem az egyházi tulajdonba adás törvényi megtiltása, s ezáltal a vallásos nevelést kívánók alapvető jogának korlátozása tehát az alkotmányos megoldás, hanem az állam pozitív cselekvése az egyházi iskolát elutasító szülők és gyermekek lelkiismereti és vallásszabadságának biztosítására. (Jogkorlátozás akkor lenne elfogadható, ha ez akár a pozitív, akár a negatív vallásszabadság érvényesüléséhez elkerülhetetlen lenne. Az állam azonban mindig képes semleges iskolát rendelkezésre bocsátani.)
Az eddigi állami iskola épületének átadása az egyháznak iskola céljára jogilag nem a semleges állami iskola megszüntetését jelenti. Az 1991. évi XX. törvény (az önkormányzati hatásköri törvény) 100. § (2) bekezdése szerint a helyi önkormányzat a kötelező feladatot ellátó intézményét akkor szüntetheti meg, szervezheti át, ha az adott tevékenységről, szolgáltatásról továbbra is azonos színvonalon gondoskodik. Az Etv. 2. § (1) bekezdése szerint pedig az ingatlanátadás az egyház tényleges tevékenysége szerint szükséges mértékben és időben történik, figyelembe véve az állami, a helyi önkormányzati feladatok ellátásához nélkülözhetetlen tárgyi feltételeket és a költségvetésből juttatott pénzügyi fedezetet.
Mindkét törvényi rendelkezés azt biztosítja, hogy az ingatlanátadás folytán az önkormányzati feladat ne szenvedjen csorbát. Az Alkotmánybíróság rámutat azonban arra, hogy funkciómegőrzés az iskola egyházi iskolaként való továbbműködésével nem teljesülhet. Az iskola nem lehet semleges és vallásos szellemű egyszerre; hiszen a világnézeti nevelés mindkétféle iskola - minden iskola - lényegéhez tartozik. Ezért az iskolaügyben a tulajdonba adás fent idézett törvényi feltételein túl a csereingatlanra és a kártalanításra jogot adó rendelkezések jelentik a garanciát a semleges állami iskola további működésére. Az állam és az önkormányzat éppen úgy köteles gondoskodni a semleges állami iskolát választó gyermekek iskoláztatásáról, mint ahogy az ingatlanátadás nélkül is köteles lenne, még akkor is, ha a tanulók létszáma alacsony.
Az, hogy az egyházi iskolát választók számára az állam nem köteles iskolát létesíteni vagy működtetni, az egyházi iskolát elutasítók számára azonban állami iskolát kell rendelkezésre bocsátania, még nem elégíti ki teljesen azt a követelményt, hogy a semleges iskolát választóktól várható el kisebb áldozat. Maga a semleges iskola látogatása sem jelenthet az e jogukkal élőknek aránytalan terhet. Csak a konkrét eset körülményei alapján dönthető el, hogy mi minősül aránytalan tehernek.
Az Etv. a tárgyához tartozó körben elegendő garanciát nyújt arra, hogy az egyház részére történő ingatlanátadások - ha a törvényt betartják - ne sértsék az egyházi iskolát elutasító szülők és gyermekek vallásszabadsághoz és lelkiismereti szabadsághoz való jogát. Az Alkotmánybíróság ezért az Etv. alkotmányellenességének ez okból való megállapítására irányuló indítványt elutasítja.”