Ingatlanszerzési illetékkel kapcsolatos kérdés


drbjozsef # 2018.04.28. 12:29

Tiborr,

szerintem jól gondolod.

Feleségednél 20M lakástulajdon helyett 17,5M lesz, tehát nincs illeték, nálad 18M helyett lesz 17,5M.

Az illetéktörvény szerint egy vétellel szemben egy eladást lehet szembeállítani, de több lakás(tulajdon) eladása esetén a kedvezőbb illetékalapot eredményező EGYIKET lehet, választás szerint.

Ne felejtsétek vételkor jelezni az ügyvédnek a B400 adatlap kitöltésekor, hogy illetékkedvezményt vennétek igénybe.

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

21§ (1), (2) és (4) bekezdés, ami ezt írja.

Tiborrr # 2018.04.27. 22:17

Üdvözletem!

A feleségemmel újépítésű lakást veszünk 45M forintért, ehhez 10M CSOK-ot is tervezünk igénybe venni, és 50-50%-ban leszünk tulajdonosok. A mostani lakásunk tulajdonosa 20M forint értékig a feleségem, 16M forintig pedig én vagyok (összesen 36M forintért adjuk el). Ezen kívül én tavaly eladtam egy 18M forintos lakást is.

Jól gondolom, hogy az illeték alapja a CSOK-kal csökkentett 35M forint, aminek az 50-50%-a, 17,5M lenne az alap fejenként, de mindketten beszámíthatunk 1-1 eladást cserepótló illetékkedvezményként? Így a párom esetén az illeték 0 forint lesz, az én esetekben pedig ha sikerül a tavalyi eladást beszamítani, akkor 0, ha pedig csak a lakásunk utáni 16M forintot, akkor 1,5M 4%-a, 60 000 forint?

Köszönöm előre is a segítséget!

drbjozsef # 2018.04.27. 18:18

gabor,

Akkor jár a kedvezmény (tehát 4% helyett 2%), ha 15 millió forintnál nem drágább forgalmi értékű lakóingatlant vásárolsz. Afölött nem jár. A teljes ingatlan ára kell 15millió alatt legyen.

A többi feltételnek megfelelsz, özvegyi joggal terhelt tulajdon nem számít :

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
...
26. §
...
(6) Az illetékkötelezettség keletkezésekor a 35. életévét be nem töltött fiatal az első lakástulajdonának (tulajdoni hányadának) megszerzése esetén az egyébként fizetendő illeték 50%-ig terjedő kedvezményre jogosult, ha az egész lakástulajdon forgalmi értéke a 15 000 000 forintot nem haladja meg. Ilyen forgalmi értékű lakás tulajdoni hányadának megszerzése esetén a vagyonszerzőt a szerzett tulajdoni hányaddal arányos mértékű kedvezmény illeti meg.
...
(9) A (6) és (15) bekezdés alkalmazásában első lakástulajdont szerzőnek az minősül, akinek nincs és nem is volt lakástulajdona, lakástulajdonban 50%-ot elérő tulajdoni hányada, lakástulajdonhoz kapcsolódó, az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű joga. A kedvezményre való jogosultság megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni az özvegyi haszonélvezeti joggal terhelt, továbbá az olyan lakástulajdont, amelyet nagykorú vagyonszerző esetén a nagykorúság elérését megelőzően idegenítettek el. Nem minősül első lakástulajdont szerzőnek az, aki a (6) vagy (15) bekezdés szerinti kedvezményt az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően igénybe vette. A kedvezmény igénybevételéről, valamint a kedvezményre jogosító feltételek fennállásáról a szerző félnek az illetékfizetési meghagyás jogerőre emelkedéséig kell nyilatkoznia.

gabor087 # 2018.04.27. 17:07

Üdvözlöm
Lakásvásárlás előtt állok,illetékfizetéssel kapcsolatos kérdésem lenne.Gyerekkoromban édesapám halála után,testéremre és rám szállt a ház 50-50%-ba aminek a haszonélvezeti joga édesanyámé.Kérdésem az lenne, hogy 32 éves vagyok mennyi illetéket kell fizetnem vásárláskor kettő vagy négy százalékot.
Válaszát előre is köszönöm

drbjozsef # 2018.04.21. 08:59

Lakóingatlanok, pontosabban, tehát lakás helyett ház természetesen lehet.

drbjozsef # 2018.04.21. 08:58

Csak és kizárólag lakás-lakás verzió lehet. Egyik se, sem az eladott, sem a vásárolt ingatlan nem lehet más.
És egyébként január óta már a lakás vétel előtt 3, után 1 évvel eladott másik lakás számít a különbözethez.

SanBenedetto # 2018.04.21. 07:08

Tiszteletem!

A kérdésem az, hogy használt lakás vásárlásakor csökkenthető-e az illeték alapja 1 éven belül eladott, más típusú ingatlan (lakóház mélygarázs gépkocsibeálló) értékével?

Kovács_Béla_Sándor # 2018.04.13. 10:37

Ha a bank megadja, akkor a végrehajtónak mindegy.

drbjozsef # 2018.04.13. 06:37

És aláírná vele a szerződést, belevéve a CSOK-ot? Nem szokásos az biztos, de nem is tilos talán...
Mert a hat hónap azért minden bizonnyal (ha nincs valami probléma a feltételekkel) simán tartható lenne.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.04.13. 06:27

Adna hat hónap haladékot a fizetésre.

drbjozsef # 2018.04.13. 06:09

Érdekes lenne tudni gerbera véleményét, hogy mit tenne, ha hozzá menne be valaki, hogy CSOK-ból szeretné fizetni a vételárat árverés után. Technikailag eleve nem is igen menne a rövid határidők miatt, de ettől eltekintve, csak elméletileg, lehetséges lenne-e vajon.

lajcsó # 2018.04.12. 21:31

Az árverési vétel a forgalmi érték tekintetében is fölvet problémát a CSOK tekintetében.

drbjozsef # 2018.04.12. 17:15

Utólag semmiképpen sem jár már.

De tartok tőle, hogy egyébként se. bár implicite kizáró passzusról nem tudok, az árverési vétel és a visszterhet szerzés eltérő szerzésmód, a CSOK törvényben kifejezetten "lakás vásárlása vagy bővítése" szerepel.

Kovács_Béla_Sándor # 2018.04.12. 13:53

Ha kifizetted a vételárat saját magad, akkor már valóban nem vehetsz igénybe támogatást. Azt ugyanis neked csak úgy kézbe nem fizetik ki.

Trxtrixi # 2018.04.12. 12:52

Üdvözlöm !
Nem biztos , hogy jò helyen jàrok a kèrdèsemmel , de megpròbàlom. Vàsàroltam egy ingatlant àrverèsen . Az àrverèsrôl alàìrt jegyzôkönyvet àllìtanak ki . Szerettem volna igènybe venni a CSOK - ot , ùgy hogy az ingatlant önerôbôl fizetem . Àllìtòlag nem kivitelezhetô , mert nincs adàs vèteli szerzôdès . Minden màsban megfelelek az elôìràsnak ... ès 2 gyerek utàn jogosult is lennèk rà. Van valami megoldàs vagy a "mindenkinek " jàrò CSOK nem jàr mindenkinek?

drbjozsef # 2018.04.12. 09:35

muszáj.

Nem, sajnos nincs más kedvezmény, az illetéktörvény minden ilyen jellegű kedvezményt (első lakás, új építésű, és a lakáscsere leginkább) kifejezetten lakóingatlan esetén adja. Ha az ügylet egyik ingatlana nem az (akár a vett, akár az eladott), már nem jár rá kedvezmény.

csmzs # 2018.04.12. 08:22

Tavaly októberben vásároltunk egy hétvégi házat 14,5 millió forintért,és eladtuk lakásunkat 15,5 millió forintért. Jelenleg életvitelszerűleg a hétvégi házban lakunk, noha nem lakóingatlanként van a Földhivatalnál nyilvántartva. Az adóhatóság elutasította illetékmentességre benyújtott kérelmünket, mert a vásárolt ingatlan nem lakóingatlan, ezért a 4%-os illeték megfizetésére kötelez. Mit tehetünk, csökkenthető-e az illeték mértéke, kaphatunk-e bármilyen kedvezményt, ha nem muszály, akkor az ingatlant szeretnénk továbbra is hétvégi házként nyilvántartani. Válaszukat előre is köszönöm.

korrekt54 # 2018.04.11. 09:52

drbjozsef !
Nagyon szépen köszönöm a válaszát !

drbjozsef # 2018.04.11. 09:22

Ha 19.5milliónál nem adod el drágábban a mostanit, akkor nem kell SZJA-t fizetned. Ha igen, akkor a különbözet után 15% adót fizetsz.

Ha 19.5milliért vagy kevesebbért veszel egy másik lakást a mostani eladása előtt 1 évvel, vagy utána 3 évvel, akkor nem kell illetéket sem fizetned. Ha drágábbat veszel, akkor a különbözet után kell 4% illetéket fizetned.

Ezeken kívül csak az eljárások, ügyvédek díjai.

korrekt54 # 2018.04.11. 08:07

Segítséget szeretnék kérni!
Eladtam a házamat 19 millió forintért, és vettem 19.5 millió forintért egy lakást. Még csak 2 hónapja lakom a lakásban, de már tudom, hogy nem jó vétel volt. Kicsi ! Feltétlen el kell adnom, és vennem kell egy szobával nagyobbat.
Milyen fizetési kötelezettségeim lesznek.

drbjozsef # 2018.04.04. 05:24

zertuk,

sajnos pedig egyértelmű az : nem jár nektek.

(6) Az illetékkötelezettség keletkezésekor a 35. életévét be nem töltött fiatal az első lakástulajdonának (tulajdoni hányadának) megszerzése esetén az egyébként fizetendő illeték 50%-ig terjedő kedvezményre jogosult, ha az egész lakástulajdon forgalmi értéke a 15 000 000 forintot nem haladja meg. Ilyen forgalmi értékű lakás tulajdoni hányadának megszerzése esetén a vagyonszerzőt a szerzett tulajdoni hányaddal arányos mértékű kedvezmény illeti meg.

Ha a teljes lakás 23 millió forint, akkor nem jár a kedvezmény egyikőtöknek sem.

Sajnos a törvény elmaradt az utóbbi pár év lakásárrobbanásától, elég erősen. De ez van.

zertuk # 2018.04.03. 23:29

Üdvözlöm!

Párom és én 35. életévet be nem töltött első lakás vásárlása előtt állóak vagyunk. Kérdésem az lenne, ha a lakás 23 millió és 50-50% tulajdoni részben szereznénk az ingatlant, jár-e rá a 15 M ft-ig kedvezményes (2%) illetékkedvezmény? Ilyenkor az egész lakást árát, vagy a tulajdoni részeket vesszük alapul a kedvezmény megállapításénál, mivel az Itv. számomra nem egyértelmű. Válaszát előre is köszönöm

drbjozsef # 2018.03.29. 04:38

slim0921,

Sajnos nem.

A két kedvezmény vagylagos : vagy az egyiket kéritek, vagy a másikat. A kettő együtt nem megy. Nálatok majdnem mindegy, de egy kicsivel az új építésű kedvezmény a jobb.

1990. évi XCIII. törvény az illetékekről
...
26.§(1)
...

  1. a vállalkozó által értékesítés céljára újonnan épített, építtetett - ideértve az ingatlan-nyilvántartásban nem lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott és ténylegesen sem lakás céljára használt épület átalakításával, továbbá a lakóépület bővítésével (pl. tetőtér-beépítéssel) létesített - 15 millió forintot meg nem haladó forgalmi értékű új lakás tulajdonjogának, ilyen lakás tulajdoni hányadának megvásárlása. Amennyiben az új lakás forgalmi értéke vagy a 21. § (1) bekezdés szerinti csökkentett értéke nem haladja meg a 30 millió forintot és a vagyonszerző másik lakástulajdon eladását nem igazolja, akkor a megállapított illetékből nem kell megfizetni azt az összeget, amely akkor járna, ha a lakás forgalmi értéke 15 millió forint lenne. Ilyen lakás tulajdoni hányada esetén a kedvezmény a 15 millió forintnak a szerzett tulajdoni hányaddal arányos részére illeti meg a vagyonszerzőt;

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?…

slim0921 # 2018.03.28. 15:06

Üdvözlöm!

Új lakást vásárolunk építési vállalkozótól 29,7 M Ft értékben. Ezzel egy időben eladjuk használt lakásunkat 13,5 M Ft értékben. A kérdésem az lenne,hogy mivel az új lakás 15 M Ft-ig illetékmentes, beleszámít e a 15 M Ft felett az eladott lakásunk az illetékszámításba? És így csak 1,2 M Ft után fizetünk e illetéket?

Köszönettel:
Péter

drbjozsef # 2018.03.06. 11:49

Nem.

VAGY ÖZVEGYI haszonélvezeti jognak kell lennie a MOST tulajdonában álló házon

VAGY olyan lakás VOLT a nevén, ami 18 éves kora előtt már lekerült a nevéről.