Azt a hiányzó, egy generációnyi nyugdíjmegtakarítást be kell tenni a rendszerbe, ha az állami nyugdíj valaha is át akar térni a mostani felosztó-kirovóról a tőkefedezeti rendszerbe. És ennek csak két forrása lehet: a folyó (magasabb) adózás vagy az államadósság (azaz a jövőbeni magasabb adózás).
nyugdíjügy
Persze. De hosszabb távon szép lassan nem alakult volna ki az öngondoskodás?
Mondjuk azóta ahova jutottunk, abból én is azt olvasom ki, hogy még 1000 év múlva se lesz ebből az országból olyan, ahol nem (majdnem) mindenki az államtól vár minden megoldást...
Okkal. Mert hamar kiderült, hogy abba is az államnak kell pótolni. Az aktív korúak adójából.
„Az a megközelítés hogy a jelenlegi dolgozók adójából van a mi nyugdíjunk kifizetve felháborító mivel mi azt egy életen át befizettük”
Felháborodni lehet, de a tény az, hogy az éppen befolyó adókból fizetik a nyugdíjat. Azért, mert az első generáció, aki nyugdíjat kapott (kb. azok, akik az ötvenes évektől mentek nyugdíjba), nem fizetett egy életen át, csak kapta a nyugdíjat. Az aktív dolgozók adójából. Miért? Mert így azonnal lehetett állami nyugdíjat adni, milliós tömegeknek. Azóta egy kísérlet volt átállítani az állami nyugdíjat legalább részben tőkefedezeti rendszerre: a magánnyugdíjpénztárak. De azt a kormány visszafordította.
„Csak az nem érti aki nem akarja.”
Nem, dehogy. Pont fordítva.
Nosza, ha akkora a törvénysértés, indíts közigazgatási pert a nyufig ellen.
Kerdezodo
„Csak az nem érti aki nem akarja”
Pl. te, aki képtelen egy törvény sorait értelmezni.
„Tehát a 3. pont meghatározása szerint jár az az évben nyugdíjba vonultaknak is”
Cseszd meg! Attól, hogy te nem egyben értelmezed a 62 § összes bekezdését, attól még az egységben értelmezendő. :D
De valójában te tanácsért jöttél vagy vitatkozni? És még te érzed úgy, hogy kötekednek veled? Te pont ezt teszed itt velünk! :D :D :D
drbjozsef Csak az nem érti aki nem akarja. Ezt a fórumot nem a “kötekedők” fórumának hívják! Aki csak a szavakon tud lovagolni és érdemben nem tud hozzászólni kérem kíméljen!
A paragrafus 1. pontja az éves nyugdíj emelésről szól ,amit a tervezett inflációval (valorizációs szorzóval -határozza meg a kezdő nyugdíjat). A 3. pont a tervezett infláció és a valós infláció közti különbség kompenzálásáról szól. Tehát a 3. pont meghatározása szerint jár az az évben nyugdíjba vonultaknak is.
„62$ 3. pontja a korrekciót szorgalmazza”
Szorgalmazza? Egy törvény? Nanemár.
Kerdezodo
„Ha később kiderül hogy az infláció magasabb mint a tervezett akkor csak a korábbi években nyugdíjba vonultaknak korrigálják a különbözettel. Ezért a tárgyévben nyugdíjba vonultak elesnek a nyugdíj kiegészítéstől.....62$ 3. pontja a korrekciót szorgalmazza amit nem tesznek meg , tehát törvénytelenül járnak el!”
Óriási tévedésben vagy! A (3) bekezdéshez szorosan hozzátartozik az (1) bekezdés is, mivel az nem egy önálló paragrafus
És ez így kezdődik:
„A tárgyév január 1-je előtti időponttól megállapított társadalombiztosítási nyugellátást”
Te tárgyévben mentél nyugdíjba, ergo ez rád nem vonatkozik.
Pont nem ez történik ! 62$ 3. pontja a korrekciót szorgalmazza amit nem tesznek meg , tehát törvénytelenül járnak el!
„A kérdés arról szólt hogyan lehet a jogos korrekciót kikényszeríteni?”
Sehogyan. Ez a törvény, azt kell megváltoztatni. Azt a parlament tudja, szóval a helyi képviselőd a helyes út, de úgy látom, azon már túl vagy
„Párt függetlenül a jog szerint kell eljárni!”
Pont ez történik most.
Megjegyzem : mi lenne, ha az lenne a törvény, hogy egyszer megállapítják a nyugdíjat a nyugdíjba menetelkor, és soha többé nem is emelnék? Jogszerűtlen lenne? Ugyan, dehogy. Hiszen a törvény maga a jog. Igazságtalan lenne legfeljebb, ahogy egy kicsit a mostani is az - de annak meg semmi köze a joghoz.
Hát ezzel a kötekedő hozzászólással nem lett senki okosabb. Ez törvény értelmezési hiba! A 62.$ 3. Pontját kellene csak betartani! A kérdés arról szólt hogyan lehet a jogos korrekciót kikényszeríteni? Párt függetlenül a jog szerint kell eljárni! Az a megközelítés hogy a jelenlegi dolgozók adójából van a mi nyugdíjunk kifizetve felháborító mivel mi azt egy életen át befizettük!
„Mit lehet ez ügyben tenni? ”
Ez nem egy véletlen hiba, ez tudatos törvényalkotói döntés, és nincs kormányzati akarat ennek megváltoztatására, amint Te is láttad. Mit lehet tenni? Két dolgot: 1. Olyan pártra szavazni a választásokon, ami ezt meg akarja változtatni, 2. Több adót fizetni, mert a nyugdíjemelés fedezetét nem a szél fújja majd be az ablakon, akárki is lesz kormányon
MÁS. A nyugdíj éves emeléssel kapcsolatosan már különböző hivatalokban Nyugdíj Folyósító Intézet, Parlamenti Képviselő, Miniszter, Pénzügy Minisztérium voltam kapcsolatban sajnos eddig sikertelenül. A probléma abból fakad hogy az év eleji nyugdíj emelést a tervezett inflációval állapítják meg és ha az magasabb lesz a tervezettnél korrigálják novemberben. Ez a nyugdíjazás évében a valorizációs szorzóval kerül megállapításra március 31.-ével. Ha később kiderül hogy az infláció magasabb mint a tervezett akkor csak a korábbi években nyugdíjba vonultaknak korrigálják a különbözettel. Ezért a tárgyévben nyugdíjba vonultak elesnek a nyugdíj kiegészítéstől ami 2022 -ben 5 % tervezett ( ezzel határozták meg a valorizációs szorzót) az elismert 14,5 % közti 9,5 % különbözet és annak kamatos kamat részek vesztesei. A nyugdíj törvény 62. $ 1 pontjára hivatkoznak amit én nem is vitatok hanem a 3. pontot. Az én nyugdíjam a megállapításakor magasabb volt mint az akkori átlag nyugdíj és jelenleg több mint 32000 Ft-tal kevesebb az átlag nyugdíjnál. Mit lehet ez ügyben tenni? Ez minden olyan nyugdíjast érint akik olyan évben kerültek nyugdíjba amikor a valós infláció magasabb volt, lesz a tervezettnél.
Ajánlom tanulmányozásra www.lb.hu, sok okos dolog van fent.
A leírásod nem egészen értettem, volt felülvizsgálat vagy nem? Volt, s tovább akarsz lépni, erre az út a leírt lapon olvaható érthetően.
Ügyvéd kellene bp-ről a tébépereim felülvizsgálatához vidékről...
Súlyos, I. csop.-os rokkant vagyok, és kb. 5 évig nyüglődtem, hogy nyugdíjamat az 5 év előtti időkből is a legjobb bérekkel számolják ki, de a pert is elvesztettem.
Szerintem csak formális volt a bírói felülv., ezért az LB-nél meg kellene támadni a jogerős/tlen/ ítéletet, de a főbítóság sem végzett érdemi munkát más ügyeimben /csal.pót./.
Fel sem küldik sok esetben a peraktát.
Ha tudja valaki mit tehetnék, vagy aki vállalná a pártfogó ügyvédséget, kérem írjon, és lelevelezzük privát.
Köszi
szpolz
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02