TIGÁZ kötbér


Kenderice # 2013.08.05. 13:25

Várd meg a levelet a tigáztól, majd akkor lehet tanácsot kérni itt, ha kötbérezni akar a szolgáltató.
Addig felesleges.

hógolyó13 # 2013.08.06. 17:16

Tisztelt Fórumozók!

Néhány héttel ezelőtt megjelentek nálam a TIGÁZ szerelői, és közölték hogy a mérőórát kicseréli. Megkérdeztem hogy miért, mivel 2008-ban cserélték le és így még nem telt el a 10 év, mire azt válaszolták, hogy minden régi órát lecserélnek. A szemrevételezéskor a két szerelő megállapította, hogy a 2 db. OMH plomba eltérő színű (én ezt nem láttam), és a számlálón van egy karcolás. Nem mondták, de utaltak arra, hogy az órához valaki hozzányúlt. Elmondtam hogy ez kizárt, mivel én laktam itt akkor is, amikor az órát előzőleg kicserélték. Azt is elmondtam, hogy nem új, hanem felújított mérőórát szereltek fel, így szerintem a sérülések (ha egyáltalán vannak ilyenek) már rajta voltak az órán a felszereléskor.
Ma kaptam értesítést a szakértői vizsgálatról, amin természetesen meg fogok jelenni. Azon törtem a fejem, hogy hallva a rémtörténeteket, vajon kit vigyek magammal a vizsgálatra. 2007 óta nevelem egyedül a 3 gyerekemet, és megtapasztaltam hogy az embert ott vágják át a szolgáltatók és kedvesnek nem mondható embertársaink, ahol csak tudják. Nagyon kiszolgáltatottnak érzem magam!
Mit javasolnak, hogyan védjem meg az igazamat, hogyan bizonyíthatnám hogy becsületes fogyasztó vagyok.
Egyébként fűtési szezonban a gázszámlám 30-90 ezer forint között szokott lenni, igaz hogy 160 négyzetmétert fűtök, de minden évben még 100-120 ezer forintot szoktam a túlfogyasztás miatt fizetni. Ráadásul a lakásban csak 19-20 fok van. 2007-ben a lakásfelújításkor cseréltettem le az ablakokat és ajtókat tökéletesen záródó műanyagra, a kazánt pedig egy méregdrágára, aminek a hatásfoka 30 %-kal jobb az átlagosnál. Szóval még azt sem lehet mondani hogy nem fizetek eleget a gázért.

Várom a jó tanácsokat melyeket előre is köszönök!

eutektikum # 2013.08.07. 06:11

hógolyó13 Ma kaptam értesítést a szakértői vizsgálatról, amin természetesen meg fogok jelenni. Azon törtem a fejem, hogy hallva a rémtörténeteket, vajon kit vigyek magammal a vizsgálatra. .... megtapasztaltam hogy az embert ott vágják át a szolgáltatók .... ahol csak tudják. Nagyon kiszolgáltatottnak érzem magam!

Ezzel mindenki így van/volt.

A szakértői vizsgálaton lehetőség szerint a témában járatos ügyvéddel és/vagy hozzáértő szakértővel jelenjen meg.

Hiányában sok jóra ne számítson.

(Az a tapasztalat, hopgy ezen ügyekben mind a szolgáltató, mind a szakértő komoly anyagi és eljárásjogi jogszabálysértéseket követ el, aminek sajnos -tekintettel arra, hogy a tárgyban hatáskörrel és illetékességgel rendelkező Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya nem hajlandó ezen panaszokat érdemben vizsgálni és szankcionálni- nincs következménye.)

A fogyasztók által ajánlott ügyvédek és szakértők listáját megtalálja többek között a

http://forum.index.hu/…/showArticle?…

fórum 496,497,498,499 bejegyzéseiben.

Közülük is javaslom Dr. Kalocsai Gábort, akinek a tárgyban készített beadványait ezen a fórumon is olvashatja, illetve a

Dr. Boldizsár József és Társa Ügyvédi Irodából

Dr. Szabó L. Zsolt ügyvédet

Cím: 1011 Budapest, Gyorskocsi u. 6. I/1.

Tel.:+36-1-225-8728

Mobil: +36-30-625-6030

Fax: +36-1-2258731

E-mail: zs.drszabo@gmail.com,

aki pert nyert TIGÁZ-zal szemben.

Az ezzel kapcsolatos egyik újságcikk itt olvasható:
http://www.dehir.hu/…/2012/10/15/

Szintén ajánlom figyelmébe az alábbi, a TIGÁZ-tól független Igazságügyi szakértőt, aki Veress Ferenc bírósági ügyében járt el bíróság által kirendelt szakértőként és aki nem mellesleg alappal cáfolta a TIGÁZ "(i)gazságügyi szakértőjének a szakvéleményét.:

Zavarkó István János
igazságügyi szakértő
3525 Miskolc, Tizeshonvéd u. 6. IV/1.
Telefon: 06-46-328-696
e-mail: zavarkoi@gmail.com

http://www.vegyigepesz.atw.hu/

Szintén a figyelmébe ajánlom Kalocsai Gábornak egy szakértői vizsgálaton átélt tapasztalatairól szóló beszámolót:

http://www.miabonyunk.hu/…TIGAZ_ugyben

továbbá a hét bejegyzéssel korábban olvasható, a TIGÁZ által eljárt szakértő elleni etikai vizsgálatot kezdeményező beadványt.

Szeretném felhívni a figyelmét arra is, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vizsgálja a TIGÁZ eljárásának a jogszerűségét, ezért amennyiben akár a szakértő, akár a szolgáltató jogszabálysértést követ el, vagy visszaél az erőfölényével, úgy azt célszerű az ügyészségnek (a szakértői jogsértést, vagy etikátlan magatartást pedig a Kamarának is) jelezni.

Sajnos a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt jó szívvel nem ajánlhatom, mivel az az általános tapasztalat, hogy a Fogyasztóvédelmi Főosztályuk nem a fogyasztók, hanem a szolgáltatók érdekeit védi, illetve nem tartják be a rájuk vonatkozó alapvető eljárásjogi szabályokat sem.

eutektikum # 2013.08.23. 05:16
andulka # 2013.08.24. 14:57

Ismét támad a TIGÁZ

"durván beszól, nem kér elnézést, nem mutatkozik be, semmiféle igazolványt nem vesz elő, nyomul és tolakszik, fenyegetőznek..."

"...két hét múlva majd jön egy másik megbízóleveles, és azért nem ő, nehogy felismerjük őt."

Veronika, 2013, augusztus 11 - 13:32

http://www.hetihirek.hu/?…

Este hét óra körül, amikor együtt van a család, vacsoraidő, esti tisztálkodás és beszélgetés idején, hirtelen élesen felberreg a kapucsengő.

Kimegyek.

Ajtót nyitva egy ember durván beszól:gázóra-leolvasás!

Nem köszön,

nem kér elnézést a kései zavarásért,

nem kérdi, hogy egyáltalán jó helyen jár-e,

nem mutatkozik be,

és semmiféle igazolványt nem vesz elő,

csak nyomul

és tolakszik befelé.

Elé állok, és nem engedem: Kit keres? Mit akar? – kérdezem.

Mutassa a megbízólevelét!

Gyűrött papírt halász elő a zsebéből, ami valóban a TIGÁZ megbízásáról szól.

Elkérem hát a személyi igazolványát is, adatai megegyeznek a papíron lévővel (ehhez, ugyanis jogom van, de neki magának kellett volna előadnia).

Minden stimmel.

A baj csak az, hogy két héttel korábban a TIGÁZ gázórát akart cserélni nálam, hiába mondtam, hogy alig két éve cserélték, ők mégis erősködtek, de udvariasak voltak. Így megnéztük az órát.

Nyomban ki is derült, hogy nem kell cserélni, egy másik helyre kellett volna menniük. Eltévesztették.

Az éves gázóra-leolvasás mellett, ami az én esetemben novemberben szokott megtörténni, az idén áprilisban a Magyar Posta alkalmazottja rendkívüli leolvasást végzett. Átalánydíjas vagyok.

Vajon mit akarhat a TIGÁZ egy kis háztartás állandó ellenőrizgetésével, amikor itt, ha tetszik nekem, ha nem, az átutalás minden hónapban rendre megtörténik. Tartozásom nincs.

Úgy érzem bár a TIGÁZ a szolgáltató, mégis én vagyok kiszolgáltatva kénye-kedvére.

Rátörnek a polgárra, durva hangot használva, sőt, fenyegetőznek, hogy felírnak. Mégis, hová?

Tanácsolom a TIGÁZ-nak, hogy inkább a nagy fogyasztókat zaklassák és ellenőrizzék, mert nem mi a kisfogyasztók és átalánydíjasok fogunk csalni, és főleg nem a kis nyugdíjból tengődők.

Ha azonban mégis ellenőrizni akarnak, szíveskedjenek a számlán közölni, hogy például július 15. és augusztus 15. között, reggel 9 és délután 3 óra között becsenget az óraellenőr.

Mert ennyi erővel akármikor, például éjfélkor is ránk törhet egy modortalan alak.

Az ember végül elmondta, hogy két hét múlva majd jön egy másik megbízóleveles, és azért nem ő, nehogy felismerjük őt.

Ez ám a stratégia!

És ez a bizalom is.

A TIGÁZ szolgáltató cég. Én a fogyasztó vagyok. Ha kettőnk között nincs bizalom...

Annyi csalóról lehet manapság hallani, olvasni. Álrendőrök, ál gázóra- leolvasók, ál villanyóra-leolvasók, ál gyámügyisek, ál szociális munkások és így tovább. Mind-mind olyan szolgáltató, közhivatal nevében lép fel, amikben eleve bíznunk kellene. De az ilyenek miatt gyanakvóak leszünk.

Akárkit nem engedünk be, még akkor sem, ha fenyegetnek.

Horváth Ágnes

http://www.hetihirek.hu/?…

szafika # 2013.08.24. 15:14

Nálunk is leolvastak áprilisba , múlt hónapba szintén , ez a legújabb ! mondtam a leolvasónak , h 10-én diktáltam , nme baj mondja , nekik muszáj ellenőrizni ! Azért én úgy vagyok velük , h lássam , mit csinál , legyen mellette valaki mindenképp , mióta a lányomnál csinálták a felhajtást , bedobozolták , felülvizsgálták , nem volt semmi gond vele , csak éppen olyanokon akarják behajtani a mások által lopott gázt , akik vétlenek !

Egyjogász # 2013.08.24. 15:28

"mióta a lányomnál csinálták a felhajtást , bedobozolták , felülvizsgálták , nem volt semmi gond vele"

Na ezt kipróbálom! Megkérem őket, dobozolják már be és vizsgálják felül az én lányomat is, hátha vele sem lesz több gond....:)))

szafika # 2013.08.25. 04:37

Egyjogász ! jó ! nem fogalmaztam világosan , bocsi érte ! persze , h csak az órát dobozolták , értetted Te ezt ! / De akkoriban egy frászba voltunk , mert ha az ember vétlen valamibe , akkor nem szurkapiszkára számít a szolgáltatótól , valami csak van , h ennyi embernek okoznak problémát , nekik csak az a lényeg , h valaki fizessen , a vétlennek meg az lenne a lényeg , h az fizessen aki vétkes . /

kafer # 2013.08.25. 20:00

Ha jogászt ajánlhatok gázóra / árammérő és kötbér ügyben, úgy mint gázóra / áramóra mágnesezés, plomba, jogi zár, gáz/áramdíj, gázóra lopás, szabálytalan vételezés, kikapcsolás, szakértői vizsgálat, felhasználó változás, stb., akkor a következő az elérhetősége:

Dr. Szabó L. Zsolt ügyvéd úr

tel.: 06306256030, 0612258728

e-mail: zs.drszabo@gmail.com

szabozsolt@drboldizsar.hu

cím: 1011 Budapest, gyorskocsi u. 6. I/1.

Ügyvéd úr foglalkozik TIGÁZ, FŐGÁZ, ÉGÁZ-DÉGÁZ ügyekkel is, de áram ügyekkel is, E.ON és ELMŰ.

Kellemes tapasztalatom volt ügyvéd úrral, mivel megoldotta ügyünket a TIGÁZ-nál a gázóra mágnesezéssel kapcsolatban, és ismerőseink ügyét is, ahol az ELMŰ, és az E.ON több milliós összegű áramdíjat akart érvényesíteni, végül néhányszáz ezer lett az ügy végén az áramdíj, érdekes nem?

s hufnágel # 2013.08.30. 10:40

A TIGÁZ károsultak levelezőjistájáról egy kis érdekesség, ami szépen szemlélteti, hogy mennyire hatékony a "MAGYARY ZOLTÁN
KÖZIGAZGATÁS-FEJLESZTÉSI PROGRAM", amely a
"A HAZA ÜDVÉRE ÉS A KÖZ SZOLGÁLATÁBAN" szép szlogennel kezdődik.

Ehhez képest a gyakorlat:

Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal:

„Vannak olyan ügyeink, aminek a 60 napos elbírálási határideje is több mint fél éve lejárt, mert senki semmiért nem akar felelősséget vállalni”

(A HVG 2013.08.23-i cikke alapján.)

http://hvg.hu/…dorkota_mekh

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke első hivatali napjaiban nyilvánvalóvá tette, hogy …….

„Amennyiben a szolgáltatók nem hajtják végre a rendelkezéseket, akkor meggyűlik a bajuk a hivatalommal, szükség esetén jelentős bírság kiszabására is módunk van" – tudatta az elnök még a Fejér megyei weblapon keresztül is a szolgáltatókkal. Emellett beszélt fogyasztóvédelemről, ármeghatározásról és engedélyezési hatósági feladatokról is, ……

Dorkota új szervezeti és működési szabályzat kialakítását is meglebegtette, ami a MEKH hierarchiában szükségesnek gondolt személyi és strukturális változásokat is problémamentesen lezongorázhatóvá teszi.

Az átalakítás egy hivatali forrás szerint egyébként szakmailag indokolható is volna, mert az utóbbi években előfordult, hogy egymásnak ellentmondó határozatok is születtek, és a területi kompetenciákat sem mindenki tartotta be.

A névtelenséget kérő hivatalnok elmondása szerint előbb-utóbb ki fog derülni, hogy a hivatal a működőképessége határa került. „Vannak olyan ügyeink, aminek a 60 napos elbírálási határideje is több mint fél éve lejárt, mert senki semmiért nem akar felelősséget vállalni” – meséli a szakember, aki szerint igaz, hogy az utóbbi időben a létszám bővült, de „a hivatal szakmailag teljesen felhígult" – tette hozzá.

……csak a szakmai kommunikációt irányító Vigassy Csaba mondhatja el magáról, hogy már az ötödik elnököt szolgálja.

http://hvg.hu/…dorkota_mekh

Komment:

Amennyiben a szolgáltatók nem hajtják végre a rendelkezéseket, akkor meggyűlik a bajuk a hivatalommal, szükség esetén jelentős bírság kiszabására is módunk van – tudatta az elnök.

Ezzel a lehetőséggel illett volna az elődöknek is élni, akkor talán megelőzhető lett volna az, hogy a TIGÁZ tömegeket rágalmazzon meg gázlopással.

„Vannak olyan ügyeink, aminek a 60 napos elbírálási határideje is több mint fél éve lejárt, mert senki semmiért nem akar felelősséget vállalni” – meséli a szakember…

A TIGÁZ aggályos eljárása ellen panaszt benyújtó fogyasztók sajnos a bőrükön érezték, hogy a Bessenyei Gábor által vezetett MEH Fogyasztóvédelmi Főosztály kormánytisztviselői sem az Alaptörvény, sem a Ket.
rendelkezéseit nem tartják be, a TIGÁZ ellen benyújtott panaszokat eltussolják, elfektetik, érdemi döntés (határozathozatal) helyett semmitmondó leveleket küldenek a panaszosoknak, - esetleg rábeszélik őket arra, hogy panaszukat vonják vissza, ez esetben rekord gyorsasággal, végzésben zárják le az ügyet- ha véletlenül mégis megállapítják a fenti szolgáltató jogsértését, úgy ahhoz visszatartó erőt jelentő szankciót nem fűznek.

Ebből az is következik, hogy a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalnál a belső ellenőrzés sem működik, a felügyeleti ellenőrzést pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium Energiaellátási és Gazdálkodási Főosztálya (Horváth Zoltán főosztályvezető) arra hivatkozva tagadja meg, hogy a „Minisztérium a Hivatal tevékenységével kapcsolatban vizsgálatot nem folytathat”, ugyanis a Hivatal közvetlenül az Országgyűlés alá tartozik.

Kár, hogy ezen hivatalnál következmények, azaz fegyelmi és büntetőjogi felelősségre vonás nélkül előfordulhat az, hogy: „Vannak olyan ügyeink, aminek a 60 napos elbírálási határideje is több mint fél éve lejárt, mert senki semmiért nem akar felelősséget vállalni”.

Ez a mai, magyar közigazgatás.

Egy kis kontraszt:

„Vannak olyan ügyeink, aminek a 60 napos elbírálási határideje is több mint fél éve lejárt, mert senki semmiért nem akar felelősséget vállalni”.
Ehhez képest:

2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól (továbbiakban Ket.) 4. § (1)
Az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog...

Magyarország Alaptörvénye XXIV. cikk (1)
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék.

Ket. 1. §. (1) A közigazgatási hatóság az eljárása során köteles megtartani és másokkal is megtartatni a jogszabályok rendelkezéseit.
A Ket. szerint az ügyintézési idő főszabály szerint 30 nap, Gtv. 129. § (2) és a VET 168. § (4) szerint az ügyintézési idő 2 hónap.

A Magyar Kormánytisztviselői Kar 2013.09.01-től érvényes etikai kódexe szerint a kormánytisztviselőnek Magyarország Alaptörvényéhez hűen kell a feladatait teljesíteni, ami fából vaskarika, mert ha a kormánytisztviselő eddig sem tartotta be az Alaptörvény és a Ket. kógens előírásait mitől változna, bármi attól, ha azt még etikai kódexbe is foglalják?

Az elv és az elvárás, a szlogen és a szólam, valamint a mindennapi valóság oly messze van egymástól, mint „Makó Jeruzsálemtől”.

boldog55 # 2013.09.05. 10:53

Tisztelt Fórumozók,

tanácsot, vélemnyeket szeretnék kérni az alábbi esetben.
Pont 1 hónapja adtam át egy lakást ahol az új tulajdonossal a mérőállást leolvastuk és felvettük a az átadás-átvétel jegyzőkönyvet.
A mai napon kaptam a TIGÁZ-tól egy telefont mi szerint az órát 27-én ( majd 1 hete ) lecserélték és a jegyzőkönyvben a szerelő azt a megjegyzést tette, holy a plomba sérült és ennek a felelőssége a régi tulajdonost terheli.
Felajánlottak 2 lehetőséget. Egyik, hogy szakértői vizsgálatra elküldik és amennyiben ott is ez a megállapitás kártéritésként több mint fél millió Ft megfízetésére vagyok kötelezhető vagy 30 napos napi kötbért fízetek és abból tudnak 20 % kedvezményt adni, amennyiben 1 összegben fízetem meg.
Telefonon a utobbit választottam az összegszerüség miatt DE utána elgondolkodva, mível kérdésemre nem kaptam választ, hogy miért nem tájékoztattak előbb a leszerelés után vagy miért pont a 30. napon, mikor minden adatom ismert előttük egyértelmü választ nem kaptam.
Gondolom került már más is a T. Fórumozok közül hasonló helyzetbe egész egyszerüen a mostani döbbenetem után csak azt látom, hogy akkár a kivizsgálás esetében akár a kötbér esetében mindenképpen fizetnem kell.
Hozzászolásukat megköszönöm.

Kenderice # 2013.09.05. 13:15

boldog55:
Olyan nincs, hogy vagy kártérítés, vagy kötbér. Kötbér van és kész.
Szakértői vizsgálat mindenképpen lesz, ennek eredménye alapján követelhet (vagy nem követelhet) kötbért a szolgáltató.
Kétfajta mértékű kötbér lehet.
Napi 18.000.- 30 napra visszamenőleg és napi 13.000.- szintén 30 napra visszamenőleg.
Ez attól függ, milyen állapotban volt az óra. Sérült volt-e az óra vagy a plomba, vagy csak alkalmas LEHETETT az óra méretlen gáz vételezésére.
Az eljárásban MINDIG a magasabb összegű kötbért követelik még akkor is, ha csak a napi 13ezer lenne jogos.
Természetesen mivel érdekük, hogy minél nagyobb bevételre tegyenek szert, hazudni és megfélemlíteni fognak mindenkit, akit lehet. Sajnos elég nagy sikerrel...
Nem biztos, hogy fizetned kell mindenképpen.
Sőt!
Szinte biztos, hogy nem. Megvannak a kiskapuk, vannak jó ügyvédek.

Ha van facebook-od, ott vetesd fel magadat a "Tigáz és más gázos cégek által megkárosítottak jogaiért" csoportba.
Itt vannak rendes emberek és ügyvédek is, akik sok jó tanáccsal tudnak szolgálni.

Dragos Károly R. # 2013.09.10. 05:42

Kérdések:

Miért a régi tulajdonost terheli a fizetési kötelezettség, ha az új tulajdonos a gázórát átvette?

Az átadás-átvételi jkv-ben pontosan mi szerepelt? Kitértek-e a mérő aggálytalan állapotára? Amennyiben igen a TIGÁZ mire alapozza azon állítását, hogy a régi tulajdonos a felelős?

Az óracserénél a régi tulajdonos jelen volt-e? A cseréről őt a TIGÁZ miért nem értesítette, részére miért nem biztosította a megjelenés lehetőségét?

Az óracserét kinek a jelenlétében végezték el? (Esetleg tudatosan csak a TIGÁZ és az új tulajdonos, mint ellenérdekű felek voltak jelen?)

Ez idő alatt magukra maradtak-e a TIGÁZ szerelői? (Kávét, tervrajzot stb. kértek és úgy távolították el a tulajdonost, majd csodák-csodájára amikor visszatért akkor közölték, hogy sérült a plomba...)

http://frissvideok.hu/…-panaszkonyv

Volt-e lehetőségük a TIGÁZ dolgozóinak arra, hogy a mérőt, vagy a plombát -némi jutalom reményében- maguk manipulálják?

Ahhoz, hogy fizetnie kelljen a TIGÁZ-nak nem elég állítania, hogy a plombát Ön sértette meg, azt bizonyítania is kell, márpedig a körülményekből az tűnik ki, hogy a TIGÁZ kétséget kizáró módon állítását nem fogja tudni bizonyítani, különös tekintettel arra, hogy igen durva eljárásjogi hibákat vétenek a csere, illetve az ellenőrzés során.

Osztom az előző hozzászóló véleményét, amely szerint "Természetesen mivel érdekük, hogy minél nagyobb bevételre tegyenek szert, hazudni és megfélemlíteni fognak mindenkit, akit lehet. Sajnos elég nagy sikerrel..."

Ha veszi a fáradságot és visszaolvassa ezen topikot nagyon sok hasznos tanácsot fog találni. Javaslom közülük Dr. Kalocsai Gábor hozzászólásait, beadványait.

Pl.
http://www.miabonyunk.hu/…TIGAZ_ugyben

Hasznos lehet ez is:
http://frissvideok.hu/…-panaszkonyv

A TIGÁZ állítását vitassa, forduljon a témában járatos ügyvédhez, a szakértői vizsgálatra jogi képviselővel és saját szakértővel menjen, a TIGÁZ, mint ellenérdekű fél szakértőjének a véleményét minden lehetséges ponton támadja, és főleg ne dőljön be annak, hogy független szakértőről van szó.

Ne hagyja magát átverni, becsapni, megkárosítani!

realpopek # 2013.10.07. 10:58

Jó napot kívánok!
Ma történt velem az eset.
Előzetes levelük szerint ma jöttek gázórát cserélni a Tigáztól.Szerelő megérkezett,lefotózta a régi órát,majd leszerelte,az újat felszerelte.Majd ezután elővett egy fekete dobozt,kinyitotta,volt benne egy gázóra és valami műszer.A dobozban lévő gázórát összekötötte az éntőlem leszerelt gázórával majd ezek után elindított valami műszert.Elindult az mind a két óra számlálója,eddig rendben van.Majd ismét elindította a műszert de most nem zúgott olyan hangosan,és itt kezdődik a problémám.Mégpedig,azt mondta a szerelő hogy nem mér az óra csak teljes fogyasztásnál,vagyis csak 60 valahány százalékot mér.Megcsinálta ismét a mérést,és ugyan az lett az eredmény.Elmondása szerint ritka ez az eset mint a fehér holló.Jegyzőkönyv készült,leírta hogy külsérelmi nyom nem található az órán.
Az volna a kérdésem hogy ezek után mire lehet számítani a szakértői vizsgálaton?Természetesen nem nyúltunk az órához.Viszont a 2008-as óracserekor egy 206-os felújított órát szereltek fel.
Előre is köszönöm a válaszokat.
Tisztelettel.
Sz János.

PVD84 # 2013.10.08. 13:34

Szép napot mindenkinek

Segítségre lenne szükségem egy ügyben.
Édesanyám nevén van egy tigáz szolgáltatás.
Család kiköltzött Londonba , miután édesanyáékta munkához segítettem kint kb 4 hónap után hazamentem magyarországi házunkba.
Mivel édesanyám diktálós módot választott , ez sajnos 8 . hóban elmaradt , így a kedves tigáz havi 3000-7000 ft os nagyságrendő számlák után , 8.08 tól 8.23 ig terjedő időszakrakiszámlázott 129.000 ft os általányt , de közben össz 16 ezer forint miatt kikötötte a szolgáltatást úgy , hogy senki nem volt otthon , és a szomszédunk engedte be őket tudtunk és meghatalmazásunk nélkül.Az elmaradt 16.000 ft ot kamatokkal meg is fizetném ez természetes.
De arra hogy 2 év alatt nem érjük el a 129.000 ft os általányt melyet a Tigáz kiszabott olyan címen , hogy nem lett diktálva , illetve 5 év átlag hőmérséklet illetve , fogyasztás általánya , valahogy nem értem .
Illetve ilyenkor mit lehet tenni ? nem magánlaksértés ez amúgy ? köszönöm a segítséget előre is

cincimóki # 2013.10.09. 14:17

S.O.S

Sziasztok!

Kötbér érvényesítésével kapcsolatban lenne kérdésem:

Szerződésben foglalt kötelezettség 1/3-a késedelmesen teljesült, 2/3-a meghiúsult.

Vita van kollégák között, hogy mikor mi érvényesíthető, szerződésben mindkettőről rendelkeztünk.

Véleményem 1/3 késedelmi kötbér(alapja a késedelmesen teljesített termék, mértéke: *X %/ nap)

2/3 meghiúsulási kötbér (alapja a meghiúsult termékszolgáltatás, mértéke X %)

Kérdésem, hogy szerintük egyszerre a 2/3 vonatkozásban a késedelmi és a meghiúsulási kötbér is érvényesíthető...
Szerintem meg nem.

Jól gondolom? Mivel tudom igazam alátámasztani?

Köszönöm
C

tini53 # 2013.10.11. 14:49

Tisztelt szakértők!
Édesapámtól örököltem egy lakást lakóval együtt.Az illető nem fizette a számlákat,kikapcsolták a gázt.Végre sikerült kitessékelni a lakásból viszont az órát leszerelte,megrongálta.Tényleg nekem kell ezt a büntetést is megfizetnem mert én vagyok az örökös?Vagy ha bizonyítom,hogx most vettem át a lakást és így találtam?Tud valaki segíteni?

bejuli # 2013.10.15. 12:45

Sziasztok!
Végre befejeződött a Tigázos ügyünk!A Magyar Energia Hivatal közigazgatási eljárás keretében kivizsgálta az ügyünket és eltörölte a kötbér és minden vele járó tartozásunkat és a Tigáznak még a fellebbezési jogát is elvette ez ügyben..1 hét múlva kaptunk is a Tigáztól egy levelet,amiben azt írták hogy szives elnézésünket kérik a kellemetlenségért!Majdnem 2 év után,de megnyugodhatunk!Ne féljetek és ne fizessetek semmit,ha nem követtetek el semmit!

septem signis obsignatum # 2013.10.16. 07:46

Gratulálunk.

Sajnálatos, hogy az előírt 60 nap helyett az eljárás Bessenyei Gáboréknak (Magyar Energetikai és Közmű- szabályozási Hivatal Fogyasztóvédelmi Főosztálya) ténylegesen két évet vett igénybe, különös tekintettel arra, hogy a bíróság hónapokkal ezelőtt kimondta, a Soós Gábor által vezetett TIGÁZ DSO. Kft. kötbérkövetelésének sem jogi, sem pedig ténybeli alapja nincs.

Azért én a fogyasztók tudatos és tömeges megrágalmazását, meghurcolását nem nevezném egyszerű kellemetlenségnek. Kívánom minden TIGÁZ dolgozónak, hogy életük hátralévő részében legalább egyszer legyenek szenvedő alanyai egy ilyen, a jogállamiság elemi szabályait is félresöprő, koncepciós eljárásnak.

Érdekelne, hogy ki a határozat kiadmányozója (aláírója)?

"a Tigáznak még a fellebbezési jogát is elvette ez ügyben..." mondat azt sugallja, hogy a MEH milyen karakán hivatal, valójában mivel országos hatáskörű autonóm államigazgatási szervről van szó a döntése ellen közigazgatási úton nem lehet senkinek fellebbezni, viszont a marasztalt fél fordulhat bírósághoz.

Azért, hogy az elmúlt években a TIGÁZ következmények nélkül gyanúsíthatta meg a jogban járatlan fogyasztók tömegeit felelősség terheli mind a Magyar Energia Hivatal Fogyasztóvédelmi Főosztályának dolgozóit mind annak akkori Bessenyei Gábor nevű vezetőjét is.

Csak emlékeztetőül egy kis idézet a HVG-nek a MEH dolgozók impotenciájával kapcsolatos cikkéből:

"A névtelenséget kérő hivatalnok elmondása szerint előbb-utóbb ki fog derülni, hogy a hivatal a működőképessége határa került.

"Vannak olyan ügyeink, aminek a 60 napos elbírálási határideje is több mint fél éve lejárt, mert senki semmiért nem akar felelősséget vállalni" – meséli a szakember, aki szerint igaz, hogy az utóbbi időben a létszám bővült, de "a hivatal szakmailag teljesen felhígult" – tette hozzá."

http://hvg.hu/…dorkota_mekh

eutektikum # 2013.10.21. 08:08

A Meglepetés magazin legutóbbi, 2013.10.17-én megjelent (XVIII. évfolyam 42.) számában megkérdezték Dr. Kalocsai Gábor ügyvédet, hogy "Mihez van joga a gázszolgáltatónak"? A cikk a 20. oldalon olvasható.

Mihez van joga a gázszolgáltatónak?

Foglalhat-e a gázszolgáltató, van-e joga a gázszolgáltató munkatársának tudtunk, és jelenlétünk nélkül megvizsgálni az órát? És kikapcsolhatják-e a szolgáltatást?

Hogyan ellenőrizhet? Bejöhet-e, ha nem akarom?

A gázszolgáltatónak tértivevényes ajánlott levélben kell kiértesítenie a fogyasztót, ha ellenőrizni akar – mondja Dr. Kalocsai Gábor ügyvéd.

  • Ha az időpont nem megfelelő, akkor egy másik időpontot kötelesek egyeztetni az ingatlan tulajdonosával.

A fogyasztó akarata ellenére a gázszerelők nem jöhetnek be sem a fogyasztó házába, sem a kertjébe, sem az udvarába, sőt, távollétében még az utcai fronton lévő, vagy a társasház folyosóján elhelyezett gázmérőt sem ellenőrizhetik.

Jogtalanul jár el tehát a gázszolgáltató munkatársa, ha nem vagyunk otthon és bemászik a kerítésen, hogy a kertben lévő gázórát ellenőrizze. Ez ugyanis birtokháborítás.

Néhány jó tanács...

  • Ha egyedül vagyunk otthon, ne engedjük be a szolgáltató munkatársait.
  • Mivel általában ketten érkeznek ellenőrizni, velünk is legyen legalább még valaki. Ha lehetséges, inkább szomszédokat hívjunk át, mert a közeli rokon vallomását – ha bíróságra kerülne az ügyünk – nem olyan súlyban veszik figyelembe.

- Még a szemle előtt a tanukkal alaposan vizsgáltassuk meg a gázmérőt és a plombákat, lehetőleg fényképeket is készítsünk róluk.

Ha gyanúba kerülünk...

Az ország legnagyobb gázszolgáltatójánál évente mintegy 10 ezer esetben merül fel a gyanú, hogy a fogyasztó szabálytalanul vételezett gázt.

Mivel a gázmérő a szolgáltató tulajdona, azt leszerelheti, és megvizsgáltathatja igazságügyi szakértővel. Általában a gyanúsnak tartott gázmérő leszerelését követően azonnal felszerelnek egy másik, - általuk megfelelőnek tartott - gázmérőt.

Tekintettel arra, hogy ezzel meg is szűnt a szolgáltatás felfüggesztésére okot adó körülmény, ezért a továbbiakban a gázvezeték hálózat üzemeltetője (aki nem azonos a földgáz kereskedővel) már nem jogosult a gázszolgáltatást szüneteltetni, még akkor sem, ha a kötbért nem fizették meg.

Mennyi lehet a kötbér?

"Ugyan a gázszolgáltató megállapíthatja, hogy a mérőn sérülés van, ám azt már általában nem tudja igazolni, hogy ez a sérülés mikor keletkezett, véletlen, vagy szándékos rongálás eredménye- e, továbbá szándékosság esetén ki volt a rongáló, és a rongálás milyen céllal történt.

A rongálást ugyanis más is okozhatta, akár a társasházi szomszéd, akár a lakás előző tulajdonosa, akár a bérlő, az albérlő, a szívességi lakáshasználó, vagy egy egyszerű utcai járókelő is, (ha a gázmérő az utca felől is hozzáférhető). A szolgáltató kötbér követelését megalapozó rongálást továbbá csak szándékosan lehet elkövetni.

Véletlenül, hanyagságból, oda nem figyelésből adódó, vagy mások által elkövetetett rongálás nem szolgálhat kötbér követelés alapjául.

Ha a szolgáltató mindezt be is tudná bizonyítani, de azt már nem, hogy a szabálytalan vételezés 30 napon túl fennállt, akkor a jogszabály szerint legfeljebb csak 30 napi fogyasztás ellenértékét követelheti kötbérként, (ellentétben egyes gázszolgáltatók gyakorlatával, amelyek ilyenkor akár több évi gázfogyasztás ellenértékét is követelik.)

Fontos tudni, hogy a kötbért csak abban az esetben lehetne hivatalos úton behajtani, (gondolunk itt a bankszámláról való inkasszálásra, a fizetésből történő letiltásra, vagy akár az ingó- vagy ingatlan végrehajtásra is,) ha annak megfizetésére a fogyasztót - jogerős ítélettel - a bíróság kötelezte.

Bírói ítélet hiányában azonban a szolgáltatónak nem ad hatósági kényszereszközöket az állam, az olyan kötbérkövetelései behajtására, amelyet a fogyasztó nem ismert el.

Mikor lehet kikapcsolni?

A korábbi szabály az volt, hogy ha a földgáz kereskedő (aki nem azonos a gázhálózat üzemeltetőjével) igazolta, hogy bármilyen 60 napon túli lejárt követelése van, akkor kikapcsoltathatta a szolgáltatást.

Ezt azonban nemrégiben megváltoztatták, ezért ez már csak a 60 napon túli szolgáltatási díj követelésre igaz.

Ha ugyanis a felhasználónak nem, vagy nem csak gázdíj tartozása van, (hanem pl. kötbér tartozása,) akkor a szolgáltatás szüneteltetésére csak az után kerülhet sor, ha a szolgáltató igazolta, hogy a felhasználó ellen pert indított a bíróságon, vagy ellene fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett.

Mi lehet a megoldás?

A jogász szakértő mindenkit óva int attól, hogy attól való félelmében, hogy kikapcsolják nála a szolgáltatást, pert indítson a szolgáltató ellen.

Ebben az esetben ugyanis felperesként neki csupa nemleges dolgot kellene bebizonyítania, (nem vételezett szabálytalanul gázt, nem szegett szerződést, nem rongálta meg a gázmérőt, vagy a plombát). Nemleges dolgot azonban nem lehet (például tanukkal) bizonyítani.

Ha a fogyasztó nem perel, de nem is fizet, a következő megoldások születhetnek:

  • a fogyasztó megegyezhet a szolgáltatóval abban, hogy kötbér címén kevesebb pénzt és esetleg részletekben fizethessen. Ebben az esetben azonban a fogyasztóval azonnal aláíratnak egy olyan tartozás elismerő nyilatkozatot, amelynek birtokában a szolgáltató a követelését már könnyebben be tudja hajtani.
  • A szolgáltató a szolgáltatás kikapcsolásával fenyegetőzik, (erre azonban, amint láttuk, csak nagyon kivételes esetekben van jogszabályi felhatalmazása.)
  • a szolgáltató eladhatja a követelését egy adósságbehajtó cégnek.

Fontos tudni azonban, hogy az adósságbehajtóknak sincs több joguk az adósság hatósági kényszereszközökkel történő behajtására, mint amennyi joga annak volt, akitől a követelést megvásárolták.

További, a TIGÁZ eljárásával kapcsolatos bejegyzések, panaszok, hozzászólások itt olvashatóak:

http://forum.index.hu/…/showArticle?…

http://www.akontroll.hu/…_hozzasz.php?…

http://www.pertarskereso.hu/…el-vadolnak/

-továbbá a Facebook közösségi oldalon, a Tigáz és más gázos cégek által megkárosítottak jogaiért csoportban.

realpopek # 2013.11.06. 08:08

Jó napot!

Nem rég írtam a történetem hogy elvitte a gázórát a szerelő,mivel eltérést mért a kontrollmérésnél.

Tegnap megjött a Tigáz ajánlott levele,miszerint:a Tigáz ellenőrzési szervezete az ügy minden körülményét megvizsgálva az eljárás megszüntetéséről döntött.

scriptor # 2013.11.13. 07:02

http://forum.index.hu/…/showArticle?…

2013.11.12 14:06:35

Nálam is volt korábban ügyem Tigázzal.

Itt csak annyi történt, hogy az ügyemmel kapcsolatosan és egy pár hasonló ügyfél panaszával együtt tettünk lépést több fórum felé.

Eredmény az lett, hogy bevonták a szakértő engedélyét és továbbiakban nem szakérthet!

Igen, érdemes ellenük fellépni, mert ha bizonyíték erős, akkor nyerhet a fogyasztó.

Én is nyertem és bocsánatkérően eltekintettek a kötbér fizetésem alól.

Érdemes feljelentést tenni az ügyészségen is, ha csalással próbálnak szakérteni, mivel a gázóra nem fegyver és így készült vizsgálat eredendően hamis, félrevezető.

vantu # 2013.12.04. 06:16

Sziasztok!
Az érdekelne hogy a Tigáz zrt és a Tigáz-Dso Kft között milyen a jogviszony?Nekem a Zrt-vel van szerződésem akkor miért a Kft kér kötbért?Melyikük kötbérezhet és ki zárhat ki a szolgáltatásbó?Ki a szolgáltató akitől a gázt veszem és ki a hálózat üzemeltetője?
Köszönöm

macko57 # 2013.12.25. 20:29

Kedves Burek!

Az én estemben is a plomba eredetiségét vonta a szerelő kétségbe, majd rövidesen kaptam a több mint fél milliós kötbér csekket 2011 nyarán! Az ügyet felderítettem, egyértelmű bizonyítékom van rá, hogy a vizsgálat során a szakértő által, vagy az ő tudtával, történt a vizsgálat meghamisítása. Az én beadványom több mint 2 éve fekszik, vélhetően egy fiók mélyén, az Energia Hivatalnál.

Engedélyes, ill. az Energia Hivatal kapcsolata számomra nyilvánvaló, rövidesen neked is az lesz. Sok jóra ne számíts, rendőrség érdemben nem foglalkozik az üggyel, úgyészség ua., egyedül az ombudsman reagált, aki megállapította az Energia Hivatal jogsértő hallgatását, de ezzel az ő hatásköre véget is ért. Így a mai napig várom az immáron több mint két éve beadott panaszomra az Energia Hivatal válaszát.

Az ügy piknatériája még a napokban kapott levél, amiben Tigáz köszöni, hogy a földgáz szolgáltatást igénybe veszem, mindig rendben és időben fizetek, reméli a jövőben is elégedett fogyasztó leszek és most, mint karácsonyi bónusz, ha a kivetett kötbér összeg felét dec. 31-ig befizetem, akkor azzal az ügyet le is zárná. Sok mindenen már nem csodálkozom, de ilyen vastag bőrrel én még nem találkoztam.

Javaslom ne hagyd magad, ahogy a közmondás tartja: A hazug embert hamarabb utolérik mint a sánta kutyát.

Üdv.

Kenderice # 2013.12.26. 16:49

Sok értelme nincs a fotózásnak.
A plomba eredetitől való eltérésére a szolgáltató általában úgy hivatkozik, hogy az ő kezében nincs olyan fotó/dokumentum, amely az óra felszerelésekor készült az plombákról.
Tehát nincs mi alapján összehasonlítani, ergo eltérés sem lehet.
Ez az OMH plombásosdi kb olyan, mintha az én szürke órámról azt állítaná a szolgáltató, hogy a felszereléskor még piros volt (bizonyítani nem tudja!) és én biztos csináltam vele valamit azért lett szürke, gyorsan fizessek 540ezret.
Nagyon tágan van értelmezve ez a kötbéresdi.
Akár egy légypiszokra is azt mondhatják, hogy szabálytalan vételezés, kötbér.
Megteheti, hogy bepróbálkozik?
Igen!
Megüti ezért a bokáját?
Nem!
Sajnos nagyon sokan vannak, akik a hasonló esetekben fizettek a semmire, amikor a szolgáltató megemlítette a kikapcsolás eshetőségét.
Természetesen egy bíróság előtt már bukta lenne az ilyen alapokon kiszabott kötbér. Aki bírósággal fenyegetőzik, attól visszavonják a követelést hasonló rágalmazás esetén.
Sokan nem mernek bíróságra menni, sajnos. Inkább fizetnek mert (hibásan) bíznak abban, hogy a szolgáltató biztos jobban tudja a rá magára vonatkozó jogszabályokat, mint a "tudatlanabb" fogyasztó...