leszázalékolás


BJúlia # 2013.09.12. 17:08

Egyetértek Rasmanov.
Erről a döntéshozókat kell kérdezned, ők hozták ezen szabályokat, döntéseket, lelkük rajta.

BJúlia # 2013.09.07. 16:53

Egyetértek Rasmanov,
Éppen erről szól ez az interjú, amely tényekkel támasztjaalá (Dr Hegefüs Lajos), hogy nincsenek csalók az érintettek között, hallgasd, kérlek:

Az eddigi felülvizsgálatok során a rokkantnyugdíjra jogosultak 10 százalékának szüntették meg az ellátását, ez 7-8 ezer embert jelent - ezt Hegedűs Lajos mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke szerint ezek a - kormány állítása szerint - csalók elvesztették a munkaképességük egyharmadát, semmilyen támogatást és segítséget nem kapnak, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra.
atv.hu http://www.atv.hu/…egedus-lajos

BJúlia # 2013.09.06. 16:37

Mindent megtaláltok honlapomon az ott lévő jognyilatkozat tiszteletben tartása mellett.
Email személyesen is válaszolok, személyre szóló tájákoztatást adok Munkaadónak, Álláskeresőnek, Munkavállalónak ingyen, fellebbezés megfogalmazásában segítek, ha kell, készséggel.

http://www.versenykepesseg.eu/

BJúlia # 2013.09.06. 16:33

gyzsuzsa,

a Bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. Önnek kell mindent kérnie, és felperesként bizonyítania, állításait alátámasztani igazságügyi orvos-szakértő vizsgálattal,stb.
Az eljárás ügyében illeték-, költségmentes az állam részéről.
Ám mivel nem közigazgatási ügy, hanem peres ügy, ezért erre is igaz, hogy a vesztes fél fizeti a nyertes költségeit, ha ezt kéri a Bíróságtól a nyertes fél.

Kovibo,
Íra, 3 hónap álláskeresési járadék, majd RÁT, ami most foglalkoztatást helyettesítő támogatás, honlapomon olvashat erről az ott lévő jognyilatkozatom tiszteletben tartása mellett az önkormányzattól kérhető egyéb szociális ellátást: http://www.versenykepesseg.eu/index.php?…

Magasabb összegű családi pótlékot kap Magyar Államkincstártól.

50% ÖEK-je van, amely alapján nem tud rokkantsági járadékot megállapítani a Nyugdíjbiztosító Igazgatóság, amely megállapításához szolgálati nem szüséges (legalább 80% ÖEK-től jogosult lehet, ha 25 éves kora előtt történt az egészségkárosodás, de ez sem teljesül Önnél.

Rehab Szakigazg.Szerv állapítja meg a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait, de annak egyik jogo feltétele az igénybenyújtást megelőző öt évben 1095 nap biztosítotti jogviszony, ennek hiányában Önnél ez nem megállapítható (9 hónap), sem rokkantsági sem rehab ellátás.
Hivatkozás: 2011. évi CXCI.tv., Mmtv

A jogszabályok értelmében erről tudom tájékoztatni rehab gazdasági szakértőként.

BJúlia # 2013.09.06. 16:21

Szimigiza

Rehabilitációs gazdasági szakértőként tájékoztatom:
Az, hogy mennyit, hogyan, milyen feltételkkel, korlátozással dolgozhat, az attól függ, hogy milyen ellátással rendelkezik.
Valószínűsítem leírása alapján, amelyben közli, 27ezer, 40%ÖEK, ez rendszeres szociális járadék volt 2011. dec.31-én, amely Mmtv (2011. évi CXCI.tv.) alapján átalakult rehab ellátássá ugyan abban az összegben, de jelentkeznie kellett a törvény értelmében felülvizsgálatra tavaly márc.31-ig, különben nem kaphatta volna tovább ellátását. Ugye?
Ez alapján a felülvizsgálatot követő jogerős határozatig a következő szabályt, ha betartja kereső tevékenység végzése folyamán, akkor megtarthatja ellátását:
hat egymást követő hónapra vonatkozó keresetének, jövedelmének havi átlaga nem haladhatja meg a mindenkori kötelező legkisebb munkabér összegének 80%-át. Ami jelenleg (2013.) 98ezerFt 80%-a, vagyis BRUTTÓ 78. 400 Ft-nál nem lehet több keresete, jövedelme, különben megszüntetik ellátását. (Hivatkozás: Mmtv)

De ezt is megtalálja itt honlapomon: http://www.versenykepesseg.eu/index.php?…

TRAKIKA,
ugyan ez vonatkozik Önre kereső tevékenységet illetően.

Megjegyzem a jövedelemmel kapcsolatban:
Mezőgazdasági őstermelőnek az e tevékenységből származó Szja. tv. 23. § szerint figyelembe veendő jövedelme: 600 000 Ft
Hivatkozás: [1991. évi IV. tv. 58. § (5) bek. e./2. pont, és 1995. évi CXVII. tv. (Szja. tv.) 23. §

BJúlia # 2013.09.06. 16:11

Úgy vélem, a rehabilitáció, foglalkoztatás rendszere igen sokrétű, a jogszabályok sokasága folyton változik, és nem könnyű eligazodni benne. Munkám során gyakran tapasztalom, hogy nemcsak az érintett nyugdíjasok, a rászorulók, a gyermeket nevelők nem ismerik ezeket. Ezen ismeretek hiánya hátrányos következményekkel járhat, komoly lehet az anyagi veszteség. Ez a munkaadókra, a társadalomra is vonatkozik.
Szeretném, ha Mindenki kellő információhoz jutna. Továbbra is szakterületemen készséggel nyújtok eligazodásban segítséget ingyenesen.

Mindent megtaláltok honlapomon az ott lévő jognyilatkozat tiszteletben tartása mellett.
Email személyesen is válaszolok.
http://www.versenykepesseg.eu/index.php?…

Itt a Fórumon általénosságban.

BJúlia # 2013.09.06. 16:07

Rasmanov, Stefan Z., és MindenkiLassan halad a

rokkantnyugdíjasok felülvizsgálata, RTL:
http://www.rtlklub.hu/…video/218267

Az eddigi felülvizsgálatok során a rokkantnyugdíjra jogosultak 10 százalékának szüntették meg az ellátását, ez 7-8 ezer embert jelent - ezt Hegedűs Lajos mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke szerint ezek a - kormány állítása szerint - csalók elvesztették a munkaképességük egyharmadát, semmilyen támogatást és segítséget nem kapnak, hogy visszatérjenek a munkaerőpiacra.

atv.hu http://www.atv.hu/…egedus-lajos

szafika # 2013.08.14. 19:06

Stefan , olvass vissza ennek a topiknak az elejére és nézd meg a dátumot ! Senki nem lehet olyan szegény , h ígérgetni ne tudna ! Az elején éppen ők vannak .

Dr.Attika # 2013.08.14. 14:06

A rokkantsági nyugdíj fizetése soha nem a nyugdíj alapból, hanem a TB alapból történt és történik, amit mindig kiegészít a költségvetés negatívum esetén.
Tessék visszaolvasni egy pár évre visszamenőleg az MSZP-s nyilatkozatokat. Juhász Ferenc nyilatkozta, hogy a nyugdíjak fizetéséhez havi 50 milliárd külföldi kölcsönre van szükség.

Stefan Zaitsev # 2013.08.14. 13:11

Az MSZP visszaadná a rokkantnyugdíjakat http://www.hirado.hu/…ijakat_.aspx?…

Az MSZP valódi nyugdíjvédelmet ígér, és 2014 után visszaállítja a korábbi nyugdíjjogosultságokat.

A rokkantsági nyugdíj nyugdíjjárulék fizetése alapján megállapított ellátás volt, tehát a fedezetének meg kellett lennie a közös kasszában!

A felvett külföldi kölcsönökből nem azt a sok felesleges állami alkalmazottat kellett volna fizetni és különböző juttatásaikat biztosítani ... (lásd Görögország példáját, ahol nyugati nyomásra végre belátták, hogy a közalkalmazottak létszámát radikálisan csökkenteniük kell)

Dr.Attika # 2013.08.14. 13:02

Ha mégsem ez történne, akkor még 4 évet kell reménykedni. És mint tudjuk a "Remény hal meg útóljára."

A rokkantak ellátása nem politikai akarat, hanem gazdasági állapot kérdése. Ha van rá pénze az államnak, akkor fizetnie kell, ha nincs, akkor a társadalmi szolidaritás más formáját kell választania. De valamit tennie kell. Az MSZP regnálásai alatt a rokkantak támogatását csak külföldről felvett hitelek útján biztosította. Ami látjuk egy nagy arányú eladósodáshoz vezetett.

Stefan Zaitsev # 2013.08.14. 12:54

Ne aggódjatok, mert ha az MSZP a jövő évi országgyűlési választást követően kormányra kerül, akkor az egyik legelső intézkedésük az lesz, hogy visszaállítják a korábbi rokkantnyugdíj-rendszert!

A feladat tehát adott: jövőre minden rokkantnak és nagykorú családtagjának urnához (mozgóurnához) kell járulnia és ennek megfelelően kell szavaznia.

Teca40 # 2013.05.16. 05:24

Tisztelt Jog segély!!
Tvaj áprilisban beadtam a leszázalékolást és már majus 8-án mentem első fokra a hónap végén jött is a paír hogy elutasitottak 35% kaptam. Fellebeztem, másodfokon tavaj szeptember 20-án voltam, többszőr telefonáltam mindig azt mondták várni kell, ez év április 29-én kaptam egy levelet hogy a nav-ra várnak mert először rossz adatokat üldtek ki. Tehát egy éve huzodik megoldás nélkül közben meg kivizsgálásrara járok májtranszplantáció miatt. Meddig lehet ezt még huzni?

nigger # 2013.03.18. 10:31

Tisztelt Jog segély 2012 februárjától kerekesszékes vagyok ,2013 Januárjában megkaptam a másodfokú határozatot amelyben D besorolást kaptam ,de sajnos mivel nincs meg az utolsó 5 évben az 1095 nap munkaviszonyom így elutasítottak ,az önkormányzati kérelmemet is elutasították .Így teljesen ki estem a szociális védő hálóból mert sehonnét semmilyen jövedelemben nem részesülök több mint 1 éve .Kérem segítsenek .Köszönettel Farkas László István !


80százalékos rokkant vagyok másod fokon is elutasítottak mert nem rendelkezem az 1095nap munkaviszonnyal kérem segítsen valaki köszönöm nigger

L.Hédi # 2013.03.13. 11:29

Jó napot!A mai napon telefonos érdeklődés után megtudtam,hogy 2013.01.31.-én lévő leszázalékolási bizottsági vizsgálat eredménye pozitív "D" minősítés.Viszont elutasító határozatot fogok kapni mivel az elmúlt 5 évben nem volt meg a 3 év munkaviszonyom.Azt szeretném megtudni,hogy ilyen esetben hova fordulhatok ellátás ügyben.Jövedelem nélkül,hogy éljek?Rákos vagyok,dolgozni sem tudok.
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:Lágler Hedvig

NIMI # 2011.04.12. 18:57

Üdv!Köszönöm Veci!Átirtam a másik fórumba.

Veci # 2011.04.08. 10:13

Gyere át a másik topicba. Ide
Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék
http://www.jogiforum.hu/forum/16/11498#…

Itt ezekkel a témákkal foglalkoznak az érintettek, előfordulhat, hogy amit ide beírtál nem veszik észre, az érintettek.


Üdvözlettel Veci

NIMI # 2011.04.07. 17:18

Elnézést 10 éve volt leszázalékolva!

NIMI # 2011.04.07. 17:17

Üdvözletem!
Édesanyám ügyében szeretnék segitséget kérni.1 éve volt leszázalékolva és 1 éve elvették tőle a rokkantságát,első és másodfokon.Ezzel mivel özvegy az özvegyi nyugdiját is elvették.Perre mentünk.A biróság által kirendelt orvosszakértő megitélte neki a 2 évvel ezelőtti 55%-ot visszamenőleg és a rehabilitácoót nem javasolta.A munkaügyi szakértő is munkára alkalmatlannak minősitette.Most a biróságon belépett a perbe a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális hivatal.És az alábbi törvényparagrafusokra hivatkozik:kérik a biróságot hogy felhivja a felperest azaz minket hogy a Ket.109§-nak,a Pp.121.§-ának és a 330.§-nak megfelelő kereset előterjesztésre.Ennek hiányában utasitsák el a kérelmünket.Kisemberek vagyunk.Nem értünk mi ilyen dolgokhoz sajnos.Édesanyámnak reumatoid arthrititise van,sokszoros izületi gyulladásos gyógyithatatlan betegség.A térdeiben a porc és az izületi folyadék már nincs meg.Sokszor a wc-re járás is problémát jelet neki.Depressziós és több pszichés problémája is van.És erre az állapotára nagyon rossz hatással van a pereskedés.Cukros,szivelégtelensége is van.Önellátásra is alkalmatlan.A biróság arra sem volt képes hogy leirja nekünk miről is van szó.Mit tegyünk szerintetek?

trakika # 2011.03.09. 11:28

Kedves Fórumozók

Abban kérném a segítségüket,hogy a 67%-omat nemrégen levették 40 %-ra és rendelkezek őstermelői igazolvánnyal a kérdésem hogy megtarthatom-e az igazolványt ha majd kapom a szociális járadékot.
Válaszukat előre is köszönöm

tinka46 # 2011.01.13. 16:42

uj vagyok itt nálatok,és irtam hsz-t ,de nem látom,sztném kérdezni ,hogy a saját kommentjeim hol nézhetem vissza ....köszi.

szimigiza # 2011.01.13. 14:21

40% egészségkárosodásom van 27000 Ft járulékot kapok.
Nem tudom hogy dolgozhatok- e mennyi bért kérhetek,hogy ne vegyék el járulékot.

kovibo # 2010.12.02. 18:42

Üdvözletem! A segítségüket kérném! Nekem veleszületett halláskárosodásom van, a bal fülem siket, a jobbal csak hallókészülékkel hallok! Gyerekkorom óta van gerinc-, asztma-allergia probléma! Az utóbbi 5 évben egyre rosszabbodott a gerincem. Kiderült, hogy sérvem van! 2 éve csak a kórházakat járom, mert nem jók a vérleleteim! Most ki fogják venni a mandulámat, meg az epekövemet, hátha attól elmúlik a hát-, mellkasfájásaim! A gerincsérvemre annyit mondtak, hogy nem fog rendbejönni! Műtétet nem javasoltak! Ízületi gyulladásaim is vannak, amitől nem tudok közlekedni, csak hónaljmankóval (a sérvem miatt is tehermentesítem magamat)! A múlt hónapban derült ki, hogy a májam és a szívem megnagyobbodott! 12 gyógyszert szedek! 27 évesen érettségiztem nappalin! 29 évesen 9 hónap munkaidővel rendelkezem! A volt munkahelyen lettem beteg! Elmentem táppénzbe, majd elmentem álláskeresési segélyre amit 3 hónapig kaptam, majd jött a RÁT! Másfél éve kapom már! Mellette életem végéig családi pótlékot kapok! A Nonprofit kijelölt munkahelyet, ahol orvosi alkalmasságira kellett mennem! A másodfokú vizsgálaton lévő orvos azt mondta, maga nem alkalmas semmire! Kérdeztem, hogy 4 órásban sem? Azt mondta, maga nagyon gyenge immunrendszerrel rendelkezik és mozgásképtelen! Sírtam, pedig én szeretnék valami könnyű munkát pl. adminisztrátorit! 2006-ban 50%-ra állapított meg az OSZI! Most milyen esélyem lenne, ha újra leszázalékoltatom magamat? Milyen járadékot tudok kérni? A nyugdíjintézettől nem kapok semmit! Válaszukat köszönöm!

szabomama566 # 2010.12.02. 12:59

segicséget kérnék.. sajnos mozgásérőlt vagyok.. és most kaptam ojan papirt hogy mindenemet elvesznek.. és kikelmen nem a lakásbol és még a igoságomat is el veszik.. nincs semimse marad.. kérem segicsen akitud rajtam mert már nincs kiut...54évs .. nics segicségem kérem akitud valamit segicsen.. rajtam kétbottal járok meg tolokocsival tudok kőzlekedni ...bármit tudnak segicsenek jo..bank számla szám. 11773085-10133462. tel. 0670-267-59-70, szabo julika... nagyon szépen kérem segicsenek ha volna ojan akinek van felesleges kis háza nem tartozkodik bene kérem segicsen... vagy anyagi segicség.. már karácsonyom selesz mert bisztos kitesznek nincs hová és ojan kicsi a rokat járadékom hogy még albérretse futná,,, igy is aligvan mit ennem nem hogy albérlet.... SOS...

Veci # 2010.12.01. 19:03

gyzsuzsa
Sorstársakkal oszthatod meg a tapasztalatod az alábbi topic-ban:
Rokkantsági nyugdíj kontra rehabilitációs járadék
http://www.jogiforum.hu/forum/16/11498


Üdvözlettel Veci