Igen, ezt jelenti.
Jogi képviselő
A rágalmazás bűncselekményét az valósítja meg, aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel. Olyan,hogy "pletykálkodásszintű rágalmazás vétsége" nem létezik.
Véleményem szerint célszerű lenne, ha fogadnál egy ügyvédet, mert ha az összes védekezésed annyi, hogy te csak "pletykálkodtál", meg "szórólapoztál", akkor eléggé ráfaraghatsz, ugyanis pletykálkodással és szórólapozással is megvalósítható a bűncselekmény.
Ha a becsület csorbítására alkalmas tény igaz (amit neked kell bizonyítani), a bíróság azt is vizsgálja, hogy milyen jogos magánérdekből kellett ezt a másra vonatkozó becsület csorbítására alkalmas igaz tényt más(ok) előtt állítanod vagy híresztelned.
Úgyhogy majd arra is adj valami észszerű magyarázatot, hogy miért kellett ügyvédedről a lakóhelyén "pletykálkodni". Ha a bíróság arra jut, hogy ennek nem volt más indoka, mint hogy lakótársai előtt lejárasd az ügyvédet, akkor ez megint nem neked fog kedvezni.
Hajrá, Egyjogász! :)
Tisztelt ügyvéd ügyvédnő abban kérném a segicségüket hogy,Feljelentetem egy Rendört vissza élt a felruházot hatalmával, és én feljelentetem a Katona Ügyéségen, mikor behivatak felveték a tanuvalomásom újbol és volt egy tanum aki mindent halott öt is fel irták, mig intézkedtek kint leültetek és késöbb kb 10percmulva jött egy hölgy hogy elrontoták a jegyzökönyvet, újbol alákellet irnom de már nem olvastam el. és 2011 december 29 én jött a következö levél HATÁROZAT a nyomozás megszüntetéséröl, a levélben amit irnak nem fedi a valoságot! hogy küldhetnek ijen levelet a tanu meghalgatása nélkül hogy szüntetik meg mert ez nem indok, még anyit szeretnék hogy 57éves sujosfogyatékos vagyok, Védelmet kértem és én lettem a bünös mert a Rendör rágalmazot börtönel fenyegetet és miért mert az édesanya a közös képviselö a házban,töbszörösen megkértem hogy a szomszédomat figyelmeztese mert a fojosora 5-6 vödröt kipakol és ha én szolok nekem jön!! Köszönöm a türelmüket meg a hejes irásom ért elnézést kérek!
Tisztelt "mityur"!
2012.január elsejétől megszűnik a katonai ügyészség.
Ezért "rontották el" a jegyzőkönyvet. Ne legyen ügy.
Tisztelelt Dr.Attika Nagyon szépen köszönöm a válaszát! Még azt szeretném megkérdezni ebben az ügyben hová tudok fordulni? Elöre is nagyon szépen köszönöm a válaszát! Tiszteletel Korom Mihály
No, ezért ez nem igazán így van, mert még január előtt hallgatták ki.A katonai ügyészség december 31-ig létezik, nyomoz, eljár, kihallgat, nyomozást megszüntet, stb.
Az, hogy egy rendőr a folyosóra pakolja a vödreit, nem hiszem, hogy megvalósítja a hivatali visszaélés bűntettét, gondolom ezért is szüntették meg. Mellesleg hivatali visszaélés bűntette miatti eljárásra nem a katonai ügyészségnek, hanem a nyomozó ügyészségnek van hatásköre eljárni. Tehát itt valami nem klappol.
Kedves Llenarth!
Kedven, hogy ennyire bízik bennem, de én se írhatok mást mint PAZS (aki valaha évfolyamelső tanítványom volt). Mo.-n nincs "szabad bíróválasztás", a bíróra a bíróság elnöke szignálja az ügyeket, és nem fogja átszignálni csak azért, mert Ön szerint ez célszerűbb lenne (még akkor se, ha ez igaz), pont az említett "szabad bíróválasztás" szándékos hiánya okán. Egy, az Ön számára ha jól értem még ismeretlen bírót meg nem érdemes elfogultsággal vádolni. Üdv:
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Kedven = Kedves
dr. Grád Andrásügyvéd - egyetemi tanár1137 Budapest, Szent István krt. 12. I. 5.06-30-280-1846www.kapcsolattartas.hu
Tisztelt Gabicsek Az Ügyvéd ur mindent megértet amit leirtam meg is köszöntem neki hogy öszintén válaszolt. Legyen szives olvasamár el elöször amit irtam aztán tegyen megjegyzést, mert ön már kifacsarta amit irtam.
Hiába kérted, de ezt megmondtuk előre.
A bíró? Semmit.
Az emberek általában nem azért fogadnak ügyvédet, mert félnek, hanem mert a jogi ügyek intézése, ezen belül a peres képviselet ellátása (mint polgári, mind büntetőügyekben) az egy szakma, amelyet a jogászok igen hosszú ideig tanulnak.
Gondolom, aki gázt akar bevezettetni, vagy elromlik az autója fékje, az is gázszerelőhöz, vagy autószerelőhöz fordul, és nem áll neki maga megbuherálni ezeket (különösen, ha életében nem tanulta egyik szakmát sem).
Persze van nekem is olyan kollégám, aki kifejtette, hogy nem is tudja, a jogászokra miért van szükség, hiszen ott a jogszabály, mindenki el tudja olvasni, azaz sokak szerint a joghoz (ja és a focihoz) mindenki ért. Úgy hogy próbálkozz nyugodtan ügyvéd nélkül, végül is se felrobbanni nem fogsz, se felkenődni a tűzfalra (mintha a gázt, vagy az autódat buherálnád).
A bíró meg qrvára lexarja, hogyha nem bízol meg ügyvédet, ha szerinted nem ér meg annyit az ügyed, hogy megbízz egy hozzáértő szakembert, miért gondolod, hogy ez őt meg fogja rázni?
Ha továbbra is folytatod, akkor a megbánásra hivatkozásod is hiteltelen lesz. Pedig más esélyed nem nagyon van.
"Aki rájátszott a naivságomra, arra, h. jogról lila sejtésem sincs" (ti az idézeteket ferde betűvel szoktátok írni, de én nem tudom, hogyan lehet ferdíteni)
Nos, van bátorságod ezek tudatában ügyéd nélkül menni a tárgyalásra? Hát én nem tenném, de a Te dolgod :) Most már én is kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.
Az miért számít, hogy a nevezett úr nős létére kivel él, hogyan él? Vagy hogy az élettársa gyerekeinek mikor ki az apjuk?
Kinek mi köze ezekhez?
Kedves Wers!
Az idézni szánt szöveget bemásolod, utána kijelölöd és itt az ablak alatt található "idézet" gombra rákattintasz.
„Az idézni szánt szöveget bemásolod, utána kijelölöd és itt az ablak alatt található "idézet" gombra rákattintasz.”
:)))
Köszi limma.
llenarth
Én nem vagyok jogász, és enm is szándékom.
Egy példa, mire godoltam:
Kedves tanítványom hosszabb Ausztriai utazásu előtt megkért, neki és a szüleinek adjak külön órát, hogyan kall vásárolni, vonatjegyet venni stb. Írtunk is össze különféle kifejezéseket, mondatokat, gyakoroltunk szituációkat.
Visszatérvén érdeklődtem, hasznos volt-e a többoldalas készített jegyzet: Ó persze, mindeki tökéletesen megértette, mit kérdezünk, csak mi nem értettük sokszor, mit válaszoltak.
Nos, és kb. így érezném magam ügyvéd nélkül a bíróságon, még ha igazam is van.
a félregépelésekért, kimaradt betűkért bocsi, kell még egy kávé
Kedves Ilenarth!
Ne haragudj, de függetlenül attól, hogy értem a sérelmedet, én úgy érzem, túl lősz a célon.
Más magánéletéhez ilyen szinten nem hiszem, hogy közöd lenne, ezeknek a dolgoknak a firtatása szerintem rád sem vet jó fényt! Sőt.
Ha azt mondod, és bizonyítod, hogy ügyvédként más ügyfelével is így járt el, az más.
De hogy fizeti-e a hitelét, kivel él, válik, nem válik, szereti-e a gyerekeit, eszik-e húst, jár-e templomba, van-e kutyája-macskája...
Ezeket a bíróságon is emlegetni szándékozod?
„Valahogy a férfiak "tisztafejűbbek" jobban átlátnak összefüggéseket”
Gyanítom, Te férfi vagy. Nos ez egy jogi fórum, itt nem kezdem el részletezni, a nők hogy látják férfitársaikat :) (minden imádatunk ellenére)
Továbbra is sok sikert!
egy nő. :)
jogos önvédelem? a sérelmed bekövetkezte után egy évvel? Hát mi előnyöd származott neked személyesen a szórólapozásból?
A másik: megmondtuk, hogy nem fogja az általad preferált bíró kapni az ügyet, az ügyelosztásban ilyen tényezők ne játszanak szerepet.
ilenarth: akkor rosszul fogalmaztam, elnézést. Emlékszem az esetedre. Szóval tudjuk, hogy az ügyvéded hanyagul járt el az ügyedben, te pedig ezután hónapokkal (fél évvel? egy évvel?) "jogos önvédelemből" szórólapoztál (most ne minősítsük jogilag a pletykálkodást, ahogy te fogalmazol). Szóval: mit segített a te elvesztett ügyeden a mocskolódás? De ez igazából költői kérdés, nem az elévülés miatt kérdeztem.
Kedves Ilenarth,
ez az ügy nem arról szól, hogy mi történt AKKOR veled. Hanem hogy mi történt a szórólapozáskor.
llenarth!
Ne reménykedj! A bíróság nem fog "utánanézni" semminek. Főleg azért mert a bizonyítás benneteket terhel, másrészt a bíróságnak nincs nyomozati hatásköre.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02