Ingyenes ügyvéd


wers # 2019.10.24. 06:59

Honnan tudod, hogy a cég vezetője őt milyen munkakőrben alkalmazza, hogyan határozta meg a munkavégzés helyét, idejét?

Ez hol összeférhetetlen?

Lora19 # 2019.10.24. 08:20

Üdvözlöm!Próbálom röviden leírni.11 éve megvettünk az önkormányzattól egy kertes társasházi garzont.A lakáshoz tartozó tárolóval együtt.Tároló mindegyik lakáshoz tartozott,és osztatlan közös ez is valamint a kert.Tavaly elött a társasházba költözött egy elég agresszív család.Rögtön lecseréltették a társasház képviseletét lévén több dologban is igazuk volt ez meg lett szavazva.Egy könyvelőirodás belvárosi cég vette át az ügyeket,és már az elején elmulasztottak fontos információkat hivatalosan közölni.Később kiderült hogy az új lakó baráti körébe tartozik ez a cég.Azóta a társasházban mint egy kiskirály úgy viselkedik az új lakó és családja.Hatalmas beton oszlopokat helyeztek el a virágoskertben,mert majd a kerítést rendbe hozzák.Kb 1 éve az ablakunk alatt a virágok tetején beton lábazatok fekszenek.Idén-távollétünket kihasználva- befalazták a tárolónk bejárati ajtaját és a közös falat áttörve "magukévá" tették,és most a többi van soron.Hiába fordultam a közös képviselőhöz,semmi reakció nem volt,sőt letiltottak a serverükről.Birtokvédelmet kértem ez év áprilisában,de a jegyző elutasított-ezt most kaptam október elején kézhez-mondván hogy éven túli a panasz,és nem a közös képviselettel szembe kell birtokvédelmet kérnem ha nem a lakótárs ellen.Ezt én csak félig érzem igazságosnak,mivel a közös képviselő semmit nem tett annak érdekében,hogy a békés viszony rendeződjön,ill nem szólította fel hogy az eredeti állapotot állítsa helyre.Az új lakónak se a pontos nevét,se az elérhetőségét nem ismerem,mivel azóta hogy ide költözött lakógyűlés nem volt,a közös képviselő pedig nem hajlandó adatot szolgáltatni.Persze bekopoghatok a lakótárshoz,de aki így viselkedik egy lakóközösségben nyilván nem fog kulturáltan elbeszélgetni velem.Kérdésem kihez és hova fordulhatok,mivel úgy gondolom hogy ezek a megnyilvánulások arra utalnak ill.céljuk az hogy ott lakásunkat ellehetetlenítsék,lévén több pl a mellettünk levő lakást is felvásárolták.Válaszát előre is köszönöm!

Ricardo007 # 2020.01.06. 21:41

Hello!
Ausztriában vádolnak okirat hamisítással és okirat elrejtéssel!
Nincs ügyvédem, esetleg szükségem lenne rá?
Mire számítsak?
Köszönöm


Hello!
Austriában vádolnak okirat hamisítás és okirat elrejtés vétségével!
Esetleg vmi infót kaphatnék hogy mire számítsak!
Köszönöm!

wers # 2020.01.07. 08:23

Mire számítsak?
Gyanítom, itt erre nem tudsz választ kapni.

Nincs ügyvédem, esetleg szükségem lenne rá?

Igen vagy nem, nem tudhatni, de ha kell is, Ausztriában kellene keresned egyet.

Vhazcagrox # 2020.01.07. 10:17

Sziasztok!

Egy egyetemi pályázatra pályáztam, amit elfogadtak. Utólagos felülvizsgálat során úgy ítéltek meg, hogy van egy jogszabály, ami miatt mégse fogadhatják el.

A pályázat rendkívüli szociális ösztöndíj (amit akkro kapsz, ha valami rendkívüli esemény következett be, ami anyagi vonzattal jár). Ehhez a pályázat szövege nem írja elő, de utólag (a felülvizsgálaton) azt mondták, hogy rendszeres körülményeket kellene igazolni (ez a pályázat szövegében nem volt benne).

Kérdésem, hogy ezt megtehetik-e? (Mármint, hogy utólag változtatnak a pályázaton, amikor az eredeti pályázatnak tökéletesen megfeleltem?

(Ha esetleg valaki tudná, hogy milyen jogszabály lehet ez (az egyetemen nem tudják megmondani, kérdeztem), azt nagyon megköszönném.)

Üdv,
Vhazcagrox

lalika1970 # 2020.01.07. 10:46

Sziasztok!
Segítségeteket szeretném kérni. A gázszolgáltató 2019 júniusában elvitte a gázóra előtti főcsapot mondván a csavarfejek állása eltér az óraleolvasáskor készült fényképeken lévő csavarfejek állásától. Szokásos szakértői vizsgálat amely megállapította a megbontás és szabálytalan vételezés tényét, majd jött a csekk. Kértem a szolgáltatót küldje el a fényképeket ahol nem egyezik a csavarállás. Elküldte a leolvasói képeket 2011-es évig visszamenőleg de ezek küzül 2011 és a 2012 évi leolvasáskor készült képeken van eltérés.Ott viszont a fedlap is megfordult rajta.2012-től nem látni rajta változást. Erre hivatkozva küldte ki a kötbérigényét. De 2011 és 2012 között volt egy gázóra csere is. Kértem küldje el az óracsere előtt és után készült képet. Erről nem készült fénykép kaptam a választ. Mily érdekes.Kérdés Mennyi ideig kérheti rajtam számon a szolgáltató ez nem évül el?

Réka87 # 2020.01.07. 11:25

Jó napot kívánok!

Nagyon sűrgős segítségre lenne szükségem jogi úton! Én egy cselekvőképes enyhén mozgáskorlátozott nő vagyok, 32 éves és jelenleg még a szüleimmel élek.
Arról szeretnék tájékoztatást kérni, hogy milyen esetben utalhatnak be fogyatékossággal élők otthonába?
Nem állok gyámság alatt!
Volt munkaviszonyom is 2014-ben!

Nagyon köszönöm a választ!

Laci6605 # 2020.01.07. 13:15

17 nappal ezelőtt az OTÉK szerint hozzám tartozó kerítés a túloldalon a szomszéd által ültetett borostyán gyökerei, valamint az 1m-re végzett gépi földmunka után az udvaromba, a bejáratom elé dőlt. A biztosítóm nem fizet, mert nem én vagyok a károkozó, illetve az All Risc ezt kizárja.
11. napon elért szomszéd megígérte, hogy intézi akkor a biztosítójával, de ennek 6 napja és semmi nem történt tudtommal. A biztosítóm 2 nap alatt megtette a kárfelmérést, ami alapján elutasított.5+30 napig a kárhelyszín csak minimális mértékben változtatható, de akkor még 23 napig kell a dzsungelen átbujkálva közlekednem?
Kérdésem: "kártérítésként" csak a kerítésemet kérem vissza - 7m hossz X 2m magas - és azt, hogy tüntesse el a zöldségeit az udvaromból illetve melléképületem tetejéről saját finanszírozásában, ehhez megkapja a biztosító kifizetését és a ledöntött téglákat is.
Mivel eddig egy levél nem sok annyit sem tépett le ezért a baráti elintézésről már nem álmodom. Célszerű-e birtokvédelmet kérnem Jegyzőtől? De eszembe jutott még a személyi szabadság korlátozása miatti feljelentés - polgári per indítása viszont évekig is eltarthat, de ha pénzem lenne már megcsináltattam volna. Szóval tanácsokat várok erre, nem kioktatást. Előre is köszönöm.

matthiasi # 2020.01.09. 21:31

Laci topiktárs írja :

Szóval tanácsokat várok erre, nem kioktatást. Előre is köszönöm.

Hát egy nyílt fórumon lehet kérni tanácsot, de nem kötelező adni. Viszont lehet véleményezni és lehet tanulságként kezelni.
Ha valaki érzékeny menjen fizetős tanácsadásra ott a baját titokként kezelik !

gerbera317 # 2020.01.12. 23:43

tanácsokat várok erre, nem kioktatást
Dejszen a tanács nem egyéb, mint oktatás; és kizárólag a tanácsolt / oktatott személy hozzáállásán múlik, minek tekinti az így kapott információt.

Egyébként pedig sürgetni kell először a biztosítót, azután a károkozót. A személyi szabadság megsértése felejtős, de a kártérítés és a sérelmi díj követelése akár sikerrel is járhat.

cst243 # 2020.01.17. 09:56

Tisztelt Szakértő!

Gyermektartás díj emelésének igényével kapcsolatban szeretnék többet megtudni.

3 éve mondták ki a válást és akkor fejenként 20 000ft/gyerek/hó (2 gyerek van) lett megállapítva. Ezt az összeget az exem munkanélküliségre hivatkozva kérte. kb fél évre rá kint ausztriában a postánál helyezkedett el mint csomag szállító. Tudomásom szerint az adójából vissza is tudja igényelni a gyerektartás címén kifizetett költségét, ha az eléri a 140 eurot havonta (vagy pont ennyit tud). Kért tőlem egy nyilatkozatot hogy havi szinten én ennyit kapok tőle.

Életkörülményi:Úgy tudom egy nővel és annak lányával él együtt, akit nevel (elmondása szerint). Elvileg van egy autó hitele. Valamint gondolom az albérlet és költségei (amit lehet hogy a nővel együtt fizetnek).
Nyilván ő nem akar többet fizetni a gyerekei után mint a havi 20-20 ezer forintot. Ezt is elég nyögve nyelősen

Én viszont szeretném megemeltetni, hozzá teszem nem szorulnánk rá. Az indoklásom az, hogy van munkaviszonya ausztriában.

Én újra férjhez mentem és jó anyagi körülmények között élünk. Született egy közös gyermekünk is. Jelenleg albérletben vagyunk mi is, tulajdonunkat képez két 15 év feletti autó, bár az egyiket a férjem exe használja nem hivatalosan. Van egy 10 milliós hitel a nevünkön. Én most gyeden vagyok.

Kérdésem érdemes belevágni a kérelembe, vagy nagyon hosszú és macerás eljárás lenne ez, pláne a külföldi érdekeltség miatt is. Kell bizonygatnom nekem a kiadásainak? Mennyiren nézik azt, hogy nem szorulunk rá igazából?

Válaszát előre is köszönöm

cst243 # 2020.01.17. 10:38

Kedves gerbera317!

Nyilván nem mondom, de ha bekérnek bevétel és kiadás adatokat akkor egyértelmű. Amennyiben nem az általam feltett kérdésre vagy felvetésre tud érdemben válaszolni, akkor kérem a gúnyos megjegyzésesket tartsa meg magának. Segítségért fordultam ide nem okoskodásért.

gerbera317 # 2020.01.17. 11:05

Segítettem. Ha kiszűröd belőle a szarkazust, ott lesz vegytisztán a várható eredmény. Mire számítottál ingyé': hetvenoldalas hatástanulmányra? Éppenséggel azt is megkaptad három szóban: "jó móka lesz".

drbjozsef # 2020.01.17. 11:44

cst243,

Már ne haragudj meg, de hosszú litánia után két irreleváns kérdést tettél fel. Mégis mire számítasz?

Kell bizonygatnom nekem a kiadásainak?
Te kéred az emelést. Gondolod, nem kérdezi meg a bíró, miért? Gondolod, elhiszi neked bemondásra, vagy eleve csak a ruházatod alapján fog dönteni? Nyilván kelleni fog igazolni valamit.

Mennyiren nézik azt, hogy nem szorulunk rá igazából?
Mégis mit néznének? Az elsődleges szempont a gyermek szükségletei. Ez nagyon szubjektív, de azért mérhető. Lásd előző pont.

Egyszóval : ha a gyermekek életkörülményeiben (negatív irányban) nem állt be jelentős változás, vagy az igazolható és méltányos szükségletük nem növekedett jelentősen (pl. egyetemre ment másik városba és fizetős szakra), akkor nyilván nincs esélye az emelésnek.

cst243 # 2020.01.17. 12:01

Nos, megkaptam a választ. A lényeg, hogy ha megteremtem a gyereknek a jót akkor a másik félnek már nem kell. Mindenki abból indul ki hogy van-e negatív visszessés a gyerek ellátásával kapcsolatban meg kiszúrásból kívánok emelést kérni. De gondoljunk már bele, hogy nem kizárólag az anya feladata biztosítani mindent gyermekének, függetlenül az anyagi helyzetétől. Az apa is ugyanannyira felelős érte, nem pedig csak ész nélkül szórni a magjait aztán jelkpes összeggel kiszúrni a másik szemét, hogy szó ne érje a ház elejét. Mind szellemi mind anyagi támogatást kell biztosítania. Nem pedig mindeféle kibuvót keresni hogy miért nem.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.01.17. 12:46

Nos, megkaptam a választ.

Nem azt mondták, Feri...

HevesiR # 2020.02.08. 19:02

Jó napot kívánok!

Nagyon sűrgős segítségre lenne szükségem hagyatéki eljárással kapcsolatban. Megkaptam a hagyatéki végzést, annak ellenére, hogy nem kaptam idézést, mert nem tartózkodtam otthon, hanem a lakcímkártya szerinti tartózkodási helyemen voltam. A végzés szerint fellebbezési jogom van, ezt milyen formanyomtatványon tehetem meg?
Milyen indokkal? Kézbesítési vélelem megdöntése iránt kell?
Esetleg kézbesítési kifogás?
Mert a hagyatékról le szeretnék mondani, és még 15 napon belül vagyok, vagy így nem kell bajlódnom az indokkal sem, csak egyszerűen le kell mondanom?

Válaszokat köszönöm!

gerbera317 # 2020.02.10. 07:54

Kézbesítési vélelem megdöntése iránt kell?
Ez arra való, ha a kézbesített határozat már jogerős. Neked még nem az, tehát magával a határozattal szemben kérhetsz jogorvoslatot.
Milyen indokkal?
Valljon milyennel??? Hát kéred megváltoztatni olyanra, hogy ez neked is tetsző legyen. Jézusom...

Tavi # 2020.02.12. 13:18

Sziasztok!

Egy kis segítséget szeretnék kérni. Olyan kérdésem lenne, hogy van-e öröklési illeték,a feleségnek a férj halála után? (férj nevén van egy ingatlan)

Köszönöm szépen előre is.

oligaliga # 2020.02.12. 13:54

Tavi

A túlélő házastárs által megszerzett örökrész illetékmentes.

kisher # 2020.02.12. 18:25

Üdvözlöm a Jogértőket!
A következő problémában kérek eligazítást:
banki segítséggel vásároltam egy lakást. A hitel felvevője én voltam. A lakás fele a (volt) feleségem nevére került, így Ő adóstárs lett. Válás előtt felesben fizettük a részleteket, a válás kimondása óta az ítélet szerint a törlesztőrészleteket neki kellett fizetni és Ő lett a lakás 1/1-es tulajdonosa, miután megfizette a megváltási árat.
Közeledik a lakás elhagyásának ideje, Ő kerül vissza a lakásba (ami már az Övé), de -többször hangoztatott ígérete ellenére- már nem akarja átvállalni a hitelt.
A banki ügyintéző hallani sem akar arról, hogy kikerüljek a hitelből, mondván: velem kötöttek szerződést, őket nem érdekli, hogy már nem rendelkezek tulajdonrésszel az adott lakásban és ott sem fogok lakni.
Továbbra is az én számlámról (illetve tőlem) vonják a törlesztőrészleteket egy olyan lakásért, amihez már (rövidesen) semmi közöm nem lesz.
Tartok attól, hogy ha a volt feleségem fog lakni volt közös lakásunkban (ami már a saját lakása), akkor már nem fogja utalni a lakásnak a törlesztőjét a számlámra (hogy a bank levonja onnan).
Ráadásul amíg "nyakamban van" ez a hitel, addig másikat sem tudok felvenni, hogy legyen egy saját lakásom.
Ki tudok kerülni ebből a hitelből valahogy?
(Elállás, felmondás, bárminek is nevezik.)

Segítségüket előre is köszönöm!


Nem értek a joghoz, ezért minden segítséget köszönök szépen!

Tavi # 2020.02.13. 04:45

Oligaliga!

Köszönöm szépen.

Kovács_Béla_Sándor # 2020.02.13. 07:08

Kisher: a házassági perben hozott ítélet csaka belső jogviszonyotokban hatályos. Ott viszont kötelező.

kisher # 2020.02.13. 10:38

Kovács_Béla_Sándor
Köszönöm válaszát!
További kérdéseim:
Ez azt jelenti, hogy volt feleségemnek kötelező a hitel végéig utalni a részleteket a számlámra?
Illetve azt jelenti, hogy bár semmi módon nem fogok kötődni a lakáshoz, mégsem tudok kilépni abból a hitelszerződésből?


Nem értek a joghoz, ezért minden segítséget köszönök szépen!

drbjozsef # 2020.02.13. 10:57

Ez azt jelenti, hogy volt feleségemnek kötelező a hitel végéig utalni a részleteket a számlámra?
Amíg az van megadva a banknak, hogy vonja a részleteket, addig igen, vagy legalábbis neki fizetnie kellene akár más módon is. Ez technikai kérdés. A korrekt az lenne, ha bemennétek, és közösen megváltoztatnátok a számlaszámot, ahonnan beszedi a pénzt a bank. Ne rajtad keresztül teljesítsen.

Illetve azt jelenti, hogy bár semmi módon nem fogok kötődni a lakáshoz, mégsem tudok kilépni abból a hitelszerződésből?
Igen. Már, ha a bank nem egyezik bele. Akár másik adóstárs bevonásával, vagy kezes bevonásával, esetleg kiegészítő ingatlanfedezet adásával. Vagy bármilyen olyan biztosíték felajánlásával, amit a bank elfogad helyetted.

És igen, ha nem fizet, akkor a bank tőled is követelheti, rajtad is behajthatja, és fizetned is kell. Viszont ez után, megegyezés híján, bírósági perrel behajthatod Te ezt az exnejeden.