Ingyenes ügyvéd


VZ # 2022.06.21. 19:03

Üdvözletem!
KATA témában kérnék segítséget. Korábbi és jelenleg fennálló adótartozásom mellett szerettem volna KATA-s vállalkozást indítani. NAV személyes ügyfélszolgálat tájékoztatása alapján erre vonatkozóan kérelmet kell benyújtanom. Ennek érdekében kerestem fel május 26-án a NAV egyik kirendeltségét és kértem az ügyintézőt a kérelem benyújtásában. Minden adatom megadását követően kérdésemre, hogy mikortól számíthatok az elbírálásra közölte, hogy az folyamatban van, de mivel erre lehetőség van, ő a vállalkozást el is indította, ami azonnal életbe is lépett. Mivel kérdés arra vonatkozóan nem hangzott el, hogy mikortól akarom elindítani a vállalkozásom, ezen meglepődtem, különösen, mikor tudatosult bennem, hogy már május hónapra vonatkozóan is fizetnem kell a havi 50 ezer adót. Ügyintéző tanácsára , hogy mégse kelljen befizetni arra a 4 napra, töröljem a vállalkozást még aznap, amit meg is tettem (3,5 órával később). Mint kiderült azt elfelejtette közölni, hogy így ezév +12 hónapig újra nem választhatom a KATA-t.
Panaszomra ma kaptam az elutasító határozatot, miszerint 3,5 órát élt vállalkozásom után május hónapra fizessek 50 ezer Ft-ot és 2024. január 1-ig nem indíthatok KATA-t.
Kérdésem, hogy van-e jogszabalyi alapom arra, hogy félretájékoztatás miatt tekintsenek el mind a fizetési kötekezettségtől, mind a KATA korlátozástól? Fellebbezésre ugyan adtak lehetőséget, de nem vagyok jogász, hogy tudjam mire lehet hivatkozni.
További kérdésem, hogy nem saját tulajdonú ingatlant jelöltem meg székhelyként, mégsem kért az ügyintéző befogadó nyilatkozatot, így elindíthatta volna-e a vállalkozást?, befogadhatta volna-e a bejelentést, amit ugyan meg sem tettem, mert abban a hitben voltam, hogy tartozásom miatt töltünk ki kérvényt KATA indítására.
Köszönöm szépen!

matthiasi # 2022.06.17. 03:28

Ahogy utánaszámoltam kb. olyan 500.000 Ft-ot költött el a különböző dolgokra a házzal kapcsolatban.

Miért kell költeni más házára ennyi összeget , Kellhet majd egy ügyvéd... max. egy előleg.... vagy ekkor még ez sem. Földmérő ?
Eleve úgy kell adni neki a megbízást, hogy az összeget teljesen csak akkor kapja, ha sikeres. Ki ha ő nem tudná felmérni az esélyeket ?

matthiasi # 2022.06.17. 03:16

Zoli88888 !
Most mit lehet tenni? Lehetnek fizetési kötelezettségeim a vevő felé, annak ellenére, hogy vállalta a saját költségén a melléképület bejegyeztetését? Illetve a foglaló dupláját vissza kell adni?
Sok mindent ! De az a korrekt amit KBS mondott.
Nem árultál zsákba macskát így amit költött azt a saját kontójára tette. Talán + ban 50 eft adnák, mert csak kiderítette, hogy az a mellék épület bejegyzés nem megy... ezt Te is tudod.
Legközelebb olyan vevőjelöltet keres aki nem szorul rá se a bankra, se az államra.

pipi # 2022.06.16. 17:15

Sziasztok!
Máttyássy Adrienn pszichiáter, aki volt párom Kala Molnár Sándor munkatársa, feljelentett azért, mert rágalmazás miatt nem akar kártérítést fizetni.
Sándor azért akar bezárni, mert nem akarja, hogy mással kapcsolatom legyen, és amikor ismerkedek bezár munkahelyére. Azt is képzeli, hogy megszállt a sátán és bántalmazással akarja kiűzni.
Máttyássy azt hazudta, hogy daganat miatt kezelnek, amit szerinte elutasítok elmebaj miatt és kérte, hogy munkahelyére zárhasson (igazából azért, hogy ne tudjam perelni), a hazugságát nem tudta bizonyítani, ennek ellenére elfogadták.
Máttyássy onnan hazudta ezt, hogy közösségi oldal profilomon daganatról írtam és olvassa amit írok.
Nincs daganat, erről bizonyítékot küldtem a bíróságnak (orvosi irat, amire ráírták, hogy nem találtak daganatot), de másodfokon három hónapig gondolkodtak, és egyértelmű bizonyíték ellenére úgy döntöttek, hogy igaznak tartják Máttyássy elméletét.
Ki tudja felülvizsgálni ezt az ügyet, egyáltalán van olyan hatóság, akik tudnak gondolkodni?

Kovács_Béla_Sándor # 2022.05.24. 12:45

A foglalót visszaadnám.

Zoli88888 # 2022.05.24. 10:28

Az alábbi ügyben szeretnék tanácsot kérni.

2021 októberében eladásra kínáltam szüleim házát, amit megörököltem. A vevővel meg is egyeztünk. Kifizetett 300.000 Ft foglalót és megkötöttük az adásvételi szerződést. A szerződés szerint CSOK-ot vett volna fel, abból fizette volna ki a maradék 7.700.000 Ft-ot.
Az 1970-es években épült házhoz, hozzá lett építve az 1980-as évek végén egy kb 30 m2-es melléképület, ami a házhoz kapcsolódik.
Viszont közben kiderült, amiről sajnos én sem tudtam,mivel nem éltem még akkor és eladási szándék előtt nem is néztem utána sajnos , hogy ez a melléképület nem lett bejegyeztetve a földhivatalnál és nincsenek róla papírok se. A vevő úgy döntött, hogy majd ő intézi az engedélyeket, hív földmérőt és fizet mindent, amit meg is tett, mivel én egész jó, korrekt áron ajánlottam neki megvételre a házat, nem akartam kitartani.
Ahogy utánaszámoltam kb. olyan 500.000 Ft-ot költött el a különböző dolgokra a házzal kapcsolatban. Megtörtént minden szükséges dolog, de a földhivatal a legvégén elutasította, hogy felvigyék a térképre a melléképületet. Így a CSOK-ot se kapja meg. Közben az adásvételiben is lejárt a kifizetési határidő.
Most mit lehet tenni? Lehetnek fizetési kötelezettségeim a vevő felé, annak ellenére, hogy vállalta a saját költségén a melléképület bejegyeztetését? Illetve a foglaló dupláját vissza kell adni?

Köszönöm a válaszokat!

drbjozsef # 2022.05.23. 08:11

BAntal,

Igen, így van, egy paragrafussal később pedig az is, hogy megtagadhatod a jogszabályba ütköző munkavégzést.
Megtagadtad? Kérted írásban az utasítást? Jelezted, hogy eltelt az adott idő?

BAntal # 2022.05.23. 05:12

Kedves drbjozsef!

44 munkanapot vagy 352 órát dolgoztathat csak egy teljesen más munkakörben. Ezt már átléptük, de ha rajta múlik, lesz ez még ennek a többszöröse is.

BAntal # 2022.05.23. 05:08

Köszönöm a tanácsot, de ezt magamtól is tudtam. A fellépés lehetőségeire lennék kíváncsi, ugyanis mint a levelemből is látszik annyira flegmák, hogy csak üzengetni tudnak. Már átléptük a 44 napot, de nyilván ezt a jogszabályt semmi veszik.

drbjozsef # 2022.05.23. 05:05

BAntal,

A munkáltató joga új munkaszerződést ajánlani, de azt csak közös megegyezéssel lehet módosítani.
Ha nem akarod módosítani, és az eredeti munkakörödben nem tud foglalkoztatni, akkor neki kell felmondania.
Ha új a munkaszerződés, és új a munkakör, akkor kérj új munkaköri leírást is.
Akkor látod, hogy akarod-e ezt, vagy nem. Ha nem, nem írod alá.
Nem sérült itt (még, egyelőre) semmilyen jogod.

Majordomus # 2022.05.22. 19:48

Fellépsz vagy/és kilépsz.

BAntal # 2022.05.22. 16:53

Üdvözlöm.

Munkajogi ügyben szeretnék öntől tanácsot kérni. Körülbelül két hónappal ezelőtt, egy hétfői munkakezdés alkalmával a felettesem közölte velem, illetve karbantartó kollégáimmal, hogy mostantól el kell végeznem a kolléganőim munkáját is. Nem volt semmi előzetes megbeszélés,tárgyalás, szerződés módosítás, hogy ez meddig fog tartani, illetve miért kéri tőlem ezt, csak annyit mondott ő nem tehet róla, nem az ő ötlete volt.
A kolléganőim beosztása gyógyszergyári gépkezelő, nekem anyagmozgató. A munkaköri leírásban az szerepel, hogy az anyag oda, illetve elszállítása, de a gépkezelés nem az én feladatom, említve sincs a munkaköri leírásban. 4 évig nem kellett ezzel foglalkoznom, most mégis van, hogy a munkaidőm 80-100%-ban ezt a munkát végzem. Miután sikerült a felettesemmel beszélni, és hangot adtunk a nemtetszésünknek ő közölte, hogy jogos a felháborodásunk, de ő nem tehet semmit, "álljunk ki magunkért". Másnap odajött hozzám és úgy néz ki, hogy sikerült beszélnie a feletteseivel és közölte, hogy ez már így fog maradni, ez nem csak időleges és azt üzenik fentről "megszoksz vagy megszöksz". Hozzátenném ez a cégnél általános bevett gyakorlattá vált, hogy rákényszerítenek emberekre munkakörüktől eltérő munkákat. Kutakodtam és tudom joga van ehhez, de csak maximum 44 munkanapot vagy 352 munkaórát egy teljes évben.
Most új munkaszőredést osztottak, amiben megváltozott a munkaköröm raktár-kezelőre, de a munkaköri leírás maradt ugyanaz mint eddig, plusz  munkakör nem lett feltüntetve. Május végéig kell aláírni az új szerződésem, de úgy érzem sérültek a munkavállalói jogaim és szeretnék fellépni ez ellen. Mit tudnék ez ügyben lépni?

Előre is köszönöm válaszát.
Köszönettel

B. Antal 

Majordomus # 2022.04.27. 18:29

A másik topicban választ kaptál.

drbjozsef # 2022.04.27. 16:52

(sose több helyre, ha lehetne)

gomba # 2022.04.27. 14:15

Ingatlant vásároltam 10 éves részletre. Még hátravan 4 év de meghalt az eladó néni. Ilyenkor kell tovább fizetnem az elhunytnak vagy így "megszünik" a szerződés?
(Az ingatlan a nevemen került annak idején. A részletek postai címre mennek havonta.)

Toth Barnabas # 2022.04.27. 13:48

Segítséget kérek következő kérdésben: Az ingatlant az örökös azzal a kötelezettséggel örökli meg, hogy a tulajdonjogot az örökhagyó által vállalt kötelmi jogcímen ruházza át a vevőre, ebben az esetben törvényi oldalról van-e szabályozás, milyen határidőn belül köteles az örökös ezt megtenni? Köszönettel

Majordomus # 2022.04.27. 12:53

A pénz szaga messzire eljut.
Nem létezik, hogy nem tudják a külföldi címét!

drbjozsef # 2022.04.27. 10:17

alapesetben

Alapesetben igen, de egy el nem érhető, külföldön élő, semmire sem reagáló alperessel, lehet több...

osztap # 2022.04.27. 10:03

Specialist,

Azt érdemes meggondolni, hogy csak az örökség egészét lehet visszautasítani, annak csak egyes elemeit, pl. csak ezt a házat, nem. Tehát ha visszautasítod az örököséget, akkor egy huncut fillért nem örökölsz anyád után.

Ha Te meg az öcséd most anyádnak ajándékozzátok a tulajdoni hányadotokat, és eztán anyád közös tulajdon megszüntetése iránti pert indít húgod ellen, azt kérve, hogy válthassa magához a húgod tulajdoni hányadát, az viszonylag olcsó lesz, mert a pertárgyérték csak a húgod tulajdoni hányadának értéke lesz. Akkor alapesetben durván egy év alatt anyád lesz az egyedüli tulajdonos, és utána eladhajtja a házat maga.

Majordomus # 2022.04.27. 08:35

Akkor az állam lesz az örökös.
De ettől ne tartsatok.
A húgod gyorsan pénzzé teszi a házat a piacon.

Specialist # 2022.04.27. 05:10

Akkor már csak egy dolog nem tiszta előttem ha valaki tudja erre a választ kérem írja le. Szóval: én és az Öcsém is odaajándékozzuk Anyunak a tulajdonrészünk et tehát tulajdonosként csak Anxu és a Hugom marad. Ha történik valami édesanyámmal, és én is Öcsém is visszautasítjuk az örökséget illetve a hugom is akkor mi történik? ( Ha a házból egy petákot se látunk az se baj.)

Kovács_Béla_Sándor # 2022.04.23. 08:15

de nincs olyan, hogy vesztes vagy győztes, a perköltség a tulajdonjog arányában szétosztásra kerül a felek között.
Azért van kivétel.

Szomorú örökös # 2022.04.23. 05:14

Specialist

Opció lehet e az hogy a tulajdon jogunkat Öcsém és Én átiratjuk Anyára és ha egyszer remélem minél később megtörténne a baj akkor lemondanánk az öröklésről? (Van e olyan hogy az államra száll az ingatlan?)

A tulajdonjogot természetesen átírathatjátok anyukátokra, akár ingyenesen is, ajándékozással. Az örökségről lemondani nem lehet, csakis visszautasítani. Akkor a húgotoké lesz, feltéve persze, hogy ő elfogadja és nem utasítja ő is majd vissza. Bár ilyet csak akkor szoktak többnyire tenni, ha az örökléskor fennálló adósság nagyobb, mint az örökölt vagyon.

Van e egyéb módja annak hogy dűlőre juttathassuk azt hogy az ingatlan eladásra kerüljön vagy kiszállhassunk belőle?

Indítsatok közös tulajdon megszüntetése iránt pert. Akkor nagy valószínűséggel a bíróság hivatalból fogja értesíteni a húgotokat, akinek ha esze van, akkor legalább egy hivatalos képviselővel „jelen lesz” a tárgyaláson. A költségei eléggé magasak, de nincs olyan, hogy vesztes vagy győztes, a perköltség a tulajdonjog arányában szétosztásra kerül a felek között. Első lehetőségként fel fogják ajánlani, hogy valaki a tulajdonosok közül vásárolja meg a többiek részét. Ha erre nem kerül sor, akkor elárverezik az ingatlant.

Igazából arra is van lehetőség, hogy anyukátok vegye meg mindenki részét, ha őt nem szeretnétek megfosztani ettől a ház-tulajdontól. Ezzel én még a per előtt megpróbálkoznék, az jóval olcsóbb lenne - legalábbis nektek.

Specialist # 2022.04.23. 01:24

Jónapot kívánok. Ingatlan ügyben szeretném a segítségüket kérni. Adott egy porta ami inkább teher nekünk mint áldás.. Édeyapám halálakor végbement az öröklési folyamat. Édesanyám, az Öcsém, a Hugom és én. A hugom külföldön van nem hajlandó válaszolni semmire és nem is reagál semmire az eladást gyakorlatilag ellehetetleníti.
Kettő kérdésem lenne:
Opció lehet e az hogy a tulajdon jogunkat Öcsém és Én átiratjuk Anyára és ha egyszer remélem minél később megtörténne a baj akkor lemondanánk az öröklésről? (Van e olyan hogy az államra száll az ingatlan?)
Van e egyéb módja annak hogy dűlőre juttathassuk azt hogy az ingatlan eladásra kerüljön vagy kiszállhassunk belőle?
Előre is Köszönöm válaszukat.

Zoli88888 # 2022.04.08. 12:34

Az alábbi ügyben szeretnék tanácsot kérni.

2021 októberében eladásra kínáltam szüleim házát, amit megörököltem. A vevővel meg is egyeztünk. Kifizetett 300.000 Ft foglalót és megkötöttük az adásvételi szerződést. A szerződés szerint CSOK-ot vett volna fel, abból fizette volna ki a maradék 7.700.000 Ft-ot.
Az 1970-es években épült házhoz, hozzá lett építve az 1980-as évek végén egy kb 30 m2-es melléképület, ami a házhoz kapcsolódik.
Viszont közben kiderült, amiről sajnos én sem tudtam,mivel nem éltem még akkor és eladási szándék előtt nem is néztem utána sajnos , hogy ez a melléképület nem lett bejegyeztetve a földhivatalnál és nincsenek róla papírok se. A vevő úgy döntött, hogy majd ő intézi az engedélyeket, hív földmérőt és fizet mindent, amit meg is tett, mivel én egész jó, korrekt áron ajánlottam neki megvételre a házat, nem akartam kitartani.
Ahogy utánaszámoltam kb. olyan 500.000 Ft-ot költött el a különböző dolgokra a házzal kapcsolatban. Megtörtént minden szükséges dolog, de a földhivatal a legvégén elutasította, hogy felvigyék a térképre a melléképületet. Így hitelt se kap. Közben az adásvételiben is lejárt a kifizetési határidő.
Most mit lehet tenni?
A 300.000 Ft-ot és a kb. 500.000 Ft-ot nekem vissza kell adnom? A 300.000 Ft-ot természetesen vissza is adnám, ez lenne a legkevesebb szerintem, de az 500.000 Ft-al mi ilyenkor a teendő. Önként vállalta, hogy rendezi a dolgokat, ami végül nem sikerült.

Köszönöm a válaszokat!