Választ köszönöm. Már kezdem érteni az alapító okirat és az SzMSz kapcsolatát.
Én és a th között létre jött szerződés 2003-ban történt.Th-unk SzMSz-e 2004-ben készült,de a mai napig sem lett a földhivatalhoz benyújtva. Mivel 2003-ban nem volt SzMSz-ünk ezért úgy gondolom hogy az alapító okiratra kell hagyatkoznom.
Nagy segítség volt az eddig kapott válaszok. Még egyszer köszönöm.
Az SzMSz-t felül írhatja-e az alapító okirat tartalmát, mivel nálunk nem csak a tulajdoni viszonyokat tartalmazza. Alapító okirat több mint 30 éve lett benyújtva a levéltárba azóta semmi változás nem történt tartalmában.
Szeretnék választ kapni a következő kérdéseimre, jogszabályban ütköznek illetve ütközhetnek-e?
A SzMSz módosításával kapcsolatban közgyűlés lesz.Módosítás tárgya közüzemi díjak fizetése.Társasház lakóival azt akarják megszavaztatni hogy az 1 és a 2 szobás lakások /víz-gázóra alapdíj stb./ egyenlő arányban legyen fizetve. Az alapító okirat szerint közüzemi díjak terheit tulajdoni hányad arányában kell viselni. Alapító okirat módosításához 100% tulajdoni hányad kell. SzMSz felülírhatja-e az alapító okiratban foglaltakat?
Jelenleg SzMSz-ünk szerint vízfőmérő és az almérők közti különbözetet fogyasztás arányában kell utólag megfizetni. SzMSz módosításban azt szeretnék megszavaztatni hogy minden család egyenlő arányban fizesse a hiányzó vízdíj különbözetet.2011 évben 730m3 különbözet van. Véleményem szerint ez sértené az egyedül élő spórolós lakók költségeit illetve azokat a lakókat akik nem laknak folyamatosan a th-ban, ezzel támogatnák a nagyobb létszámú sokat fogyasztó családokat. Módosításkor ezen lakóknak esélyük sincs szavazással szemben mivel az 1 szobás lakások tulajdoni hányada még a 10%-ot sem éri el./Két szobások és a több családtagú családok érdeke más mint a "kisebbségé ". Fent leírt módosításokat megszavazza a többség akkor a "kisebbségnek" milyen jogaik vannak?
Ez úgy lehet, hogy még SzVB (számvizsgáló bizottság) sincs Önöknél. Amennyiben a jogkövető magatartás kikényszerítésére nem fognak össze a tulajdonos társak, akkor csak a közgyűlés utáni per, a határozatok érvénytelenítésére marad ;-)
Esetleg feljelentés a területi rendőrségnél csalás miatt (ismeretlen tettes ellen) Vagy a NAV nál a számviteli törvények megsértése miatt.
Remélem van sok ideje a jogorvoslati eljárások előkészítésére és a jegyzőkönyvezésekre.
Az ütk-t nem kell évenként megválasztani (ha csak az SzMSz-ben nem így szabályozták). Általában leváltani kell a közgyűlésen.
Nálunk nincs minden évben napirenden a közös költség. 3 éve volt (akkor nem került bele a határozatba, mert a kk féltette magát, hogy adót kell utána fizetnie, ugyanis a többi lakóval fizettette ki a saját részét), aztán a következő 1 éve volt. A tavalyi határozatban kerek perec le van írva, hogy mennyit kell fizetni, de ennek ellenére az akkori kk szintén többet szedett, mert ugyanúgy szétosztotta a saját részét. Szóval nem egyszerű a dolog. Most új kk van, aki idén megemelte, de szintén nincs határozatba foglalva. Hiába kértük el tőle az idei határozatot, egyszerűen nem hajlandó odaadni. Az meg egy másik dolog, hogy ő nem szétosztja a saját részét és hozzászámolja a fizetendő közös költséghez, hanem külön mindenkitől kér egy összeget, ami után ő sem adózik. Szóval tiszta téboly ez az egész. :S
Arról már ne is beszéljünk, hogy az előző kk nem volt minden évben megválasztva, úgy gondolták, hogy anno elég volt egyszer. Nem csinált könyvelést, hanem 6 év könyvelni valóját megcsináltatta egy könyvelővel, aki persze mindent nullára hozott ki (neki nem lett elmondva, hogy jogtalanul több közös költség lett szedve évek óta, így mindenkinek túlfizetése van, kivéve annak, aki egy forintot sem fizetett). Igazán ezt sem értem, mert sok mindenről számla se volt, de a könyvelő írt. Ez vajon hogy lehet?
Nálunk nincs minden évben napirenden a közös költség. 3 éve volt (akkor nem került bele a határozatba, mert a kk féltette magát, hogy adót kell utána fizetnie, ugyanis a többi lakóval fizettette ki a saját részét), aztán a következő 1 éve volt. A tavalyi határozatban kerek perec le van írva, hogy mennyit kell fizetni, de ennek ellenére az akkori kk szintén többet szedett, mert ugyanúgy szétosztotta a saját részét. Szóval nem egyszerű a dolog. Most új kk van, aki idén megemelte, de szintén nincs határozatba foglalva. Hiába kértük el tőle az idei határozatot, egyszerűen nem hajlandó odaadni. Az meg egy másik dolog, hogy ő nem szétosztja a saját részét és hozzászámolja a fizetendő közös költséghez, hanem külön mindenkitől kér egy összeget, ami után ő sem adózik. Szóval tiszta téboly ez az egész. :S
Arról már ne is beszéljünk, hogy az előző kk nem volt minden évben megválasztva, úgy gondolták, hogy anno elég volt egyszer. Nem csinált könyvelést, hanem 6 év könyvelni valóját megcsináltatta egy könyvelővel, aki persze mindent nullára hozott ki (neki nem lett elmondva, hogy jogtalanul több közös költség lett szedve évek óta, így mindenkinek túlfizetése van, kivéve annak, aki egy forintot sem fizetett). Igazán ezt sem értem, mert sok mindenről számla se volt, de a könyvelő írt. Ez vajon hogy lehet?
Köszönöm a gyors választ! :) Viszont ezt nem értem (előre is bocsánat, de nem vagyok annyira jártas ezekben): "Dokumentálni kell a helytelen előírást és imádkozni kell, hogy ne legyen határozat. Át kéne nézni a határozatok könyvét;-)"
Határozatok könyve nincs a társasháznak. :)
Azt megcsinálhatom, hogy mondjuk az eddigi túlfizetéseimet a következőkben fizetendő közös költségből levonom? Bíróság nélkül megoldható a dolog valahogy?
Amennyiben közgyűlési határozat nem támasztja alá a th arányos költségviselés megváltozását, akkor 5 évre visszamenőleg bíróságon visszakövetelheti a túlfizetést.
Dokumentálni kell a helytelen előírást és imádkozni kell, hogy ne legyen határozat. Át kéne nézni a határozatok könyvét;-)
Mi a teendő akkor, ha évek óta több közös költséget fizettetnek velem, mint amennyi a közgyűlési határozatban le van írva? Évekkel ezelőtt megegyeztek a ház lakói, hogy a közös képviselő közös költségét a többi lakók állják egységesen elosztva, de most kiderült, hogy ez nem került bele egyik jegyzőkönyvbe sem.
Anno szóban forgó tárolót béreltem használati szerződéssel / tárolási célra/ mint tulajdonos. Bérleti szerződés megszűnése után annak adtam vissza a tárolót akitől átvettem.Nem a közös képviselőtől,leltár nem készült átvételkor,átvétel a lépcsőház lakóitól volt az is úgy hogy dolgaikat kipakolták,tárolót azóta is használom tárolási célra de nem kizárólagos célra. Pl.1 lakó pakolt be de kulcsot nem kért. Kulcs és zárszerkezet a társasház tulajdonát képezi és 1 kulcsot kaptam. A kk egyéb problémák miatt össze ütközés van köztünk/ lépcsőház lakói nem kértek tőlem kulcsot és a kk-t sem kérték fel hogy kulcsot követeljen tőlem/. A tárolót úgy használom mint a lakóbizottsági elnök,ő is bezárt 1 tárolót és annak ad kulcsot aki kér tőle /senki nem kért tőle / ezek szóbeli megállapodások.Hivatalosan osztatlan közös tulajdon a tárolók.
KK-ként th nem lakás célú helyiségét / tárolót / kiadta fodrász üzletnek.Semmiféle megbízása nincs és megfelelő végzettséggel sem rendelkezik mint th-kezelő.Nem voltam benne biztos hogy a közgyűlés döntött,most már kiderült nem volt ezzel kapcsolatban közgyűlés valószínű ezért nem kaptam meg a kért közgyűlési jegyzőkönyv másolatokat /.
További felsoroltakkal sem tudok mit kezdeni:kibontott anyagokat/ fém bejárati ajtókat közgyűlés nélkül önhatalmúan elintézte hogy 25km-rel messzebb vigyék el a Méh-telepre / városunkban holott 2 is üzemel kb.4km távolságra/ szállítási költség és a kapott érték így nullára jött ki th-nak, nulla bevétel,lakóknak nulla hasznuk. Különböző szerződések tartalmát szerettem volna megismerni, fénymásolatot sem küldött róluk sem betekintést sem kaptam.A th iratait a saját lakásán tárolja - én nem vagyok hajlandó bemenni a lakásába ő meg fogadó órára nem hajlandó levinni az iratokat. Még nagyon sok probléma van,sok lenne egyszerre leírni és elolvasni.
Leváltás azért nem sikerült eddig még mert a th lakóinak nagy része addig nem mennek közgyűlésre míg ő a kk.Akik meg elmennek közgyűlésre nagy részben barát illetve " csatlós ".
Még egyszer köszönöm az eddigi válaszokat,nagyon sok segítséget kaptam ez idáig.
Értem amit leírt, csak nem tudom értelmezni. Miért Önnek kell kulcsot másolni? Van valami választott vagy fizetett funkciója a th-ban?
A számlázási cím feltehetően az összes lépcsőházé azonos. Azt, hogy a költségeket hova számolja el azt az SzMSz, számviteli szabályzat, közgyűlési határozat szabályozza. Természetesen azt tesz amit akar, csak számolni kell a következményekkel.
Amennyiben ennyire elutasító az ütk, akkor nincs más le kell váltani vagy a th közösségi munkáktól kell Önnek távoltartania magát ;-)
Szeretném megtudni ,hogy a kk-nek küldtem egy ajánlott levelet melyben a társasházzal kapcsolatos kérdéseket tettem fel.Köztük kértem közgyűlési határozatról másolatot melynek vállaltam a másolási díját.Melyik törvényre hivatkozik, hogy kötelezett engem lépcsőházunk tárolójához minden lakónak kulcsot adjak,/ zár szerkezet a társasház tulajdonát képezi/. Illetve küldje el a társasház címét melyre kérhetem a számlát. Kk válaszolt megadta a társasháznak a címét melyet nem tudok értelmezni mivel társasházunk címe xxxxx 37-51. Ő ezt írta cim: xxxx 37-51 plusz a saját lépcsőház címét is írassuk rá./ 45-ös lépcsőház részére kellenek a kulcsok ő a 47-es lépcsőház címét adta meg ahol a kk lakik/ Ezt megteheti-e hogy a saját lépcsőháza címére számolja el a kulcs másoltatás költségét,kulcsok meg másik lépcsőház lakói kapják meg? Többi kérdéseimre egyáltalán nem válaszolt / meg sem említette /.
Megtehetem-e azt amíg nem kapok az összes kérdésemre választ / társasházzal kapcsolatos / nem másoltatok kulcsot illetve ragaszkodhatok-e az összes feltett kérdésemre válaszoljon?
Szeretnék segítséget kérni tőletek a következő ügyben! 8 lakásos társasházban lakunk, ahol sajnos közös kazán van, a lakásokban egyedi mérőórákkal. Egy renitens lakónk van, aki nem igazán szeret fizetni, miatta már egyszer ki is kapcsolták a gázt. Nem szeretnénk még egyszer ideáig eljutni, ebben kérnénk segítséget!!!! Egyik lakónak az a javaslata, hogy csináljunk szerződést, minden lakó egyesével a társasházzal, mint szolgáltatóval, és ha nem fizet legyen jogunk a vizet vagy a fűtést egyszerűen korlátozni nála, vagy lezárni. Ez szabályos lenne-e???? MI lenne még járható út???
Kaptam e-mailt egy fórumozótól.Többször próbáltam elküldeni a válaszomat de nem sikerült. Kérem az e-mail küldőjét / m.....0@gmail.com / küldje el újból a kérését.Olyan e-mailről amire tudok válaszolni.
Azt szeretném megtudni,bírósági tárgyaláson a bíró közölte hogy 15 napon belül terjesszek elő kiegészítéseket illetve fizessek be könyvszakértői díjat.A 15 napos határidő a tárgyalás napjától vagy a kiküldött elektronikus / e-mail / jegyzőkönyv kézhez vételétől számít?
Ma át vettem egy tértivevényes levelet melyet a kk.küldött részemre. Felszólítást tartalmaz és nem szerepel bent határidő. Azt szeretném megtudni mennyi időn belül reagáljak rá hogy ne sértsek jogszabályt? 8 nap vagy 15 nap akár 30 nap.
Nálunk globális probléma a kk-nek. törvényhez alkalmazkodás.
Pl.: Közgyűlésen feltettem a kérdést a lakóbizottsági elnöknek, miért nincs napirendi pont? Válasz az volt 35 évig nem volt ezután sem lesz. Volt olyan lakó aki megjegyezte ez nem parlament.Ez nem került be a felvett jegyzőkönyvbe. Ez a hozzá állás azóta változott amióta a kk bírósági pert vesztett és felhívták a figyelmét.
Május 31-ig kötelező közgyűlés megtartása voltak olyan évek mikor elmaradt.
Éves költség vetés ismeretlen fogalom, még egyszer sem lett közgyűlésen felvetve. SzMSz-ünk szerint is kötelező.
Lakó bizottsági gyűlésen 5 ember döntötte el az SzMSz módosítást 112 család helyett.Az 5 ember között volt olyan személy aki nem rendelkezett megbízással és nulla tulajdoni hányada rendelkezik.Ez a személy lett beidézve tanúskodni ellenem a bíróságra.Ezzel a felvetet esettel nagy meglepetést okoztam a tárgyaláson. A kk ügyvédje is csak meglepetten nézett.
Sajnos nálunk ez így működött évtizedeken keresztül de most változóban vannak a dolgok.
Megváltozott a leányzó fekvése. A jelzett esetben csak a havonta előírt befizetés mértékét kell megváltoztatni a társasház nyilvántartásában. Jobb helyeken vezetnek egy "egyéni" folyószámlát albetétenként (lakásonként). Amennyiben a bíró ennek megváltoztatását írja elő (csökkenti az előírt havi befizetés mértékét) automatikusan megváltozik az egyenleg és nem kell foglalkozni a tényleges összeggel. A különbözetre is egyszerű megadni a kamat mértékét. Egyben javaslom kérje a bíróságtól a peres költségek tulajdoni hányadra vetített jóváírását az Ön számára.(Így a megítélt költségek arányos részét nem kell kifizetnie, mint tulajdonos társ ;-) )
Amennyiben a megbízási szerződés, vagy SzMSz előírja akkor kell három (mint a mesékben) ajánlatot bekérni. Különben csak ésszerű megoldás, de nem kötelező (kijátszható).
A bérbeadás ismertetett módja jogszabály ellenes, de költségcsökkentő megoldás. Ez szerintem a th érdekében is állt.
Álláspontom szerint a kezelői tevékenység a saját vállalkozás vagy tevékeny részvétel keretében végzett tényleges tevékenység a társasház működtetésében.(meghatározott összegért) (pld az ütk végzi a takarítást, elektromos javítást) Ha ezeket számla ellenében, "független" vállalkozások végzik az ütk megbízása alapján akkor az nem lépi túl a képviseleti tevékenységet.
Főleg, ha ezt az éves pénzügyi terv tartalmazza;-)
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Testreszabhatja a cookie-kategóriákra vonatkozó hozzájárulási beállításokat, valamint a Célok és szolgáltatások, valamint a Szállítók hirdetéskövetési beállításait. Részletes hozzájárulást adhat minden és . A legtöbb eladó kifejezett hozzájárulást igényel a személyes adatok feldolgozásához, míg néhányan jogos érdekre támaszkodnak. Önnek azonban jogában áll tiltakozni a jogos érdekük felhasználása ellen.
A szükséges sütik elengedhetetlenek a weboldal megfelelő működéséhez. Ezek a sütik biztosítják a weboldal alapvető funkcióit és biztonsági jellemzőit, névtelenül.
Süti
Időtartam
Leírás
COOKIE_SUPPORT
1 year
Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket.
JSESSIONID
JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak.
PHPSESSID
Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik.
SERVERID
Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is.
viewed_cookie_policy
1 year
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
A teljesítménysütiket a weboldal kulcsfontosságú teljesítménymutatóinak megértésére és elemzésére használják, ami segít a látogatók számára jobb felhasználói élményt nyújtani.
Süti
Időtartam
Leírás
Gdyn
1 year 1 month
Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják.
GUEST_LANGUAGE_ID
1 year
Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál.
Az analitikai sütiket arra használják, hogy megértsék, hogyan lépnek kapcsolatba a látogatók a weboldallal. Ezek a sütik segítenek anonim, statisztikai információt szolgáltatni a látogatók számáról, a visszafordulási arányról, a forgalom forrásáról stb.
Süti
Időtartam
Leírás
_ga
2 years
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához.
_gat_UA-112481-1
1 minute
Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken.
_gid
1 day
Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában.
A hirdetési sütiket arra használják, hogy a látogatókat releváns hirdetésekkel és marketingkampányokkal találkozhassanak. Ezek a cookie-k nyomon követik a látogatókat a webhelyeken keresztül és információkat gyűjtenek, hogy személyre szabott hirdetéseket jeleníthessenek meg.
Süti
Időtartam
Leírás
_goa3session
2 days
Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják.
fr
3 months
A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek.
Gtest
1 year 1 month
Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában.
i
1 year
Nincs információ.
IDE
1 year 24 days
A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg.
mc
1 year 1 month
Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal.
test_cookie
15 minutes
Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat.
VISITOR_INFO1_LIVE
5 months 27 days
Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál.
YSC
session
Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál.
Sütik, eszközazonosítók vagy hasonló online azonosítók (pl. bejelentkezésalapú azonosítók, véletlenszerűen hozzárendelt azonosítók, hálózatalapú azonosítók) más információkkal együtt (pl. böngésző típusa és adatai, nyelv, képernyőméret, támogatott technológiák stb.) tárolhatók vagy olvashatók az Ön eszközén, hogy az felismerhető legyen minden alkalommal, amikor egy alkalmazáshoz vagy egy webhelyhez csatlakozik, az itt bemutatott célok közül egy vagy több érdekében.
A jelen nyilatkozatban ismertetett legtöbb cél az Ön eszközéről alkalmazás használatakor vagy webhely felkeresésekor származó információk tárolásán vagy elérésén alapul. Például előfordulhat, hogy egy beszállítónak vagy kiadónak sütit kell eltárolnia az Ön eszközén a webhelyen tett első látogatása alkalmával, hogy következő látogatásaikor felismerhesse az eszközt (minden alkalommal ennek a sütinek az elérése útján).
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített hirdetések korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy hirdetés hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy autógyártó munkaidőn túl a városban élő környezettudatos felhasználók körében szeretné népszerűsíteni elektromos járműveit. A hirdetés egy kapcsolódó tartalmat (például egy klímaváltozás elleni intézkedésekről szóló cikket) tartalmazó oldalon jelenik meg este 6:30 után, olyan felhasználók számára, akiknek nem pontos tartózkodási helye azt sugallja, hogy városi zónában tartózkodnak.
Egy nagy vízfestékgyártó online hirdetési kampányt szeretne indítani legújabb vízfesték termékcsaládja számára, diverzifikálva közönségét, hogy a lehető legtöbb amatőr és professzionális művészt érje el, és elkerülve a hirdetés nem megfelelő tartalom (például ház kifestéséről szóló cikkek) melletti megjelenítését. A rendszer számon tartja, hogy a hirdetés hányszor jelent meg Önnek, és korlátozza annak túl gyakori bemutatását.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (mint például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy más felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja (később is) felhasználható olyan hirdetések bemutatására, amelyek relevánsabbnak tűnnek az Ön ezek és más entitások szerinti lehetséges érdeklődési köre alapján.
Ha Ön számos cikket elolvas a legjobb megvásárolható kerékpártartozékokról, ezeket az információkat felhasználhatjuk arra, hogy profilt hozzunk létre az Ön kerékpártartozékok iránti érdeklődéséről. Az ilyen profil később felhasználható vagy tökéletesíthető ugyanazon vagy egy másik webhelyen vagy alkalmazásban úgy, hogy egy adott kerékpártartozék márka hirdetéseit jelenítsük meg Önnek. Ha Ön egy autókonfigurátort is megtekint egy luxusautó-gyártó weboldalán, ezt az információt kombinálhatjuk a kerékpárok iránti érdeklődésével, finomítva ezzel profilját, és azzal a feltételezéssel élhetünk, hogy Ön a luxuskategóriás kerékpáros felszerelések iránt is érdeklődik.
Egy ruházati vállalat szeretné népszerűsíteni csúcskategóriás babaruhákból álló új termékcsaládját. Kapcsolatba lép egy olyan ügynökséggel, amelynek magas jövedelmű ügyfelekkel rendelkező ügyfélhálózata van (például felsőkategóriás szupermarketek), és arra kéri az ügynökséget, hogy hozzon létre profilokat olyan fiatal szülőkről vagy párokról, akik feltételezhetően gazdagok és újszülött gyermekük van, hogy később ezek a profilok felhasználhatók legyenek partneralkalmazásokon belül hirdetések bemutatására.
Az ezen szolgáltatásban Önnek megjelenített hirdetések az Ön hirdetési profiljain alapulhatnak, amelyek tükrözhetik az Ön jelen szolgáltatásban vagy más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett tevékenységét, (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési köreit és személyes szempontjait.
Egy online kiskereskedő futócipőkre vonatkozó korlátozott értékesítési akciót szeretne hirdetni. Olyan felhasználókat szeretne a hirdetéssel megcélozni, akik korábban futócipőket nézegettek a mobilalkalmazásában. A nyomon követési technológiák felhasználhatók annak felismerésére, hogy Ön korábban már használta a mobilalkalmazást futócipők megtekintésére, annak érdekében, hogy az alkalmazásban megjelenítsék Önnek a megfelelő hirdetést.
Egy webhelyen kerékpártartozékokat kereső személyre irányított személyre szabott hirdetés céljából létrehozott profil felhasználható kerékpártartozékokra vonatkozó releváns hirdetés bemutatására egy másik szervezet mobilalkalmazásában.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk (például az Ön által beküldött űrlapok, megtekintett nem hirdetésjellegű tartalmak) tárolhatók, és kombinálhatók Önnel vagy hasonló felhasználókkal kapcsolatos más információkkal (például a jelen szolgáltatásban és más webhelyeken vagy alkalmazásokban végzett korábbi tevékenységeiből származó információkkal). Ezt ezután arra használjuk, hogy profilt hozzunk létre vagy tökéletesítsünk Önnel kapcsolatban (amely magában foglalhatja például a lehetséges érdeklődési köröket és személyes szempontokat). Profilja felhasználható (később is) olyan tartalom bemutatására, amely relevánsabbnak tűnik az Ön lehetséges érdeklődési körei alapján, például a tartalom megjelenítési sorrendjét módosítva, hogy Ön még könnyebben megtalálhassa az érdeklődési körének megfelelő tartalmat.
Ön egy közösségi média platformon több cikket is elolvas arról, hogyan építhet lombházat. Ezeket az információkat hozzáadhatjuk egy profilhoz, hogy feljegyezzük érdeklődését a szabadtéri tartalmak, valamint barkácsútmutatók iránt (azzal a céllal, hogy ez lehetővé tegye a tartalom személyre szabását, így például a jövőben több blogbejegyzést és cikket jeleníthessünk meg Önnek lombházakról és faházakról).
Ön megnézett három űrkutatásról szóló videót különböző tévéalkalmazásokban. Egy független hírplatform, amellyel Önnek még nem volt kapcsolata, profilt épít az ilyen megtekintési viselkedés alapján, és más videók vonatkozásában lehetséges érdeklődési körként jelöli meg az űrkutatást.
A jelen szolgáltatásban Önnek bemutatott tartalom az Ön tartalom személyreszabási profiljain alapulhat, amelyek alapján jellemezhetők az Ön jelen vagy más szolgáltatások körében végzett tevékenységei (mint például az Ön által beküldött űrlapok, az Ön által megtekintett tartalmak), lehetséges érdeklődési körei és személyes szempontjai. Ez felhasználható például a tartalmak Ön részére történő megjelenítése sorrendjének módosítására, hogy Ön még könnyebben megtalálja az érdeklődési körének megfelelő (nem hirdetési jellegű) tartalmakat.
Ön vegetáriánus ételekről szóló cikkeket olvas egy közösségi média platformon, majd egy független vállalat főzőalkalmazását használja. A közösségi média platformon Önről készült profil segítségével vegetáriánus recepteket mutatunk be Önnek a főzőalkalmazás üdvözlőképernyőjén.
Ön három videót tekintett meg különböző webhelyeken az evezésről. Egy független videómegosztó platform öt további evezéssel kapcsolatos videót fog javasolni, amelyek érdekelhetik Önt a tévéalkalmazása használata során, az Önről akkor készült profil alapján, amikor azokon a különböző webhelyeken járt online videók megtekintése céljából.
Az Ön számára megjelenített hirdetésekre és az Ön azokkal való interakcióira vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy egy hirdetés mennyire működött jól Ön vagy más felhasználók számára, és hogy a hirdetés elérte-e a céljait. Például, hogy Ön látott-e egy hirdetést, rákattintott-e, a hirdetés arra késztette-e, hogy megvásároljon egy terméket vagy felkeressen egy webhelyet stb. Ez nagyon hasznos a hirdetési kampányok relevanciájának megértésében.
Ön rákattintott egy online áruház „fekete pénteki” kedvezményre vonatkozó hirdetésére egy kiadó weboldalán, és megvásárolt egy terméket. Kattintása hozzá lesz kapcsolva ehhez a vásárláshoz. Megmérjük az Ön és más felhasználók interakcióját, hogy megtudjuk, hány hirdetésre kattintás vezetett vásárláshoz.
Ön egyike azon keveseknek, akik egy kiadó alkalmazásán belül rákattintottak egy olyan hirdetésre, amely egy online ajándékbolt „nemzetközi elismerési nap” alkalmából nyújtott engedményéről szólt. A kiadó jelentéseket szeretne kapni, hogy megtudja, hogy az alkalmazáson belül Ön és más felhasználók milyen gyakran néztek rá vagy kattintottak rá egy adott hirdetéselhelyezésre, nevezetesen a „nemzetközi elismerési nap” hirdetésre, hogy a kiadó és partnerei (például ügynökségek) optimalizálhassák a hirdetések elhelyezését.
Az Ön számára megjelenített tartalomra és az Ön azzal való interakciójára vonatkozó információk felhasználhatók annak meghatározására, hogy pl. a (nem hirdetésjellegű) tartalom elérte-e a szándékolt közönségét, és megfelelt-e az Ön érdeklődési körének. Például, attól függetlenül, hogy Ön cikket olvas, videót néz, podcastot hallgat vagy termékleírást néz, mennyi időt töltött ebben a szolgáltatásban és a meglátogatott weboldalakon stb. Ez nagyon hasznos annak megértésében, hogy az Ön számára megjelenített (nem hirdetésjellegű) tartalom mennyire releváns.
Ön egy túrázásról szóló blogbejegyzést olvasott egy kiadó mobilalkalmazásában, és követte az ajánlott és kapcsolódó bejegyzésre mutató linket. Interakcióit úgy rögzítjük, hogy abból kitűnjön, hogy a túrázásról szóló eredeti poszt hasznos volt az Ön számára, és sikeresen felkeltette az Ön érdeklődését a kapcsolódó poszt iránt. Ezt azért mérjük, hogy megtudjuk, a jövőben kell-e további bejegyzéseket készíteni a túrázásról, és hová kell elhelyezni őket a mobilalkalmazás kezdőképernyőjén.
Önnek bemutattunk egy divattrendekről szóló videót, de Ön és több más felhasználó is 30 másodperc után nem nézte azt tovább. Ezt az információt ezután a divattrendekről szóló jövőbeni videók megfelelő hosszának értékelésére használják fel.
Jelentések hozhatók létre az Ön és más felhasználók hirdetési (vagy nem hirdetési) tartalmakkal való interakcióira vonatkozó adatkészletek (például felhasználói profilok, statisztikák, piackutatási, elemzési adatok) kombinálása alapján a közös jellemzők azonosítása érdekében (például annak meghatározása érdekében, hogy mely célközönségek fogékonyabbak egy hirdetési kampányra vagy bizonyos tartalmakra).
Egy online könyvesbolt tulajdonosa kereskedelmi jelentést szeretne kapni, amely megmutatja azon látogatók arányát, akik felkeresték, de vásárlás nélkül hagyták el a webhelyét, illetve felkeresték azt és megvásárolták a frissen megjelent „a hónap híresség-életrajzát”, valamint megmutatja az egyes kategóriák átlagéletkorát és férfi/nő eloszlását. A webhelyén Ön által történt navigációval és az Ön személyes jellemzőivel kapcsolatos adatokat ezután felhasználják és más ilyen adatokkal kombinálják ezen statisztikák létrehozásához.
Egy hirdető szeretné jobban megérteni, hogy milyen típusú közönség lép interakcióba a hirdetéseivel. Felkér egy kutatóintézetet, hogy hasonlítsa össze a hirdetéssel interakcióba lépett felhasználók jellemzőit hasonló platformok felhasználóinak tipikus jellemzőivel, különböző eszközökön. Ez az összehasonlítás megmutatja a hirdetőnek, hogy hirdetéseinek közönsége elsősorban mobileszközökön keresztül éri el a hirdetéseket, és tagjai valószínűleg a 45-60 éves korosztályba tartoznak.
Az Ön jelen szolgáltatásban végzett tevékenységével kapcsolatos információk – mint például a hirdetésekkel vagy tartalommal való interakciója – nagyon hasznos lehet a termékek és szolgáltatások tökéletesítésében, valamint új termékek és szolgáltatások létrehozásában a felhasználói interakciók, a közönség típusa stb. alapján Ez a konkrét cél nem foglalja magában a felhasználói profilok és azonosítók fejlesztését vagy tökéletesítését.
Egy közösségi média szolgáltatóval együttműködő technológiai platform észreveszi a mobilalkalmazások felhasználói számának növekedését, és profiljaik alapján azt látja, hogy közülük sokan mobilkapcsolatokon keresztül csatlakoznak. Új technológiát használ a mobileszközökhöz igazodóan formázott, és alacsony sávszélességű hirdetések küldéséhez, hogy javítsa azok teljesítményét.
Egy hirdető annak módját keresi, hogy miként tudna hirdetéseket megjeleníteni egy újfajta típusú fogyasztói eszközön. Információkat gyűjt arról, hogy a felhasználók hogyan lépnek interakcióba ezzel az új típusú eszközzel, annak meghatározása érdekében, hogy ki tudna-e fejleszteni egy új mechanizmust a hirdetések ilyen típusú eszközön történő megjelenítésére.
Az ezen a szolgáltatáson keresztül Önnek megjelenített tartalmak korlátozott körű adatokon alapulhatnak, mint például az Ön által használt webhely vagy alkalmazás, az Ön nem pontos tartózkodási helye, az eszközének típusa vagy az a tartalom, amellyel Ön interakcióban áll (vagy állt) (például annak korlátozása érdekében, hogy egy videó vagy cikk hányszor jelenjen meg Önnek).
Egy utazási magazin cikket tett közzé a weboldalán egy nyelviskola által a külföldi utazás élményének fokozása érdekében javasolt új online tanfolyamokról. Az iskola blogbejegyzései közvetlenül az oldal alján találhatók, és az Ön nem pontos tartózkodási helye alapján kerülnek kiválasztásra (például olyan blogbejegyzések, amelyek az Ön tartózkodási országának nyelvétől eltérő nyelvekre vonatkozó tananyagot ismertetnek).
Egy sporthíreket szolgáltató mobilalkalmazás új cikk rovatot indított a legutóbbi futballmeccsekről. Mindegyik cikk egy külön streaming platformon található videókat tartalmaz, amelyek bemutatják az egyes mérkőzések legfontosabb pillanatait. Ha Ön beleteker egy videóba, ez az információ felhasználható arra, hogy a rendszer a következő lejátszáshoz egy rövidebb videót válasszon ki.
Az Ön adatai felhasználhatók a szokatlan és potenciálisan visszaélésszerű tevékenységek figyelése és megelőzése érdekében (mint például hirdetések vonatkozásában a robotok általi hirdetéskattintások), valamint a rendszerek és folyamatok megfelelő és biztonságos működésének biztosítására. Felhasználhatók továbbá az Ön, a kiadó vagy a hirdető által a tartalmak és hirdetések megjelenítésekor, valamint a velük való interakció során esetlegesen tapasztalt problémák kijavítására is.
Egy hirdetésközvetítő különböző hirdetőktől származó hirdetéseket küld partner webhelyeinek hálózatába. Észreveszi, hogy az egyik hirdetőre vonatkozó hirdetésekre történő kattintások száma jelentősen megnőtt, és a kattintások forrására vonatkozó adatokat felhasználva megállapítja, hogy a kattintások 80%-a inkább robotoktól, mint emberektől származik.
Bizonyos információkat (például az IP-címet vagy az eszköz képességeit) arra használunk, hogy biztosítsuk a tartalom vagy a hirdetés technikai kompatibilitását, és elősegítsük a tartalom vagy a hirdetés továbbítását az Ön eszközére.
Ha egy cikkben lévő linkre kattint, akkor általában egy másik oldalra vagy a cikk egy másik részére kerül. Ennek elérése érdekében 1°) a böngészője kérést küld a webhelyhez kapcsolódó szervernek, 2°) a szerver válaszol („itt az a cikk, amelyet kért”), felhasználva az Ön eszköze által küldött kérésben automatikusan szereplő technikai információkat, hogy megfelelően jelenítse meg az Ön által kért cikk részét képező információkat/képeket. Technikailag az ilyen információcsere mindenképpen szükséges a képernyőjén megjelenő tartalom továbbításához.
A jelen nyilatkozatban felsorolt célokkal és szervezetekkel kapcsolatos döntéseit a rendszer digitális jelek (például karakterlánc) formájában menti és teszi elérhetővé ezen szervezetek számára. Erre azért van szükség, hogy mind a szolgáltatás, mind az említett szervezetek figyelemmel lehessenek ezen döntésekre.
Amikor Ön felkeres egy weboldalt, és az felteszi Önnek a kérdést, hogy hozzájárul-e ahhoz, hogy felhasználják a profilját személyre szabott hirdetések megjelenítéséhez, illetve megtagadja-e az ehhez való hozzájárulását, az Ön választását a rendszer elmenti és elérhetővé teszi a hirdetési szolgáltatók részére, így az Ön számára megjelenített hirdetések esetében figyelembe veszik ezt a választást.
A jelen szolgáltatásban Ön által végzett tevékenységgel kapcsolatos információk párosíthatók és kombinálhatók más Önnel kapcsolatos és különböző forrásokból származó információkkal (például egy különálló online szolgáltatásban végzett tevékenységével, egy hűségkártya üzletben történő használatával vagy egy felmérésre adott válaszaival) a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
A jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében az Ön eszköze valószínűleg más, Önhöz vagy háztartásához tartozó eszközökkel összekapcsoltnak minősülhet (például azért, mert a telefonján és a számítógépén is ugyanabba a szolgáltatásba van bejelentkezve, vagy mert ugyanazt az internetkapcsolatot használja mindkét eszközön).
Az Ön eszköze az internet elérése során automatikusan elküldött információk (például az Ön internetkapcsolatának IP-címe vagy az Ön által használt böngésző típusa) alapján megkülönböztethető lehet más eszközöktől a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.
Az Ön beleegyezésével az Ön pontos tartózkodási helye (500 méternél kisebb sugarú körön belül) felhasználható a jelen közleményben ismertetett célok támogatására.
Az Ön beleegyezésével az Ön eszközének bizonyos jellemzőit (mint például a telepített betűtípusok vagy bővítmények, a képernyő felbontása) lekérhetik és felhasználhatják annak más eszközöktől való megkülönböztetésére a jelen közleményben ismertetett célok támogatása érdekében.