Épületfeltűntetés utólag


Rolo # 2013.03.26. 07:51

Kedves Fórumozók

Ikerházunk 7 éve épült. Van jogerős használatbavételi engedélye, ami 7 éve készült.
Viszont az építtető "elfelejtette" bejelenteni az új épületet a Földhivatalnál. Erre most derült fény, hogy az ikerszomszéd eladta a saját részét.

Ha szeretnénk most benyújtani a vázrajzot, használatbavételi engedélyt a Földhivatalhoz (Épületfeltüntetési eljárás), akkor számíthatunk-e valamilyen bírság kiszabására a Földhivatal részéről a 7 év késlekedés miatt?

Köszönettel

lajcsó # 2013.03.26. 08:06

Nem valószínű a bírságolás.

cecyl # 2013.03.26. 17:14

Bírságolás biztos nincs, de így is mélyen a zsebedbe kell nyúlni. A vázrajz legkevesebb 20 ezer (magánföldmérője válogatja), ehhez jön még a 6.600 forintos igazgatási szolgáltatási díj, amit a földhivatal felé kell fizetni. Azonban arra már volt példa, hogy a földhivatal abba kötött bele, hogy a bejelentő nem azonos az építtetővel, vagyis azzal, aki a használatbavételi engedélyben szerepel. Ez a nem egységes földhivatali gyakorlat miatt van. Igazság szerint nem jelenthet problémát, hogy nem azonos a két személy, mert a tulajdonosnak, mint jogosultnak kell a változást bejelenteni. Arra pedig nincs jogszabály, hogy bírságolható a bejelentést elmulasztó.
Legfeljebb az történhet (egy esetleges hivatalból lefolytatott ellenőrzés eredményeképpen), hogy a földhivatal felhívja a tulajdonost arra, hogy nyújtsa be x napon belül a szükséges okiratokat az épületfeltüntetéshez. Ha ez nem történik meg, abban az esetben a földhivatal elkészíti a szükséges munkarészeket és átvezeti a változást a tulajdoni lapon és ingatlan-nyilvántartási térképen. Ennek költsége ill. díja a mulasztót terheli (ez általában több, mintha magánföldmérő készítette volna), a nem fizetés pedig köztartozásnak minősül és adók módjára behajtható.

nanemaaa # 2013.03.28. 08:10

Arra pedig nincs jogszabály, hogy bírságolható a bejelentést elmulasztó.

Erre azért mérget nem mernék venni. ;)

bigdady # 2013.08.12. 07:36

Sziasztok!

Van egy 10 éven túli melléképületem ami sosem volt feltüntetve a földhivatalban és amire kaptam most hatósági bizonyítványt hogy rendben ott áll és feltüntethető (nincs m2 vagy hol áll stb).
Mi van ha most hozzáépítek ehhez egy kis részt és utána mérettetem ki a földmérővel és azt tüntettetem fel? Feltüntetik egyben ha nem szólok senkinek?

Köszi

nanemaaa # 2013.08.12. 10:07

Milyen érdeked fűződik ahhoz, hogy csalást (bűncselekményt) kövess el?
Ha véletlenül fel is tüntetnék, attól még szabálytalan építés marad.

Szilvia0801 # 2013.08.12. 11:05

A földhivataloknál és az interneten is megvásárolható bármely magyarországi ingatlan, település vagy termőföldterület digitális térképe. A gyorsabb ügyintézést elősegítő térképeknek az engedély nélkül építkezők kivételével mindenki örülhet.

Így nem biztos, hogy hozzá kéne építened és utólag beadni.

bigdady # 2013.08.12. 13:52

Köszi. Akkor inkább feltűntetem a mostanit. Abból nem lehet baj.

Viszont akkor új a kérdésem: hogyan tudnék kocsibeallot csinálni illetve milyet hogy ahhoz ne kelljen építési engedély ill feltuntetes?

1: építsék olyat amit el tudok bontani?
2: olyat építsek aminek nincs beton alapja? Ahhoz én kell? Mi az amihez nem kell magyarul?

Köszi.

Szilvia0801 # 2013.08.12. 14:02

A kocsibeállót telken belülre vagy a telek elé akarod csinálni?

Illetve úgy kérdezem: bejárót akarsz építeni vagy fedett helyet a kocsinak?

bigdady # 2013.08.12. 15:19

Fedett helyet a kocsinak. Hozzaepiteném a meglevőhöz.

Szilvia0801 # 2013.08.12. 15:43

Fából építsd ahhoz nem kell engedély. Azt még át is nevezheted egy esetleges ellenőrzéskor szaletlinak.
Téglaépítésű viszont engedélyköteles.

bigdady # 2013.08.12. 16:47
  1. A mostani is fa építésű csak van, aminek osb lap az oldala, csak be van szinezve, de van egy beton alap alatta pedig egy öreg borpince (bocs gödör mert nincs benne bor :)) Akkor nem is kéne feltüntetnem talán ezt sem? Vagy a pince és a betonfödém miatt kell?
  2. Ha lerakok 4-6 fagerendát a meglévő mellé és osb lappal befedem és kap egy garázsajtót de beton alap nélkül akkor azt fel kell tüntetni vagy sem?

Köszi

bigdady # 2013.08.12. 16:49

Újrafogalmaztam:

  1. A mostani is fa építésű (6 gerenda és osb lap az oldala csak be van szinezve), viszont van egy beton alap alatta és egy öreg borpince (bocs gödör mert nincs benne bor :)) Akkor nem is kéne feltüntetnem talán ezt sem? Vagy a pince és a betonfödém miatt kell?
  2. Ha lerakok még 4-6 fagerendát a meglévő mellé és egy tető alá hozom és azt is csak osb lappal fedem be és kap egy garázsajtót (de beton alap nélkül) akkor azt fel kell tüntetni vagy sem?

Köszi

Szilvia0801 # 2013.08.12. 16:58

Szerintem nem kell feltüntetned ha így építed meg. Mivel eddig is ott volt a változás senkinek nem fog feltűnni sem gondot okozni. Sík területen meg kell födém egy pincéhez.
De ez csak az én véleményem se építész nem vagyok sem jogász.

bigdady # 2013.08.12. 17:11

Es a régit fel kell akkor?

bigdady # 2013.08.12. 17:13

Vagy most melyikre írod hogy nem kell? A meglevő pincésre vagy az új hozzaepitesre?

Szilvia0801 # 2013.08.12. 17:19

A meglévő pincére. Igazából a felette lévőre sem hiszem, hogy kéne mivel mint írtam átnevezheted szaletlinak. Az pedig, hogy osb lapból csinálsz egy " bodegát" az nem épület.

bigdady # 2013.08.12. 18:03

Köszi. Esetleg egy jogász is ra rudna erősíteni.
Köszönöm mégegyszer

Szilvia0801 # 2013.08.12. 18:49

Remélem tudtam segíteni. Egyébként meg tudod nézni a műholdas felvételeken, hogy az épület látszik-e vagy sem.
Na ha jól vagyok értesülve: építési engedély akkor nem kell ha nem a házra van ráépítve és szétszedhető. A beton alap nem számít az maradhat.

nanemaaa # 2013.08.13. 06:40

Kedves Szilvia! Nem tudtál segíteni bigdadynak, mert amiket írtál, az nagy mértékben mellőzte a jogszerűséget és a szakszerűséget is.
Bigdady:
Max. 50 lm3 térfogatú és legfeljebb 3,00 m gerincmagasság alatti, nem emberi tartózkodásra szolgáló épületre nem kell építési engedély.
A jogszabály tekintetében teljesen közömbös, hogy van-e alapja, miből épül a fala. Lehetne papírból is, akkor is engedély kellene rá, ha a fenti paramétereknél nagyobb lenne.
Az engedély nélkül végezhető építési munkát is csak a rá vonatkozó építésügyi és más hatósági szabályok betartásával lehet végezni, így többek között ügyelned kell rá, hogy az épület a telek un. építési helyén kerüljön elhelyezésre, valamint a telek maximálisan megengedhető beépítettségét se lépd túl.
Kb ennyi dióhájban. ;)

bigdady # 2013.08.13. 07:32

Köszönöm.
Így tiszta. Még egy utolsó kérdésem lenne:

1. 50 legm3 alatt fel kell tüntetni?

2 Mi a büntetés ha nem kerül feltuntetesre de meg van a hatósági bizonyítványa?

nanemaaa # 2013.08.13. 09:24

Az ingatlan adataiban történt változást köteles vagy bejelenteni. Ebbe a témakörbe tartozik az épületfeltüntetés is. Ha nem teszed, akkor elvileg a földhivatal megbüntethet, és/vagy feltüntetheti hivatalból a te költségeden.
És hogy ne hidd, hogy ez számodra ugyanazt a költséget jelenti felvázolom, hogy kirendel egy földmérőt, aki akár többszörös áron dolgozik. ;)

Szilvia0801 # 2013.08.13. 09:50

Kedves Nanemaaa!

Biztosan neked van igazad. Én csak azzal az infóval tudtam szolgálni amit múlt évben az önkormányzat építési osztálya adott részünkre.

nanemaaa # 2013.08.13. 10:02

Értem. Elhiszem. De mégsem jó infót adtál.

bigdady # 2013.08.13. 12:54

Köszi.
Bár vicces hogy egy 100 e Ft bol összeállított garázs amihez nem kell építési engedély bejelentése foldmérővel 55 e Ft.
44e ft brutto a foldmérő és 11.400 Ft a földhivatal.