Menj az építési hatósághoz. Ott megtekintheted, hogy mire is van engedély. Egyébként az épület átalakítása és bővítése is építési engedély köteles, így semmiképp sem tudod kikerülni őket.
Melléképület, garázs építési engedélye
Tisztelt Hozzáértők! Segítségre lenne szükségünk, hogy a mostani telkünkön a főépület mellett van egy melléképület, amit szeretnénk felújítani/kibővíteni (kb 40 m2), majd beköltöznének a szülők. Nem tudjuk, hogy van-e rajta lakhatási engedély (közüzemek bent vannak). Az lenne a kérdés, hogy honnan lehet ezt megtudni, illetve milyen engedélyek kellenének a kivitelezéshez? Közüzemekhez a majdani változást be kell jelenteni, kell-e külön mérőket felszereltetni (nekünk nem lenne fontos)? Köszönöm előre is az "építő" jellegű válaszokat!
Normal rendszerben a garázs fűtés kulon strangon megy.
Ha itt nem akkor megkerülő vezeték
Na igen:) Major Domus megnéztem, a lakásokból jön le az első garázsba, és az utolsóból megy is vissza.
Tehát csak kell a rendszert alakítani, és máshol elvinni azt a csövet.
Ledugózza? És akkor milyen csőben fog felmenni a melegvíz a lakásokba? Ha ki kell váltani ezt a vezetéket (már pedig ki kellene) akkor mégis csak ott állunk, hogy nem kis költséggel más közös helyiségeken kell keresztül vezetni a fő hővezetékeket.
Nem teszik sehova marad ott,ahol van,csak ledugozza a szerelő. A szolgaltato ugy járul hozzá ha a garázs fodemet 10 centis nikecell szigetelessel látjátok el. Ax engedélyt a távfűtő művek szolgáltatási csoportja adja ki.
Köszönöm Major Domus! de nyugtass meg, hogy ehhez a szolgáltató nem járul hozzá zökkenőmentesen. Elképzelni sem tudom, hogy lehet kivitelezni. Egy átfolyó vezeték van garázsokban, fölötte lakás. Hova teszik ott??
Andi
az uj távhő törvényt olvasd el.
A társasház egyúttal fűtési fogyasztói közösség is.
Amennyiben a közgyűlés határozatképes, jogosult ebben dönteni.
Szerintem fizikailag nem lehetséges megcsinálni. Az egész fűtéshálózatot át kellene alakítani, s a fő vezetékeket egyéb közös közlekedőkön végig vezetni.
Persze van az a pénz, de minek?
Köszönöm nanemaaa, ezt magam is így gondolom, hogy nem szerencsés lépés, de átvettem egy társasházat egy olyan közgyűlési határozattal, hogy a garázsokban hozzájárulnak a fűtés megszüntetéséhez. Már az ötletet sem értem igazán, attól értékes, hogy fűtött.
De elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt csupán a közgyűlési határozatra végrehajthatom. Ezért érdekelne, valaki gyakorlatban próbált-e már ilyesmit.
de, köszönöm a választ!
Kérdezd meg a szolgáltatót. Ha nem a lakások fel-vagy leszálló fővezetéke (általában a garázsokban fűtőberendezés nincs is, csupán a fővezetékek hővesztesége által fűtöttek), akkor nyilván le lehet választani.
Max szakmailag indokolatlan, hiszen felborítanád vele az épület hőháztartását, pl a garázs feletti lakás fűtési számlája is megemelkedne.
Sziasztok! Tud-e valaki olyanról, hogy távfűtött társasház alatt lévő fűtött garázsból, le lehet e szerelni a fűtést? Szolgáltató hozzájárul-e?
Koltseges,de nem lehet megkerulni
Igen, kell.
Tanácsot kérek!
1978-ban vásároltam egy nagy telken lévő 150 nm-es területet, melyen egy lakható melléképület volt, lakóval.
A lakhatási jogot haláláig gyakorolta a bent lakó.
Két éve meghalt.
Időközben a telek fennmaradó része eladásra került és egy háromszintes épület, majd egy melléképület épült, közvetlenül az enyém mellé.
Az én területemen lévő rossz állapotú ingatlant kitakarítottuk, majd a beomlott épületrész tetőszerkezetét elbontottuk, mert életveszélyes volt.
Ezután a fenmaradó részt (ebben lakott a lakó, a haláláig)szeretnénk használható állapotba hozni.
Akár úgy, hogy elbontjuk és újá építjuk.
Kell-e ezt a felújítást építésszel terveztetni, angedélyeztetni, vagy lebontjuk a tetőt és megerősíítjük a falakat, felújítjuk a tetőszerkezetet és használatba vesszük.
Amennyiben az épület az eredeti méretében kerül felújításra, kell hozzá terv és építési engedély?
A Földhivatali iraton szerepel a lakható melléképület megnevezés.
Érdeklődéssel várom a választ!
Üdvözlettel: F. Ferenc
Kell engedély és tök mindegy, hogy miből építed. Szélsőséges esetben akár papírból is. ;)
Kell engedély,sőt helyi adó köteles.
Kivéve, ha már meglévő garázst újítasz fel, akkor sem bejelentés, sem építési engedély nem szükséges.
Nem.
Véleményem szerint minden építmény „ideiglenes”, csak a téglából épült tovább tart!
Tudomásom szerint a garázs építéséhez akkor is kell építési engedély, ha fából építed.
Valahol azt hallottam, hogy ha fából építünk melléképületet, garázst, akkor nem kell építési engedély, mert az ideiglenes építménynek minősül. Igaz ez?
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02