MÁV Biztosító


Princica # 2012.10.16. 08:43

HVG.HU GAZDASÁG
X MOST ÉRKEZETT
Kész a jogszabály a MÁV-biztosító ügyfeleinek kártérítéséről 2012. október 15., hétfő, 15:49
Szerző: hvg.hu

------------------------------------------------------------------------------
Címkék: MÁV ÁBE; kormany.hu; MÁV-biztosító; MÁV Általános Biztosító Egyesület;

Kinyomtatom • Elküldöm
Elkészült a MÁV-biztosító ügyfeleinek kártérítéséről szóló jogszabály-tervezet, amelyet hétfőnt töltöttek fel a Kormány.hu-ra.

Mint ismeretes, az Alkotmánybíróság hivatalból eljárva megállapította: az Országgyűlés alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta a 2010. január 1-je előtt felszámolás alá került biztosítóval kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésen alapuló kártérítési igények érvényesíthetőségét. Egyúttal felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának az AB határozatban foglalt határidőig tegyen eleget.

A kormány most hétfőre készítette el az alkotmánybírósági határozatban foglalt jogalkotási kötelezettségnek eleget tevő tervezetet.

A törvénytervezet szerint a megalapozott kártérítési igények rendezéséhez és a függő károk megtérítésének fedezetére szolgáló tartalék képzéséhez szükséges hiányzó többlet pénzeszközöket a Kártalanítási Számla és a Kártalanítási Alap kezelését, valamint a Nemzeti Iroda feladatait ellátó Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) fizeti meg a MÁV Általános Biztosító Egyesület (ÁBE) számára.

igen # 2012.10.15. 23:07

Úgy tűnik, korrekt, valóban a kockázatközösség elvén rendezi a helyzetet (ahogy egyébként eredetileg is szándéka volt a jogszabálynak).
Reméljük, átmegy, és nem csak a Curia miatt szándékozik elaltatni a figyelmet.

Kimondja:

1. Megalapozott kártérítési igényeket a MÁV ÁBE-val szemben lehet csak érvényesíteni. (gondolom, a még folyamatban lévő perek kapcsán ez kulcsmondat)

2. Kártérítési igénynek minősül minden olyan követelés, amelyet az Egyesület köteles megtéríteni bármely arra jogosult személynek.
Ilyen követelés különösen

  1. okozott kár alapján a károsultnak járó kártérítés, (ez a még nem rendezett kár)
  2. az Egyesület helyett – a károsultnak fizetett kártérítés, (ez a károkozó által már részben vagy egészben kifizetett kár)
  3. harmadik személy által fizetett kártérítés, ha a harmadik személy igazolja, hogy a károsult kártérítési igényét jogszabályon vagy szerződésen alapuló fizetéssel teljesítette. (gondolom, ez a törvényi engedményezésnek titulált casco-s biztosítói kifizetés – feltéve persze azt is, hogy volt igazolt, kockázatban álló casco ...)

Megalapozott kártérítési igény különösen

  1. az Egyesület vagyonelszámolója által nyilvántartásba vett, elismert vagy nem vitatott követelés,
  2. az a követelés, amelyet a bíróság akár az Egyesülettel szemben, akár a károkozó gépjármű üzemben tartójával szemben jogerősen megítélt,
  3. a jogalapjában elismert követelés, ha összegszerűségében az Egyesület és a hitelező e törvény hatálybalépését követő száznyolcvan napon belül megegyezik. (gondolom hitelezőnek a MÁV ÁBE biztosítottat/károkozót nevezik, aki már részben vagy egészben teljesített kifizetést a MÁV ÁBE helyett /lehet ez a casco-s biztosító is/.)

3. Az Egyesület a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseken alapuló károkra rendelkezésre álló és a MABISZ által fizetett pénzeszközökből folyamatosan teljesít kifizetést, a MÁV ÁBE alapszabályában meghatározott, vagyonelszámolási eljárásra alkalmazandó sorrendnek megfelelően. (Járadékfizetési kötelezettségből adódó követelések esetében az Egyesület egyösszegű fizetést /megváltást/ teljesít.)

(A vagyonelszámolási eljárás során a MÁV ÁBE rendelkezésére álló vagyon által nem fedezett kártérítési igények rendezéséhez szükséges többlet pénzeszközt a MABISZ fizeti meg a MÁV ÁBE számára. /A hiányzó forrást a biztosítók tárgyévi kgfb díjbevételével arányos befizetéséből biztosítják./
A többlet pénzeszközhöz a MÁV ÁBE tételes felmérést követően juthat hozzá, amelyet az Egyesület a törvény hatálybalépését követő tizenöt napon belül köteles elvégezni és megküldeni a MABISZ számára az eredményt.
A MABISZ a tételes felmérés eredményének megérkezését követő harminc napon belül az Egyesület részére köteles a Technikai számla terhére megkezdeni a kifizetést, és a kártérítési igények rendezése érdekében folyamatosan teljesíteni.)

4. E törvény hatályba lépését követően az Egyesület károkozó üzemben tartó tagjával szemben kártérítési igény miatt végrehajtási eljárás nem indítható. Ha e törvény hatálybalépésekor a végrehajtási eljárás már folyamatban van, az eljárás az adós kérelmére – a vagyonelszámolási eljárás lezárásáig – szünetel.
Ez a törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

Phantom # 2012.10.15. 18:26

Ez jó:
3. §
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseken alapuló kártérítési igényeket az Egyesülettel szemben kell érvényesíteni.

Én úgy értelmezem, hogy hozzám nem jöhet a végrehajtó.

Princica # 2012.10.15. 18:23

Bocs, nem volt türelmem végig olvasni és értelmezni, lenne valaki aki összefoglalná ill. értelmezné?

igen # 2012.10.15. 14:12

http://www.kormany.hu/hu/dok?…!DocumentBrowse

http://www.kormany.hu/…20121008.pdf!DocumentBrowse

A tervezet 2012. október 16-ig véleményezhető !!!

klimás56 # 2012.10.14. 06:58

Egyetértek!

igen # 2012.10.13. 16:00

... és persze PSZÁF

igen # 2012.10.13. 08:52

Nem! Az volna a jó, ha összedolgoznának az ügyben tapasztalatot szerzett ügyvédek, érdekképviselők (mint INDRA, IKE, Autóklub(?),s nem tudom,ki még), s közös lépést terveznének, valamint kihajtanák minden, az ügyben rendelkezésre álló információ nyilvánosságra hozatalát (felszámoló, MABISZ, NGM, Fogyasztóvédelmi bizottság?).

kawa80 # 2012.10.13. 06:34

Én ezt mondom már mióta!!!!
NEM KELL FIZETNÜNK BIZTOSÍTÁST, hiszen SEMMI NEM GARANTÁLJA, h ez nem történik meg ismét!!!!
Az összes volt "MÁV"-osnak így kellene tenni!

klimás56 # 2012.10.13. 04:53

Na akkor ezek után csak egy kérdésem van: mi a csodának fizetünk kötelezőt????

igen # 2012.10.13. 00:14

2010.VI.23. Matolcsy György (NGM) – parlamenti válasz (részlet):
... Megjegyzendő továbbá a károsult igényérvényesítésével kapcsolatban, hogy a felelősségbiztosítás megléte nem eredményezheti azt, hogy az üzemben tartó a polgári jog szabályai alapján fennálló felelőssége alól mentesül, tekintettel arra, hogy a gépjármű veszélyes üzem, és az ebből eredő kárt annak üzemben tartója köteles megtéríteni. Mindezekből tehát az következik, hogy amennyiben a
felelősségbiztosító – bármely okból – nem áll helyt a vele szerződéses kapcsolatban álló kártért felelős üzemben tartó helyett, akkor a károsult fél az okozott kár megtérítését követelheti az üzemben tartótól, így az igények érvényesítésének lehetősége végső soron bírósági út igénybevételével biztosított.

2011.V.5. Gordos József (NGM) – állásfoglalás ügyvédi kérésre (részletek):
... amennyiben a felelősségbiztosító – bármely okból – nem áll helyt a vele szerződéses kapcsolatban álló kárért felelős üzemben tartó helyett, akkor a károsult fél az okozott kár megtérítését követelheti az üzemben tartótól, hiszen – a szerződéses kapcsolatra tekintettel – a károkozó jármű üzemben tartója és a felelősségbiztosító közötti jogi helyzetre a kötelezettek egyetemlegessége a jellemző. ...
... Megjegyzendő továbbá, hogy a jelenleg hatályos kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Gfbt.) 28.§ (1) bekezdése a Gfb. rendelkezéseivel azonos módon szabályozza a károsult biztosítóval szembeni közvetlen igényérvényesítési jogát azzal, hogy a törvény hatálya egyértelműen meghatározza, hogy az alkalmazási kör kizárólag az üzemben tartó által kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra terjed ki (Gfbt. 1.§ a) pont). A szerződésre a Ptk. rendelkezései akkor alkalmazhatók, ha a Gfbt. eltérő rendelkezést nem tartalmaz, mindez pedig nem zárja ki azt, hogy a károsult fél a kártérítés általános szabályai szerint követelhesse a kára megtérítését a károkozó üzemben tartótól.

A JOGSZABÁLY ELŐKÉSZÍTÓJE SZERINT TEHÁT AZELŐTT IS ÉS MÉG AKÁR MA IS LEHET FORDULNI KÁRTÉRÍTÉSÉRT A BIZTOSÍTOTTHOZ !!!
EZZEL SZEMBEN A 2011.XI.8.-I AB HATÁROZATBAN ÍRTAK SZERINT AZ ORSZÁGGYŰLÉSNEK 2012. JÚNIUS 30-IG KELL(ETT VOLNA) JOGALKOTÁSÁVAL MEGOLDANI A 2010. JANUÁR 1-JE ELŐTT FELSZÁMOLÁS ALÁ KERÜLT BIZTOSÍTÓVAL KÖTÖTT KÖTELEZŐ GÉPJÁRMŰ-FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSEN ALAPULÓ KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNYEKNEK A KOCKÁZATKÖZÖSSÉG ELVÉN ALAPULÓ ÉRVÉNYESÍTHETŐSÉGÉT (http://public.mkab.hu/…7A2500479E98?…) ÉS NYILVÁN A KOCKÁZATKÖZÖSSÉG ELVÉN ALAPULÓ RENDEZÉST KELL MA IS BIZTOSÍTANI, AHOGY AZT AZ EU DIREKTÍVÁK IS RÖGZÍTIK.

2012.IX.7. Gordos József (NGM) – parlamenti válasz (részlet) (ahogy a fórumon láttuk
( http://ludens.elte.hu/…um_level.pdf):
... a Nemzetgazdasági Minisztérium olyan előterjesztés előkészítésén dolgozik, amely az Alkotmánybíróság MÁV Általános Biztosító Egyesület fizetésképtelenségét érintő 83/2011. (XI.10.) AB határozatával összhangban álló megoldást tartalmaz. A tervezet várhatóan a közeljövőben kerül parlamenti benyújtásra.

2012.X.2.. Matolcsy György (NGM) – parlamenti válasz (részlet) (http://www.parlament.hu/…389-0001.pdf):
... a mielőbbi rendezés érdekében megtételre kerülnek a szükséges intézkedések, annak biztosítására, hogy olyan megoldás születhessen, amely összhangban áll az Alaptörvényben foglaltakkal és kiállja az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollját .
... A kártérítési igények rendezésében érintett közigazgatási és érdekképviseleti szervek bevonásával jelenleg is folynak az egyeztetések, a rendezés során a gyakorlatban esetlegesen felmerülő problémák megelőzését is szem előtt tartva. Mindezen folyamatok lezárását követően, hamarosan sor kerülhet a tervezet parlamenti benyújtására.

A KÁRTÉRÍTÉSI IGÉNYEK RENDEZÉSÉBEN ÉRINTETT KÖZIGAZGATÁSI ÉS ÉRDEKKÉPVISELETI SZERVEKKÉNT TÁN A FELSZÁMOLÓRA MEG A MABISZRA GONDOLHATUNK, DE OLYANRÓL TUDUNK-E, AKI AZ ÜGYBEN ÉRINTETTEK ÉRDEKKÉPVISELETÉT LÁTJA EL?

A MABISZ honlapján jelenleg is ez áll (http://mabisz.hu/…nvedese.html):
...1.10. Mi a teendő egy, a MÁV ÁBE által biztosított gépjárművel okozott kár esetén?
Amennyiben a MÁV ÁBE felszámolója nem tud kártérítést fizetni, úgy a károsult a kárát közvetlenül a károkozóval szemben is érvényesítheti. A kárigénynek a károkozóval szembeni közvetlen érvényesítését a Polgári Törvénykönyv szabályai teszik lehetővé. Ehhez a lépéshez a károsultnak ajánlott felvenni a kapcsolatot jogi képviselővel.

Alaptörvény 28. cikk
A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.

K.Gyuszi21 # 2012.10.12. 05:07

Nembaj, majd az EU bíróság kötelezni fogja őket arra, hogy ne söprögessenek. Jogállamban élünk? Szerintetek Matolcsy igazat mond az egyeztetésekkel kapcsolatban? Próbálják húzni, mert nem 2 fillérről van szó. Viszont ha az EU igazat ad a volt ügyfeleknek abban a kérdésben, hogy perelhető e az állam, akkor bizony élni fogok a per lehetőségével, és szemét módon ki fogok hajtani belőlük MINDENT!!

mutyi8 # 2012.10.11. 17:27

Üdv! Ezt a alsónadrágos opciót én is támogatom! ( hátha a Tisztelt ház lakói nem bírják a horrort)!!!!???

kawa80 # 2012.10.11. 14:55

Az egészből levonvt következtetés:

  • soha többet nem kell fizetni "kötelező biztosítást"! Hiszen semmi nem garantálja, hogy ez mégegyszer nem fordúlhat elő!!

Mindenki csaljon ott, ahol tud! Hiszen az állam és a törvények is képlékenyek és úgy alakithatóak, ahogy akarják!!
Valamit biztos tenni fogok, mert 1.7 millió az nekem NAGYON SOKÁIG FOG HIÁNYOZNI!!

klimás56 # 2012.10.11. 13:53

Megyek én is.....

kawa80 # 2012.10.11. 08:04

Elnézést: alsónadrágban...

kawa80 # 2012.10.11. 08:00

Szia Tamás!
Hasonló helyzetben vagyok én is!
Gondolkoztam már azon, h a nyakamba akasztok egy táblát és sétàlgatok a parlament előtt egy alsómadrágban!!! Akkor biztos bekerülök az esti híradóba! "ennyi vagyonom maradt" felirattal!!
Nem lesz itt semmi pozitív vàltozás!

Tamás suzuki # 2012.10.10. 14:25

Ma tudtuk meg a Generál jogi képviselőjétől, hogy az új államtitkár lesöpörte az ügyet igy a parlament nem tárgyalja a MÁV károsultak ügyét. Nem kaptunk részletfizetési lehetőséget sem, egy összegben kell a károkozást kifizetni, csak nem tudjuk miből, igy várjuk a végrehajtót, de sok mindent nem tud elvinni. Mikor lesz már vége ennek a cirkusznak, hogy a kormány és a biztositók nem veszik az Alkotmány Biróság határozatát ami a Magyar Közlönyben is megjelent.Persze az egyszerü embereket rögtön megbüntetik ha nem tartják be a szabályokat. 3 évet vettek el az életünkből a sok idegesség, birósági tárgyalások miatt. Nem tudom mit kéne még tenni, hogy be bizonyitsuk az igazunkat, menjek a Parlamenthez és gyújtsam fel magam, és akkor talán történne valami. A biztositást kétszer kellett befizetni, mert meglettünk fenyegetve, hogyha kárt okozunk nekünk kell kifizetni a kárt, és ennek ellenére semmit nem vesznek figyelembe, csak a biztositó tartja a markát, és közben családok mennek tönkre


Ma tudtuk meg a Generál jogi képvisel?jét?l, hogy az új államtitkár lesöpörte a MÁV biztositó károsultjai ügyét igy a parlament nem foglalkozik

Princica # 2012.10.03. 18:14

Kedves apocalypto! Nem értettem félre. Amit mond, az nem ennek a fórumnak a témája.

apocalypto # 2012.10.03. 14:14

A közeleg a Népítélet! A változások után magát a szavazósdit kell lecserélni, hogy komoly nemzetstratégiai tervezéssel, majd végrehajtással a magyarok visszaszerezzék azt, ami ma névlegesen Magyarország.

Elég volt a pártokratikus mocsokban való pancsolásból, minden magyarnak fel kell emelnie a fejét, el kell felejtenie a pártok rémuralmát, és el kell kezdenie dolgozni hazája felemelésén!

Ennek a többszörös hazaáruló rezsimnek, akárcsak elődeinek nem fűződik semmiféle érdeke az ország őslakossága életlehetőségeinek megtartásához sem, nem hogy a javításához.

A mostani, Likud testvérpárt által vezetett kormány neoliberális, és lakosságellenes szellemisége, valamint mérhetetlen hozzá nem értése okán is követi a „hagyományokat”, mely a cionisták megfogalmazásában a nem „minőségi emberek” kifosztásán, rabszolgasorba, kiszolgáltatottságba taszításán alapul.

apocalypto # 2012.10.03. 14:11

Princica, szerintem félreértettél.
A "rendszerváltást" követő 22 év folyamatosan a megszorításokról, a bérből és fizetésből élők kisemmizéséről, a politikai hatalom részesei, és gazdasági holdudvara közpénzekből harácsolásáról szól.

A "demokrácia" rég halott! Teljesen mindegy melyik párt kerül hatalomra, mert a nagy nemzetközi vállalatok, pénzügyi intézetek, és a háttérhatalom döntik el, hogy mi legyen a kormányprogram.
Ezért nincs különbség jobb, és baloldali politika között. Esetleg mást ígérnek, de ugyanazt teszik. A színdarab, a rendező ugyanaz, csak a szereplők változnak.

Princica # 2012.10.03. 13:12

Idézem:
Matolcsy: folyik az egyeztetés a MÁV ÁBE károsultjainak ügyében
Submitted by Hírek -Elemzésk... on sze, 10/03/2012 - 06:45
Még folynak az egyeztetések a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) károsultjainak ügyét rendező jogszabályról, ha azok lezárulnak, a parlament elé kerülhet a tervezet - válaszolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Korondi Miklós (Jobbik) írásbeli kérdésére.

Az országgyűlés honlapján olvasható válaszában a miniszter kiemeli, hogy a kormány a MÁV ÁBE károsultjainak ügyében mielőbb olyan megoldást szeretne találni, amely összhangban áll az alaptörvényben foglaltakkal, és kiállja az Alkotmánybíróság utólagos normakontrollját.
Hozzátette, hogy a kártérítési igények rendezésében érintett közigazgatási és érdekképviseleti szervek bevonásával jelenleg is folynak az egyeztetések, a rendezés során a gyakorlatban felmerülő problémák megelőzését is szem előtt tartva.
A nemzetgazdasági miniszter emlékeztet arra, hogy az Alkotmánybíróság (AB) hivatalból eljárva megállapította, hogy az Országgyűlés alkotmányellenességet idézett elő azzal, hogy nem szabályozta a 2010. január 1-je előtt felszámolás alá került biztosítóval kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésen alapuló kártérítési igények érvényesíthetőségét, egyúttal felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának az AB határozatban foglalt határidőig tegyen eleget.
Az AB példálózó jelleggel felvázolta a mulasztás orvosolásának egyes irányait, így például az állam saját elhatározása alapján történő közvetlen helytállást, a felelősségbiztosítók által erre az esetre képzett másik pénzalapból kielégítést lehetővé tevő szabályozást, vagy valamennyi, volt MÁV ÁBE-biztosított számára előírt pótbefizetési kötelezettséget.
A kérdéskört az alkotmányossági szempontok figyelembevételével úgy kell megoldani, hogy a szabályozás alkalmas legyen a vagyonelszámolási eljárás megfelelő és gyors lezárásához - emelte ki válaszában Matolcsy György.

(elemzeskozpont.hu, MTI)

Princica # 2012.10.03. 07:57

Csak halkan jegyzem meg, ez pont lehet, hogy rendszer független. Már 2008-ban kezdődött. Vagy lehet, hogy korábban?

apocalypto # 2012.10.02. 19:31

A játék és pénznyerő automaták működésének korlátozásáról 1 azaz Egy nap alatt döntöttek.
Erről ennyit.

Figyelemfelkeltő demonstrációkkal nem megyünk semmire. Sokkal magasabb szinteken kell gondolkozni.

Miért nem értitek meg végre - ez a népellenes mocskos rendszer megérett a pusztulásra, és csak rajtunk, hétköznapi embereken múlik meddig áll még!
Az idő közeleg!

vjalle # 2012.10.02. 19:03

Haho,

Egy kis levelezes miniszteriumokkal:
http://ludens.elte.hu/…vracsics.doc
http://ludens.elte.hu/…um_level.pdf

Nem lenne rossz, ha masok is irnanak, hogy legyen nyomas az illetekeseken. (ezert tettem elerhetove a leveleket) Illetve amennyire csak lehet, hasznalni kene a nyilvanossagot.