Sajnálatos módon én is a csapathoz tartozom...:(
2007.februárjában volt saját hibás károm, 2008. aug.15-ig nem rendezte a kárt a MÁV. Az akkor már folyamatban lévő pert kiterjesztették rám II. rendű alperesként. I. fokon pert vesztettünk, azzal a kitéttel, hogy első körben a MÁV-nak kell fizetni, és rajtam csak akkor foganatosítható az ítélet, ha kiderül, hogy MÁV nem tud fizetni. Ez klassz, de mi van ha 3 évig elhúzódik a felszámolási eljárás, az én érdekköröm kívül eső okok miatt, a kamatot nekem kell fizetnem...:(És a hab a tortán, hogy a károsult casco-s biztosítója a felperes, aki már a károsultat is képviseli...Ellehetetlenülök, ha fizetnem kell, úgy, hogy volt érvényes kötelezőm!Nincs egységes bírói állásfoglalás, másodfokon nem tudom született-e már ítélet, sőt egy januári Legfelsőbb Bíróság jogegységi nyilatkozatából az is kiderül, hogy az sincs tisztázva, hogy egy gazdasági társaság, aki biztosítási tevékenységet folytat, mikor szünhet meg hivatalosan. Nagyon kétségbe vagyok esve, hol élünk...???
MÁV Biztosító
Csviki!
Jogegységi határozat van, azt hiszem idén februárban született és ha jól írom,a Legfelsőbb Bíróság Bírói Kollégiuma szerint a MÁV Biztosító Egyesület mint létező (jogi) személy perelhető!!!
Antonos!
" Kik lehetnek azok a bírók, akik minket támogatnak? Létezhet-e egyfajta paktum bíró és biztosító között (akár direkt, akár indirekt)? Honnan tudhatjuk ezt meg? Sajnos azt gondolom a saját bőrünkön fogjuk érezni ....
"Vajon – mivel kétes lehet a per kimenetele – nem lehetne-e megegyezni a biztosítóval – peren kívül -, pl. mondjuk, hogy a felét kifizetem…?"
Ha ebbe belemész egyértelműen elismered a követelésüket és annak jogosságát !
Nálam bepróbálkozott az ügyvédnő! Egyenlőre nem álltam kötélnek !!!
Nálam az a gond hogy 2008 aug 8.-án jött nekem a mávos tag. 8NAPJA volt a féregnek biztositot váltani. Azota sics pénz as kocsi meg ugy néz ki mint az okádék, legalább járóképes. Nekem azt mondták a mávnál hogy elkezdték a kifizetéseket, de elübb a személyi sérüléssel járt károkat fizetik ki. Assuem átadom az ügyet az ügyvédemnek, fizessen a károkozo, tudott volna biztositot váltan már 8 nappal a baleset elott, tudta hogy idözitett bonbában ül. És kedvews exmávosok évek ota gond volt ezzel a társasággal, és ha évente sporoltatok 5-10e ft ot akkor most magatokra vessetek. Inkább kifizettem a 1,5 es dijat de igy nem kerülhettem slamasztikába.
féreg? te nem vagy normális. csak, hogy tisztában legyél vele tavaly a máv biztostó ügyfelei 5 negyedéves csekket fizettek be, és augusztus 15-ig volt idejük a biztosító váltásra, miközben teljes mértékben felelősségteljesen jártak el (=volt kötelezőjük). van egy felügyeletünk, annak a dolga eldönteni, hogy lehet-e egy biztosítón pár ezer forintot spórolni, egy átlagpolgárnak ezen nem kell(ene) töprengenie.
Továbbra is az az álláspontom: hogy a biztósítóknak a közös alapba kötelezően fizetett hozzájárulásukból kell fedezni a MÁV károsultakat.Azután a károsult kivételével mindenki azt perel akit akar.Az hogy egy jármű biztosítva van de ha fizetni kell akkor mégse mert szétlopták a fedezetet a vétlennek semmi köze hozzá.
Majd azt nézzétek meg amikor a magánnyugdíj pénztáraknak fizetni kell.
websas
Atis77! Tudod mi az időzített bomba? Az amikor kimész a közútra és közlekedsz! Mielőtt ruosszul értelmeznéd (ezt is) ajánlom figyelmedbe A Ptk.345-346§ -kat.Ha figyelmesen végigböngészed ,rájöhetsz , hogy közveszélyes vagy amiért kártérítéssel tartozol nekünk. Ugyanúgy visszefelé is igaz a dolog!!!
Az hogy ki a féreg és ki nem , nem biztosító kérdése!
Aztán ha majd te is esetleg összetörsz valakit , nyílván nem szándékosan és a károsult beperel, na akkor szertnén látni a nagy arcodat!
A mostani mávos esetek alapján lavinaszerű pereskedések indulhatnak a felsorakoztatott Ptk.339-345-346 § alapján !!!
Miért is perelne? nekem olyan biztositom van ahol pénz is van na ennyi.
Ptk.339 § röviden!
Nem a pénz megléte avagy hiánya a fontos!
„"Miért is perelne? nekem olyan biztositom van ahol pénz is van na ennyi.”"
Azt te nem tudhatod. Olyan világot élünk ahol egyik pillanatról a másikra tűnnek el cégek a sűllyesztőben, akár mindenféle előjel nélkül. Egyébként nevesebb (ahogy te neveznéd: pénzesebb) biztosítók sem igazán rajonganak amikor csengetni kell. Ilyenkor vagy valami koholt indokkal nem, vagy nem annyit fizetnek amennyi járna. Ha a logikádat követjük, ilyen esetben ne csodálkozz ha egyszer visszanyal a fagyi, és téged perelnek be, mert a király biztosítód alamizsnát adott annak akit telibevertél.
MEGVOLT A TÁRGYALÁSOM 21-ÉN, ÉS A BÍRÓ KI IS MONDTA A VÉGZÉST, HOGY 400.000ft-OT KI KELL FIZETNEM AZ 507.000 TŐKE (+KB.120.000 KÉS. KAMAT) HELYETT, MERT ENNYIRE ENGEDTÉK LE A KÉRELMEM MIATT, DE AMIVEL AKARTAM ÉRVELNI A BALESETTEL KAPCS.-BA, AZT LE IS SEPERTÉK EGYBŐL AZ ASZTALRÓL, HOGY NINCS JOGALAPJA...
TALÁN HÚZHATTAM VOLNA MÉG A DOLGOT, DE AKKOR AZ EGÉSZET VELEM PENGETTÉK VOLNA KI, CSAK KÉSŐBB, MEG UGYE JÓVAL TÖBBET...
ÍGY SE TUDOM KIFIZETNI, DE MAJD LESZ VALAMI...
AMI MÉG A NEVEMEN VAN, AZT IGYEKSZEK MINDENT LEIRATNI MAGAMRÓL, HOGY NE TUDJANAK VÉGREHAJTANI TŐLEM SEMMIT...
CSEKE ZOLTÁN
A nevedről való "leíratás" nem díjazott ötlet, mert fedezetelvonást jelentene ami bűncselekmény.
Kérj részletfizetést.
Komolyan mondom szégyen és gyalázat ami ebben az országban zajlik. :( CS.ZOLEE Együttérzek veled, szerintem egy ilyen inkorrekt helyzetben teljesen rendben van amire készülsz. Mivel a törvény úgyis szarik az átlagemberre, fel kell venni a kesztyűt, azt hajtsák be ahogy tudják.
Monalisa: Élő példa az hogyan lesznek becsületes emberekből a "bűnözők".
Azért kiváncsi lennék, hogyan születnek ilyen ítéletek? Vajon fel sem merül a bíróban, hogy érvényes-törvényes kötelezővel hogyan lehet kihozni a törvényt betartót bűnösnek? Miért nem jár ilyenkor vissza az addig befizetett teljes biztosítási díj? Miért nem kobozzák el kiss bálint teljes vagyonát, hogyan lehetséges az, hogy le tudott tenni az asztalra 50 millát óvadéknak? Hogyan lehetséges az hogy egyetlen felügyeleti szerv sem hibás, megint csak a tehetetlen átlagprosztón verik el a port, ahogy mindig?
Royal
Én a fene nagy bírói függetlenségben látom a dolgok okát, mert tisztelet a becsületes többségnek, de születnek "érthetetlen" itéletek is.
A fórumozó jogászok bizonyára tudnának mesélni...
Az ítélet vért lázító a bíró a jogtól, és a józan észtől is függetlennek tűnik. Nem világos mit ítélt volna a nagytudásu ha pl.nem is lett volna köteleződ.
Monalisa1: A fedezet elvonást kiss bálint-ék (máv vezetés)kezdte mikor szétlopták az ügyfelek pénzét, valamint a PSZÁF aki mint felügyelet hagyta.
Szerintem az utóbbit egy jó ügyvéddel lehetne perelni.
Az világos, hogy nem akarod húzni az időt mert ellened ketyeg a kamat.
websas
Sajnos így megy ez nálunk... a legvérlázítóbb, hogy Zoli ítélete, mint ahogy a miénk is teljesen jogszerű.Itt megint nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás zajlik. Hiába van köteleződ, azt hiába szabályozza törvény erejű kormányrendelet, a Ptk 339-ét nem zárja ki, így gyakorlatilag oda mész ahova akarsz. Értem én, hogy ha az én autómat törik össze, engem sem érdekelne, hogy ki fizet, a károkozó, vagy a biztosítója, de... Marha egyszerű lenne egyébként a megoldás, ha valahol magasabb szinten v.ki eljutna odáig agyilag..., hogy volt egy szolgáltatásom, amiért fizettem, az illetékes meg nem szolgáltat, hogy ez nem egy normális helyzet...:(Kéne egy kártalanítási számla, ilyen rendkívül bonyolult a helyzet...Emberek lehetetlenülnek el, Kiss Bálint meg 50 millióért szabadlábon védekezeik! Taps! Komolyan azon gondolkodom, hogy megkeresem őt, vagy a kedves jogi képviselőjét, Kiss Bálint szavaival élve ha ez egy "elkövetett apróbb baki", akkor rendezze ezt a laza kb. 1,5 millió forintott, amit rám ver a bíróság!
csviki !
Nem vagyok érintett a mávban de úgytudom minden bíztósító kötelezően befizet egy alapba, valamint kötnek viszontbiztositást a saját kötéseikre így bővítve kört. Így tudnak pl. fizetni természeti katasztrófa esetén.
Na most akkor ez nálunk miért nem működik ?
Egyébként szerintem jogot sem szolgáltattak mert Te rendelkeztél egy érvényes szerződéssel és azt a máv megszegte.
websas
websas!
Kártalanítási számla valóban most is van, csak ez nem szolgál ilyen problémák fedezetéül. A legelkeserítőbb az, hogy a Pénzügyminisztérium honlapján látni a törvénytervezetekben az új KGFB-ről szóló tervezetet, ahol még mindig senkinek nem jut eszébe az, hogy hé srácok, volt egy biztosító ami tönkrement, bajban van több száz, ezer ember emiatt, nem kéne csinálni v.mit?
Siralmas komolyan.
Viszontbiztosítása volt a MÁV-nak, mert nekem is ez volt az első, ami eszembe jutott, de állítólag 100 millió Ft feletti károkra/káresemény. Ez kb. arra jó, hogy ha benzinnel teli kamion nekiütközne a Parlamentnek. Ez kb. 100 millió Ft lenne, erre meg azért elég kevés az esély lássuk be (hál Istennek).
Igazad van, csak a jog ennél kacifántosabb. Ez egy kártérítési per volt, ami jogilag ok, hiszen a károsult kárát v.kinek meg kell fizetni, az már sajnos egy másik per tárgyát képezné, hogy a MÁV miért nem állt helyt a szerződéses feltételeiben foglaltaknak.
Csviki! Tudom hol lakik Kiss Bálint!
Amiről privátban értekeztünk, élesedik !!!!!
„"mert tisztelet a becsületes többségnek, de születnek „érthetetlen“ itéletek is.”"
Körülnézve a szűkebb tágabb ismeretségemben, elég kevés igazságos döntés született mostanság. Én valahogy azt látom, hogy azon verik el a port, akin el lehet... az igazságérzet mint olyan már ismeretlen fogalom lett ebben a kaotikus jogi gépezetben.
Ennek tükrében kiváncsian várom kiss bálint ügyének végkifejletét. Bár nem kell hozzá jósnői véna. 2-3 év látszat aktatologatás után, majd egy csöndes zugtárgyaláson kimondják hogy bálintunk tulképpen nem vétkes semmiben, mehet isten hírével. As usual.
Bocsánat a multkori kirohanásomért, de az én károrkozómnak 8 napja lett volna már biztositot váltani, és ezért vagyok pipa. Bocsi ha megsértetem valakit.
klimás56!
Írtam privátban, beszéljünk!
Atis77! Szerintem nincs harag , de Te is láthatod milyen sz...rt kevertek a "nagyok" .
Sajnos mindenki jogbiztonsága sérül, akár károsult , akár károkozó. A törvények meg annyit érnek amennyit betartanak belőle.
Mi, volt mávosok, szívunk mások aljas ténykedése miatt, holott ha szigorúan vesszük az jogszabályokat nem kellene.
Ugyanúgy a károsultaknak sem kellene kényelmetlen , zsebremenő helyzetbe kerülniük azért mert valahol nem jól végezték a munkát.
A nagy gond, hogy a paragrafusok ütik egymást lásd.339 vs. 190/2004.és csak a jó Isten tudja , mikor melyik győzhet! Egyenlőre, előzetes fülesek alapján, sajnos az erősebb kutya él nemi életet....
Én ezt mind megértem, de ha tudta, hogy mi a helyzet a mávval(a média igencsak felfujta dolgot), akkor mért nem lépett azonnal? A te eseted más, az 2006-os, ha jol emléxem, de az én károkozomnak több mint egy hete lett volna megötni egy uj bitzositást, ami amanapság kb 3 perc alatt megvan neten.
Atis77!
Igazad van, a média valóban felfújta a dolgot, de nem úgy, és nem azt, amit kellett volna. Az én kárügyem 2007. februári, és legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyzetbe kerülhetek!A KFGB az mindegyik biztosítónál ugyan azt a szolgáltatást jelenti. Semmivel sem kapsz többet sehol, csak amit a törvény előír. A MÁV is egy PSZÁF által "ellenőrzött" és működésileg jóváhagyott biztosító volt. Értem én a dühödet, csak...Nekem spec. nem volt mindegy, hogy egy 22 éves kisPolskira 5000 Ft-ot, vagy 15.000 Ft fizetek.És azt is megjegyezném, hogy így utólag szépen sorban derülnek ki azok a dolgok, amikkel anno biztosítottként baromira nem volt tisztában az ember. Pl.: valóban nem tett jót a MÁV-nak Kiss Bálint sikkasztása, de alapvetően komoly problémák voltak a kártartalékolásokkal is baromi rég óta, amit a "nagytudású" PSZÁF-os szakértők nem vettek észre...ugyan mennyiért nem vették észre...:( na erről soha nem szólt a fáma, és akkor már csak egy dologban reménykedhetünk, hogy a magánnyugdíj biztosítók nem fognak így járni, meg mi sem...
„"csak egy dologban reménykedhetünk, hogy a magánnyugdíj biztosítók nem fognak így járni, meg mi sem…”"
Pont minap beszéltünk kollégákkal a magánnyugdíjpénztárról, egységes nézet volt abban, hogy nem sok jóra számíthatnak a magánnyugdíjpénztári tagok. A lóvé kézen-közön valahogy el fog szivárogni. Vagy ellopják, vagy eltűnik, mire oda jutunk. Ez a tavalyi portfólió választás az első intő jel... fura hogy épp a válság előtt támadt valakinek az a nagyszerű ötlete, hogy felteszik a nyugdíjalapokat a globális rulettre.

kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02