MÁV Biztosító


Royal # 2009.10.17. 18:41

Megérdemeljük, hogy egész Európa rajtunk röhög…

Nem mondom hogy megérdemeljük, de jó sokmindenben hibás a magyar mentalitás is. Magyarország 10 millió önző, csak saját magára gondoló ember országa, ennek isszuk a levét. Amíg valami nem fenyeget közvetlenül minket, addig beleszarunk, és kívülről nézzük a dolgokat, pedig egyszer mindenki ajtaján be fog kopogtatni a kilakoltató brigád. Kihez előbb, kihez később. Mint a mellékelt ábra is mutatja, mamár ürügy sem kell, igazságnak nyoma sincs, törvények felsőbb érdekeket szolgálnak, és kezdnek kihullani a csontvázak a szekrényekből. Csendesen megerőszakolnak minket. Alapjaiban hiányzik az összetartás. Pedig ebből a helyzetből csak egységes, és határozott fellépéssel lehet kikecmeregni. Amig ez nincs addig, csak bajaikkal magukra maradt emberek vívják mindennapi szélmalomharcukat az elemekkel... reménytelenül. És ez a biztosítós sztori csak a jéghegy csúcsa, vannak vadabb dolgok is itten, fel kéne már ébredni, és megfogni a másik kezét...

klimás56 # 2009.10.17. 18:28

nincstelen 2009.10.17. 12:55
websas 2009.10.17. 12:11

Az én esetemben a tárgyaláson közölte a bíró (?), hogy külön idézést nem fog kiküldeni, kitűzte a következő napot és ennyi. Ha így lenne, hogy a felperes nem jelenik meg , ezzel elveszítheti a pert, akkor nyert ügyem van !!! Sajnos ez nem így működik. Mint már említettem 2010.01.13-n lesz a következő tárgyalásom, remélem addigra megszületik a szakértői vélemény , csupán 20-40cm magasság különbség és 24 nap időeltolódás van a történetemben. Szerintetek?????

A bíró egy kiöregedett../sípszó / akinek 3-szor kellett elmagyarázni a balesetet, és csak a második tárgyaláson mondta a magnóra a kifogásaimat / időpont,méretkülönbség, stb./Az, hogy ezek jegyzőkönyvbe kerültek-e , nem tudom. Tudom-tudom , nekem kellene bemennem és kikérni az anyagot a saját időmből , parkolódíjamból és adómból.....
Szép jövő elé nézek...
Ja!!! Az allianzos ügyvédnő-tündi-bündi csak a 339-t szajkózta....

pkárosult 2009.10.16. 22:36
Nálam sem volt ott felszámolós képviselő, sajnos nem vettem fel szalagra amit mondott, de a lényege kb ennyi, leszarják az egészet , rajtuk ugyan semmit sem fognak bevasalni!!! ( szívjunk mi , kisemberek)

A szerveződéssel , közös megmozdulással kapcsolatban: Mindenki , akinek a legkissebb lehetősége, ismeretsége van a médiánál , próbálja meg minél többször a felszínem tartatni az ügyet!Egyenlőre....

nincstelen # 2009.10.17. 15:09

1 kérdés mindenkihez! Elég nagy divat lett a szlovák lakcímkártya. Ha ezt mindegyikünk meglépi akkor elmegy a végrehajtó Szlovákiába? Vagy hogy van ez? Tudja valaki?

nincstelen # 2009.10.17. 13:36

Szerintem szervezzünk demonstrációkat az Allianz, a Generali és stb budapesti épületük elé. Jó reklám biztosítóváltás idején. Ja és a MABISZról és a PSZAF-ről se feledkezzünl meg. óóóóó Veres Jánosról majdnem meg is feledkeztem. Mivel nem nagyon beszélnek róla, pedig ő is érintett! Ő volt akkor a pénzügyminiszter! Ő húzta le a rolót a MÁV Bizt. előtt /KICSIT KÉSVE!!!/ Akkor talán az ő háza elé is kéne!? Csak ne hogy a fia megzsaroljanak minket!
Egy hányadék ez az ország. Felsorolom az összes felelőst és mégis mi fizetünk. Ez nagyon nincs rendjén!

Gabexxxx # 2009.10.17. 11:55

csviki szeretném ha te is felvennél, mert ahogy olvastam a fórumot eléggé képben vagy, hogy mire számíthatunk. Én sajnos a joghoz nem értek de segitek bármiben hogy ne nekünk kelljen fizetni!
Volt már akihez kijött a végrehajtó mert nem fizetett? Vagy akinek levonták a fizetéséből?

Gabexxxx # 2009.10.17. 11:38

Most sikerült végig olvasni az összes hozzászólást.
Én mint tanu voltam ott, remélem ezért nem kell fizetnem semmit a későbbiekben. Vagy igen?
Lépni szeretnék én is már előre az ügyben, mert biztos én leszek majd az alperes. Értem az ügyvéd úrat hogy bekell fizetni az összeget és csak utána lehet lépni, de nem tudom befizetni!
És akinek több milliót kellene befizetnie? Azokkal mi lesz? Utcára kerünek?
Ez a perköltség dolog hogy van? mennyibe kerül egy perköltség?
Msnen beszélnék azokkal akik ebbe a cipőbe járnak! Tényleg összekéne fogni, és még jobban nyilvánosságra hozni, mert máshogy nem érünk el semmit!
MSN : gabexxxx@freemail.hu

nincstelen # 2009.10.17. 10:55

Igen, én is így tudom. Vagyis az idézésben ez van. Szerintem kevés ilyen mázlis ember van.

websas # 2009.10.17. 10:11

Csak azért ismételem meg, mert, a hozzáértők válaszából, esetleg többen tudnának profitálni.

"Változott volna?

Én még úgy emlékszem ha a felperes vagy képviselője nem jelenik meg a tárgyaláson akkor azt nem tartják meg sőt el is veszíti."

websas

nincstelen # 2009.10.17. 07:43

Hát igen.... Ez a nem semmi amikor lehet hogy valakinek több 10milliót kell fizetni. Biztos van ilyen ennyi ember közül és manapság az utakon nem is nehéz ekkora kárt okozni. Forr az agyvizem ha csak rá gondolok. Persze az én 500e-em se kevés. De nem lehet ilyet csinálni az emberekkel. Amúgy a bíróságtól én is egy kicsit tartok, hogy végig se hallgatnak. De akkor majd megkérdezem mi a f...nak hívtak ide és azt mondom viszlát tisztelt bíróság.

Gabexxxx # 2009.10.17. 07:28

Sziasztok!

Tegnap voltam a tárgyaláson eljött az Uniqa ügyvédje is, persze a MÁV-tól senki.
Az esetem nagyvonalakban:
Koccanásom volt, rendőrt hívtam mert senki nem ismerte el a hibáját. Ebből szakértői vizsgálat lett,és engem hoztak ki hibásnak. Akkor kifizettem 100ezret a szakértői vizsgálatra + 15 öt a rendőrségnek! Tegnap a bírónő megkérdezte hogy hibásnak érzem e magam, mert a tárgyalás szempontjából nem mindegy. Mondtam hogy még mindig nem. Hozzátette hogy akkor megint egy szakértői vizsgálat lenne aminek a költsége 150ezer forint. Így mondtam neki hogy még mindig nem érzem vétkesnek magam, de mivel 150ezret nem fogok kifizetni megint egy szakértőnek, ezért elismerem a vétkességem.
A lényeg hogy 207 ezret (egy Daewoo Matiz lökhárítóra) követel az Uniqa a Mávtól, de egyelöre csak mint tanu voltam ott.
Gondolom ők nem fizetnek és tőlem akarják majd behajtani. Ezért már most csatlakozok hozzátok, mert ez kabaré!
Amúgy meséltek olyan esetet hogy belehajtottak egy külföldi kamionba és több milliót követelnek a károkozótól. Az azért nem semmi, persze engem ez nem vigasztal. Ezt a 207 ezret se tudom befizetni, és nem is akarom.

summer1981 # 2009.10.17. 06:56

Én is így tudom. Nem rég írtam, hogy mivel az Allianzot és a Generalit megbüntették, ezt most behajtják rajtunk, és ekkora összegnél semmi sem drága. Hogy a bíró bábu lenne? Igen, szerintem is az. Ép eszű ember nem fizettet azzal, akit megloptak, mert tulajdonképpen a mi pénzünket, amit befizettünk, ellopták, ezért fizetnünk kell. Elmebeteg dolgok folynak ebben az országban. Megérdemeljük, hogy egész Európa rajtunk röhög...

websas # 2009.10.17. 06:15

Változott volna?

Én még úgy emlékszem ha a felperes vagy képviselője nem jelenik meg a tárgyaláson akkor azt nem tartják meg sőt el is veszíti.

websas

pkárosult # 2009.10.16. 20:36

Sziasztok! Szept.30-án volt a tárgyalásom, ahol az Allianz ügyvédje meg sem jelent , a MÁV képviselője sem Ügyvédemmel voltam ott, emberszámba sem vettek, a bírónő kész tényeket közölt / az irányadó elv, hogy fizetni kell/. Fel vagyok háborodva, cirkusz az egész, az időhúzás( fellebbezgetés) csak a költség növelését hozza. Az ügyvédem különböző par. hivatkozik, perbe hívná PSZÁF-ot is. Süket füleket talál, az ott ülő bíró csak bábu.


Sziasztok! Én is fel vagyok háborodva a tehetetlenségt?l.30-án volt a tárgyalásom Allianzzal szemben, nem jelent meg az ügyvédjük, a MÁV képviselete

Raj1983 # 2009.10.16. 20:04

Érdemes fellebezni?
Mennyi idö amig ebböl tárgyalás lesz?
Mivan ha nem megyek el mert kulfoldon tartozkodom?
Gondolom ugye kamatozik is közbe ha nem fizetek?

utini25 # 2009.10.16. 18:35

Sziasztok
Nekem már lezárták a perem,s én is szeretnék azokhoz társulni,akik összefognak ez ügyben.Előre is megköszönöm utini25@citromail.hu

Jamais # 2009.10.16. 18:06

Sajnos mi is így jártunk. A testvéremtől követel az Allianz ügyvédje 660.000 Ft-ot. Nyilván nem akarunk fizetni, behajtani sem tudják rajta, hiszen semmije nincs, a két hónapos ikerlányain kívül.
Beszéltünk egy jogásszal, semmi biztatót nem tudott mondani azon kívül, hogy húzzuk az időt és persze lépjünk fel közösen, hiszen annál nagyobb esély van arra, hogy megváltozzanak a körülmények, minél többen vagyunk. Tehát mi is szívesen társulnánk a szerveződéshez.

nincstelen # 2009.10.16. 17:39

Gabexxxx! Na mi volt a tárgyaláson?

klimás56 # 2009.10.16. 15:00

Halihó !
"Mindenkinek! Közeleg a biztosítóváltás! Nem kéne indítanunk egy oldalt valahol ahová mindenki beírná, hogy melyik biztosító mennyire teszi tönkre az életünket?! "

Nézd a fejlécet és máris láthatod.....)))))))))

nincstelen # 2009.10.16. 14:51

Üdv a klubban! Dátum nálam 1 az 1-ben ugyanaz, de még a születési is :) . Ha kevés akkor fizess. Ha nem akkor tönkre mész idegileg és anyagilag. Bár én nem fizetek. Én azt hangoztatom, hogy ki kell állni az igazunk mellett. Valami csak lesz! Igen, ha úgy dönt a bíróság akkor végrehajtanak, ha van a neved valami.

Raj1983 # 2009.10.16. 14:27

Sziasztok!
Én 2007 7hoba okoztam egy kárt és a hungaria biztosito rajtam akarja behajtani a kárt,baleset tobb mint két eve volt,és eddig nem kaptam papirt csak tegnap!
15 napom van befizetni a kárt az áll a hatarozatban!
Ezt a pénzt be tudjak rajtam hajtani?
Mivan ha nem fizetek?

nincstelen # 2009.10.16. 10:14

Gabexxx! Légyszi írd majd meg mi volt a tárgyaláson.

Bnii! Én írtam az ombudsmann-nak. Azt írta vissza, hogy fizetnünk is kell meg nem is. Meg hogy sérült a jogbiztonság.

Mindenkinek! Közeleg a biztosítóváltás! Nem kéne indítanunk egy oldalt valahol ahová mindenki beírná, hogy melyik biztosító mennyire teszi tönkre az életünket?! Szerintem ez nem üzletrontás, hanem egyszerűen az igazság! Az hogy mennyire gusztustalanok a biztosítók! Nem csak ebben az esetben, hanem minden esetben. Ha fizetni kell, mindig csak a töredékét adják mindennek, mert mindig találnak valami kifogást. Amikor meg nekünk kell fizetni, akkor megtalálják az ország leggusztustalanabb, legaljasabb ügyvédjét aki telefonon úgy beszél az emberrel, mint egy kutyával. Abban bízva, hogy senki sem haragtartó :)

bnii # 2009.10.16. 08:18

Sziasztok,

2008 júniusában volt egy koccanásom (MÁV-os voltam). Tegnap kézhezvettem egy fizetési meghagyást, amely eredetileg 415, mostmár 500+ eFt-ről szól (!).
(Az én káromat, ami komolyabbnak tűnt 60e-ért csinálták meg.)

Se az Allianz, se senki nem keresett a korábban témában.

Fogalmam sincs mi a teendő, de az biztos hogy ezt nem szeretném kifizetni. Bármiféle ötletnek, tanácsnak örülök, és csatlakoznék bármilyen közös fellépéshez.

Hol van ilyenkor egyébként a Zombudszmann?

Gabexxxx # 2009.10.16. 07:12

Sziasztok!Volt egy koccanásom, de már a dátumra se emlékszem hogy mikor! Ma megyek tárgyalásra tanuként, a felperes az Uniqa alperes a MÁV.
Mire számíthatok? Ahogy olvasom a kommenteket sok jóra nem...

Jamais # 2009.10.15. 20:13

Külföldön okozott károkért miért fizet a kártalanítási számla?

"Megérzi a MÁV ÁBE-t a kártalanítási számla 2009.08.07. 12:23
A Mabisz GKI által kezelt kártalanítási számla felállítása, 1991 óta az elmúlt évig összesen 8331 esetben volt kénytelen eljárni biztosítás nélküli, vagy ismeretlen autós által okozott kár után. Hoványi Sándor ügyvezető igazgató szerint a felügyeletnek megküldött adatsorból kiszűrték a MÁV Általános Biztosító Egyesület ügyfelei által külföldön okozott károkat, amelyek összege a jelenlegi összesítés szerint már meghaladja a 3,5 milliárd forintot - ebből kétmilliárd forintot már át is utaltak a külföldi partnereknek. A Mabisz GKI adatai szerint a járadéktartalékok összege egy év alatt közel 60 százalékkal nőtt. (Napi Gazdaság 1+3.o.)"

nincstelen # 2009.10.15. 19:57

Én még ügyvédnél sem voltam,mert nem látom értelmét felfogadni valakit vesztett perek esetén.

Látod Gyula! Ezt akarják a médiában megetetni veled! Szerintem ők jobban félnek, mint te, hogy a végén ki is fizet! De majd meglátjuk.