Parkolas, per


dirtrider # 2007.03.12. 14:28

Olyankor mit lehet, tenni, ha a parkolócédula (és a telefonos kisasszony a társaságnál) egy 1981-es városi tanácsrendeletre hivatkozik, amit szerinte ismernem kellett volna (hozzáteszem, nem is éltem még akkor, és nem az adott városban lakom), és semmilyen tábla, vagy hasonló nem jelezte a tilalmat. A rendelet röviden arról szól, hogy közterületi zöldterületen (ami pormentesített...stb) parkolni tilos. A "zöldterület" természetesen nem ismerhető föl (30 centi mély sár, meg 2 db fa a parkoló mellet), és a két kerekem lógott oda? Gondolom, ha kiküldik a csekket, akkor a mellékelt levélben le lesz írva, hogy hogyan lehet fellebbezni. Van remény a fellebezésre?

szota # 2007.03.13. 14:31

dirtrider ,
nem vagyok jogász, de a következő a meglátásom

  • Nem az a lényeg, hogy mikori a jogszabály, ha hatályos (Érdekességként mondom, hogy a hatályos törvénytárban található olyan törvény ami 1872-re datált: 1872. évi XXVII. törvény a Győrtől Sopronon át Ebenfurt irányában az ország határáig vezetendő elsőrendü gőzmozdonyvasut kiépitéséről)
  • Azt is tudjuk már régen, hogy attól még, hogy nem tudsz 1 jogszabályról nem mentesít a felelősségre vonás alól.
  • Parkoló cédula, vagy feljelentés tiltott helyen történő várakozás miatt??? Mert a 2 nem ugyanaz!! Az utóbbi szabálysértés és valszeg az önkormányzat szab.sértési osztálya jár el (hacsak nem a rendőrség tette ki a papírt mert akkor a rendőrség jár el).

Ha szabálysértés akkor elsőkörben tisztázni kell, hogy ki követte el azaz adatbekérés történik. Ezt megtagadhatod mert a szab.sértési ügyekben nem vagy köteles magadra vagy közvetlen hozzátartozódra terhelőleg adatot szolgáltatni. Ebben a pillanatban (adatok hiányában) le is zárják az eljárást.
A parkolótársaságok nem büntetnek (bírságolnak) mert nem hatóság és a fővárosi önkormányzat parkolási rendelete szerint járnak el: beszedik a pénzt a parkolóhely igénybevétele miatt.


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.

dirtrider # 2007.03.14. 07:05

Igazából csak parkolócédulát kaptam, de azt is zacskó nélkül, csak úgy ráb@szva a szévédőre a papír. Ilyenkor is van adatbekérés? Mármint ilyenkor is el lehet úgy eljárni, hogy nem adom meg, hogy ki vezette a járművet?

messzelato # 2007.03.14. 19:32

Üdv Sorstársak!

A II.-II: kerületi Bíróságtól kaptam fizetési meghagyást. Négy esetet sorolnak fel. Ebből kettőről nincs fénykép. Ráadásul az egyik a gk. menetklevele szerint nem is létezett. A másik kettő talán jogos. Lehetőségem van ellentmondásra. Szerintetek mit tegyek?

messzelátó

ObudaFan # 2007.03.20. 16:52

Az ellentmondásban megbonthatod a tartozást aszerint, hogy mit ismersz el, és mit vitatsz. Ha valamelyik tartozás nyilvánvaló, akkor azt nem érdemes vitatni, mert csak nő a költség, de szerintem nyilvánvalóan téves felszólítás után meg ne fizess.

earmin # 2007.03.22. 10:50

A jogvesztő határidőkkel kapcsolatban kérdezem:

  • ha a Centrum-tól kapott felszólító levélen február 21-ei bélyegzés szerepel
  • de a Centrum ügyintézője a saját nyilvántartásukra hivatkozik, mely szerint a Postának már február 14-én átadták a levelem, a Postával szerződésben állnak

akkor most melyik a jogilag helyes postára adási idő: feb 14 (bukta) vagy feb 21 (nyerő).

köszönettel,

Vadalma # 2007.03.22. 10:56

február 21.

tigerente # 2007.04.02. 07:05

Sajnos én is beleestem az Intum Justitia-tól levelt kapók körébe. Több időpont is van a felszólításban felsorolva (2001-2002). Emlékeim szerint egyszer már rendeztem ezeket, mikor eladtam az autómat (bár lehet, hogy nem mindet). Sajnos semmilyen irat nincs a kezemben ami ezt tanusítaná (azóta kétszer költöztem, ezért valószínű elkeveredett). Múlt hónapban jelentettem be az új lakcímem (február 19), és most március 29-én kaptam a felszólítást (nem ajánlva), amiben már az új lakcímem található. Nincs tudomásom róla, hogy a régi címemre érkezett volna ilyen levél (az ott lakók azt mondták, ők sem találkoztak ilyennel). Kicsit tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek. Jelenleg nem tudom befizetni. Ha nem válaszolok, kapok még felszólítást? Egyáltalán fizessek? Hogyan tudhatom meg, hogy küldtek-e már ezt megelőzően felszólítást?

Előre is köszönöm a segítséget.

tigerente # 2007.04.02. 09:19

Kicsit rövidebben:
Ha a hivatalos küldeményeket - tértivevényes - valaki nem veszi át, azaz hagynak értesítést de a küldeményt nem keresi a postán, kézbesítési vélelem alapján - kézbesítettnek kell tekinteni.

Tehát én elköltöztem (bizonyítottan, lakcímkártyán), kiküldik a régi címemre a tértivevényes levelet, de az új lakó nem szól nekem (nem is ismer, ki tudja ki lakik ott 5 év után), nem is veszi át, akkor az kézbesítettnek minősül a bíróság előtt?

Hogyan tudhatom meg, hogy volt e ilyen eset?

frost187 # 2007.04.03. 11:34

Sziasztok.
Az a problémám hogy tegnap kaptam egy levelet amiben elmondják hogy átvették a centrumtól a tartozások listáját.
Ebben az van írva hogy 2000.08.29. és 2000.11.22 én nem volt parkoló cédulám. Nem emlékszem, de lehet hogy nem volt. De most küldik ki 7 év múlva? A levélen 2007. március 19 -i dátum van, akkor írták. Fizessek vagy ne?
előre is köszönöm a segítéget

kea4 # 2007.04.04. 21:22

Gyerekek,

a pénzkövetelések általános elévülési ideje öt (5) esztendő. Ez azt jelenti, hogy ha valaki öt évig semmilyen (bizonyítható) kísérletet nem tesz a követelése behajtására, akkor elbukta. A parkolótársaságokra ennél keményebb szabály vonatkozik mostanság: a parkolástól számított 60 napon belül ki kell küldenie a felszólítást (jogvesztő hatállyal), és ha jól emlékszem, egy év az elévülési idő. Úgyhogy a 2000. évi parkolások lazán felejthetők, feltéve, hogy időközben nem vettünk át aláírás ellenében ajánlott v. térti felszólítást.

Üdvrivalgással:
KEA.

ar147 # 2007.04.05. 19:07

Sziasztok!

Tudom, hogy sokan kérdezték már, de nem tudok eligazodni a korábbi hozzászólásokon. Ma kaptam egy térti felszólítást egy 2006.10.03.-i parkolás bírságáról. Mivel gondolom ezt már biztos február 22 után adták fel, jogilag számonkérhetik-e ezt még rajtam, vagy már egyáltalán nem kell kifizetnem? Én ezt az elévülési időt nem értem, mert olvastam olyan hozzászólást, miszerint az én esetemben 2007 dec. 22.-ig behajtható a bírság. Van-e jelentősége annak, hogy ez Szegedi cég és nem fővárosi?

Köszi!

Dr.Attika # 2007.04.06. 06:14

Ha 2007. febr.02-ig nem adták postára az értesítést, akkor elveszítették a jogot a követelés bíróság előtti érvényesítésére. Ez egy jogvesztő és nem elévülési határidő.

nikkolett # 2007.04.06. 08:35

Sziasztok! Az a problémám, hogy kaptam egy rendőrségi levelet amiben tájékoztatnak, hogy "a közúti közlekedési nyílvántartás szerint a gépjárművem amely a rendőrség által alk. digitális kamera rögzítése alapján egy füves területen szabálytalanúl várakozott aminek a tulaja én vagyok" / bár a megadott címen még soha nem álltam/és töltsek ki egy adatlapot amin nyílatkozom, hogy én vagyok a tulaj és mindezt azért, hogy szabálysértési eljárást indithassanak ellenem.
Ha valaki már kapott ehez hasonló levelet mit tett, vagy mit tudnátok javasolni?!
Előre is köszi

Betelgeuse # 2007.04.06. 11:03

Nikolett ! Szerintem a Rendőrség vagy bírságoljon,vagy hagyjon békén.Nem hinném, hogy köteles vagy bármit is kitölteni magad ellenében.

Betelgeuse # 2007.04.06. 11:04

Dr.Attika ! Megtennéd, hogy átnézel a Centrum parkoló/per nevű rovatba? Érdekelne a véleményed.Kösz előre is.

Dr.Attika # 2007.04.06. 12:26

Átnézek és megosztom veled a véleményem.

tiag # 2007.05.29. 07:53

Sziasztok!
2004. áprilisban kerékbilincset kaptunk, mert nem volt parkolójegyünk. A kerékbilincs levételéért kifizettük a 15.000,- Ft -t. 2007. februárban kaptunk egy levelet,, hogy pótdíj elmaradásunkat fizessük be ugyanezen parkolásért. Irtunk erre március elején egy panaszt, miszerint ezt kettős bírságolásnak tarjuk. A választ most kaptuk meg, hogy a panaszt nem fogadják el és fizessuk be a kb. 8.000,- Ft-os pótdijat, különben beperelnek. Mit tegyek? Jogos ez?

szota # 2007.06.02. 09:45

nikkolett ,
Az autód szabálytalanul parkolt, de nem volt ott senki amikor a rendőrök feljelentettek ezért most adatkérés fázisban vagy.
TELJESEN MIND1 ki állt oda, Te tagadd meg az adatközlést és hivatkozz a szabálysértési törvény 57. § (1) b)bekezdésére: az aki magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésével vádolná, az ezzel kapcsolatos kérdésben a tanúvallomást megtagadhatja.
Csak ezt írd a kiküldött papírra és küld vissza. Ha behívnának akkor is megtagadhatod. Kicsit késöbb majd kapsz 1 végzést, hogy az ügyet elkövető hiányában megszüntették...vagy valami hasonlót


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.

fisher22 # 2007.06.08. 17:51

Hello

mai nap soran debrecenben a varosban rossz helyen alltam meg decsak 5 percre beugrottam egy boltba jövök ki egyik rendőr már kamerazta a kocsit masik meg sztem engem vart a kijaratnal.

a szelvedon mar rajta volt a Tiltott helyen várakozik kis cetli rendszammal pecsettel mindennel ellatva, DE azvan rajta alahuzva hogy helyszínbírságolom.

nade mikor azt ratettek meg nemvotlam helyszinbirsagolva mivel ott sem voltam..elekpzelheto hogy ok tudtak hogy megvarnak engem?

aztan fealajanlotta hogy helyszini birsag vagy feljeletnes-t valasztom.e
én a helyszini birsagot valasztottam mert vegulis igazukvan rosszehlyen alltame elkaptak nabumm..nade a lenyeg hogy 10 000 FT a helyszini birsag :S

nemsok ez egy picit??? vagy ez ennyi szokott lenni??

esetleg a feljelentesseel jobban jartam volna??

emmeg msot ugye kibujni ezalol mar nemtudok..mert szemelyesen akkor ott elkaptak nemhivatkozhatok arra hogy nemenvezettem, nemen alltam oda :(

szoval most a főkérdés hogy jogos volt-e a maximalis 10 ezer forintos birsagolas..vagycsak a rendornek szurta a csoret esetleg a kocsi vagy a kepem.
van leheoseg valami enyhitesre , dijcsökkentesre...vagymar mind1????

eloreis köSzi

Traffic # 2007.06.08. 18:04

T. fisher22!

A helyszíni bírság jogos volt, annak összege egyébként 500-10.000 forintig terjedhet. Az intézkedő rendőrön múlik, hogy milyen összegű a helyszíni bírság ezen értékek között. Annak, akinek fizetnie kell természetesen minden összeg sok.
A járművezető távollétében is lehet helyszínbírságot alkalmazni, azt nem lehet kijelenteni, hogy épp rád vártak.
Azzal, hogy aláírtad a helyszíni bírságot, a szabálysértés elkövetését elismerted, jogorvoslatnak helye nincs.
Nem lehet tudni, hogy a feljelentéssel jobban jártál-e volna. Feljelentés esetén a bírság legmagasabb összege 30.000 forint lett volna.
A bírság befizetésére 30 napod van, be nem fizetés esetén intézkedéseket tesznek a behajtásra.

Panka75 # 2007.06.19. 13:24

Sziasztok!

Ma távollétemben a Főv. Közter. Felügyelet megbüntetett járdán való parkolásért 6000,-Ft-ra :-(. (nyomtatvány helyszíni bírság kiszabásáról papírfecnin) Szerintem a büntetés jogossága vitatható. Ha ismeri vki a Flórián áruház mögötti parkolót, ott ki van téve egy parkolást jelző tábla, még mielőtt felhajtanánk a járdára (felfestések, ill. semmilyen egyéb jelölés nincs, hogy mettől-meddig tart a parkoló). Én ez utána tábla után álltam, az "U" alakú parkoló ki-és behajtója között, csak a merőleges parkoló szegélye az "U" száránál kb 4 m-rel beljebb van. Ugyanolyan kiemelt volt a terület, mint ahol a többi autó is parkol, csak ezek szerint ez a rész már járdának minősül. A gyalogosok útját sem álltam el.
Szándékomban áll fellebbezni a büntetés ellen,merthogy jelölje ki az FKF egyértelműen a parkolót, vagy ne büntetgessen. Mellesleg ha a P táblát kb 4 m-rel hátrébb teszik, akkor jogos a bírság, de így nem érzem annak.
Kérdéseim: Ha fellebbezek a majdan kiküldésre kerülő bírság ellen, várhatom-e a bírság törlését, illetve esetlegesen ronthatok-e ezzel a helyzetemen?
Üdv: Panka

szota # 2007.06.20. 07:17

Panka75,
Kapsz 1 papírt, hogy nevezd meg, hogy ki vezette az autót (adatkérés/egyeztetés). Lesz benne mindenféle irgum-burgum, hogy ha ezt nem teszed meg akkor mi lesz.
Azonban Te erre a levélre csak annyit írj, hogy a szabálysértési törvény 57§ában biztosított mentelmi jogodra hivatkozva megtagadod az adatszolgáltatást (senki se kötelezhető arra, hogy önmagásra vagy hozzátartozójára terhelő vallomást tegyen)
ÉS ENNYI! Az ügyet lezárják, mert nem tudták megtalálnia szab.sértés elkövetőjét.
Nehogy -akár szóban is -mondj valamit a vezetőről mert akkor buktál!!!!


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.

szota # 2007.06.20. 07:19

Ja-és ne csinálj semmi mást! Fellebezés, kérdés, vitatkozás..stb semmit!


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.

szota # 2007.06.20. 08:43

Tisztelt Jogász fórumtársak, tisztelt mindenki!

Feltettem a kérdést a hitelesítéssel kapcsolatosan a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal nevű kormányzati hivatalnak (az OMH utódja- http://www.mkeh.gov.hu/) akik mérésügyi kérdésekben csúcs szervnek minősülnek és a következő hivatalos állásfoglalást küldték válaszul:

ÁLLÁSFOGLALÁS
parkolóórák joghatással járó alkalmazásához

ELÕZMÉNYEK
Első fokon bírósági döntés született arról, hogy nem lehet büntetni, mert a parkolóórák nem hitelesítettek.

JOGSZABÁLYOZÁS
A mérésügyről szóló 1991. évi. XLV. törvény (TV)
6.§ (2) bekezdése kimondja: „Joghatással járó mérést a mérési feladat elvégzésére alkalmas hiteles mérőeszközzel vagy használati etalonnal ellenőrzött mérőeszközzel kell végezni.”
7.§ (1) bekezdése értelmében: „A hitelesítési kötelezettség az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben felsorolt kötelező hitelesítésű használati mérőeszközökre (a továbbiakban: kötelező hitelesítésű mérőeszközök) vonatkozik.”
E törvény végrehajtásáról szóló 127/1991.(X.9.) Korm. rendelet (KR)
4.§ (4) bekezdés: „Mérésügyi szempontból mérőeszköznek a mérések elvégzésére alkalmas olyan technikai eszköz minősül, amelynek a mérési pontosságot és megbízhatóságot jellemző tulajdonságai ismertek és ellenőrizhetők.”

KÖVETKEZTETÉSEK
A parkolóórák illetve az ellenőrök által használt terminálok és digitális fényképezőgépek nem kötelező hitelesítésű mérőeszközök, mert a KR nem sorolja fel ezeket, következésképp hitelesítésük (kalibrálásuk) nem tartoznak az állami mérésügyi feladatok körébe. Ugyanakkor mivel az időmérés eredményéhez joghatás fűződik ( elszámolás, esetenkénti szankció) a parkoló automatákat és kiegészítő eszközeiket rendszeres időközönként etalonnal kell ellenőrizni és ennek tényét dokumentálni kell.
Az erről szóló dokumentumokhoz való hozzáférést a fogyasztóvédelmi és érdekvédelmi szervezetek számára vagy bírósági megkeresés esetén biztosítani kell.


szota
_________
amit itt leírtam saját véleményem jogilag nem biztos, hogy helytálló: nem vagyok jogász.