autó vásárlás,átírás


Bea1 # 2017.02.23. 07:07

Eladtam egy régi mezőgazdasági vontatmányt, alvázszám szerepel a szerződésben, miként az is, hogy február 25-ig el kell szállitania a telekről saját költségén és felelősségén.

Ebből nem lesz semmi, ilyenkor mit tehetek? Semmis-e így az adásvétel?

Foglaló nem volt, nekem kéne a telek, 2 hónapja volt rá, hogy elvigye, 6 tonna, én nem is tudom megmozdítani, arra számítottam, hogy jövő hétre üres a telek, ha ott marad, lőttek a beruházási terveimnek.

Így jártam, vagy tehetek valamit?
Például használati díjat kérhetek-e a telekért az adásvételiben szereplő adásvételen túl?

Dr.Attika # 2016.12.19. 18:13

Ha a vételár nem szerepel a szerződésben,akkor azt úgy kell tekinteni a polgári jog szerint,hogy létre sem jött.
Ugyanis a polgári jog előírja, hogy a vételárat konkrét összegben rögzíteni kell.
Vigyék vissza a gépkocsit és kérjék vissza a pénzt.

Pandaronk # 2016.12.19. 14:40

Üdvözletem!Vásároltam egy 2003 -as mazda 6-ot vesztemre!Kereskedéstől vettem 2016.12.16.-án azaz múlt hét pénteken!Sajnos nem néztük meg a motorszámot se az alvázszámot(gondolván kereskedéstől veszem , mi gond lehet)Sajnos motorszám nem stimmelt mikor ma 19.-én vittem volna eredetiség vizsgálatra, majd átíratni!Másik motor van az autóban, ami nem lett belevezetve!
Kereskedővel beszéltem, azt mondják, hogy utána járnak!
Én úgy érzem, hogy amennyiért vettem 950ezerért 239ezer km-rrel, már érték csökkentett,mivel semmit nem lehet tudni a motorról!Ráadásul nekem kell,vagy kellene lepapírozni az új belerakott motort!
Kérdésem az lenne ,hogy ilyenkor köteles-e visszavenni az autót a kereskedés?
Ráadásul nem szerepel a vétel ár sem az adás vételin!
Hárman voltunk, én, fiam, meg egy barátom!Amúgy fiamnak vettük volna!
Köszönöm megtisztelő és biztató válaszukat!

csokika2 # 2016.12.17. 17:57

Üdv!

Hivatalosan aki börtönben van eladhatja a tulajdonában álló gépjárművet?
Ha igen, mi ennek a hivatalos eljárása?

Big Bopper # 2016.12.17. 12:16

Üdvözlet! Autók adás/vételével szeretnék foglalkozni. Azt szeretném kérdezni, hogy átírási illetékmentességet kapok-e, vagy nekem is minden vásárolt autót át kell íratnom a cégem, vagy saját nevemre?
Előre is köszönöm a választ!

hombarfej # 2016.12.10. 07:35

Sziasztok!

Sógorom barátnőjének az autóját tervezzük megvenni.
A lakását eladta, majd sógorral Ausztriába mentek melózni.
Magyar lakcímkártyája van, de azon még az eladott lakás szerepel állandó címként. Osztrák igazolása van az ottani lakcíméről.
Ezek fényében a lakcím mezőbe mit kéne írnom az adásvételi szerződésben, hogy az átírás zökkenőmentes legyen?

Köszi
Tamás

wers # 2016.11.20. 15:04

A jog ismeri ezt a helyzetet. Harmadik személy javára kötött szerződés.” A polgári jog persze, de a közigazgatás szerintem köztes vevőként illetéket fizetett(ne). Vagy rendesen elgondolkodnának azon, hogy tényleg nem kéne? Mivel a gépjármű átírásnál nincs területi illetékesség, lehet több helyen próbálkozni (mellesleg sok helyen csak az okmányboltban kapható nyomtatványt fogadják el még mindig). De a dátumokkal bármely esetben vigyázni kell a kötelező biztosítás fedezetlenségi díja mit (is).

Másik drágább megoldás, ha megveszi a saját nevére a kocsit és később ajándékozza a testvérének, ebben az esetben kétszer kell "átíratni".
” Átíratni semmiképpen, ha ez 15 napon belül történik. De az illeték itt biztos duplán fizetendő.
A többi csak a testvér részére: eredetiség vizsgálat, új forgalmi, törzskönyv, kötelező biztosítás

Ha nem akartok magatoknak kellemes órákat az okmányirodában, akár többször is, ne variálj, elég meglepi lesz az enélkül is.

guba" # 2016.11.19. 18:34

Lehet úgy, hogy az én nevemre megveszem, nem íratom át az én nevemre, hanem miután megkapta, utána íratnánk az ő nevére?

Így nem lehet.

Az eladóval érdemes abban megegyezni, hogy a vételár letétbe helyezése után adja át az autót, így lehetőség nyílik arra, hogy a megajándékozott meglepődhessen. Az autó átadása után a saját nevére szóló adásvételi szerződést a testvére fogja aláírni. Így lényegében az autó vételárát kapta ajándékba, amiből a kiválasztott autót adásvétellel szerzi meg, de kívánt cél megvalósul.

Másik drágább megoldás, ha megveszi a saját nevére a kocsit és később ajándékozza a testvérének, ebben az esetben kétszer kell "átíratni".

Dr.Attika # 2016.11.19. 16:58

Üdv.
A jog ismeri ezt a helyzetet. Harmadik személy javára kötött szerződés. Bármelyik közelben lévő ügyvéd elkészíti a szerződést.

T77Roland # 2016.11.19. 14:41

Üdv!

Szeretném megtudni, hogy mi a hivatalos útja, ha ajándékba szeretnék venni egy autót a testvéremnek úgy, hogy ő nem tud róla és nincs a helyszínen az adás-vételnél. Mivel ha tud róla, az nem ajándék. Lehet úgy, hogy az én nevemre megveszem, nem íratom át az én nevemre, hanem miután megkapta, utána íratnánk az ő nevére? Minden felmerülő költség, kötelezettség is érdekelne. Pl: kinek a nevére kell a kötelezőt kötni, illeték mindkettőnknek, vagy csak egyszer kell kifizetni, eredetvizsga, átírás stb.

wers # 2016.11.01. 17:53

Tehát kell mind a két szerződésre szükség lesz. :(( a "kell"-t gondoljátok ki belőle.

wers # 2016.11.01. 17:51

Az eladód ez esetben "köztes vevő" lesz, igy veszik fel a nyilvántartásba. A vagyonszerzési illetéket neki is meg kell fizetni. Amennyiben a két szerződés között eltelt a 15 nap, akkor még büntetésre is számithat.
Tehát kell mind a két szerződésre szükség lesz.
Ha egydül mész mindezt elintézni, okmányirodai meghatalmazás is kell, na meg a fizetendő pénz.

tom111 # 2016.11.01. 17:22

Üdv. Szeretnék vásárolni egy autót. Az eladó mikor megvette nem íratta a nevére az autót ebben az esetben hogyan fogom tudni a nevemre íratni? Mi ilyenkor a megoldás? Köszönöm előre is.

charli # 2016.10.23. 06:07

Üdv. "hogyan tudnám a nevemre íratni a gépjárművet."
Kell hozzá egy forgalmi , törzskönyv valamint a forgalmi engedélyben szereplő adatokkal szabályosan kitöltött és aláírt adásvételi szerződés , és egy sikeres eredetiségvizsgálatról szóló papír.
Esetleg nem árt utána nézni nincs valamilyen elidegenítési tilalom , vagy végre hajtás a gépjárműn . Gyakori eset mikor a régen kifizette hitellel terhelt jármű tulaj elfelejti levetetni az elidegenítési záradékot a kocsiról a bankok meg maguktól általában nem küldenek igazolást és ezzel csak az okmány irodában szembesül az új szerződésbeli tulajdonos .

Atis77 # 2016.10.21. 18:16

a kereskedéstől kapott adásvételivel.

zacsi73 # 2016.10.21. 13:15

Üdvözlöm!
Azzal a problémával fordulnék önhöz hogy vásároltam egy személygépkocsit ,de akitől vásároltam nem íratta a nevére és az autó kereskedés neve szerepel a nyilvántartásban.Az lenne a kérdésem hogyan tudnám a nevemre íratni a gépjárművet.

kuzmi # 2015.02.06. 11:46

T. Szakértő!
Édesapám halála után örököltem egy gépkocsit. A kérdésem az lenne, hogy kell e a nevemre íráshoz eredetiség vizsgálatot csináltatni, ill. van e ezen kívül még valamilyen adó fizetési kötelezettségem?

edem08 # 2015.02.01. 13:03

Hello. Nekem olyan kérdésem lenne, hogy van egy 125 cm motor amit meg arok venni. A motornak forgalmija törzskönyve rendszama van. A forgalmiba K. István van, illetve a törzskönyvbe is. Az adás vetelibe pedig úgy van, hogy K. István eladta B. Ferencnek 2014.06.05.en. B. Ferenc pedig egy adás vételivel aakarja el adni nekem mostanában.
Az lenne a kérdésem, hogy ha be megyek az okmányirodaba K.istvan es B. Ferenc kozt irt adásvételivel 14.06.05en 2 peldannyal, illetve a köztünk létre jött adásvételivel a mai dátummal akkor át írják a nevemre a motort.
Vagy is mit csináljak hogy meg tudjam venni? Vagy hol lehetnek még fent akadasok az át írással??? Választ előre is köszönöm.

drotos5 # 2015.01.05. 17:38

Üdvözlöm.Egy olyan kérdésem lenne.Vennék egy utánfutót.Az 1 es tulaj eladta(ő kijelentette már a forgalmit hogy tulajdonos váltás volt és eladta az utánfutót) a 2. tulajnak,írtak egy adásvételit de a 2. tulaj nem íratta át,én a 2. tulajdonostól venném meg de az a gondom hogy a forgalmiba az 1-es tulaj van még benne.Az a kérdésem hogy ha megveszem a 2. tulajdonostól akkor át tudom e íratni?
Köszönöm.

TCsabi # 2014.12.10. 10:22

Üdvözlöm,
vásárolni szeretnék egy motorhibás járművet teljesen elektromossá átépítés céljából. A teljesen elektromos autókra nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni. Az esetleg árverésen vásárolnám és ideiglenesen ki van vonva a forgalomból. A kérdésem az volna, hogy az illeték befizetése mikori hatályú az átírással egy időben (15 napon belül), vagy van valami mód az illeték meghatározásának halasztására. A célom természetesen az hogy ne kelljen illetéket fizetni hiszen teljesen elektromos autót fogok újra forgalomba helyezni, ami illetékmentes.

P.Erzsébet # 2014.11.16. 14:42

Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni.
Számla kellene nekem az autó átírási költségéről.
Azt szeretném kérdezni,hogy ha az okámynirodában kérek róla,akkor ott fognak adni?
Balesetem volt és a biztosító fizetné az átírás költségeit azért kérdezem.
A választ előre is köszönöm.

guba" # 2014.11.15. 16:56

Nem változik meg a tulajdonos személye, nem kell illetéket fizetni.

TCsabi # 2014.11.13. 12:31

tárgy: dupla átírás elkerülése

Tisztelt Szakérető!

Lehetséges hogy NAV online árverésen vásárolni fogok egy gépjárművet, mint magánszemély. Lehetséges hogy a közeljövőben egyéni vállalkozó leszek és be szeretném vinni majd ezt az autót a vállalkozásba. Egyszer biztosan kell átírási illetéket fizetnem, amikor árverésen megvásárolom az autót. Kérdésem az volna, hogy ha a vállalkozásomba, mly egyéni vállalkozó bevinném az autót akkor mégegyszer kellhet átírási illetéket fizetni, vagy nem kell mivel ugyan az a személy maradok és jogi személy sem leszek?
köszönettel: Csaba

Angi71 # 2014.08.31. 22:15

Kedves Mindenki!
Szeretnék tanácsot kérni - 2010 májusában vásároltunk az autókereskedésben egy autót , a régi autónkat beszámította és a kereskedő eladta. Kaptunk a szerződésből 1 példányt, de mint kiderült az a fajta nyomtatvány már akkor nem volt érvényes. Nem tudtuk kijelenteni az autót - és az új tulajdonos sem íratta át.
most eltelt 3 év és csak most sikerült elérni hogy kivonják a forgalomból. közben az új tulajdonos eladta az autót. Mivel eddig mi fizettük a gépjárműadót - mit tehetünk hogy ezt az összeget visszakapjuk? Ha a hölgy nem hajlandó velünk kapcsolatba lépni mit tehetünk - kihez forduljunk ?

Immaculata (törölt felhasználó) # 2014.05.15. 16:28

Írásban el kell állni a szerződéstől, visszaadni az autót és kérni a vételárat.