Egy közterületnek minősülő bányatavas környéken (egy nagyváros külterülete) a földút mellé az ott lakó hétvégi háztulajdonos kitehet egy behajtani tilos táblát pont a parkoló elé?
(Ezen a héten valami horgásztábort szerveztek, és nem akarja, hogy az autók oda bemenjenek.)
Bárki szabadon kitehet bárhova bármit vagy ha ez nem így van (feltételezem ez utóbbit), akkor kinek a jogosultsága táblákat elhelyezni?
Egyúttal nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk az általa kihelyezett táblát, és nem lesz következménye, vagy mivel nem tudhatjuk elvileg, hogy ki tette ki, ezért tényleg komolyan kéne venni?
Ha oda megyek, és bevágom az erdőbe, akkor azzal én elkövetek valamit?
Nagyon dühösek lettünk, és előre is köszönjük a választ, mert ide szoktunk kimenni esténként úszni, direkt van egy parkoló kialakítva, és az idióta meg úgy gondolja, hogy a héten kell neki a parkoló területe, mert ott sátraznak. Létezhet ilyen? Hangsúlyozom, közterületről van szó, csak ez az illető pont a parkoló mellett lakik, így azt is a magáénak érzi.