Az előző hozzászólásom nem jelent meg, megpróbálom mégegyszer
A következő ügyben kérek tanácsokat: Pár napja kaptam a Credit express nevű szélhámos cégtől egy levelet, hogy tartozok nekik x forinttal. Miután nagynehezen sikerült őket felhívni, közölték, hogy 2003 júliusában nem fizettem parokolási díjat a Centrum Kft. részére, amit, mivel a követelést megvették, most ők próbálnak rajtam behajtani. Ezzel kapcsolatban több dolgot is kifogásolok:
- Vitatom a parkolás tényét (nem emlékszek hol jártam az adott időpontban), mivel ha esetleg mikulás csomagot tettek volna ki, azt biztosan be is fizettem volna.
- Ez az első levél amit az üggyel kapcsolatban átvettem (bár ez sem ajánlott), amely a "perlés előtti utolsó felszólítás" címet viseli. Ebben nincs megjelölve hogy milyen ügyben, és kinek tartozok, hanem csak fizetési meghagyással és perrel való fenyegetés szerepel benne. Ők ugyan állítják, hogy kiküldtek már nekem levelet, de abban biztos vagyok, hogy semmilyen ajánlott levél átvételét igazoló papírt nem írtam alá.
Kérdéseim a következők:
- Én nem tudom bizonyítani, hogy az adott időpontban nem parkoltam ott. Ezt nekem kéne megtenni, vagy nekik kell bizonyítani, hogy ott parkoltam? Milyen bizonyítékot fogad el ellenem a bíróság? Elég a Centrum kft. "zárt és hiteles"-nek mondott adatbázisa? Egyáltalán mit jelent a zárt és hiteles? Ha ebben az adabázisban szerepelnek is az adataim az mire bizonyíték (fénykép nélkül!)? Megkérdőjelezhető-e az elsődleges adatforrás (idióta nintendós parkolóőr) hitelessége és megbízhatósága?
- Ha a CE megvette a Cetrumtól az ellenem irányuló esetleges követelést, nem kellett volna engem is tájékoztatni erről (nem tették)? Kérhetem-e a Centrumtól és a CE-től, hogy a CE velem szembeni követelése jogosságának alátámasztására mutassanak egy ügyvéd vagy közjegyző által hitelesített szerződést, amelyben a CE az ellenem irányuló (névre szólóan!) követelést megvásárolta (ezt sem tették)? Enélkül ugyanis a CE és köztem nem lép fel jogviszony, következésképpen se követelni, se behajtani se perelni nincs joguk velem szemben.
- A CE ügyentézőjével folytatott hosszabb vita folyamán kértem, hogy a követelésük jogosságát alátámasztó szerződést, valamint a parkolás tényére vonatkozó bizonyítékot tárják elém, mire az ügyintéző azzal csapta le a telefont, hogy a bíróságon folytatjuk az ügyet. Kérdem én: nem lenne ez eleve kötelessége, mielőtt bármiféle fenyegető levéllel, behajtással, elzálogosítással, lefejezéssel stb. fenyeget? Mikor közöltem vele, hogy személyesen szeretném látni az ellenem szóló bizonyítékot (rám vonatkozó adatbázis rekord, ha az bizonyíték egyáltalán), azt mondta, hogy az a Centrum birtokában van, és mivel a Centrumhoz immár semmi közöm (hiszen megvették a követelést), azt nem láthatom. Egy esetleges köztem és a CE között zajló bírósági eljárásban bizonyítékként hozható fel ellenem egy harmadik fél birtokában lévő adat, akihez már egyébként semmi közöm? Vagy a Centrum-ot tanúként idézik be? Vagy a CE megvette az adatbázist? És akkor ez nem sért adatvédelmi jogokat?
- Úgy tudom, hogy az ilyen régebbi ügyekkel kapcsolatosan ez év február 20.-ig kellett volna hogy felszólítást küldjenek, különben az ügy elévültnek tekintendő. Márpedig én ilyen felszólítást nem kaptam. Az elképzelhető hogy ők elküldték, de hozzám nem érkezett meg. Ilyenkor kinek, mit és hogyan kell biznyítani? Ajánlott küldemény átvételét igazoló könyvet nem írtam alá. Elég ha ők igazolják hogy küldtek nekem ilyet? Vagy mi van ha azt sem tudják igazolni, hiszen a mostani levelük is közönséges levél, amit nem is biztos hogy elküldtek:)
- Végül: Szerintetek fizessek, mondván hogy gyorsabban olcsóbban szabadulok tőlük, vagy hagyjam jogi útra terelni a dolgot. Felháborítónak tartom, hogy egy ilyen szarházi szélhámos cég terrorizáljon minket, anélkül hogy felhatalmazása lenne erre. Vagy ha van jogalapja, akkor az a minimum, hogy ezt kérés nélkül a vonatkozó bizonyítékokkal együtt elénk tárja.
A válaszokat előre is köszönöm.