Látni kellene az iratokat, de könnyen lehet, hogy pusztán az eladás miatt nem szűnik meg. Viszont a birosag perben megváltoztathatja a lakashasznalat rendezését, ha lényeges körülmény változott az egyezség megkötése után. Ilyen lehet esetleg az anyagi helyzetét változása.
Válás, vagyonmegosztás
Kedves Fórumozók,
Szeretném kérni a tanácsotokat az alábbi ügyben:
Elváltunk a feleségemmel, és a bíróság hagyta jóvá a kapcsolattartásra, vagyonmegosztásra vonatkozó egyezségünk. A kiskorú gyermekeink a feleségem gondozásába kerültek, közös szülői felügyeleti joggal, én pedig gyerektartást fizetek. Van egy különvagyonban álló lakásom, és ennek kapcsán abban állapodtunk meg a nejemmel, hogy amíg el nem adom, addig közösen használjuk. Ezt a bíróság előtt is lenyilatkoztam, jegyzőkönyvezte is a bíróság, azonban a jóváhagyott egyezség szövegében már nincs benne, hogy csak addig áll fenn a közös használat, amíg el nem adom. Egyszerűen csak annyi szerepel, hogy megosztva használjuk a lakást (tehát semmi feltétel, vagy határidő).
Időközben eltelt jó pár év, és most anyagi okok miatt sajnos el kell adnom a lakást. Azt szeretném megtudni, hogy eladhatom-e a lakást, és ennek keretében rákényszeríthetem-e a feleségem valahogy a lakásból való kiköltözésre? Mikor szűnik meg a lakáshasználati joga? Mit tehetek, ha nem akar kimenni?
Előre is köszönöm a hozzászólásokat!
„Érvényes-e az a szerződés, amit tanúk nem tudnak tanúsítani, hogy előttük írtam alá, illetve előttük így nem is tudtam soha kijelenteni, hogy azaz én aláírások?”
Ez nem érvénytelenségi ok.
„2.Mi történik, ha bizonyítottan nem tudok fizetni? (nincs semmi vagyon a nevemen)”
Előbb-utóbb csak lesz valami jövedelmed.
Tisztelt Szakértők!
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy 2 éve váltam el. A volt feleségem oda bíróságon egy előre kitöltött szerződéssel állt elem, hogy fizessek neki 1.000.000 forintot meghatározott időpontig. Én ezt aláírtam. 2 tanú is fel volt tüntetve rajta. Nem tudtam neki fizetni, mert nem tudok szerezni ennyippénzt. Amúgy közös vagyonunk nem volt. Azt követeli rajtam, amit a házasság kötésünk előtt örököltem pénzt.Már a hazasságunk alatt vettem belőle bútort, Tv-t, mosógépet. Ma kaptam egy levelet az ügyvédétől, hogy 8 napom van kifizetni az összeget.
Kérdéseim a következők lennének:
Érvényes-e az a szerződés, amit tanúk nem tudnak tanúsítani, hogy előttük írtam alá, illetve előttük így nem is tudtam soha kijelenteni, hogy azaaz én aláírások?
Mi történik, ha bizonyítottan nem tudok fizetni? (nincs semmi vagyon a nevemen)
Fel tudom-e bontani a szerződést?
Köszönöm válaszukat
Tisztelt Szakértők!
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy 2 éve váltam el. A volt feleségem oda bíróságon egy előre kitöltött szerződéssel állt elem, hogy fizessek neki 1.000.000 forintot meghatározott időpontig. Én ezt aláírtam. 2 tanú is fel volt tüntetve rajta. Nem tudtam neki fizetni, mert nem tudok szerezni ennyippénzt. Amúgy közös vagyonunk nem volt. Azt követeli rajtam, amit a házasság kötésünk előtt örököltem pénzt.Már a hazasságunk alatt vettem belőle bútort, Tv-t, mosógépet. Ma kaptam egy levelet az ügyvédétől, hogy 8 napom van kifizetni az összeget.
Kérdéseim a következők lennének:
Érvényes-e az a szerződés, amit tanúk nem tudnak tanúsítani, hogy előttük írtam alá, illetve előttük így nem is tudtam soha kijelenteni, hogy azaaz én aláírások?
Mi történik, ha bizonyítottan nem tudok fizetni? (nincs semmi vagyon a nevemen)
Fel tudom-e bontani a szerződést?
Köszönöm válaszukat
Felbontani csak közös megegyezéssel lehet. Érvényteleníteni csak bírósági perben.
Tisztelt Szakértők!
Abban szeretnék segítséget kérni, hogy 2 éve váltam el. A volt feleségem oda bíróságon egy előre kitöltött szerződéssel állt elem, hogy fizessek neki 1.000.000 forintot meghatározott időpontig. Én ezt aláírtam. 2 tanú is fel volt tüntetve rajta. Nem tudtam neki fizetni, mert nem tudok szerezni ennyippénzt. Amúgy közös vagyonunk nem volt. Azt követeli rajtam, amit a házasság kötésünk előtt örököltem pénzt.Már a hazasságunk alatt vettem belőle bútort, Tv-t, mosógépet. Ma kaptam egy levelet az ügyvédétől, hogy 8 napom van kifizetni az összeget.
Kérdéseim a következők lennének:
- Érvényes-e az a szerződés, amit tanúk nem tudnak tanúsítani, hogy előttük írtam alá, illetve előttük így nem is tudtam soha kijelenteni, hogy azaaz én aláírások?
- Mi történik, ha bizonyítottan nem tudok fizetni? (nincs semmi vagyon a nevemen)
- Fel tudom-e bontani a szerződést?
Köszönöm válaszukat!
"Ha elválunk meg tudom szüntetni az ő adóstársi viszonyát?"
Úgy nem, hogy ő megy, te maradsz a kötelemben. De ha viszel helyette másik alkalmas adóstársat akit a bank is elfogad, úgy talán nem lehetetlen.
Mert semmilyen módosítást nem tudok intézni csak úgy, ha ő is aláírja. De nem hajlandó, gonoszságból, rosszindulatból, mert tudja hogy nélküle nem tudok intézni semmit. Pl ma kellett volna aláírni egy szerződésmódosítást az un.Optimális könnyítési programhoz,,és nem volt hajlandó rá. Ezért szeretném, ha nem lenne adóstárs.
Nem. De minek is?
Tisztelt Fórumozók!
Válóper előtt állok.
Van egy saját tulajdonú lakásom, amin van jelzáloghitel. A férjem 10 éve nem dolgozik, nincs jövedelme. A hitelt én vettem fel, akkor nem kértek adóstársat, de egy módosításnál be kellett venni őt adóstársnak. Soha nem fizetett bele semmit. Ha elválunk meg tudom szüntetni az ő adóstársi viszonyát?
Most akkor van közös vagyon vagy nincsenek követeléseik egymás felé?
- követelheti
- a másik meg nem köteles teljesíteni.
Akinek nem tetszik, hogy közös tulajdonuk van és nem tud megegyezni a tulajdonostárssal, a bíróságtól kérheti a közös tulajdon megszüntetését.
Tisztelt Fórumozók!
Válás utáni vagyonmegosztás kérdésében kérném az esetleges információval rendelkezők segítségét.
Egy kedves ismerősöm tavaly októberben vált el házastársától. A válási procedúra során nem történt vagyonmegosztás. A bírósági jegyzőkönyvben leírtak szerint "a feleknek nincsenek követeléseik egymással szemben".
A válás után a mai napig is közös háztartásban élnek, viszonyukat lakótársi viszonyhoz tudnám leginkább hasonlítani, egészen mostanáig, mivel az utóbbi 1-2 hétben megromlott a viszony.
Kérdésem: Ha eddig nem történt vagyonmegosztás és a válást már fél éve kimondta a bíróság, így is követelheti egyik fél a másikat, hogy ha ő éppen úgy dönt, hogy a közös házból elköltözik, akkor a másik fél fizesse ki a tulajdoni részét?
Vagy innentől kezdve már mindkét fél saját döntése, hogy hajlandó-e a másik fél tulajdoni hányadát megvásárolni, vagy maradnak 1/2 -1/2 arányban társtulajdonosok?
Az esetleges választ/válaszokat előre is köszönöm!
Tisztelt Ügyvéd Úr!
Az Osztrák lakást közösen vettük, banki hitelre (Osztrák bank),a házasságkötésünk után. Természetesen a hitelt, rezsit és egyéb havi költségeket fele-fele arányban fizetjük. A lakás közösen van a nevünkön, és a banki hitel is. Jelenleg együtt élünk!
Úgy néz ki, hogy Én maradok ebben a lakásban egyedül. A feleségem költözni akar. A lakás értéke kb. 85.000 Eur. Ezt a hitelt Én fizetném tovább, a bank nem csinál ebből gondot. A földhivatalban a névre írás sem gond.
1.
A feleségem vásárol egy másik lakást (Értéke: kb. 60.000 Eur). A közös lakás papíron az enyém lesz, az új lakás az övé. A hitel is csak az Én nevemen lesz, Én fizetem tovább egyedül. Ő fizeti a sajátját. Így fogunk külön élni!
A kérdés, hogy ilyen esetben kell-e fizetnem valamit a feleségemnek (pl. amíg együtt éltünk, az eddig befizetett hitel felét? vagy mást?) A közösen vásárolt bútorok és egyéb dolgok fele-fele. Ha nem akar vinni semmit akkor mi van? Köteles vagyok, azt is fizetni? Érdemes-e ilyenkor is vagyon szerződést készíteni? (csak a biztonság miatt!!!) Vagy jogilag nem megtámadható. Számít-e az, hogy az Én lakásom értékben nagyobb a vagyon elosztáskor, vagy kifizetéskor?
2.
A feleségem bérlakásba megy! Ilyenkor a lakás nem az övé, csak bérli, és később, 10 év után van vásárlási opció. Ilyenkor mi a helyzet? Ugyanazok a kérdések, mint az első esetben.
Mire kell még esetleg figyelnem?
Ha később válásra kerülne a sor, akkor hogyan tudom bebiztosítani magam?
Jogi dolgokban nem nagyon vagyok otthon.
Köszönöm a segítséget!
Üdv.:Gábor
- Kérj ideiglenes intézkedést a tartásdíjra!
- A bíróságnak határozott kereseti kérelem kell, azzal nem tud mit kezdeni, hogy fizettesse ki neked a ház értékének a felét, ugyanígy az ingóságok értékét is. (Utóbbiakért egyébként elsődlegesen nem is kérhetsz pénzt.)
- A házassági vagyonközösség megosztása címén kapott vagyontárgyért nem kell illetéket fizetni.
Bízz meg egy ügyvédet, egyedül nagyon nehezen fogsz boldogulni, és a bírót is fölöslegesen bosszantod.
Tisztelt Ügyvéd Úr!
MÁsfél éve külön élek a férjemtől, beadtam a válópert, egy hét múlva lesz az első tárgyalás.
1.Kértem a már velem élő nagykorú fiamra visszamenőleg gyerektartást amig nappalin tanul - most érettségizik, de 2014.szept. óta - semmit nem fizetett az apja .A férjemnek nyugdija és fizetése is van kértem a mindenkori jövedelme 20%-át, de minimum 30 ezer forintot.
- kértem a fele -fele arányban közös házunk értékének felét amit a bíróság megállapít
- kértem a házban hagyott ingóságot értékének felét, hiszen azóta ő használja( csak a személyes holmijainkkal költöztem el annak idején egy szolgálati lakásba)
Kérdésem,- hogy van-e esélyem a gyerektartásra visszamenőleg, vagy amíg tanul a gyerek..megállapíthatják ezt már az első tárgyaláson?
- a közös ház értékének feléhez hogy van esélyem..rábízom a bíróságra, csak valamit már lássak a csaknem 15 milliós házból...remélem nem kell illetéket fizetnem a saját tulajdonom megszerzéséért...vagy mégis????
- amennyiben a bíróság a házból valamennyi összeget megállapít kiköt időpontot hogy az alperesnek meddig kell kifizetni?? Nagyon köszönöm a segítséget, és ha van, minden jó tanácsot szívesen fogadok!!
A házassági vagyonközösség megszüntetéséről köthettek Magyarországon szerződést, azt vélhetően el fogják fogadni kint is.
Szerintem akad itt még egy érdekelt fél is, a bank. Mintha az a hitel is közös lenne.
„Házassági szerződést az életközösség megszűnése után?!”
:))) utólag védekezni?
Házassági szerződést az életközösség megszűnése után?!
Házassági szerződést, köthetek-e Magyarországon, Osztrák ingatlanra?
Ha igen, és később lefordíttatom német nyelvre, azt elfogadják Ausztriában is?
Az osztrák bíróságnak is van joghatósága a bontásra. Az alkalmazandó vagyonjog pedig szerintem kifejezetten az osztrák.
Kedves fórumozók!
Feleségemmel válásra készülünk.
2012 óta élünk Ausztriában, 2014-ben volt az esküvőnk Magyarországon. 2015 júniusban vettünk egy lakást Ausztriában, hitelre (Osztrák hitel). Gyerek nincs!
A kérdésem az lenne, hogy ha nem tudunk megegyezni a lakás kérdésben, akkor kinek ítélhetik a lakást, vagy egyszerűen elveszi a bank?
A "B" verzió, hogy a Feleségem vagy Én veszünk még egy lakást, és külön költözünk.(természetesen amit eddig befizetett az egyik fél a lakásba, azt visszakapja) Viszont ilyenkor felmerülhet, hogy a második lakás is közös lesz, mert ugye házasok vagyunk. Ebben az esetben lehetséges az, hogy egy szerződéssel a két fél között eldöntjük és leírjuk, hogy melyik lakás kinek a tulajdona, és váláskor, vagyonmegosztáskor ki mit kap.?
Ha Magyarországon házasodtunk, akkor ott is kell elválnunk? Mennyi ideig tart ez a procedúra?
A válás után kell-e valamit fizetnem a feleségem után, Ausztriában?
Köszönöm a segítséget!
Gábor
Nagy értékű a per és külön is lett választva. Ez esetben gondolom másodfokra megyünk, nem pedig törvényszékre.
Ott törvény szerint kérhetek kirendelt ügyvédet vagy ott már nem jár?
„a panasznapon is ezt javasolták.”
Nem kellene a bírósági titkároknak jogi tanácsokat adniuk. Cserébe vállalom, hogy nem hozok sem ítéletet, sem végzést, de még csak keresetet sem foglalok jegyzőkönyvbe.
Valaki összekeverte a távoltartást meg a szülői felügyeleti jogot. Célszerű lenne megbíznod egy ügyvédet, mert máris el vagy veszve az ügyben, pedig jószerivel még meg se kezdődött.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02