Üdv.
A következő lenne a helyzet: Apám azt mondta, hogy kitagadott . Erről ugye csak halála után győzödhet meg az ember... majd a hagyatéknál. Viszont kitagadás esetén is köteles vagyok e eltemettetni?
Üdv.
A következő lenne a helyzet: Apám azt mondta, hogy kitagadott . Erről ugye csak halála után győzödhet meg az ember... majd a hagyatéknál. Viszont kitagadás esetén is köteles vagyok e eltemettetni?
Ja,hogy nincs örökbefogadás......
„A nevelt gyerek ugyanaz, mint a vér szerinti gyerek, ugyanúgy örököl,”
Dehogy is! Szó sincs róla! A nevelt gyerek egyáltalán nincs a törvényes örökösök között.
A zavart az okozza, hogy a magyarorszag.hu oldalon, az öröklés témánál ezt találtam:
„Az örökhagyó gyermeke
A törvényes örökös elsősorban az örökhagyó gyermeke. Ha az örökhagyónak több gyermeke van, ezek fejenként egyenlő arányban örökölnek. Az örökbefogadott gyermek - az örökbefogadás fennállása alatt - az örökbefogadó szülő és annak rokonai után az örökbefogadó-örökhagyó vér szerinti gyermekeként örököl. § Az örökbefogadás nem érinti az örökbefogadott törvényes öröklési jogát vér szerinti rokonai után, ha az örökbefogadás az örökbefogadott egyeneságbeli felmenő rokona, testvére vagy egyeneságbeli felmenő rokonának más leszármazója által történt. §
Az örökhagyó által nevelt gyermek vagy mostohagyermek azonban öröklési jogilag sem az örökhagyó gyermeke, nem törvényes örökös. Ha egy gyermek (vagy távolabbi leszármazó) kiesett, helyén - az ő örökrészére nézve - egymás közt egyenlő részekben az ő gyermekei örökölnek (azaz az örökhagyó unokái vagy távolabbi leszármazói). Ha ezek közül egy kiesett, ennek helyén is az ő gyermekei fejenként egyenlő részekben örökölnek (ez a "helyettesítés rendje", az így öröklők a helyettes örökösök). Ha a kieső örökösnek nincs helyettes örököse, a kieső nem jön számításba (örökrészét a többi örökös örökli egyenlő arányban). § ”
Majordomus, ezért kár volt beleszólni, mert nem fogadták örökbe és nem az öröklés volt a kérdés. Melyikünk nem tud olvasni? (de nem a vita kedvéért vagyok itt, hanem mert tényleg szeretném tudni)
Franciska
„Ezt is köszönöm, de akkor másképp kérdezem: hol van a törvényes öröklés rendje szerinti sorrendben a nevelt gyermek (hiszen ő nem örököl)? Mit értek félre?”
A nevelt gyerek ugyanaz, mint a vér szerinti gyerek, ugyanúgy örököl, mert egyenértékű vele. (az örökbefogadott gyerek is, de az nem ugyanaz a jogi kategória, mint a nevelt gyerek)
Azt hogy nem tudsz olvasni.
Ha örökbefogadták akkor teljes jogu családtag tehát örököl.pont.
Ezt is köszönöm, de akkor másképp kérdezem: hol van a törvényes öröklés rendje szerinti sorrendben a nevelt gyermek (hiszen ő nem örököl)? Mit értek félre?
Franciska!
A nevelt gyerek közeli hozzátartozó, tehát köteles, ha a sorrendben előtte állók kiesnek (mert nincsenek).
Köszönöm, akkor ezek szerint a nevelt gyermek köteles vagy nem?
„... a törvényes öröklés rendje szerint...”
(Az a Ptk. egyébként már nem hatályos.)
Üdv Mindenkinek!
Azt szeretném megtudni, hogy a sokat hivatkozott 1999. évi XLIII. tv. alábbi rendelkezésében a nevelt gyermek mire kötelezhető? Mert értem, hogy közeli hozzátartozó, de nem örököl, tehát az öröklés rendje szerint sosem kerül sorra. Akkor a köztemetés kérdésében sem kerül ő képbe? Én így értelmezem.
20. § (1) A temetésről sorrendben a következők kötelesek gondoskodni:
a. aki a temetést szerződésben vállalta;
b. akit arra az elhunyt végrendelete kötelez;
c. végintézkedés hiányában elhunyt temetéséről az elhalálozása előtt vele együtt élő házastársa vagy élettársa;
d. az elhunyt egyéb közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pontja] a törvényes öröklés rendje szerint.
Közeli hozzátartozóknak minősülnek ugyanis: a Ptk. 685 § b./ pont szerint
„a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt-gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; hozzátartozó továbbá: az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.”
Köszönöm mindenkinek,visszautasításra gondoltam természetesen.
Nem szeretnék életem végéig marakodni az "örökségen",nem kell onnan semmi,még a boros üvegek sem:)
Nincsenek milliók csak egy ház amire lehetne költeni a milliókat saját zsebből bizonytalan végkimenetellel.
Jogos!
Csak az üres üvegeket!
MD,
30 év alkoholizmus után? Hát ez nem túl valószínű.
Akkor viszont a teljes örökségnek búcsút inthetsz!
Bankban lévő milliók, földek stb.
Még egy kanalat sem vihetsz el az elhunyt lakásából.
David23,
A számla nélküli költségek még hagyatéki teherként sem kerülnek a hagyatékba, azt kifizettetni nem fogja tudni az, aki költötte.
A temetési költség az első helyen van a hagyatéki terhek között (ha az a helyben szokásos, nem eltúlzott mértékű). Azt az örökösöknek kell fizetni, ha visszautasítod a hagyatékot (NEM lemondasz, az más), téged nem terhel.
Üdvözletem!
Édesapám elhalálozott,30éve az alkoholnak élt,édesanyámmal nem váltak el,egy lakcímen (közös tulajdon) de külön laktak.
6-an vagyunk testvérek,személy szerint lemondok az örökségről.A temetése költségei nagyon elharapóztak ,nővérem intézte nem volt kellőkêpp körültekintő.Édesanyám még hál Istennek él.
Mivel lemondok a teljes örökségről hogyan alakulhat a temetkezés költségének elosztása?Illetve minden adódó (számla nélküli)költség elosztásra kerül az örökösök között?
Köszönettel Dávid
Értem.Csak az nem világos,hogy ők hogyhogy élhetnek ezzel a fizetési felszólítással és meghagyással,miközben ők benne laknak abban a házban,mi pedig nem.Ha úgy nézzük ők is tartoznak nekünk a házrészek árával s az több is,mint a mi tartozásunk.Mégis mi jövünk ki adósként.Nekik kell az a ház,nekünk meg nem.Egyébként a számlám mínuszban van egy A hitel miatt s csak a családi pótlék megy rá és az árvaellátás - én vagyok az öcsém gyámja.Nem megy rá fizetés.Akkor a végrehajtó elveszi a gyerekre kapott pénzt,ha véletlen pluszba mennék?Még valami.Ez a két dolog (fizetési felszólítás és meghagyás valamint a közös tulajdon bíróság általi megszüntetése)egy folyamat vagy ez egymástól függetlenül is történhet?Köszönöm szépen!Nagyon sokat segít!
Szóval megvolt a hagyatéki, jogerőssé vált.
Akkor sztornó amit előbb írtam, utólag természetesen nem változtathatnak semmit.
Ha van olyan tartozás, amit más rendez helyetted, akkor először fizetési felszólítást kell(ene) küldenie, ha arra nem fizetsz, akkor fizetési meghagyást bocsáttat ki.
Ha elismered a tartozást, és nem mondasz ellent a fizetési meghagyásnak, akkor az végrehajthatóvá válik.
Feltehetőleg a végrehajtó inkasszózza a bankszámládat, ha nem elég a tartozásra a rajta lévő pénz, és a tartozás belátható időn belül behajtható, akkor a fizetésedből fogja tiltatni, és igen, végső esetben jelzálogot jegyeztethet be az ingatlanrészetekre a tartozás biztosítékául.
A ház tekintetében pedig bármelyik tulajdonos kérheti a bíróságtól a közös tulajdon megszüntetését. Ha nem tudtok megegyezni a részetek eladásán, akkor majd a bíróság eldönti ki mennyiért veheti meg a másik részét (elsősorban a kereset szerint, de ha máshogy nem megy, akár árverésre is bocsáthatja).
Elismertük a tartozást,persze.Az a kérdés,hogy mivel az egyik tartozást levonták a húgunktól,a másikat meg apa felesége átvállalta,hogy kifizeti a banknak s majd jelentkezik,ha ez megtörtént,utána mi lesz,mikor azt mondjuk,hogy nem tudjuk kifizetni nekik azt az 1/5 rész banki hitel és hitelkártya tartozást,Plusz a temetés 1/5 ét,amit elrendeznek mindannyiunk helyett.Addigra bőven megjön már a Földhivataltól,hogy 1/4 részben az enyém a ház,1/4 részben bátyámé stb.Utána fogják majd levonni a házrészünk értékéből a tartozást?S küldenek egy új tulajdoni lapot?Tényleg az tűnt a legnagyobb gondnak,hogy rajta van a nevünk a házon.De én nem fogok lemondani róla ingyen.Akkor nekik csak az a lehetőség marad,hogy megvegyék tőlünk?
Mi a kérdés?
Ha nincs egyéb megegyezés (osztályos egyezség), akkor ami bekerül a hagyatékba vagyon is és teher is, az a törvényes rend szerint fog szétoszlani az örökösök között.
Ha valakinek ettől eltérő véleménye van, az majd perelhet, addig legfeljebb ideiglenes hatállyal adja csak át a közjegyző a hagyatékot.
Nektek jár a házrész, de fizetnetek kell a tartozásokat is. Nagyjából jól gondolod amúgy, nyilván a családi összefonódások alapján kinek mibe jogos beszállnia, azt nem tudhatjuk.
Szerintem ha a közjegyző előtt elismeritek a tartozást, akkor nem ráterhelik a részetekre, hanem az értékbizonyítvány alapján számolt házrészetek értékéből levonják, és annyival kisebb részt kaptok. Tehát pl. 1/4 helyett csak 1/5 vagy 1/6 részt.
Tisztelt Jogi Fórum!
Elolvastam mindent,amit itt találtam a témával kapcsolatban.Igazából leírnám a helyzetet és,hogy mire jutottam s egy visszaigazolásra lenne szükségem,hogy jól gondolom-e.
Édesapánk meghalt tavaly nyáron.Most volt nemrég a hagyatéki.Van a bátyám és én apa és anya első házasságából és apa 3. házasságából van 2 húgunk.Házasként halt meg.Apa vett fel A hitelt az OTP-nél és az egyik húgunk társtulajdonosa volt annak a számlának,de nem is látott belőle semmit.(140 ezer ft,ami 160 ezer a kamatokkal.) Ettől függetlenül az OTP levette tőle az egész összeget a saját számlájáról,nem tudni milyen alapon,mert csak a felét vehette volna le,mert a másik fele ötünket terhel - a feleségét is.Van egy hitelkártya is,ami szintén ötünket terhel,de a felesége azt mondta,hogy majd ő elredezi és keres bennünket,ha ez megvan (260 ezer ft). És még van a temetési költség,amit a felesége elrendezett,de ugye az hagyatéki teher,azon is osztozni kell ötünknek.Szóval itt minden el van rendezve vagy lesz helyettünk is.Hálásak is vagyunk.De a felesége azt szeretné,ha mi lemondanánk az örökségről - 1/4-1/4 ház -,neki csak az élete végéig tartó haszonélvezeti joga van rajta.Vagy elajándékoznánk a lányoknak.De ne éljünk álomvilágban.Köszönjük meg minden,de nem mondunk le fejenként 130 ezer ft-os tartozás miatt a negyed-negyed házunkról.Ami bátyámnak is és nekem is 400 ezer ft-ot jelent külün-külön.A kérdés az,hogy mivel nem tudunk fizetni,érdemes-e ráterheltetni a 130-130 ezret a házrészeinkre.Nekünk ez nem gond.Nekik annál inkább.Nem szeretnék a nevünket a házon.Ha jól gondolom ezen kívül egy lehetőségü(n)k maradt,ha kifizetnek bennünket.Akkor abból odaadjuk a tartozásunkat és pénzünk is lesz.Nekik meg házuk.A nevünk nélkül.Köszönöm a válaszukat!
Elnézést kérek,kimaradt ey kérdés. 30 napon belül kérhetek részletfizetést,az honnan számolandó? A hagyatéki eljárás jogerőre emelkedéstől,vagy pedig a temetés napjától?
Vanca
HA van gyermeke is
akkor a fiad örökség visszautasítása
nem feltétlenül mentesíti az ő gyermekét.
A gyermek a sorban következő örökös.
Aztán meg valaki más lesz, hő is kiesik.
Mivel az örökös csak hagyaték erejéig felel az örökölt tartozásért.
Így a visszautasítás helyett...
Megfontolandó a hagyaték ÁTADÁSA a hitelezőnek.
Hagy vigye! legyen vele boldog.
kiadja a Jogászoknak Kft.
cégjegyzékszám: 02-09-067243
adószám: 12559044-2-02
Mi és cookie-kat és egyéb nyomkövetési technológiákat használunk, hogy javítsuk az Ön élményét weboldalunkon. Személyre szabott hirdetések és tartalom, reklámozás és tartalommérés, közönségkutatás és szolgáltatásfejlesztés céljából tárolhatunk és/vagy hozzáférhetünk információkhoz egy eszközön, és feldolgozhatunk személyes adatokat, például az Ön IP-címét és böngészési adatait. Ezenkívül felhasználhatjuk a pontos földrajzi helymeghatározási adatokat és az eszközök beolvasásával történő azonosítást.
Felhívjuk figyelmét, hogy hozzájárulása minden aldomainünkre érvényes. Hozzájárulását bármikor módosíthatja vagy visszavonhatja, ha rákattint a képernyője alján található „Hozzájárulási beállítások" gombra. Tiszteletben tartjuk döntéseit, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy átlátható és biztonságos böngészési élményt nyújtsunk Önnek.
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
COOKIE_SUPPORT | 1 year | Ezt a sütit a Liferay állítja be. Ez a süti annak ellenőrzésére szolgál, hogy a látogató böngészője támogatja-e a sütiket. |
JSESSIONID | JSP-ben írt webhelyek használják. Általános célú platform-munkamenet sütik, amelyek a felhasználók állapotának az oldalletöltések közötti fenntartására szolgálnak. | |
PHPSESSID | Ez a süti a PHP-alkalmazásokban található. A cookie a felhasználók egyedi munkamenet-azonosítójának tárolására és azonosítására szolgál a felhasználói munkamenet kezelése céljából a weboldalon. A munkamenet-süti a böngésző összes ablakának bezárásakor törlődik. | |
SERVERID | Ez a süti arra szolgál, hogy a felhasználót egy adott szerverhez rendelje, így jobb és gyorsabb szerveridőt biztosít. Emlékszik arra, hogy melyik szerver szállította az utolsó oldalt a böngészőnek. Segít a terheléselosztásban is. | |
viewed_cookie_policy | 1 year | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
Gdyn | 1 year 1 month | Ezt a sütit a Gemius szolgáltató állítja be. Ezt a sütit a MOSS és a fejlett webstatisztikák technikai munkamérésének végrehajtásához használják. |
GUEST_LANGUAGE_ID | 1 year | Ez a süti a látogatók által preferált nyelvi azonosító tárolására szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_ga | 2 years | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A cookie-t a látogatói, munkamenet- és kampányadatok kiszámítására és a webhely használatának nyomon követésére használják a webhely analitikai jelentéséhez. A cookie-k névtelenül tárolják az információkat, és egy véletlenszerűen generált számot rendelnek hozzá az egyedi látogatók azonosításához. |
_gat_UA-112481-1 | 1 minute | Ez a Google Analytics által beállított mintatípusú cookie, ahol a névben lévő mintaelem tartalmazza a fiók vagy a weboldal egyedi azonosító számát, amelyre vonatkozik. Ez a _gat cookie egy változata, amelyet a Google által rögzített adatok mennyiségének korlátozására használnak a nagy forgalmú webhelyeken. |
_gid | 1 day | Ezt a sütit a Google Analytics telepíti. A süti arra szolgál, hogy információkat tároljon arról, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt, és segít a weboldal teljesítményéről szóló elemzési jelentés elkészítésében. Az összegyűjtött adatok között szerepel a látogatók száma, a forrás, ahonnan érkeztek, és a meglátogatott oldalak névtelen formában. |
UID | 2 years | No description available. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3session | 2 days | Ezt a sütit a szolgáltató Adverticum állítja be. Ezt a sütit a hirdetések kiszolgálásának folyamatához és a hirdetők számára statisztikai adatok gyűjtéséhez használják. |
fr | 3 months | A sütit a Facebook állítja be, hogy releváns hirdetéseket jelenítsen meg a felhasználóknak, valamint mérje és javítsa a hirdetéseket. A cookie a felhasználó viselkedését is nyomon követi az interneten keresztül azokon az oldalakon, amelyek Facebook pixellel vagy Facebook social pluginnal rendelkeznek. |
Gtest | 1 year 1 month | Ezt a sütit a felhasználói viselkedés és a weboldalon végzett tevékenységek gyűjtésére használják a weboldal optimalizálása érdekében. Segít továbbá a Google Ads és a Google Analytics számára a látogatói információk marketing célú összeállításában. |
i | 1 year | Nincs információ. |
IDE | 1 year 24 days | A Google DoubleClick használja, és információkat tárol arról, hogy a felhasználó hogyan használja a weboldalt és minden más hirdetést a weboldal meglátogatása előtt. Ezt arra használják, hogy a felhasználóknak a felhasználói profilnak megfelelő, számukra releváns hirdetéseket jelenítsenek meg. |
mc | 1 year 1 month | Ez a cookie a Quantserve-hez kapcsolódik, hogy anonim módon nyomon követhesse, hogy a felhasználó hogyan lép kapcsolatba a weboldallal. |
test_cookie | 15 minutes | Ezt a sütit a doubleclick.net állítja be. A cookie célja annak megállapítása, hogy a felhasználó böngészője támogatja-e a cookie-kat. |
VISITOR_INFO1_LIVE | 5 months 27 days | Ezt a sütit a Youtube állítja be. A weboldalon beágyazott YouTube-videók információinak nyomon követésére szolgál. |
YSC | session | Ezt a sütit a Youtube állítja be, és a beágyazott videók megtekintésének nyomon követésére szolgál. |
Süti | Időtartam | Leírás |
---|---|---|
_goa3test | 2 years | No description available. |
_ia_uid | 5 months 27 days | No description |
_ia_version | 5 months 27 days | No description |
CONSENT | 16 years 6 months | No description |
INX_CHECKER2 | 16 years 6 months | No description available. |
legacy-psid | No description available. | |
nxdigitolvasosession | No description | |
psid | session | Nincs elérhető információ. |
yt-remote-connected-devices | never | No description available. |
yt-remote-device-id | never | No description available. |